2018. január 14., vasárnap

Végtelen Mezők Hétvége - Moly Tag

Book Tag moly.hu módra, melyre T. C. Lang hívott meg.

Az év utolsó hónapjai elég zsúfoltak voltak, ezért elmaradt ez a Tag, most kicsit évzáró/évkezdő jelleggel töltöm ki.

1. Melyik könyvet jelölted be utoljára olvasottként?
Tihanyi István (Nemere István): Háromszor három halál

2. Mi az aktuális olvasmányként bejelölt könyved?
Robert Graves: A Vitéz Belizár
Cornelia Funke: Igraine Ohnefurcht
Arnon Grunberg: Tirza
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
Fabian Lenk: A keresztes lovagok ezüstje
Brittainy C. Cherry: Tűzeső

3. Milyen könyvet adtál hozzá utoljára a várólistádhoz?
Jean-Jacques Antier: Déli-tengerek foglya
4. Milyen könyvet tervezel a legközelebb elolvasni?
F. Scott Fitzgerald: Azok a szomorú fiatalok

5. Használod a csillagozás értékelési rendszert?
Igen, de nem szívesen, mivel szubjektíven, abszolút az adott hangulatom szerint értékelek. Ha hármasnál jobbat nem tudok adni, vagy ha nem az én világom a könyv, akkor nem is használom.

6. Részt veszel valamilyen kihíváson?
Idén egyelőre egyre nem jelentkeztem, de tavaly többön is részt vettem, és még maradt ebből egy teljesítendő.
  • Agy/idegesítő olvasás
  • Olvassuk el Urbánszki László- Ördögfattyú című könyvét!
7. Használod a kívánságlistát?
Igen.

8. Milyen könyvet fogsz venni legközelebb?
Amibe beleszeretek, vagy ajándékkönyvet, ki tudja...

9. Van kedvenc idézeted? Melyik idézetet kedvencelted utoljára?
Nincs.

10. Kik kedvenc szerzőid?
Murakami Haruki, Leon Uris, Milan Kundera, etc.

11. Csatlakoztál valamilyen zónához?
Néhányhoz. Pl.: Minden, ami metál :)

12. Min változtatnál a moly.hu oldalán?
Kedvelem a moly.hu-t, és nem érzem magam illetékesnek, hogy változtassak.

13. AniTiger kérdése: Mik azok a frisseidben, amikre azonnal rákattintasz, és mi az, amit ha olyan a kedved, akkor lazán leszűrsz?
Nincs olyan sok a frissben, hogy szűrni kéne, de mások ismerősnek jelöléseit gyakran kihagyom.
 
14. K_A_Hikari kérdése: Mi az első dolog, amit megnézel egy másik moly adatlapján?
Hogyha Nickneve van, az igazi neve vagy a Facekbook oldala alapján ismerős lehet-e máshonnan is.

15. M_Annie_99 kérdése: Miért kezdted el használni a moly.hu-t?
Úgy emlékszem, egy íróismerős javaslatára kezdtem el. Elsősorban, hogy információkat szerezek könyvekről és hogy rendszerezzem az olvasmányaimat.

16. Penzesaliz kérdése: Mit szeretsz a legjobban a moly.hu-ban?
Egy helyen rendelkezésre állnak a könyvek alapinformációi.

 17. Ana_blogger kérdése: Hány új – Molyon megismert – könyvet olvastál el, mióta regisztráltál?
Keveset, a könyvtárból válogatok elsősorban.

18. KrenczNóra kérdése: Mi a neve a legutóbbi Polcnak, amit létrehoztál?
Gyerkőcnek, gyerkőccel olvasva.

19. T. C. Lang kérdése: Befolyásol az értékelés írásában, ha a könyv szerzője magyar, és olvashatja a művéről írt gondolataidat, vagy ugyanolyan kíméletlenül fogalmazol, mint ha külföldi lenne? Emberként (a szélsőséges helyzeteket hagyjuk) mindenki tiszteletet érdemel , aki a világ elé tárja a gondolatait, még ha irodalmilag értéktelennek tartja is az olvasó, amit írt az illető. Nem teszek különbséget a szerzők között. Ha kíméletlenül kellene fogalmaznom, inkább nem értékelek. Néhány kihívásnál feltétel volt az értékelés, ilyenkor, ha nem tetszett a könyv, igyekeztem virágnyelven fogalmazni.


20. Bogár Erika kérdése: Bekapcsolódsz, ha vita alakul  ki valamelyik zónában, ahol tag vagy, vagy inkább csendben figyeled az eseményeket?

2018. január 1., hétfő

2017 - az apró csodák éve

2014-ben kifordult tengelyéből a világom, újra kellett építenem magam, és nagyon sok dolgot a környezetemben. Ha hasonló cipőben jársz, azt mondom, ne add fel! Gyűjts erőt és sok türelmet, de tarts ki! Elmúlt 2017, és úgy érzem, lassan beérik a változás. Akárhogy is számolom, ez bizony több, mint három év... Szóval türelem!
Nem tudom, valóban vannak-e csodák, ha igen, mekkorák; és úgy vélem, emberi szinten nincs tökéletesség, és nincs örök boldogság, de vannak boldog pillanatok, amik átsegítenek az utánuk érkező nehézségeken. Az elmúlt évben sok boldog pillanatban volt részem, melyeket megőrzök, és erőt merítek majd belőlük az esetleg elkövetkező nehezebb időszakokban, amikből már nem egyet megéltem és átvészeltem, remélve, hogy lesz jobb. Akár egy óriáskeréken, egyszer lent, egyszer fent...


Apró csodák

Több mint hetven könyvet olvastam el a múlt évben. Voltak közöttük meglepőek, lenyűgözőek és kevésbé érdekesek, de mindet szívesen forgattam. A dologhoz hozzátartozik, hogy jó ideje nem nézek televíziót, és online is csak néhány filmet láttam, extra kevés alvással beérem, és buszra várva is olvasok.

Szomorú, csendes évek után végre újra szól a rock - rengeteg zenét hallgatok, és gyakran táncolok.


A Győri Antológia Közösség Győr Művészetéért Díjat kapott.


Bakonybélben, a Győri Antológia Közösség műsora után, Réka útja című novellámat a közönség egyik kedves tagja elkérte.

Alkalmam volt személyesen találkozni különböző rendezvényeken Interneten megismert új emberekkel, írókkal - barátaim is vannak már közöttük. Köszönöm! 
(Bocsássák / Bocsássátok meg, hogy nem sorolok fel név szerint mindenkit, de félek, kihagyok valakit! 😊 💜)

Olvass hazait! - blog

Tanulom elengedni többek között (a civil életem nem-e blog tárgya 😉) a könyves problémáimat: a csalódásokat a könyvpiaci szereplőkben; a tiszteletlen, személyeskedő, nem építőjellegű kritikákat, blogbejegyzéseket, etc.
Személyes jellegűre szűkítettem a könyveimmel kapcsolatos (marketing) tevékenységet. A  könyves csoportokban kiszálltam a ringből, és felvettem a csendes megfigyelő attitűdöt, nagyon tanulságos kaland, és kevesebb sérüléssel jár. De azért... "Hasta la vista, Baby!"


Több éves kihagyás után elkezdtem és "majdnem" befejeztem egy új (nem fantasy) regényt, ami jelenleg a javítás stádiumában van.
Ezzel az írással - álnéven - túljutottam egy kiadó regénypályázatának első fordulóján. 

Milk and "Honey" - mert tejjel és mézzel szeretem a kávét...

2018? 

Jádeszív és még egy  J.
  Az újévi kívánságom, fogadalmam: ... 

Balázs Fecó-Keresztes Ildikó: A csönd éve volt...

 Sikerekben (csodákban) gazdag, boldog új évet kívánok!


(Képek: Pixabay, Molnár György, Olvass hazait blog)

2017. december 31., vasárnap

Szilveszteri borzongáshoz - V., mint Vendégszerző: Véres húrok


Az itt következő írásban erotikus és horrorelemek is találhatók!!! 

18 éven felülieknek!

 

Szilveszteri borzongáshoz ajánlom ezt a történetet. Kérem, vegyétek figyelembe, hogy még egészen friss, és bocsássátok meg, ha néhol kicsit döcögős és kezdetleges.

Boldog új évet kívánok!

V.

