2018. szeptember 28., péntek

Vendégszerző - Diana Soto


Először is szeretném megköszönni Erikának, hogy bemutatkozhatok nektek! Költőnek és drámaírónak vallom magam, ám a regényírás ugyanúgy érdekel (de ez titok). Eddig öt könyvem jelent meg, s most a hatodikból fogom megosztani az első felvonás első színét.
A Csak a bolondok boldogok című drámám különlegesre sikeredett. Keverednek benne a régi drámaírók technikái a mai modern időkkel. Így jön, hogy a Pákozdi család pont olyan kütyü-függő, mint Te és Én.
Munkáimat (a regényeken kívül) az Underground oldaláról tudod beszerezni, mivel célom, hogy ne a fióknak írjak, és hogy minél többen olvassanak verset és drámát.

Diana Soto 

 Facebook oldal és Blog


1. felvonás

I. SZÍN
A színpad bal sarkában konyhaszekrény, előtte egy asztal négy székkel, az asztalon gyümölcskosár. A falon óra, negyed tízet mutat. A színpad jobb sarkában ajtó, mellette főkapcsoló és tükör. A színpad elején, a jobb sarokban tévészekrény, rajta egy tévé, vele szemben ülőgarnitúra és fotel. A fotel mellett állólámpa. Pákozdi úr kényelmesen ül, nézi a tévét. A lámpa fel van kapcsolva. Pákozdiné belép a színpadra hálóköntösben, telefonnal a kezében.



Pákozdiné
Micsoda reggel, hallom szavát a szélnek,
suttogás ez, mint a tovatűnő évek,
hallom, ahogy dobog csendes ablakomon,
jaj, én neveletlen, drágám, ne vedd zokon.
Hogy aludtál?
Pákozdi úr a tévét nézi.
Pákozdiné
Szandi éjjel ért haza, ó, az én lányom.
Elveszett ő, mint egykori ifjúságom.
Éjszakákban él, mikor alszunk, ő virraszt,
nem ad hírt magáról. Hol találok vigaszt?
Pákozdi úr a tévét nézi.
Pákozdiné
Az Észbukon fiatalokat keresnek,
Elemér megtalálná, amit szerethet.
Jót tenne neki a mozgás és a munka,
egyre inkább a szobájának a foglya.
Szegényke, alig látom.
Pákozdi úr a tévét nézi. Pákozdiné a telefonját nyomkodja, majd a tükörhöz megy és készít magáról több képet.
Pákozdiné
Automatikus...
Nem.
Klasszikus...
Nem.
Mély...
Nem.

Emlék...
Ez sem.
Legyen komor, legyen a szürkeárnyalat!
Már csak valami mélyen szántó gondolat...
"A nehézségeinkből tanulni lehet."
Tökéletes. Feltöltés alatt...
Papa kerekesszékben be. Pákozdiné nem néz fel a telefonjából, Papa a színpad elejére gurul.
Papa
Bezzeg az én időmben élt a tisztelet.
Nem hagyták magára a szegény öreget.
Vigyáztak rá, mindig hallgattak szavára,
nem számított, a kölköket nyakon vágta.
Pákozdiné
Elhallgasson, Papa!
Papa
Bezzeg az én időmben kellett a tanács.
S amikor nem volt a közelben senki más,
az édes szülőket ők magukhoz vették,
szerették őket. Hallod, lányom? Szerették!
Pákozdiné
Szerették, szerették, mondod te, de minek?
A mai világban ugyan ki érti meg,
hogy a régi képeken lévő ráncos arc,
az egy múltból származó kötelező kudarc.
Papa
Kudarc. Az vagyok. De nézz rám, és meglátod,
hogy biz
ony élet nélkül nincsen fájdalom,
fájdalom nélkül
soha nem lesznek könnyek,
a könnyek nélkül pedig nincsen megnyugvás,
csak mi, az öregek, testükben meggyötörtek.
Pákozdiné
Ahogy remény nélkül nincsen halál,
s halál nélkül nincsen ember.
Bár foglalkozna a maga dolgaival…
De úgyis rájön egyszer.
Papa
Az elmúlás végül megöleli fiát.
Ám a néma sorban állsz te is, vigyázz.
Pákozdiné a tükörhöz sétál. Többféle pózba áll, míg el nem készíti a tökéletes fényképet.
Pákozdiné
Boldog e kép, s nagy a hazugság,
mely mögötte áll.
Csak én érzem, hogy e szempár
segítségért kiabál?
Egykor, régen, valamikor, hatalma
volt a szónak,
de most meghurcolják azokat,
kik hangosan szólnak.
Tán fessem fel a falakra, amit
legbelül érzek?
Tegyek róla, hogy gyorsan
véget érjenek az évek?
Hogyan kiáltsak hát?
Hiába, az élet mostoha,
a gyermekeimért nem adom fel soha.
Hallod?
Soha!
Pákozdi úr
Egy kis tükörtojást kérek.
Pákozdiné
(félre) Majd az Annácskával.
Merre lehet az a lány?
Tudja, hogy minden reggel itt a helye,
s hírét sem vettem jó ideje.
Pákozdi úr
Két tojásból, s mellé egy szelet kenyeret.
Pákozdiné
Ennek a képnek az Észbukon a helye!
Pákozdiné a telefonjába bámul. Szandi be. A konyhába megy, vizet tölt, iszik.
Pákozdiné
A legjobbkor, mint mindig. Beszéljünk, drágám,
láttam egy videót, s terjed, mint a járvány.
Dühös zenéje, akár a sebzett bika,
melynek nem kell többé kardtól tartania.
Szinte láttam, ahogy prüszköl, dobbant hármat,
s fájt a tudat, hogy téged magával ránthat.
Nem értem, hogy az ember minek megy oda,
ki szenvedni akar, annak ott a kaloda.
Szandi
Túl nagy fontosságot kerítesz neki.
Pákozdiné
Azt láttam, hogy a lányomat a kamera túlságosan szereti.
Szandi
Egy barátnőm vette fel az egészet.
Pákozdiné
Különös, különös, barátnő férfihanggal.
Ebben némi hazugságot érzek.
Szandi
Amit csak akarsz.
Pákozdiné
Mégis milyen beszéd ez?
Szandi
Ha zavar, akkor ne lájkold be minden képem.
El.
Pákozdiné
Teljesen megzavarsz. Mit csináljak, te lány,
lépj ki a hálódból, családod hazavár.
Repülj. Az embernek lehetnek szárnyai,
fáradozásod egyszer még megáldatik.
Figyeld a csendet, tud regéket mesélni.
Mondott szavakat nem lehet kicserélni.
Tanulj. Mindenki ül, járni tanulni kell.
Álmodj, amíg tudsz, míg felnőtt nem leszel.
Nem is olyan régen vállamra borultál,
mit meg nem adnék, hogy újra ráboruljál.
Pákozdi úr
Egy pirítós is jöhet mellé.
Pákozdiné
Valamit titkol.
Érzem.
Nem lennél, mint apja az én segítségem?
Pákozdi úr csatornát vált.
Pákozdi úr
Kezdődik a műsor, erre vártam egész héten.
Hogy a gyermek takargatna valamit, kétlem.
Láttad az Észbukot, se új posztok, se új képek...
Pákozdiné
Ez az, amitől a leginkább félek.
Eltűntek a bájos arcok, a feszes ruhák,
mások élői mutatják, hogy éjszakákat táncol át.
Pákozdi úr
Fokhagyma helyett tegyél inkább rá lekvárt.
Pákozdiné
Most a lányod vagy a hasad?
Pákozdi úr
Tanításra idő mindig marad.
Viszont éhes most vagyok.
Papa
Bezzeg az én időmben fontos volt a tisztelet.
Nem tehette, amit akar, semelyik gyerek.
Meglátod még, leányod bajt hoz a házra,
híre miatt biz' fiad is megjárja.
Pákozdiné
Már megint kezdi, Papa?
Maga maradjon csöndben!
Ez az én házam, s mit tennem kell,
én kell, hogy eldöntsem.
Pákozdi úr
A reggelim hol van?
Pákozdiné az órára néz. Tíz óra. Átmegy a konyhába, nekidől a pultnak és a telefonon ír.
Pákozdiné
Itt a reggeli ideje.
Leveszi a köntöst, felvesz egy kötényt, odalép a tükörhöz, fényképet készít.
Pákozdiné
Lám, minden pillanat lehet örök,
mily hatalmas az internet, végtelen körök,
aki egyszer besétál, biz' eltéved benne.
Ezek a Minótauroszok... Bár fonalam lenne!
Legalább ez a kép élő, eleven.
Hol lehet Annácska?
Még elmegy a reggelem.
Elemér be, fülében fülhallgató.
Elemér
Ma a szobámban eszem.
Pákozdiné
Elemér, beszéltem a tanároddal, s arra kért,
vegyelek rá, hogy tűzzél magad elé némi célt.
Elemér előveszi a telefont és zenét vált.
Pákozdiné
Fiam.
Elemér a konyhaszekrényből kivesz egy tálat, majd a hűtőhöz megy.
Pákozdiné
Fiam?
Elemérhez lép, vállára teszi a kezét.
Elemér
Mi van?
Pákozdiné
Elemér, tanulás helyett megint játszol.
Föld hívja Elemért, édesanyád hiányol.
Elemér
Nem játszok.
Pákozdiné
Akkor mit hívsz úgy, hogy élet?
Elemér müzlit önt a tálba tejjel, majd az ajtó felé megy.
Elemér
Mint már mondtam, zenélek.
Pákozdiné
Mikor veszed észre, hogy nem vagy gyerek,
s ebben a családban érettségiig van helyed.
Elemér ránéz, kivesz a fiókból egy kanalat, majd kivonul.
Pákozdiné
De kihez is beszélek.
Papa
Nagykorúság kéne, de a munka büdös,
így lesz az emberből örökre kölyök.
Pákozdiné
Ebben a családban én vagyok az egyetlen,
aki hajlandó frissíteni az állapotát?
Honnan tudjam, hogy mit csinálnak odaát?
Papa
Úgy hívják, hogy audiológia.
Kérhetek időpontot holnapra.
Pákozdiné
Talán, ki tudja, sokat kérek.
(Pákozdi úrhoz) Lehalkítanád a tévét, kérlek?
Pákozdi úr lehalkítja a tévét. Kopogás hallatszik.
Pákozdiné
Megyek!
Ez csak az Annácska lehet.
Papa
Sosem gyógyul meg, ki belül beteg.
Pákozdiné kinyitja az ajtót, Anna be. Ebben a pillanatban a lámpák elsötétülnek, a tévé kikapcsol.
Szandi, Elemér egyszerre a színpad mögül
Anya! Anya!
Elment az áram!

Diana könyvei

 Csak a bolondok boldogok - hamarosan!

Köszönöm, Diana Soto!


A bejegyzés keresztblogolás keretében készült.