 Véres húrok

Erotikus- és rémtörténet

Zadore ötletéből, 1. próbálkozás


Főhőseink

Dr. Cornelius Balden, az alfa
Sylvain Mirron, a szépfiú
Cameron Wells, a zenész
Lexie Hamada, a vámpírlány

 
Sylvain végigfuttatta nyelvét a Cornelius szája sarkától a jobb füléig húzódó sebhelyen. A következő pillanatban a nagydarab férfi mélyről jövő morgás kíséretében félrelökte, elvette az  éjjeliszekrényről a távirányítót, és felhangosította a televíziót. Sylvain sértődötten felállt, visszanézett, és némi elégtétellel kiélvezte a pillanatot, ahogy Cornelius végigmérte szoborszépségű, harmonikusan kidolgozott izomzatú testét, mielőtt visszafordult volna a képernyő felé. Szeretője hangja a szobaajtónál állította meg Sylvaint:
– Jobb, ha ezt te is látod! – Cornelius még feljebb tette a hangerőt, így Sylvain jól hallotta a riporter szavait:
– Gratulálok, Cameron! A kamera felé fordítanád a gitárod, hogy mindenki láthassa ezt a remekművet? 
Sylvain visszahátrált.
Leszakított ujjú fekete pólót viselő, kamaszosan mosolygó, kócos barna hajú fiatal férfi állt a riporter mellett egy folyosón, mögöttük az ajtó felett a „Felvétel” felirat világított. A fiatalember a melle elé emelte a bendzsót, melynek testét csontberakás díszítette és vállszíja is tele volt fogakra emlékeztető ékességekkel.
  Ezt a gitárt a dédapád készítette, ugye? – kérdezte a riporter, majd a zenész arca elé tartotta a mikrofont.
– Igen.
– Igaz, hogy vérfarkas és vámpírfogak vannak a pánton? – mosolygott a tévés diadalmasan a kamerába.
Cameron a fejét rázva zavartan nevetett.
– Állítólag. Meséltek erről a szüleim valamikor kiskoromban, de én nem szívesen foglalkoztam az ilyen mendemondákkal a baleset után. – A zenész merengő arckifejezését látva Sylvain is felnevetett, de keserűen, fájdalommal teli hangon. Ahogy agyarait kivillantotta, szép arca egészen eltorzult. – Édesanyám mamája nevelt fel, a gitár pedig apai örökség, az ő atyai nagyapja készítette. Bevallom nem értem, hogy miért kértétek, hogy hozzam magammal ezt a hangszert, én nem nagyon játszom már rajta. Nem ennek köszönhetem, hogy az év metál gitárosa lehettem, hanem a magazin olvasóinak. Még egyszer köszönöm, hogy ilyen sokan rám szavaztatok! – Arcán széles mosollyal intett a tévénézőknek.
– Úgy érzed, hogy a szavazás eredményének semmi köze a családod múltjához?
– Remélem, hogy azért választottak az év gitárosának, mert jó zenész vagyok, és nem azért, mert egy olyan zenészcsaládból származom, melynek a története tele van rejtélyes halálesetekkel, és az ősök régen állítólag alakváltók ellen harcoltak.
– A szüleid ismert countryénekesek voltak, és egy szakadékban lelték halálukat. Szerinted lezuhantak, vagy vérfarkas támadás áldozatai lettek, majd a szakadékba lökték a testüket az autójukkal?
Sylvain agyarai még feltűnőbben előtüremkedtek az ajkai mögül, és egyenes gerince, fénylő gyönyörű teste meggörbült, ahogy indulatai, harcos, állati ösztönei felülkerekedtek emberi mivoltán.
– Fékezd magad, kedves! – figyelmeztette Cornelius, és felállt. A külseje jól megtermett ötvenes férfinak mutatta, akinek robusztus, még mindig izmos, de már vastagodó testén őszült a szőrzet. Farkas alakjában is erőtől duzzadó alfahím volt.

Lexie sosem hallott még így nevetni egyetlen férfit sem, mély hangon, de olyan könnyedén és élettelin, ahogy a gyerekek kacagnak.
A férfi háttal állt neki, egy másik fiatalembernek magyarázott, és közben egész testével nevetett. Lexie önkéntelenül elmosolyodott, aztán felnevetett ő is.
A beszélgetők felénéztek, észrevették. A mosoly lehervadt a lány arcáról, és össze kellett szorítania a száját, nehogy elővillanjanak a fogai. A szép nevetésű emberben Cameron Wellsre ismert. A biztonság kedvéért lopva a rockmagazinra pillantott, amit néhány napja vásárolt egy újságárusnál. A képen az év metál gitárosa egy fogakkal díszített gitárt tartott a kezében, ugyanaz a fiatalember, aki most tekintetét Lexie mandulavágású szemébe fúrta.
 
Lexie felsikoltott:
– Elmegyek!
Cam épp abban a pillanatban ért a csúcsra, felhördült, élvezett, és meglátta az alatta vonagló, kéjesen nyögdécselő lány hatalmas szemfogait. Lexie megragadta a tarkóját, iszonyú erővel magához húzta, és fogait a nyakába mélyesztette, miközben Cam teste még rángatózott rajta a gyönyörtől. A lány meglökte a férfi kitámasztott karját, aki így rázuhant, és Lexie hirtelen maga alá fordította. Cam küzdött még néhány pillanatig, hogy leszedje magáról, de aztán lehanyatlottak a karjai, és elernyedt a lány alatt. Lexie hirtelen felkapta a fejét.
– Cam! – sikoltott fel rémülten. A fogai ütötte kis lyukakból csordogáló vért nézte a férfi nyakán. –  Nem akartam. Cam, ne hagyj itt. – Tudta, hogy nem ölhette meg, de nem értette, mi történt, hisz olyan rövid ideig ivott belőle. – Cam! – megrázta. A férfi kinyitotta az egyik szemét, és félmosolyra húzta az ajkát.
– Cam – suttogta Lexie,  átölelte a nyakát. – Miért csináltad ezt?
Cam felnyögött, a nyakához nyúlt.
– Te tudtad? – kérdezte Lexie.
A zenész bólintott.
– Nem élveztem még ekkorát, mint abban a pillanatban, amikor belém martál.
– Honnan tudtad? – faggatta a lány türelmetlenül.
– Tetszel nekem, Lexie, figyellek. Ha nem tudsz uralkodni magadon, kijönnek a fogaid – mosolygott gyengéden Cam, majd szomorúan hozzátette. – És ha tagadni is szeretném, akkor is azok voltak az őseim, akik.
– Még soha nem volt ilyen jó emberrel, egyszerre éreztelek a számban és a testemben. – Lexie átölelte a férfi nyakát, és lenyalogatta  bőréről a vért. – Olyan édes, mámorító ízed van, Cam. – A fogaival karcolgatta, a nyelvével nyalogatta a mellkasát, és elindult lefelé a hasa irányába. – Mi lenne, ha leszopnálak?
Cam felemelte a fejét, elképedt arccal nézett rá.
– És a fogad?
– Csak annyira fog fájni, hogy élvezd.
– Talán kicsit korai, én még… – A férfi felült.
– Nyugi, Cameron, bízd rám magad.
Cam azt hitte, a félelme akadályozni fogja, hogy beinduljon, de Lexie hanyatt döntötte. Elképesztően gyakorlott volt. Addig nyalogatta a fülét, simogatta a mellkasát, hasát, hogy Cam hamarosan megint kemény volt, és majd megőrült, úgy várta, hogy a lány a szájába vegye.  Lexie végre megtette. Először gyengéden nyaldosta, majd hegyes szemfogait finoman, érzékien végighúzta a farkán. A férfi felnyögött a kéjtől.
– Uramisten! – lehelte.
– Őt nem a legjobbkor hívod, mikor egy vámpírral szexszelsz – nevetett Lexie, Cam farka hegyét a szája szélével simogatva. Lassan csúsztatta az ajkai közé, a következő pillanatban a fogai kicsit erősebben nyomódtak a bőrébe.
– Ne csináld, bébi, így gyorsan elmegyek – nyögte Cam. Lexie a nyelvét, fogait egyszerre húzta rajta, és mélyen szívta. Cam megrándult, reszketett, szinte már kétségbeesetten zihált az orgazmus kapujában. Lexie nyalogatta, karcolgatta, aztán Cam legnagyobb meglepetésére és csalódására, kiengedte a szájából. A férfi felhördült, amikor újabb meglepetést okozva a lány fölétérdelt, és a puncija magába fogadta. Lexie mozogni kezdett rajta.
– Nem bírom tovább, Lex, nem bírom! – Cam kiszolgáltatottan megfeszült a lány alatt, miközben az ismét belevágta a fogait a nyakába. Cam vonaglott az élvezettől, Lexie pedig morogva szívta a vérét, és tekergette rajta a csipőjét.

Lexie szerelmesen nézte az ájultan alvó férfit, nem emlékezett rá, mikor volt része ekkora gyönyörben, amit most Camtől kapott, és tudta, hogy a férfi is extra élvezetet köszönhet neki. A lányt megrémítették az érzések, amik a halandó közelében uralkodtak el rajta. Ez volt a harmadik randija Cameronnal, a srác már az első alkalommal nála maradt volna éjszakára, miután a partiról, ahova az újság alapján követte, hazavitte. Rögtön utána, hogy Cam csodálatos nevetése összehozta őket, beszélgetni kezdtek, és Lexie elszántsága, hogy az életet is kiszívja belőle, majd elvegye tőle a gitárt, már akkor este semmivé lett. Második alkalommal Cam elvitte a stúdióba, ahol még félórányi munka várt rá, a készülő új lemez miatt. Lexie-t úgy fogadták Cam zenésztársai és a személyzet, mintha ő is tagja lenne a csapatnak. A lány azóta tudta, hogy valami új kezdődik a sötétségben…

Lexie-t néhány nappal később hajnalban  a telefonja ébresztette töprengéséből. Cameron együttesének másik gitárosa, a kétségbeesett  Julius kereste, hogy Cam-nek valószínűleg kényszer-gyógykezelésre kell mennie, mert bedrogozva botrányt csinált, tört-zúzott egy szórakozóhelyen, miután egy másik vendég provokálta. Mire a lány a stúdióba ért az együttes tagjai az ügyvédjüket hallgatták éppen, aki nem tudta megakadályozni, hogy Camet haladéktalanul egy rehabilitációs intézetbe szállítsák.

Lexie órák óta bolyongott már a sötétben a kastély környékén az állítólagos titkos alagút bejáratát keresve. Új remény született benne, amikor kinyílt egy keskeny ajtó, amit eddig észre sem vett, mert festése miatt beleolvadt a falba. A hóra kilépő alak lazán nyitva hagyott kabátot és sapkát viselt,  és valamit vitt a félvállán. A lány nesztelenül eredt a nyomába.  Elkeseredve tapasztalta, hogy csak egy takarító, és az egykori pincelejáratban álló konténerekig vitte a zsákot.  Lexie agyát elborította a tehetetlen harag, rávetette magát, és hörögve, zokogva marcangolta a férfi torkát. Egy pillanatig zavartan nézte a véres tetemet a lába előtt. Amikor zajt hallott, félrehúzta még meg-megránduló áldozatát a konténerek mögé. Letörölte az arcát, a hátizsákjából előkotorta Cameron fekete csuklyás pulóverét, amit álcának hozott magával, és felkapta véres kabátjára. Aztán felemelte a fejét. A szag, amit a vérgőzön át is megérzett, egy vérfarkas szaga volt. Lexie lekuporodott a konténersor legvégére, távol a bejárattól.
Néhány pillanattal később feltűnt egy magas alak, ugyanott jött be, ahol ő, és a pince mélye felé tartott. Remélte, hogy a gitárt keresi, mert akkor a szövetségese lehet. Tudta, hogy a vámpírszagot a farkas érezni fogja, ezért a takarító holtteste mellé bújt. Az emberi alakjában lopakodó vérfarkason vastag csuklyás télikabát volt, a prémszegélyes kapucni eltakarta az arcát, de hogy körülnézhessen, lecsúsztatta a fejéről. Szabályos, klasszikus szépségű férfiarc tűnt elő egy közeli fali lámpa fényétől megvilágítva. Lexie azonnal felismerte. Sylvain Mirron volt, az egyik legismertebb született vérfarkas. Korán árvaságra jutott, elbűvölően szép kiskölyök volt. Tizenévesen, nagynénje halála után végleg magára maradt, és a testét használta fel, mint egyetlen eszközét, amivel pénzt kereshetett. Hamarosan az egyik legismertebb férfi prostituált lett, akit csak a leggazdagabb nők és férfiak kaphattak meg.
Sylvain felemelte a fejét. Lexie tudta, hogy érzi a vámpírszagot. Felemelkedett, és menedéket keresve kirohant az árnyékból. Kétségbeesettet játszva elkapta a férfi karját.
– Ott fekszik egy véres nyakú ember a konténerek között. Alex vagyok, a féltestvérem, itt van az intézetben, be kell jutnom hozzá.
Sylvain megfogta a karját.
– Nyugalom, fiú!
Lexie megkönnyebbült, az első akadályon túljutott, amikor a férfi nem vette észre, hogy lány.
Önkéntelenül hatalmas sóhaj szakadt ki belőle. Sylvain értetlen tekintettel nézte, aztán szimatolni kezdett.
– Mit csinálsz? – kérdezte Lexie csodálkozást imitálva. – Jaj, ne! Te megérzed a vámpírszagot! Vámpír volt a tettes, ugye? Itt van még a közelben? – Még közelebb bújt, a mellkasát simogatva nézett fel a férfira.– De hiszen te Sylvain Mirron vagy! A farkas! – hadarta, vigyázva, hogy kölykös maradjon a hangja. – Nem vagyok prosti, és nem is fogadnék el pénzt, de ha nagyon szeretnéd, rendbe teszem a farkad, ha cserébe segítesz bejutni a bátyámhoz.
A következő pillanatban lehúzta a férfi kabátjának zipzárját, és letérdelt elé, már a sliccénél matatott.
– Mit csinálsz? – hördült fel Sylvain.
– Ügyes vagyok, hidd el. Könyörgöm! – Becsúsztatta ujjait a pulóver alá, és simogatni kezdte a férfi izmos, forró hasát. A következő pillanatban nyalogatni kezdte a bőrét.
– Hagyd abba – nyögte Sylvain, de Lexie már hallotta a vágyat a hangjába, és a nadrágon keresztül is érezte a farka keménységét.
– Te is csináltál ilyet, mikor kezdted? – kérdezte, még mindig a pulóver kapucnija alól. – Az utcán kapualjban, autóban, ahol a kedves vendég megkívánta.
Lehúzta a nadrág cipzárját, kihámozta az alsó nadrágból Slyvain farkát, és simogatni kezdte.
– Jézusom! – sóhajtott a férfi. Megpróbálta elkotorni Lexie kezét, és kiszabadítani magát, de olyan erőtlenül, hogy a lány tudta, nyert ügye van.
– Be kell jutnom a bátyám miatt. Segíts! Könyörgöm! – szájába vette a férfi péniszét.
Sylvain a konténer mellett a falnak vetette a hátát, tekergett vonaglott, miközben azt hitte, egy srác szívja, szopogatja, nyalogatja.
– Úristen, kölyök, te nagyon tudsz – nyögte, és mélyről jövően, ősi ösztönből, farkastorokból felmordult.
Lexie lemerevedett egy pillanatra, Sylvain felszisszent, amikor a foga megbökte a farkát. A lány gyorsan kiengedte a szájából, és most az ujjait fonta rá a szerszámára.
  – Bocs, mindjárt folytatom – suttogta.

 Sylvain elnézte volna formás arcát, még az ujjai becézgetik, de a fekete csuklya eltakarta előle. A kölyök újra a szájába vette, Sylvain rekedten nyögdécselt, és nézte, ahogy előre hátra mozog az előtte térdeplő. Felmordulva hátravetette a fejét, a farka belefeszült a kölyök szájába, és kilövellt.
A gyönyör pillanatában fájdalmasan bekeményedett karmai a falat kaparták az oldala mellett, és ropogtak a csigolyái.
Lexie hátratolta arcából a csuklyát, kivillantotta a szemfogait. Sylvain még kábultan zihált az orgazmus után, azt sem tudta, hogyan reagáljon. Remegő kézzel próbálta rendbe szedni magát.
– Nemcsak vámpír vagyok, hanem lány is. – A falhoz szorította a kielégüléstől még kába férfit.
– Lexie Hamada! – szakadt ki a felismerés Sylvainből, lihegve folytatta. – Te vagy az a félig japán kislány, akit a vámpírklán vezére a második világháború alatt kihozott a táborból.
– Tudom, mit akarsz, Sylvain. Cameron Wells kell neked. Cameron hiába hasonlít úgy a dédapjára, mintha most lépett volna le a fényképről, ő nem rossz ember. Gabriel megmentette az életem, felnevelt, beleszerettem. Átváltoztatott, de én nem tudtam őt megmenteni. A Tisztogatók vették el tőlem, nem Cam! Ígéretet tettem neki, hogy elpusztítom a gitárt, meg is teszem, de Cam nem tehet semmiről. Nem engedem, hogy bántsd.
– Itt már nem a barátodról van szó, Lexie! Csapdába futottunk mindketten. A gitárral akartak tőrbe csalni, és sikerült nekik. Tudták, hogy megtartjuk az eskünket és visszaszerezzük a fogakat, hogy meggyalázott testvéreink békére leljenek. Cornelius megmondta, hogy elvakít a gyűlölet, maradjak meg a seggem, megint neki volt igaza! Téged pedig elvakított a szerelem, Lexie.
– Most meg miről beszélsz?
– Meg akartam szerezni Cameron Wells aktáját, de sem a mentők, sem a rendőrség nem tud kábítószeres botrányról és kényszer-gyógykezelésről. A barátodnak beadtak valami szert abban a buliba, aztán provokálták, hogy idehozhassák. Sajnos későn jöttem rá én is. Csapdába csaltak minket. Jól tudták, hogy a gitár előhozza majd az ösztönöket. Hamarosan itt lesznek a Tisztogatók, és nekünk annyi. Először Cammel végeznek, hiszen halandó, vele a legkönnyebb, aztán következel te, mert feladod, ha ő halott. Végül következem én, mert a túlerő ellen semmit sem tehetek… Cornelius! – suttogta hirtelen, hála telt szívvel, megbabonázott hangon. Sylvain előbb megérezte a férfi jelenlétét, mint ahogy meghallotta a farkasüvöltést az erdőből.
Lexie csodálkozva nézett rá.
– Az alfa elhozta a falkát! – Sylvain túláladó örömében átölelte a lányt, aki zavartan próbálta eltolni magától. A farkasember magával húzta a vámpírt a csatornarendszer rácsos bejáratához, úgy mutatta neki, amit emberi szem képtelen lett volna kiszúrni, de látott a vérfarkas éles szeme és látott a vámpír szeme is. A falka tagjai az intézetet körülvevő erdő szélén gyülekeztek, szemben a park hatalmas kovácsoltvas kapujával.
– Cornelius nem született vérfarkas, ahogyan én. Vegyészmérnök, és katonatiszt volt. Bizonyítani akart a családjának, akik kamaszkorában megtagadták, amikor bevallotta, hogy meleg. Cornelius markáns, karizmatikus férfi. A Tisztogatók is meglátták benne az értéket, beszervezték az alakváltók elleni harcra. Aztán egy vérfarkas megmarta, akkor magára hagyták… Azt mondja, sokáig azzal vigasztalta magát, hogy talán halottnak hitték. Corneliusnak rengeteg rosszal kellett szembe néznie az emberek között, falkavezérként sok mindenért kárpótlást kapott, mégsem volt soha öncélúan kegyetlen a halandókkal. Ő a legjobb ember, akivel találkoztam, olyan nekem, mint neked a mestered.
 