Résztvevő blogok:
Diana Soto
(folyamatban...)

2018. január 20., szombat

Kozlovszky Réka: Ne hagyd a hajnalt!


Kép: Pixabay


Ne hagyd a hajnalt
Elmúlni ölelés nélkül
Mert a Nap többé nem kel fel
Hideg lesz örökké
Fekete seregek jönnek
És vér borít be mindent

Ne hagyd a hajnalt
Elmúlni nevetés nélkül
Mert a Hold többé nem kel fel
Sötét lesz örökké
Csak Halálmadarak szállnak
És gépek roncsolnak szét

Ne hagyd a hajnalt
Elmúlni szerelem nélkül
Mert nem lesz többé csillagos ég
Csak csend lesz örökké
Bíbor homokot fúj a szél
És mérget sodor a víz


Ne hagyd a hajnalt!

(2017. április 11.)

A dal címe egyben a regény címe is.


2018. január 19., péntek

Kozlovszky Réka: Kalandra fel!

2017 áprilisában csak egy játéknak indult...

Egy szép Indian Chief Vintage motornak is jut szerep a regényben.
Forrás: Wikipedia commons
 Folytatódott egy pályázati próbálkozással, egy félkész, kidolgozatlan anyaggal...

Twister Média Kiadó Bekezdés pályázat a legjobb 15 között
Most van egy regény kézirat és tíz rock dalszöveg...

Egy rövid részletben bemutatom nektek J. V. B. -t azaz Joshua Vernon Bradfordot és a regény további két főszereplőjét, Petit és Gittát.

– Peti – suttogta Gitta, és az utcára mutogatott. – Azt hiszem, ő lesz az – már szaladt is ki a konyhából, az asztalon hagyva az öntözőkannát. Peti az udvaron érte utol, Gitta a fekete kovácsoltvas kapu innenső oldaláról nézett fel az utcán álló magas, motoros ruhás alakra.
– Hi, I’m Josh!  – mondta az érkező, miután levette a bukósisakot. Peti kissé megkésve biccentett, mert első pillanatban meghökkent a dús és hosszú gesztenyebarna szakáll láttán, ami eltakarta a férfi arcát és motoros dzsekije gallérját is. A szakállánál sötétebb barna vállig érő haját eredetileg hátraköthette, de sok tincs már kiszabadult. Hátán nyersbőr tokban egy gitár függött.
Úgy tűnt, Gitta nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy beengedje, a köszönést egyáltalán nem viszonozta, sőt meg sem mozdult, bénultan állt, kezével a kilincsen. Peti nem látta még így ledermedni a húgát, és kíváncsi lett az arcára.
A csend hosszúra nyúlt. A férfi közben levette a kesztyűjét, és beletette a bukósisakba. Végigsimított nagy bajuszán. Szinte minden ujján vastag ezüstgyűrűk csillogtak, és mindkét kézfején tetoválás látszott. Peti megfogta a húga vállát.
– Bocsánat! – dadogta a lány, és félreállt az útból. Peti elfordította a kulcsot, kinyitotta a kaput.
– Te vagy Pete? – kérdezte a vendég angolul, és a kezét nyújtotta.
Peti bólintott. Miközben kezet ráztak, már látta, hogy a szemben lakó hatéves ikerfiúk a saját kerítésük mögött lökdösődve a sötétkék Indian Chief Vintage-t csodálják.
– Peti – jött meg végre Gitta hangja. – Tüntessük el innen gyorsan, mert két percen belül a fél utca el kezd füvet nyírni, vagy kerítést festeni, és még a macskákat is kiviszik sétáltatni. – Gitta udvariasan Josh-ra mosolygott, aki viszonozta a mosolyt, bár nagy bajusza eltakarta a felsőajkát és a szájszegletét.
– Nekem is elmondod, miről van szó? – kérdezte angolul, most már határozottan látszott a mosolya.
– Gyere be! – intett felé Gitta, angolra váltva. Amikor Josh a kapun belül volt, a lány sóhajtott. A gimnáziumi évek kezdetén lett elege a környéken élőkből. Az utca néhány idősebb lakójának hatására a szomszédok úgy viselkedtek, mintha egy nagycsalád lennének, vagy legalábbis valami tábor, ahol ébresztő, takarodó és még őrszem is van. Órákon belül mindenki tudta, ha valaki elveszítette az állását, vagy összeveszett a párjával, netán egy távoli rokona kórházba került, sőt azt is, milyen betegséggel. Így nem volt meglepetés, hogy az amerikai rendszámú, szegecselt bőrüléses és oldaltáskás nagymotorral érkező vendég az utcára csalta a közvetlen szomszédokat.  

2018. január 14., vasárnap

Végtelen Mezők Hétvége - Moly Tag

Book Tag moly.hu módra, melyre T. C. Lang hívott meg.

Az év utolsó hónapjai elég zsúfoltak voltak, ezért elmaradt ez a Tag, most kicsit évzáró/évkezdő jelleggel töltöm ki.

1. Melyik könyvet jelölted be utoljára olvasottként?
Tihanyi István (Nemere István): Háromszor három halál

2. Mi az aktuális olvasmányként bejelölt könyved?
Robert Graves: A Vitéz Belizár
Cornelia Funke: Igraine Ohnefurcht
Arnon Grunberg: Tirza
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
Fabian Lenk: A keresztes lovagok ezüstje
Brittainy C. Cherry: Tűzeső

3. Milyen könyvet adtál hozzá utoljára a várólistádhoz?
Jean-Jacques Antier: Déli-tengerek foglya
4. Milyen könyvet tervezel a legközelebb elolvasni?
F. Scott Fitzgerald: Azok a szomorú fiatalok

5. Használod a csillagozás értékelési rendszert?
Igen, de nem szívesen, mivel szubjektíven, abszolút az adott hangulatom szerint értékelek. Ha hármasnál jobbat nem tudok adni, vagy ha nem az én világom a könyv, akkor nem is használom.

6. Részt veszel valamilyen kihíváson?
Idén egyelőre egyre nem jelentkeztem, de tavaly többön is részt vettem, és még maradt ebből egy teljesítendő.
  • Agy/idegesítő olvasás
  • Olvassuk el Urbánszki László- Ördögfattyú című könyvét!
7. Használod a kívánságlistát?
Igen.

8. Milyen könyvet fogsz venni legközelebb?
Amibe beleszeretek, vagy ajándékkönyvet, ki tudja...

9. Van kedvenc idézeted? Melyik idézetet kedvencelted utoljára?
Nincs.

10. Kik kedvenc szerzőid?
Murakami Haruki, Leon Uris, Milan Kundera, etc.

11. Csatlakoztál valamilyen zónához?
Néhányhoz. Pl.: Minden, ami metál :)

12. Min változtatnál a moly.hu oldalán?
Kedvelem a moly.hu-t, és nem érzem magam illetékesnek, hogy változtassak.

13. AniTiger kérdése: Mik azok a frisseidben, amikre azonnal rákattintasz, és mi az, amit ha olyan a kedved, akkor lazán leszűrsz?
Nincs olyan sok a frissben, hogy szűrni kéne, de mások ismerősnek jelöléseit gyakran kihagyom.
 
14. K_A_Hikari kérdése: Mi az első dolog, amit megnézel egy másik moly adatlapján?
Hogyha Nickneve van, az igazi neve vagy a Facekbook oldala alapján ismerős lehet-e máshonnan is.

15. M_Annie_99 kérdése: Miért kezdted el használni a moly.hu-t?
Úgy emlékszem, egy íróismerős javaslatára kezdtem el. Elsősorban, hogy információkat szerezek könyvekről és hogy rendszerezzem az olvasmányaimat.

16. Penzesaliz kérdése: Mit szeretsz a legjobban a moly.hu-ban?
Egy helyen rendelkezésre állnak a könyvek alapinformációi.

 17. Ana_blogger kérdése: Hány új – Molyon megismert – könyvet olvastál el, mióta regisztráltál?
Keveset, a könyvtárból válogatok elsősorban.

18. KrenczNóra kérdése: Mi a neve a legutóbbi Polcnak, amit létrehoztál?
Gyerkőcnek, gyerkőccel olvasva.

19. T. C. Lang kérdése: Befolyásol az értékelés írásában, ha a könyv szerzője magyar, és olvashatja a művéről írt gondolataidat, vagy ugyanolyan kíméletlenül fogalmazol, mint ha külföldi lenne? Emberként (a szélsőséges helyzeteket hagyjuk) mindenki tiszteletet érdemel , aki a világ elé tárja a gondolatait, még ha irodalmilag értéktelennek tartja is az olvasó, amit írt az illető. Nem teszek különbséget a szerzők között. Ha kíméletlenül kellene fogalmaznom, inkább nem értékelek. Néhány kihívásnál feltétel volt az értékelés, ilyenkor, ha nem tetszett a könyv, igyekeztem virágnyelven fogalmazni.


20. Bogár Erika kérdése: Bekapcsolódsz, ha vita alakul  ki valamelyik zónában, ahol tag vagy, vagy inkább csendben figyeled az eseményeket?

2018. január 1., hétfő

2017 - az apró csodák éve

2014-ben kifordult tengelyéből a világom, újra kellett építenem magam, és nagyon sok dolgot a környezetemben. Ha hasonló cipőben jársz, azt mondom, ne add fel! Gyűjts erőt és sok türelmet, de tarts ki! Elmúlt 2017, és úgy érzem, lassan beérik a változás. Akárhogy is számolom, ez bizony több, mint három év... Szóval türelem!
Nem tudom, valóban vannak-e csodák, ha igen, mekkorák; és úgy vélem, emberi szinten nincs tökéletesség, és nincs örök boldogság, de vannak boldog pillanatok, amik átsegítenek az utánuk érkező nehézségeken. Az elmúlt évben sok boldog pillanatban volt részem, melyeket megőrzök, és erőt merítek majd belőlük az esetleg elkövetkező nehezebb időszakokban, amikből már nem egyet megéltem és átvészeltem, remélve, hogy lesz jobb. Akár egy óriáskeréken, egyszer lent, egyszer fent...


Apró csodák

Több mint hetven könyvet olvastam el a múlt évben. Voltak közöttük meglepőek, lenyűgözőek és kevésbé érdekesek, de mindet szívesen forgattam. A dologhoz hozzátartozik, hogy jó ideje nem nézek televíziót, és online is csak néhány filmet láttam, extra kevés alvással beérem, és buszra várva is olvasok.

Szomorú, csendes évek után végre újra szól a rock - rengeteg zenét hallgatok, és gyakran táncolok.


A Győri Antológia Közösség Győr Művészetéért Díjat kapott.


Bakonybélben, a Győri Antológia Közösség műsora után, Réka útja című novellámat a közönség egyik kedves tagja elkérte.