Cameron az iroda tükörüvegén keresztül látta, ahogy Lexie a titkárnővel beszélget. Amikor a nő a telefonért nyúlt, Cam hátrafordult Dr. Walczak asztala felé, várva, hogy megszólaljon az ott álló készülék.  Lexie hamarosan belép ide, tisztázódik az egész félreértés, és a lánnyal együtt végre távozhat. A telefon azonban néma maradt, és az íróasztalnál ülő intézetvezető arcán gonosz vigyor jelent meg. A külső ajtón berobbant egy megtermett ápoló, és derékon ragadta Lexie-t. A kopaszra borotvált férfi úgy vitte fél vállán, a nyitott ablak felé a kapálózó, sikongató lányt, mintha csak egy tollakkal teli párnaciha lenne. Cam az irodaajtóhoz rohant, lenyomta a kilincset, amikor nem nyílt ki, visszaugrott az ablakhoz. Az ápoló épp akkor emelte át Lexie-t a párkányon.  A lány belemart a férfi nyakába a kezeivel, hogy ne tudja lehajítani. Cam felüvöltött, és az üveget püfölte.
– Fogják le! – parancsolta Dr. Walczak. Az iroda kórtermek felé vezető ajtajánál posztoló két ápoló Camre vetette magát. Dr. Walczak kollégái, akik miatta gyűltek össze konzultációra meg sem mozdultak a tárgyalóasztalnál. A zenész már nem láthatta, ahogy Lexie megtámasztotta a lábát az ablakkereten, és miközben kezével az ápoló vállán támaszkodott, fejét lehajtva, hegyes szemfogait a nyakába mélyesztette.
Cam kétségbeesetten küzdött, hogy kiszabaduljon az ápolók szorításából.
A tükörüvegen túli külső ajtót, ahol a Lexie-t megtámadó ápoló berohant, hatalmas, két lábra emelkedett vérfarkasok törték át, és fordították ki a tokjából. Majd az üveg úgy robbant szét, mint amikor a víz áttöri a gátat. A vicsorgó, nyálcsorgató fenevadak berontottak Dr. Walczak irodájába.
Az ápolók elengedték Camet, akit az egyik farkas hatalmas karjával arrébb taszított ugyan, és emiatt elesett, ám a torkának nem ugrott neki senki. Néhány pillanatig még összekuporodva térdelt a szőnyegen, miközben csontok ropogása, morgás, nyüszítés hallatszott. Idegborzoló, rekedtes és élessé váló fájdalomsikolyok szaggatták a dobhártyáját. Kezét a fülére tapasztotta, a könyökére és térdére támaszkodva bemenekült Dr. Walczak íróasztala alá. Nem tudta, mi történt azokkal, akik vele együtt az irodában tartózkodtak, vagy a titkárnővel és a többiekkel az irodán kívül.
Az egyik fenevad, az asztal tetején áthajolva, véreres szemekkel lenézett rá. Cam azt hitte, mindennek vége. Remegve várta, hogy a farkas a felderítés után becserkéssze a prédát, vagyis őt, kirángassa rejtekhelyéről és megölje. A négykézlábra ereszkedő hatalmas szürke farkas, melynek pofáján mély forradás húzódott és vastag bundájában ezüstös szálak csillogtak, véres nyáltól csöpögő agyarait kivillantva csak megszaglászta, és utolsóként kivonult az iroda, kórtermek felé vezető ajtaján.
Hosszú percek teltek el, mire Cam egyáltalán mozdulni mert. Kezébe temette arcát, és felzokogott, mint egy rémült gyerek.  Az így transzformálódó pánik segített, hogy  végre összeszedje magát.
Ahogy kimászott az asztal alól, észrevett az iroda falán egy bekeretezett kettős rajzot az intézet alaprajzáról, és az alatta húzódó járatrendszerről. Leakasztotta a képet, kapkodva kiszedte belőle a rajzot. Lexie érte jött, a vérfarkasok vezére pedig egyértelműen megnézte magának, de nem bántotta. A farkasok ugyanúgy a gitárt akarják, ahogy Lexie. Cam már tudta, hogy odaadja nekik, amint sikerül ismét magához vennie.
Egyre biztosabb volt benne, hogy helyesen cselekedett, bekerülése második éjszakáján, amikor egy kicsit később hozták neki a gyógyszert, és rövid világos pillanatában elrejtette a gitárt a szellőzőben. A másnapi bemutatkozó beszélgetésen Dr. Walczak feltűnően sokat foglalkozott a hangszereivel, az állítólagos függősége helyett, ami miatt az intézetbe szállították. Cam ekkor kétségbeesetten közölte, hogy nem találja a dédapja hagyatékát képező gitárt, és arra gyanakszik, ellopták tőle. Walczak nem tudta elrejteni csalódását, elvesztette a türelmét. Néhány mély lélegzetvétellel rendezte magát, de végül ideges hangon közölte Cammel, hogy majd később folytatják a beszélgetést.
Már némileg megnyugodva, viszont a tettrekészségtől még meglehetősen távol, Cam elindult a szobája felé. A kórtermek folyosóján véres, feltépett torkú, megrágott végtagú testek hevertek. Nagy részükön látszott, hogy a felnyitott törzsből kifordult belek és zsigerek között már lakmároztak. Cam képtelen volt tovább elviselni a mindent beborító vér, a szétmarcangolt emberi testek szagát és látványát. Összegörnyedt. Nemrég elfogyasztott vacsorája egy véres húscafattá karmolt felsőtestű ápolónő fehér zoknis bokáján landolt. Többször összeránduló gyomra néhány lépés után még egyszer látványosan fellázadt, de aztán már hiába öklendezett, kínlódott, képtelen volt bármit kiadni magából.
Támolyogva, remegve haladt tovább. Néhány lépés után ismét megállt, és mélyeket lélegzett, hogy összeszedje magát, de a tömény, édeskés, fémes vérszag újra öklendezésre késztette. A száján, apró kortyokban nyelte a levegőt, mire kicsit megkönnyebbülve továbbindult.
Óvatosan, jobb kézzel lökte be az ajtót. Besiklott a sötétbe, és azonnal baloldalra, a falhoz lapult, hogy védje a hátát, ha esetleg várna rá valaki a szobában. Jobb kézzel visszanyúlt, hogy felkapcsolja a villanyt az ajtó mellett. Egy pillanatig habozott, mert lélegzetvétel neszeit hallotta a szoba mélyéből. Tudta, hogy nem farkas vár rá, emberi szuszogás hangja jutott el hozzá, és férfi illatszer fuvallata csapta meg az orrát, nem a farkasbunda átható pézsmaszaga. Csak néhány lépésnyire volt tőle az ablak, mely előtt a kis széken állt az iszonyú ronda szobanövény, melyet képtelen volt megkedvelni. Ahogy szeme lassan megszokta a sötétséget, a levelek és a cserép körvonalai kirajzolódtak. A virágcserepet találta az egyetlen fegyverként használható tárgynak a közelben. Fél kézzel érte nyúlt. Nem törődött azzal, hogy amikor az edény szélét megfogta, és ütésre emelte, a zöld hosszú szárú gaz mellől a száraz föld nemcsak a padlóra, de rá is hullott. Így is elkésett azonban, mert a kintről beszűrődő fényben fehér köpenyesnek látszó alak, egy kést vágott a bal vállába, mielőtt a cserép fejen találta volna. A támadó azért végül elterült a padlón. Cam reszketve támasztotta meg a hátát a falnál, de lábai nem bírták megtartani, és összecsuklott. Érezte, ahogy meleg áramlat kígyózik végig a mellkasán. Odanyúlt, puha lyukat tapintott valamivel a kulcscsontja alatt. Néhány pillanat pihenőt engedélyezett magának, aztán kezét letámasztva feltápászkodott, becsukta a szobaajtót, és csak utána kapcsolta fel a lámpát. Dr. Walczak hevert az ágy előtt. Cam a négyzet alakú szellőzőrácsra nézett az ágy vége és az ajtó közötti részen, a plafon alatt. A középkorban épült, frissen átalakított kastélyban a mesterséges, modern légcserélő rendszer ráépült és összekeveredett a régi, titokzatos, falba vésett szellőzőjáratokkal. Cam érezte, fogytán az ereje. Tanácstalan és rémült volt. Ha kapkodni kezd, idő előtt elveszítheti az eszméletét az energia- és  vérveszteségtől. Viszont ha túl lassú és óvatos, közben az orvos magához térhet, vagy valaki, aki keresi őket, ideér, mielőtt eltűnhetne az újra magához vett gitárral. Letépte magáról fehér pólóját, és a szúrt sebre szorította, hogy mielőtt felmászik a hangszerért, legalább némileg csillapítsa a vérzést.