Alkalmam volt személyesen találkozni különböző rendezvényeken Interneten megismert új emberekkel, írókkal - barátaim is vannak már közöttük. Köszönöm! 
(Bocsássák / Bocsássátok meg, hogy nem sorolok fel név szerint mindenkit, de félek, kihagyok valakit! 😊 💜)

Olvass hazait! - blog

Tanulom elengedni többek között (a civil életem nem-e blog tárgya 😉) a könyves problémáimat: a csalódásokat a könyvpiaci szereplőkben; a tiszteletlen, személyeskedő, nem építőjellegű kritikákat, blogbejegyzéseket, etc.
Személyes jellegűre szűkítettem a könyveimmel kapcsolatos (marketing) tevékenységet. A  könyves csoportokban kiszálltam a ringből, és felvettem a csendes megfigyelő attitűdöt, nagyon tanulságos kaland, és kevesebb sérüléssel jár. De azért... "Hasta la vista, Baby!"


Több éves kihagyás után elkezdtem és "majdnem" befejeztem egy új (nem fantasy) regényt, ami jelenleg a javítás stádiumában van.
Ezzel az írással - álnéven - túljutottam egy kiadó regénypályázatának első fordulóján. 

Milk and "Honey" - mert tejjel és mézzel szeretem a kávét...

2018? 

Jádeszív és még egy  J.
  Az újévi kívánságom, fogadalmam: ... 

Balázs Fecó-Keresztes Ildikó: A csönd éve volt...

 Sikerekben (csodákban) gazdag, boldog új évet kívánok!


(Képek: Pixabay, Molnár György, Olvass hazait blog)

2017. december 31., vasárnap

Szilveszteri borzongáshoz - V., mint Vendégszerző: Véres húrok


Az itt következő írásban erotikus és horrorelemek is találhatók!!! 

18 éven felülieknek!

 

Szilveszteri borzongáshoz ajánlom ezt a történetet. Kérem, vegyétek figyelembe, hogy még egészen friss, és bocsássátok meg, ha néhol kicsit döcögős és kezdetleges.

Boldog új évet kívánok!

V.

 Véres húrok

Erotikus- és rémtörténet

Zadore ötletéből, 1. próbálkozás


Főhőseink

Dr. Cornelius Balden, az alfa
Sylvain Mirron, a szépfiú
Cameron Wells, a zenész
Lexie Hamada, a vámpírlány

 
Sylvain végigfuttatta nyelvét a Cornelius szája sarkától a jobb füléig húzódó sebhelyen. A következő pillanatban a nagydarab férfi mélyről jövő morgás kíséretében félrelökte, elvette az  éjjeliszekrényről a távirányítót, és felhangosította a televíziót. Sylvain sértődötten felállt, visszanézett, és némi elégtétellel kiélvezte a pillanatot, ahogy Cornelius végigmérte szoborszépségű, harmonikusan kidolgozott izomzatú testét, mielőtt visszafordult volna a képernyő felé. Szeretője hangja a szobaajtónál állította meg Sylvaint:
– Jobb, ha ezt te is látod! – Cornelius még feljebb tette a hangerőt, így Sylvain jól hallotta a riporter szavait:
– Gratulálok, Cameron! A kamera felé fordítanád a gitárod, hogy mindenki láthassa ezt a remekművet? 
Sylvain visszahátrált.
Leszakított ujjú fekete pólót viselő, kamaszosan mosolygó, kócos barna hajú fiatal férfi állt a riporter mellett egy folyosón, mögöttük az ajtó felett a „Felvétel” felirat világított. A fiatalember a melle elé emelte a bendzsót, melynek testét csontberakás díszítette és vállszíja is tele volt fogakra emlékeztető ékességekkel.
  Ezt a gitárt a dédapád készítette, ugye? – kérdezte a riporter, majd a zenész arca elé tartotta a mikrofont.
– Igen.
– Igaz, hogy vérfarkas és vámpírfogak vannak a pánton? – mosolygott a tévés diadalmasan a kamerába.
Cameron a fejét rázva zavartan nevetett.
– Állítólag. Meséltek erről a szüleim valamikor kiskoromban, de én nem szívesen foglalkoztam az ilyen mendemondákkal a baleset után. – A zenész merengő arckifejezését látva Sylvain is felnevetett, de keserűen, fájdalommal teli hangon. Ahogy agyarait kivillantotta, szép arca egészen eltorzult. – Édesanyám mamája nevelt fel, a gitár pedig apai örökség, az ő atyai nagyapja készítette. Bevallom nem értem, hogy miért kértétek, hogy hozzam magammal ezt a hangszert, én nem nagyon játszom már rajta. Nem ennek köszönhetem, hogy az év metál gitárosa lehettem, hanem a magazin olvasóinak. Még egyszer köszönöm, hogy ilyen sokan rám szavaztatok! – Arcán széles mosollyal intett a tévénézőknek.
– Úgy érzed, hogy a szavazás eredményének semmi köze a családod múltjához?
– Remélem, hogy azért választottak az év gitárosának, mert jó zenész vagyok, és nem azért, mert egy olyan zenészcsaládból származom, melynek a története tele van rejtélyes halálesetekkel, és az ősök régen állítólag alakváltók ellen harcoltak.
– A szüleid ismert countryénekesek voltak, és egy szakadékban lelték halálukat. Szerinted lezuhantak, vagy vérfarkas támadás áldozatai lettek, majd a szakadékba lökték a testüket az autójukkal?
Sylvain agyarai még feltűnőbben előtüremkedtek az ajkai mögül, és egyenes gerince, fénylő gyönyörű teste meggörbült, ahogy indulatai, harcos, állati ösztönei felülkerekedtek emberi mivoltán.
– Fékezd magad, kedves! – figyelmeztette Cornelius, és felállt. A külseje jól megtermett ötvenes férfinak mutatta, akinek robusztus, még mindig izmos, de már vastagodó testén őszült a szőrzet. Farkas alakjában is erőtől duzzadó alfahím volt.

Lexie sosem hallott még így nevetni egyetlen férfit sem, mély hangon, de olyan könnyedén és élettelin, ahogy a gyerekek kacagnak.
A férfi háttal állt neki, egy másik fiatalembernek magyarázott, és közben egész testével nevetett. Lexie önkéntelenül elmosolyodott, aztán felnevetett ő is.
A beszélgetők felénéztek, észrevették. A mosoly lehervadt a lány arcáról, és össze kellett szorítania a száját, nehogy elővillanjanak a fogai. A szép nevetésű emberben Cameron Wellsre ismert. A biztonság kedvéért lopva a rockmagazinra pillantott, amit néhány napja vásárolt egy újságárusnál. A képen az év metál gitárosa egy fogakkal díszített gitárt tartott a kezében, ugyanaz a fiatalember, aki most tekintetét Lexie mandulavágású szemébe fúrta.
 
Lexie felsikoltott:
– Elmegyek!
Cam épp abban a pillanatban ért a csúcsra, felhördült, élvezett, és meglátta az alatta vonagló, kéjesen nyögdécselő lány hatalmas szemfogait. Lexie megragadta a tarkóját, iszonyú erővel magához húzta, és fogait a nyakába mélyesztette, miközben Cam teste még rángatózott rajta a gyönyörtől. A lány meglökte a férfi kitámasztott karját, aki így rázuhant, és Lexie hirtelen maga alá fordította. Cam küzdött még néhány pillanatig, hogy leszedje magáról, de aztán lehanyatlottak a karjai, és elernyedt a lány alatt. Lexie hirtelen felkapta a fejét.
– Cam! – sikoltott fel rémülten. A fogai ütötte kis lyukakból csordogáló vért nézte a férfi nyakán. –  Nem akartam. Cam, ne hagyj itt. – Tudta, hogy nem ölhette meg, de nem értette, mi történt, hisz olyan rövid ideig ivott belőle. – Cam! – megrázta. A férfi kinyitotta az egyik szemét, és félmosolyra húzta az ajkát.
– Cam – suttogta Lexie,  átölelte a nyakát. – Miért csináltad ezt?
Cam felnyögött, a nyakához nyúlt.
– Te tudtad? – kérdezte Lexie.
A zenész bólintott.
– Nem élveztem még ekkorát, mint abban a pillanatban, amikor belém martál.
– Honnan tudtad? – faggatta a lány türelmetlenül.
– Tetszel nekem, Lexie, figyellek. Ha nem tudsz uralkodni magadon, kijönnek a fogaid – mosolygott gyengéden Cam, majd szomorúan hozzátette. – És ha tagadni is szeretném, akkor is azok voltak az őseim, akik.
– Még soha nem volt ilyen jó emberrel, egyszerre éreztelek a számban és a testemben. – Lexie átölelte a férfi nyakát, és lenyalogatta  bőréről a vért. – Olyan édes, mámorító ízed van, Cam. – A fogaival karcolgatta, a nyelvével nyalogatta a mellkasát, és elindult lefelé a hasa irányába. – Mi lenne, ha leszopnálak?
Cam felemelte a fejét, elképedt arccal nézett rá.
– És a fogad?
– Csak annyira fog fájni, hogy élvezd.
– Talán kicsit korai, én még… – A férfi felült.
– Nyugi, Cameron, bízd rám magad.
Cam azt hitte, a félelme akadályozni fogja, hogy beinduljon, de Lexie hanyatt döntötte. Elképesztően gyakorlott volt. Addig nyalogatta a fülét, simogatta a mellkasát, hasát, hogy Cam hamarosan megint kemény volt, és majd megőrült, úgy várta, hogy a lány a szájába vegye.  Lexie végre megtette. Először gyengéden nyaldosta, majd hegyes szemfogait finoman, érzékien végighúzta a farkán. A férfi felnyögött a kéjtől.
– Uramisten! – lehelte.
– Őt nem a legjobbkor hívod, mikor egy vámpírral szexszelsz – nevetett Lexie, Cam farka hegyét a szája szélével simogatva. Lassan csúsztatta az ajkai közé, a következő pillanatban a fogai kicsit erősebben nyomódtak a bőrébe.
– Ne csináld, bébi, így gyorsan elmegyek – nyögte Cam. Lexie a nyelvét, fogait egyszerre húzta rajta, és mélyen szívta. Cam megrándult, reszketett, szinte már kétségbeesetten zihált az orgazmus kapujában. Lexie nyalogatta, karcolgatta, aztán Cam legnagyobb meglepetésére és csalódására, kiengedte a szájából. A férfi felhördült, amikor újabb meglepetést okozva a lány fölétérdelt, és a puncija magába fogadta. Lexie mozogni kezdett rajta.
– Nem bírom tovább, Lex, nem bírom! – Cam kiszolgáltatottan megfeszült a lány alatt, miközben az ismét belevágta a fogait a nyakába. Cam vonaglott az élvezettől, Lexie pedig morogva szívta a vérét, és tekergette rajta a csipőjét.