Sylvain, aki a farkasokkal együtt érkezett Walczak irodájához, a társai nyomában vezette Lexie-t. Vigyázott, ne kerüljenek túl közel a falkához, nehogy valamelyik elvakult társa vérgőzös dühében megtámadja a vámpírlányt. A vérfarkas óvatossága és segítőkészsége jólesett Lexie-nek, de sokszorosára növelte Cam miatt érzett aggodalmát, hiszen nem indulhatott az ösztöneire hallgatva a fiatalember keresésére. Cam szobájában szembesültek a ténnyel, hogy óvatosságuk talán teljesen hiábavalónak bizonyult. A padlón talált vérről a lány azonnal megérezte, hogy a zenészé, és ott volt Dr. Walczak ledobott fehér köpenye is.
– Mi akar Walczak Camtől, Sylvain?
– Egy biztos, hogy még mindig csalinak használja a barátodat. Azt akarja, hogy kövessük, különben itt hagyta volna Cameront holtan, de biztos vagyok benne, hogyha csak megsebesült, akkor sem azért vitte magával, hogy segítsen rajta. Talán valami családi tragédia miatt egyezett bele, hogy itt állíthassák fel a csapdát, de az is lehet, hogy a Tisztogatóknak dolgozik.
– Walczak rám biztosan számít, de hogy egy vérfarkas a szövetségesem, arra nem hiszem. Innen egyedül megyek, Sylvain. Ha segíteni akarsz, maradj le, és öld meg a doktort, ha nekem nem sikerül. És bármi történik is velem, kérlek, Sylvain, könyörgöm neked, abban az érzésben bízva, amit Cornelius iránt érzel, mentsd meg Cameront!
– A nyomodban leszek, Lexie.

Lexie reménykedett, hogy Cameron elmenekült Walczaktól, és a doktor azért üldözi, mert csak megsebesítenie sikerült.
A zenész vérének szagnyomán az intézet nyilvános folyosóiról a járatrendszerbe jutott, és ez egyre növekvő aggodalommal töltötte el, hiszen Cam egyedül nem igazodhat el itt, nagyon valószínű, hogy Walczak viszi…
– Cam! – szakadt ki belőle, és megtorpant.  Cam vére mellett, közvetlen közelről érezte egy másik emberi test kipárolgását. Az orrába mart a rettegés szaga, és hallotta a tüdőből óvatosan kipréselt levegőt, majd a feszült várakozás csendjét. Az ember rájött, hogy a fenyegetés már túl közel van, és visszatartotta a lélegzetét. Lexie kivárt, addig a pillanatig, míg a légszomj rá nem kényszerítette a bujkálót, hogy nagy adag oxigént vegyen magához egy kétségbeesett szippantással, mely elárulta, hol rejtőzködik pontosan.  
Lexie ugrott, és felnyúlt. Lerántotta a feje fölött párhuzamosan futó csövek egyikéről Dr. Walczakot. Belenézett az orvos rémülettől eltorzult arcába, majd a torkába mart. Eszeveszett dühvel tépte fel az ütőeret. A hegyes szemfogai nyomán kispriccelő vér beterítette a falat.
Lexie leengedte a vergődő testet, vetett egy utolsó pillantást az orvos halálfélelemtől sötétlő szemébe, aztán nézte, hogy bugyog ki a vérével az élet, a nyakán át, a kőre. 
Ahogy végignézett a folyosón, már csak néhány lámpa világított. A járat távolabbi, kivilágítatlan része más áramkörön lehetett, de Lexie tekintete mégis ott kutatott. A torka elszorult, amikor éles szeme kiszúrta a sötét árnyat, mely mozdulatlanul hevert a fal tövében.
Futásnak eredt, már messziről érezte a vért, Cameron vérét.
– Cam! Cam, kérlek  – szólongatta.
– Lexie! – A vérfarkas hangját a háta mögül hallotta.
– Sylvain! Kapcsold vissza a biztosítékot vagy bármit – kiáltotta éles hangon. –  Cam nincs magánál, érzem a vérét.
– Majd én – hallatszott egy Lexie-nek ismeretlen, kellemes bariton. Néhány pillanattal később a kazamata falának kerek lámpái felvillantak. Az idősebb, megnyerő külsejű, magas teremtű férfi az ellenkező irányból érkezett, mint ahonnan ők. Úgy tűnt, csak magára kapkodta a ruháit, nyitott kabátja alatt félig begombolt kockás flanel inge kilógott a farmeréből.  Lexie azonnal rájött, hogy ő lehet Cornelius. Csodálta a taktikai érzéket, amivel átlátta a helyzetet, és mindeddig irányította a farkasokat, de a lánynak most Cammel kellett foglalkoznia. A zenész félmeztelenül, szürke tréningnadrágban, tornacipőben feküdt a kövön. Meztelen mellkasára a vállán lévő szúrt sebből lecsordult vér rajzolt vörös csíkokat. Saját vérétől maszatos keze a teste és a fal között fekvő gitár nyakán pihent.  Lexie remegő ujjakkal érintette meg az arcát, szem fogai kiemelkedtek az ínyéből.
– Cam, drága, Cam – zokogott fel egy pillanatra elgyengülve, de aztán összeszedte magát.
Cornelius megragadta a lány vállát.
– Rendbe fog jönni, a szíve még ver.
Lexie ránézett.
– Te tudod, mi vezette Walczakot?
– Néhány ember szemében a másság betegség – küldött egy szomorú mosolyt a lány felé Cornelius. – Mennetek kell, a Tisztogatók perceken belül itt lesznek. – Hallotta a helikoptereket, és tudta, hogy Sylvain és Lexie kifinomult érzékei ugyanúgy ráálltak már a rotorok zajára, amit emberi fül még nem érzékelne ilyen távolságból. – Ha végigmentek ezen az alagúton, az erdőben jutok fel a felszínre, biztonságos távolságra a kastélytól.
Sylvain megragadta kedvese karját.
– Mennünk kell? – kérdezte értetlenkedve.
– Én itt maradok a gitárral, megadom társainknak a békét azzal, hogy végre testük utolsó része is elporlad. Felrobbantom az épületet, így a Tisztogatóknak minden idők legnagyobb vereségében lesz részük.
Lexie kétségbeesett elismeréssel nézte.
– Cornelius – suttogta Sylvain.
– Ennek így kell lennie, Syl, visszaadom a szabadságodat. Tudom, hogy sosem szeretnél úgy, ahogy én szeretlek – magához húzta a fiút, megcsókolta a száját. Levette a kabátját, és Lexie kezébe nyomta. – A barátodnak nincs kabátja, ruhátlanul még nehezebben bírna ki ekkora vérveszteséget a hidegben, mire orvost találtok. Így ti elmenekülhettek, és az erdőben maradt, vagy menekülőben lévő falkatársaink sem esnek áldozatul a Tisztogatók hamarosan induló rohamának. Nincs más választás, kedves, menj! – Még egyszer megsimogatta Sylvain arcát, felállt, és elindult a kastély belseje felé.

Már az erdőben álltak, de még így is megremegett a föld a lábuk alatt, mikor a robbanás megrázta a kastély épületét. Egymás után omlottak le a karcsú tornyok. Lexie egyedül tartotta vállán az eszméletlen Cameront, mert Sylvain mélyről jövő zokogással térdre rogyott. Néhány pillanattal később emberire nem hasonlító hangon, farkastorokból küldte Cornelius miatti fájdalmát az ég felé. Más farkasok feleltek neki.


2017. december 22., péntek

Karácsonyi történet: Várakozás

Nádasi Krisz írócsoportjának karácsonyi (novella)ajándékozós játékára született ez az önállóan is olvasható aprócska történet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy  kapcsolódik a Végtelen Mezők Vándora kötetemben található A hiúz  című íráshoz. A karácsony a csodák ideje... 

Forrás: Pixabay

Várakozás

 


Lilla feltette a fehér, tüllruhás angyalt, a piros masnikkal és gömbökkel díszített cserepes karácsonyfácska csúcsára, aztán egy pillanatra a konnektorba dugta az égősor csatlakozóját, hogy kipróbálja. Teljes volt a sor, minden izzó világított.
Átment a rendelőbe, eligazította a vizsgálóasztalon a tiszta, zöld lepedőt. Kinyitotta a gyógyszeres szekrényt, átfutotta a dobozok feliratait, a hűtőben is ellenőrizte az ott tárolt szereket. Vetett egy pillantást a sürgős, életmentő műtétekhez előkészített műszerekre, hogyha pácienst hoznak, azonnal segíthessen.
A bejárati ajtót nyitva hagyta, kiment az erdei házból a kapu elé, kipróbálta a Dr. Szakács Lilla ÁLLATORVOS feliratú tábla alatti csengőt. A rendelőből kihallatszó trillázó hangra elégedetten biccentett. Tekintetével követte a városba vezető út vonalát, míg el nem tűnt a fehér fák alatt. A hó hetekkel ezelőtt elolvadt, aztán elmúlt a karácsony. Néhány napja azonban, ismét kemény hideg köszöntött az erdőre, ma hajnalra pedig vastag dér lepte be a fák ágait és az aljnövényzetet. Ezüstfehéren csillogott minden a dermedt arany napfényben, épp aznap, amikor hosszú-hosszú, könnyekkel és aggódással telik napok után végre ő is ünnepelhet.
Újra a város irányába fordult, üres volt az út, és csendes az erdő. Türelmetlen sóhajjal ment vissza a rendelőn át a kis szolgálati lakásba. A szekrényből kivett egy új vadászzöld dzsekit, az ágyon előkészített papírdobozba hajtogatta, rácsukta a skótkockás papírral borított fedelet, majd zöld masnis szalagot kötött rá. Aprócska, révedező mosollyal a szája sarkában helyezte el a kész csomagot a fa alatt. A faliórára pillantott az ajtó felett. Az ablakhoz lépett, a hátsó épületben, ahol a ketrecekben gyakran vendégeskedtek frissen műtött vagy más okból segítségre szoruló állatok, most csak a hiúz lakott. Őt viszont a fadíszítés előtt megnézte, és most már csak arra vágyott, hogy megmentőjének is megmutathassa, milyen szépen meggyógyult.
A két épület között felállított madáretető ajtajában egyetlen kis cinke üldögélt, felfújt tollakkal várakozott. Lilla ekkor döbbent rá, hogy a nagy várakozásban, ő bizony ma elfelejtett ennivalót kitenni a madaraknak. Kapkodva nyúlt a hűtőbe az összekészített szalonnabőrért, aztán fogta a magkeverékes dobozt, és kiszaladt az udvarra.
Miután kitette az étkeket, és visszahúzódott a fal mellé, a madarak lassan odagyűltek. Rövid időre mindenről megfeledkezett, gyönyörködve nézte őket.
Autóduda hangja térítette magához. Visszaszaladt a ház elé. Megpillantotta a vadászruhás Gézát, ahogy a kapu előtt parkoló terepjáró ablakán benyúlva a dudát nyomja. A férfi észrevette, széles mosollyal az arcán integetett neki.
– Na, igyekezz! Már bement, jól van, csak a zárójelentésért kell visszamenni, mert megmondtam a dokinak, vagy odaadja rögtön, vagy nem várunk tovább.
Lilla az utolsó szavakat már a rendelőn átrohanva hallotta, és belépett a szobába.
Egész testében reszketett, könnyes szemmel nézte Ákost, aki a léptei neszére felé fordult a karácsonyfától. Sápadt volt és borostás, balkarja felkötve, de mosolygott.
– Karácsonyfa? – kérdezte boldog csodálkozással, odalépett a lányhoz, szabad kezével megsimogatta az arcát. – De hát bent voltál nálam, a kórházban Szenteste…
– Amikor Géza idehozta a sebesült hiúzt és megmondta, hogy rád lőttek, azt hittem, nem lesz többé karácsony – suttogta Lilla, hozzábújt. – Nem akartam karácsonyfát ebben a szobában úgy, hogy te nem vagy itt velem…

Áldott karácsonyt kívánok!

2017. december 8., péntek

Végtelen Mezők Hétvége - Fények tánca


A Fények tánca az első történet Tullia világából... 2001-es dátum szerepel a file “Részletei” között. Az Őrző-t 2006 táján kezdtem el, hogy elmeséljem Tullia legendás királyának történetét. Részlet a Fények tánca című fantasy regényből:
 
 
"Egy napon eljön a Kiválasztott, és Triar kardjával békét hoz a Végtelen Mezőkre. Ezzel a békével egy nagy király uralma és Tullia virágkora kezdődik." - Belizár felsóhajtott, ahogy visszaemlékezett az álombeli jóslatra. Az elmúlt éjszakán Meola látogatta meg, szinte könyörgött amikor ezt mondta: - Óvakodj a Fény harcosától, aki Triar kardját hozza magával. Belizárnak hatalmában állt megismerni Mia jóslatát, de a megfejtését ő sem tudta. Ehhez még az a tudás is kevésnek bizonyult, melyet évekkel ezelőtt Meola apja osztott meg vele. Az öreg varázsló mindenét a fiatal báróra hagyta. Belizár neki köszönhette, hogy harcokban szerzett sebei azonnal begyógyultak, hogy megismerte azokat a főzeteket, melyekkel uralkodhatott az emberek felett. Ennek a tudásnak a birtokosaként a maga szolgálatába hajthatta a természet erőit. Triar királyról azonban az öreg varázsló is mély tisztelettel beszélt. Ez az ifjú Tullia történelmének hajnalán egy súlyos marlabaleset után, lemondott trónjáról sógora javára és hosszú évekre eltűnt az emberek szeme elől. Elmenekült, mert nem akarta, hogy szánakozzanak rajta és mert úgy érezte, egy olyan ember, aki maga is segítségre szorul, nem vállalhat felelősséget egy ország sorsáért. Kemény munkával, tanulással, kitartással és Miától kapott hatalommal legyőzte testét, és visszatért, amikor a népének szüksége volt rá. Triar kardját csak egy olyan ember veheti a kezébe, aki méltó a nagy király emlékéhez és Belizár tisztában volt vele, hogy attól a férfitól Krón sem tudja majd megvédeni. Még az előtt rá kell találnia Mia küldöttére, mielőtt az megszerzi a kardot...

2017. november 19., vasárnap

Megjelent a Győri Antológia 2017 Bennünk a ring világ - helyesbítés

A Győri Könyvszalonon került bemutatásra a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség ez évi új kötete Bennünk a ring a világ címmel. Amikor kezembe vettem a könyvet láttam, hogy a TRIAR HOSSZÚ ÉJSZAKÁJA című novellámhoz csatolt magyarázó szöveg hibás.

A mai karácsony a téli napforduló pogány ünnepéhez kötődik.

Számomra az év legszebb ünnepe a karácsony, a keresztények - a mi családunk is - a kisded, Jézus születését ünnepelik ekkor. A világ sok népe számára  fontos időszak ez. A természeti népek,  és pogány őseink is a Fény születését ünnepelték. Hiszen ekkortájt (december 21-én) jön el az a nap, amikor leghosszabb az éjszaka, és a téli napforduló után kezdenek hosszabbodni a nappalok és rövidülni az éjszakák, a tavaszi napéjegyenlőségig. Emiatt ünnepeljük/ünneplik a Fény születését.  Jézus és a Fény születése számomra elválaszthatatlan. 

A helyes mondat:

A mai karácsony a téli napforduló pogány ünnepéhez is kötődik. 



Szeretettel ajánlom minden kedves érdeklődő figyelmébe az új kötetet!



2017. október 1., vasárnap

Végtelen Mezők Hétvége - Négy magyar könyv

Mostanában keserűség kerített hatalmában a kortárs magyar szórakoztató irodalom termékei miatt, rengeteg olyan könyvbe belefutottam - nem, nem csak magánkiadásoknál - ahol úgy éreztem, hogy a szerző egyszerűen nem ura a magyar nyelvnek, és ez a legtutibb regényötletet is hazavágja. Észrevettem, hogy sokan nem kezelik jól a kifejezéseket, frázisokat, ha így jobban tetszik még a közhelyeket sem. Mintha már néhány írónak is szövegértési gondjai lennének... "Oh! Irgalom atyja ne hagyj el!" (Idézet Arany Jánostól, akit nem csak a szókincse miatt tisztelek).
Azért szerencsére kezd visszatérni szívembe a remény, hiszen az  utóbbi időben négy egész jó írás is a kezembe akadt.
A sorrend nem értékelési, hanem a könyvek befejezése szerinti, amit róluk írok, az pedig nem recenzió és nem kritika, csak szubjektív vélemény. 

Sylvia River Reményhajsza III.

 


A Reményhajsza sorozat első kötetét a rockzene miatt kezdtem el, a másodiknál elfogadtam, hogy ez bizony inkább akció-, és kalandsorozat – semmi vész hiszen kedvenc az is, csak az elvárásokat kellett átállítani. A harmadik kötet után most várom a negyedik részt. A három egyenként is terjedelmes kötet közül ez a rész tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy ismét az akción és a kalandon van a hangsúly, nem pedig a rockzenén. Mintha az írónő John Kenderson mellé állna, hiszen a zenészt legkevésbé a klipforgatás érdekli az események sűrűjében. Richie, a Bermuda gitárosa is magánéleti válságával foglalkozik többet, mint a zenekarral. Bonnie utazik, John ismét kommandózik. A kommandósok családtagjai rejtőzködnek, míg a fiúk akcióznak. A fentiek miatt változatos helyszíneken járunk, és több történetszál fut egyszerre. Az ellenfelek, hőseink életének megkeserítői is saját szálat kaptak. Mindezek ellenére az események jól követhetők, a sztori felépített. Az első két részben számomra az akciócsoport tagjainak megkülönböztetése okozott egy kis gondot, de ebben a kötetben az írónő, utalásokkal, kifejező jelzőkkel és a feladatkörök megnevezésével áthidalta ezt a problémát is. George Keegan továbbra is kedvenc maradt, de Patrick Hammond és az újonc Kyle Summer is kezd felzárkózni mögé. Egy szereplő elvesztése pedig elszomorított. A történet fontos alakjává vált egy erős női karakter: Juanita.
Egyébként leginkább a hangulatával fogott meg ez a könyv, tinikorom akciókönyveit és filmjeit idézte meg számomra, amikben az érzelmek, a humor, és néha a romantika nem szorult háttérbe a látvány és a technika mögött.  