Lexie szerelmesen nézte az ájultan alvó férfit, nem emlékezett rá, mikor volt része ekkora gyönyörben, amit most Camtől kapott, és tudta, hogy a férfi is extra élvezetet köszönhet neki. A lányt megrémítették az érzések, amik a halandó közelében uralkodtak el rajta. Ez volt a harmadik randija Cameronnal, a srác már az első alkalommal nála maradt volna éjszakára, miután a partiról, ahova az újság alapján követte, hazavitte. Rögtön utána, hogy Cam csodálatos nevetése összehozta őket, beszélgetni kezdtek, és Lexie elszántsága, hogy az életet is kiszívja belőle, majd elvegye tőle a gitárt, már akkor este semmivé lett. Második alkalommal Cam elvitte a stúdióba, ahol még félórányi munka várt rá, a készülő új lemez miatt. Lexie-t úgy fogadták Cam zenésztársai és a személyzet, mintha ő is tagja lenne a csapatnak. A lány azóta tudta, hogy valami új kezdődik a sötétségben…

Lexie-t néhány nappal később hajnalban  a telefonja ébresztette töprengéséből. Cameron együttesének másik gitárosa, a kétségbeesett  Julius kereste, hogy Cam-nek valószínűleg kényszer-gyógykezelésre kell mennie, mert bedrogozva botrányt csinált, tört-zúzott egy szórakozóhelyen, miután egy másik vendég provokálta. Mire a lány a stúdióba ért az együttes tagjai az ügyvédjüket hallgatták éppen, aki nem tudta megakadályozni, hogy Camet haladéktalanul egy rehabilitációs intézetbe szállítsák.

Lexie órák óta bolyongott már a sötétben a kastély környékén az állítólagos titkos alagút bejáratát keresve. Új remény született benne, amikor kinyílt egy keskeny ajtó, amit eddig észre sem vett, mert festése miatt beleolvadt a falba. A hóra kilépő alak lazán nyitva hagyott kabátot és sapkát viselt,  és valamit vitt a félvállán. A lány nesztelenül eredt a nyomába.  Elkeseredve tapasztalta, hogy csak egy takarító, és az egykori pincelejáratban álló konténerekig vitte a zsákot.  Lexie agyát elborította a tehetetlen harag, rávetette magát, és hörögve, zokogva marcangolta a férfi torkát. Egy pillanatig zavartan nézte a véres tetemet a lába előtt. Amikor zajt hallott, félrehúzta még meg-megránduló áldozatát a konténerek mögé. Letörölte az arcát, a hátizsákjából előkotorta Cameron fekete csuklyás pulóverét, amit álcának hozott magával, és felkapta véres kabátjára. Aztán felemelte a fejét. A szag, amit a vérgőzön át is megérzett, egy vérfarkas szaga volt. Lexie lekuporodott a konténersor legvégére, távol a bejárattól.
Néhány pillanattal később feltűnt egy magas alak, ugyanott jött be, ahol ő, és a pince mélye felé tartott. Remélte, hogy a gitárt keresi, mert akkor a szövetségese lehet. Tudta, hogy a vámpírszagot a farkas érezni fogja, ezért a takarító holtteste mellé bújt. Az emberi alakjában lopakodó vérfarkason vastag csuklyás télikabát volt, a prémszegélyes kapucni eltakarta az arcát, de hogy körülnézhessen, lecsúsztatta a fejéről. Szabályos, klasszikus szépségű férfiarc tűnt elő egy közeli fali lámpa fényétől megvilágítva. Lexie azonnal felismerte. Sylvain Mirron volt, az egyik legismertebb született vérfarkas. Korán árvaságra jutott, elbűvölően szép kiskölyök volt. Tizenévesen, nagynénje halála után végleg magára maradt, és a testét használta fel, mint egyetlen eszközét, amivel pénzt kereshetett. Hamarosan az egyik legismertebb férfi prostituált lett, akit csak a leggazdagabb nők és férfiak kaphattak meg.
Sylvain felemelte a fejét. Lexie tudta, hogy érzi a vámpírszagot. Felemelkedett, és menedéket keresve kirohant az árnyékból. Kétségbeesettet játszva elkapta a férfi karját.
– Ott fekszik egy véres nyakú ember a konténerek között. Alex vagyok, a féltestvérem, itt van az intézetben, be kell jutnom hozzá.
Sylvain megfogta a karját.
– Nyugalom, fiú!
Lexie megkönnyebbült, az első akadályon túljutott, amikor a férfi nem vette észre, hogy lány.
Önkéntelenül hatalmas sóhaj szakadt ki belőle. Sylvain értetlen tekintettel nézte, aztán szimatolni kezdett.
– Mit csinálsz? – kérdezte Lexie csodálkozást imitálva. – Jaj, ne! Te megérzed a vámpírszagot! Vámpír volt a tettes, ugye? Itt van még a közelben? – Még közelebb bújt, a mellkasát simogatva nézett fel a férfira.– De hiszen te Sylvain Mirron vagy! A farkas! – hadarta, vigyázva, hogy kölykös maradjon a hangja. – Nem vagyok prosti, és nem is fogadnék el pénzt, de ha nagyon szeretnéd, rendbe teszem a farkad, ha cserébe segítesz bejutni a bátyámhoz.
A következő pillanatban lehúzta a férfi kabátjának zipzárját, és letérdelt elé, már a sliccénél matatott.
– Mit csinálsz? – hördült fel Sylvain.
– Ügyes vagyok, hidd el. Könyörgöm! – Becsúsztatta ujjait a pulóver alá, és simogatni kezdte a férfi izmos, forró hasát. A következő pillanatban nyalogatni kezdte a bőrét.
– Hagyd abba – nyögte Sylvain, de Lexie már hallotta a vágyat a hangjába, és a nadrágon keresztül is érezte a farka keménységét.
– Te is csináltál ilyet, mikor kezdted? – kérdezte, még mindig a pulóver kapucnija alól. – Az utcán kapualjban, autóban, ahol a kedves vendég megkívánta.
Lehúzta a nadrág cipzárját, kihámozta az alsó nadrágból Slyvain farkát, és simogatni kezdte.
– Jézusom! – sóhajtott a férfi. Megpróbálta elkotorni Lexie kezét, és kiszabadítani magát, de olyan erőtlenül, hogy a lány tudta, nyert ügye van.
– Be kell jutnom a bátyám miatt. Segíts! Könyörgöm! – szájába vette a férfi péniszét.
Sylvain a konténer mellett a falnak vetette a hátát, tekergett vonaglott, miközben azt hitte, egy srác szívja, szopogatja, nyalogatja.
– Úristen, kölyök, te nagyon tudsz – nyögte, és mélyről jövően, ősi ösztönből, farkastorokból felmordult.
Lexie lemerevedett egy pillanatra, Sylvain felszisszent, amikor a foga megbökte a farkát. A lány gyorsan kiengedte a szájából, és most az ujjait fonta rá a szerszámára.
  – Bocs, mindjárt folytatom – suttogta.