Veres Attila: Odakint sötétebb

 


Miután elrendeztem magamban, hogy mit jelent számomra ez a könyv, őszintén bevallom, tetszett. A lazasága, a közvetlensége, a főhős naivitása megfogott, de Szabolcsot kedveltem meg igazán, és érdekesnek találtam a többi karaktert is. A fogalmazás, a szöveg is jó, a "korabeli" sajtóidézetek elképesztőek.
Szerintem amúgy érdekesen közelíti meg a fantasztikumot, mivel H. P. Lovecraft (akihez előszeretettel hasonlítják) olvasásával még tartozom magamnak, vele nem tudom összehasonlítani. Szerény ismereteim alapján nekem a beat-nemzedéket, a Hair musicalt és Jim Morrisont juttatta eszembe ez a regény. Egy jól induló magyar "Alien" történet a második részére átcsúszik egy aprólékosan kidolgozott, szürreális drogos látomásba, amit a főhős által elfogyasztott kristálytej tesz lehetővé. Innentől kezdve egy antidrog-program pszichológiai esettanulmánya is bevillan, mint történettípus. Kár, hogy a páciens  maga sincs tisztában vele, hogy a Teremtő jó vagy gonosz, mert akkor még mélyebb filozófiai értelmet nyerne az egész, és akár egy, Jim Morrison-os, Gyíkkirályra emlékeztető figurát is lelhetnénk. És örültem volna, ha a Robin-Karla-Marie történetszál kibontásra kerül, mert arra kíváncsi lettem volna még. 

 Felhőhegyi Balázs: A Szfinx hét kapuja

 

 

Szép szavakba öntött, szellemi Utazás története a könyv. Az olvasása nyugalmat, csendes, merengős pillanatokat hozott, amikre nagy szükségem van a jelenlegi, túlfeszített, túlpörgős élethelyzetemben.

Ashley Carrigan: Árnyjátékos

 



Na szóval, ha romantikus, akkor ilyen legyen: dögös, gyengéd, és mégis erős pasik (az egyik európai, ráadásul lengyel (!) spoiler: megérdemelne egy szép, őszintén szerelmes barátnőt, sőt egy egész sztorit... ); igényesen, részletesen kidolgozott, de nem vulgáris erotikus jelenetek; izgalmas, kalandos akciók; beteges, szadista negatív figura; szép, törékeny, de időnként nindzsa harcosba átcsapó női főhős... Szinte már sok a jóból, néha eltúlzott, és talán klisés? Lehet, de jól összerakott, jól megírt, helyükön vannak a szavak és a fordulatok, de ami a legfontosabb kellemes kikapcsolódást adott, és ahogy feljebb írtam, mostanában épp erre van szükségem.

2017. szeptember 9., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Tomcsik Nóra és Az elveszett ifjúság

Hosszú ideje nem jelentkeztem már a rovattal, az írás, a molyos kihívások, és így az olvasás került előtérben az utóbbi időben, de ennek köszönhető most ez a bejegyzés. Ezúttal nemcsak a - szokás szerint - szubjektív véleményemet olvashatjátok Tomcsik Nóra könyvéről, hanem egy interjút is a szerzővel.

Tomcsik Nóra szerzői oldala

Fülszöveg

Sok nehézség és hosszú útkeresés után Henry, George, Anna, Sarah és Charlotte élik a gondtalan ifjúság éveit. Küzdenek álmaikért, vívódnak, lázadnak, szerelmesek, kiábrándulnak vagy épp lelkesednek.
Pont, mint bármelyik fiatal, épp csak rossz korban születtek…
Amikor kirobban az I. világháború, minden átértékelődik: szerelmek, barátságok, viszályok és a régi ábrándok is. Az egyetlen, igazi cél a túlélés és, hogy az egyre nagyobb embertelenségben ne veszítsék el végleg önmagukat.

A véleményem


Nagy várakozással  álltam neki Tomcsik Nóra A változások kora regénysorozata második, Az elveszett ifjúság című kötetének, mivel az első rész megfogott, és nagy rajongója vagyok a háborús könyveknek, filmeknek. A kedvenc filmem A szakasz, de tetszett A híd túl messze van és A halál ötven órája is, a könyvek közül pedig az elsők között olvasott, Leon Uris regény a Meghalsz, tengerész! (Csatakiáltás címen újra megjelent) volt rám nagy hatással. 
Olvasmányaim során észrevettem, hogy a női írók szívesebben írnak a hátországban történtekről, esetleg az ápolónők életének bemutatása során eljutnak a katonai kórházakba. Tomcsik Nóra ezzel szemben bevállalta a lövészárokban játszódó harci jeleneteket is, melyek egész keményre sikerültek, és nekem nagyon tetszettek. Csak kedvelője és  nem szakértője vagyok a témának, és úgy általában a második világháború érdekel jobban, arról vannak szélesebb ismereteim, ezért a feldolgozás hitelességét is elfogadom, és csak gratulálni tudok hozzá.
Az első részben megismert karakterek, Henry, George, Anna, Charlotte és Sarah felnőttek, illetve ahogy a címben áll, az események sodrásában elveszítették ifjúságukat. Ebben a történetben, bár Henry megkomolyodott, valahogy mégis George került közelebb hozzám, és egyre jobban kedvelem Charlotte-ot. A változások kora szereplői mind jól felépítettek, kidolgozottak, nem egydimenziós figurák, aggódni szurkolni lehet értük.
Tetszett a Tények és érdekességek fejezet is a könyv végén, segített elhelyezni az eseményeket. Mivel sorozatról van szó, felkészültem a függővégre, de azért a jövő nyár "túl messze van"...

Interjú Tomcsik Nórával


1. Honnan ered az érdeklődésed az I. világháború iránt, a II. története is foglalkoztat?
Azt már nem tudom, mikor történt, mert az iskolában nem igazán fogott meg a történelem, ellenben a családunkról sok érdekes dolgot hallottam, azokból az időkből, és sok filmet is láttam, amik megragadtak bennem. Megfogott a háborúk végzetessége, az hogy pillanatok alatt megváltoztatták és tönkretették milliók életét. Félelemmel töltött el, és amikor újra elővettem Henry karakterét, tudtam, hogy vele szeretném elmesélni az I. világháború idejét. Borzalmas lehetett akkor élni, ahogy felborult minden, amit addig felépítettek. Be akartam mutatni, milyennek képzeltem az akkori fiatalságot.
II. Világháborús történet is lesz, két könyv is. Az egyik kapcsolódni fog A változások korához, a másik azonban teljesen más közegben játszódik majd.
2. Mennyi és milyen jellegű kutatómunka van a regényfolyamod mögött?
Nem bújtam éjszakába nyúlóan a könyvtárakat, de sokat kutattam. Száraz tényekkel nem akartam teletűzdelni a könyveket, de az volt a cél, hogy a lehetőségeimhez képest, minden a lehető leghitelesebb legyen. Persze itt-ott hagytam, hogy szárnyaljon a fantáziám. Sok mindennek utána néztem. Ha kellett még annak is, hogy abban az évben az a dátum a hét mely napjára esett. A fontos történelmi eseményeket folyamatosan jegyeztem, és ha úgy éreztem, hogy valaminek az említése szolgálja a könyvet, akkor beleírtam. A Brit hajózási társaságoknak például alaposan utána olvastam, ahogy a brit arisztokrácia életével is sikerült egészen képbe kerülnöm. Próbáltam a stílusra, beszédre is odafigyelni. A szereplőim jóval szabatosabban beszélnek, mint mi a 21. században.
3. Az egyik szereplőd a papi hivatást választja, miközben szerelmes… Ilyenkor megfordulnak a fejedben az olvasói elvárások, vagy keményen tartod magad a terveidhez?
Féltem ettől a karaktertől, hogy hogyan fogadják az olvasók. Ó, és meglep, mennyien szeretik. A kérdésre válaszolva, apróságokban hajlandó vagyok eleget tenni az elvárásoknak, de a nagy egészen nem változtatok. George sorsa meg van írva, és bármire vágynak is az olvasók, remélem, megértik majd, miért odakerül, ahova kerül a negyedik rész végén.
4. Van kedvenc karaktered?
Henry. Úgy ismerem már, mintha húsvér ember lenne. Velem nőtt fel, olyan rég született a fejemben. Ha egyszer vége lesz ennek a sorozatnak, nehéz lesz elszakadnom tőle, de mindig ő marad a legkedvesebb, a hebrencs kis vörös fiú.
5. Már kész koncepciód van a folytatáshoz, vagy hagytál magadnak szabadteret is, természetesen a történelmi tényeken túl?
A történet főbb fordulatai, a váz megvan. Tudom, hová fut majd ki az utolsó kötet, de hagyom, hogy a szereplőim, alakítsák a sorsukat. A lényeg, hogy a fővonaltól ne nagyon kanyarodjak el. Mostanában kezdtem bele például a 3. kötetbe, és hiába írtam vázlatot, mire a 9. fejezethez értem, minden felborult. De azt hiszem, ez jót tesz majd a sztorinak.
6. Hogy bírod a kritikát?
Nehezen. Jó adag megfelelési kényszer van bennem, ha valakinek nem tudok megfelelni, azt kudarcként élem meg, úgy érzem, nem vagyok erre a „pályára” való. (Ez persze hiba!) Tudom, hogy mindenkinek nem tetszhet, amit csinálok, nyomot hagy, jobban, mint az elismerések. Amúgy az építő jellegű kritikát szívesen veszem, és most már kezdem kiszűrni azokat is, akiknek csupán az ízlésvilága különbözik. Nehéz ez, ha az ember túl érzékeny, de tanulgatom, hogy ne omoljak össze a negatív véleményektől.
7. Magánkiadásban adtad ki a könyved. Hogy viszonyulsz a marketinghez?
Eleinte nehezen ment, és most sincs rá sok időm, de az utóbbi hónapokban sikerült szórakoztatóvá varázsolni a könyvkiadás ezen részét is. Sok képet osztunk meg néhány írótársammal a könyveinkről. Sokszor egészen lehetetlen közegekben. Sokan szeretik, és azóta többen írták, mennyire ötletes, volt már több vevő is emiatt. Túlzásba ezzel sem eshetünk, de beválik, épp úgy, ahogy az apró kulisszatitkok és regényszösszenetek. Most, hogy ezekre rátaláltam, ezt a részét is élvezem.
8. Van zsáner, amiben még kipróbálnád magad?
Ifjúsági könyvek vannak tervben, valamint tavaly írtam egy gyermek fantasyt, aminek a világban még több kis történet is fog játszódni.
9. A családod és a barátaid hogyan fogadták, hogy írsz, és ráadásul még a kiadásba is belevágtál?
Szerencsére a legtöbbjük nagyon lelkes, és támogat. Sosem hittem volna, hogy így mellém állnak majd. Sokan már olvasták a könyveimet, és számíthattam az őszinte véleményükre. Nagy szerencsém van, mert elfogadják a bolondságaimat. Már a kollégáim sem lepődnek meg, ha úgy beszélek Henryékről, mintha húsvér emberekről csevegnék.
10. Min dolgozol most?
A változások kora 3. kötetén. Az új idők hősei lesz a címe, és nagyon sötét, komor kötet lesz. Az események kiégetnek mindenkit, és ebben a részben senki sem mutatja épp a legjobb arcát. Sok megpróbáltatás vár rájuk, ami rányomja a bélyegét a lelkükre… A kötet várhatóan jövő nyár elejére készül el.