 Sylvain elnézte volna formás arcát, még az ujjai becézgetik, de a fekete csuklya eltakarta előle. A kölyök újra a szájába vette, Sylvain rekedten nyögdécselt, és nézte, ahogy előre hátra mozog az előtte térdeplő. Felmordulva hátravetette a fejét, a farka belefeszült a kölyök szájába, és kilövellt.
A gyönyör pillanatában fájdalmasan bekeményedett karmai a falat kaparták az oldala mellett, és ropogtak a csigolyái.
Lexie hátratolta arcából a csuklyát, kivillantotta a szemfogait. Sylvain még kábultan zihált az orgazmus után, azt sem tudta, hogyan reagáljon. Remegő kézzel próbálta rendbe szedni magát.
– Nemcsak vámpír vagyok, hanem lány is. – A falhoz szorította a kielégüléstől még kába férfit.
– Lexie Hamada! – szakadt ki a felismerés Sylvainből, lihegve folytatta. – Te vagy az a félig japán kislány, akit a vámpírklán vezére a második világháború alatt kihozott a táborból.
– Tudom, mit akarsz, Sylvain. Cameron Wells kell neked. Cameron hiába hasonlít úgy a dédapjára, mintha most lépett volna le a fényképről, ő nem rossz ember. Gabriel megmentette az életem, felnevelt, beleszerettem. Átváltoztatott, de én nem tudtam őt megmenteni. A Tisztogatók vették el tőlem, nem Cam! Ígéretet tettem neki, hogy elpusztítom a gitárt, meg is teszem, de Cam nem tehet semmiről. Nem engedem, hogy bántsd.
– Itt már nem a barátodról van szó, Lexie! Csapdába futottunk mindketten. A gitárral akartak tőrbe csalni, és sikerült nekik. Tudták, hogy megtartjuk az eskünket és visszaszerezzük a fogakat, hogy meggyalázott testvéreink békére leljenek. Cornelius megmondta, hogy elvakít a gyűlölet, maradjak meg a seggem, megint neki volt igaza! Téged pedig elvakított a szerelem, Lexie.
– Most meg miről beszélsz?
– Meg akartam szerezni Cameron Wells aktáját, de sem a mentők, sem a rendőrség nem tud kábítószeres botrányról és kényszer-gyógykezelésről. A barátodnak beadtak valami szert abban a buliba, aztán provokálták, hogy idehozhassák. Sajnos későn jöttem rá én is. Csapdába csaltak minket. Jól tudták, hogy a gitár előhozza majd az ösztönöket. Hamarosan itt lesznek a Tisztogatók, és nekünk annyi. Először Cammel végeznek, hiszen halandó, vele a legkönnyebb, aztán következel te, mert feladod, ha ő halott. Végül következem én, mert a túlerő ellen semmit sem tehetek… Cornelius! – suttogta hirtelen, hála telt szívvel, megbabonázott hangon. Sylvain előbb megérezte a férfi jelenlétét, mint ahogy meghallotta a farkasüvöltést az erdőből.
Lexie csodálkozva nézett rá.
– Az alfa elhozta a falkát! – Sylvain túláladó örömében átölelte a lányt, aki zavartan próbálta eltolni magától. A farkasember magával húzta a vámpírt a csatornarendszer rácsos bejáratához, úgy mutatta neki, amit emberi szem képtelen lett volna kiszúrni, de látott a vérfarkas éles szeme és látott a vámpír szeme is. A falka tagjai az intézetet körülvevő erdő szélén gyülekeztek, szemben a park hatalmas kovácsoltvas kapujával.
– Cornelius nem született vérfarkas, ahogyan én. Vegyészmérnök, és katonatiszt volt. Bizonyítani akart a családjának, akik kamaszkorában megtagadták, amikor bevallotta, hogy meleg. Cornelius markáns, karizmatikus férfi. A Tisztogatók is meglátták benne az értéket, beszervezték az alakváltók elleni harcra. Aztán egy vérfarkas megmarta, akkor magára hagyták… Azt mondja, sokáig azzal vigasztalta magát, hogy talán halottnak hitték. Corneliusnak rengeteg rosszal kellett szembe néznie az emberek között