Köszönöm a válaszokat, és további sikereket kívánok!



2017. augusztus 18., péntek

Gerda Green: A karlócai szellemház titka / Kalandok Karlócától Mallorcáig


Megvásárolható

Nem ez az első könyv, amit Gerda Greentől olvastam, viszont a detektívpáros kalandjai közül, misztikus volta miatt, ennek a kiindulópontja legérdekesebb számomra: a szellemvilág. Ezenfelül találkozzunk még emberrablással, gyermekkereskedelemmel. Kegyetlen, kemény témák, a szellemház horrorelemeken alapuló bemutatása, pedig hátborzongatóra sikerült.
Ezt követően az írónő visszatér a Olga és Herold  korábbi történeteinél megszokott szerkesztési elvhez, a krimiszálat gasztronómiai, építészeti és  művészettörténeti leírások szakítják meg. Képszerűen festi le a helyszíneket, Karlócát ugyanúgy, ahogy Mallorcát. Az előző kötetekhez képest a karakterek kapcsolati hálóját alaposan megkeveri, nem kis meglepetést okozva, és árnyalva ezzel a szereplőket. Akik megkedvelték Gerda Green eddigi történeteit, ez a kötet is bizonyára szívesen olvassák.
Köszönöm a könyvet az Írónőnek!


Diana Soto: Az akasztott király



Megvásárolható
Hosszú idő óta az első új bejegyzés, egy tőlem megszokott szubjektív könyves vélemény.
Szeretem a színműveket, olvasni és nézni is. A színház gyerekkorom óta varázslatos világként él bennem, de sajnos az utóbbi években kimaradt az életemből (ezen változtatni fogok). Az olvasott színművek kis kárpótlást jelentenek, az instrukcióknak megfelelően elképzelem a színpadképet. Hatalmas spoiler következik, mert csak ezzel együtt tudom az őszinte véleményemet megosztani veletek. A kedvenc színházi műfajom - a kevés jó rockopera mellett - a tragédia. Ezért vagyok bajban Diana Soto Az akasztott király című drámájával: az halt meg, akinek meg kellett halnia. A darab, ami nem vígjáték, igazságos véget ért, a gonosz elnyerte méltó büntetését, ez nagyon meglepett. Hozzászoktam, hogy a színházban legtöbbször a jók buknak el, vagy a sors rafináltan szolgáltat igazságot, és a gyarló, tudatlanságból, gyakran szándékosan isteni vagy emberi törvényt szegő  főhős nem saját halálával fizet, hanem egy kedves barátot vagy családtagot veszít el...  Mivel nem tudtam megkedvelni, így sajnálni sem Hámánt, ezért a halála sem volt olyan katartikus erejű, mint például a Bánk bánra vagy Rigolettóra mért sorscsapás. 
A lényeg: Ahasvérus király tanácsadója - Hámán - mesterkedéseinek köszönhetően egyre több hatalomra tesz szert, és még többet akar: származása jogán trónra kerülni. Nem ismertem az eredeti történtet, és biztos voltam benne, hogy Eszternek, Ahasvérus király imádott feleségének annyi... sőt  már szegény férjét is leírtam. Szóval meglepetés volt a vége. Az "Akasztott király" megjegyzés ellenben nagyon a helyén volt...

Ez a dráma személyes tapasztalatot is jelentett számomra, mégpedig, hogy mennyire sztereotípiákban gondolkodom, mennyire ural, ami a külvilágban, irodalomban gyakori, megszokott. Ez "nagyon nem jó", ha egy kicsit több időm (illetve nyugalmam) lesz, még egyszer elolvasom Diana írását, tudván tudva, hogy ez bizony egy negatív fejlődéstörténet, bemutatja, hogyan süllyed valaki egyre mélyebbre.
Abszolút nem szokványos dolog a (tanulságos),  megnyugtató "jó vég" a drámák esetében, az a mesék sajátja. Egyébként több ilyen mese kellene a felnőtteknek, hogy ne csak a romantikus történeteknek legyen jó vége, hanem a kicsit komolyabb sztoriknak is, mert azok általában szomorú véget érnek...


Köszönöm, Diana Sotonak, hogy olvashattam.


2017. július 7., péntek

Végtelen Mezők Hétvége - A zenéről


Forrás: Pixabay
Az írás és a zene jelenti számomra a szabadságot, e két dolog segít kiszakadni a mindennapokból, sőt időnként képesek megteremteni a testen kívüliség érzését is. 

Az elején leszögezem, hogy rémes hangom van, viszont a lábam azonnal járni kezd, még a buszon is, ha a lelkemet is megérintő zenét hallok. A hangom egyébként nem tántorít el attól, hogy otthon a saját szórakoztatásomra énekeljem a dalokat.

Írás közben kikeresek egy dalt a Youtube-on, és a legtöbbször elfogadom az egyik ajánlott  lejátszási listát, általában ugyanattól a bandától, vagy egy Metal ballada válogatást. Előfordul az is, hogy a véletlenre bízom a dolgot, hagyom hogy jöjjön, amit a "Nagy Testvér" nekem szán, ilyenkor azért egy-két dalt átugrok, mert épp nem illik a hangulatomhoz (hallgatok komolyzenét, indián és ír dalokat is), és keresek egy másik számot.

Számomra nemcsak a dallam fontos, hanem a szöveg is, ezért magyar nyelvű dalokat csak kikapcsolódás céljából hallgatok, mert önkéntelenül figyelek a dal történetére, még akkor is, ha kívülről fújom, és ez nem segíti az elmélyülést az írásban. Az idegen nyelvű dalok szövegét is megkeresem, és kiszótározom magamnak. Néha kifejezetten segít az írás elkezdésében, ha teljesen átérzem a szám hangulatát, egy ilyen dal például a Watching over Me. Az egyik legkedvesebb "sírós" számom.

Tíz-tíz  dalt sorolok fel, ami mutatja a mostani hangulatomat is, de a legtöbb évek óta a listámon szerepel, néha kihullik egy-egy, és jön helyette másik.



És egy ráadás:

Szeretem a gitárszólókat, és szerintem  igazán a thrash metal gitárosok nagyok ebben... Gary Holt (ezüst) és Lee Altus (fekete).
Kiváló háttérzene csatajelenetek írásához és feszültség levezető egy hosszú nap után: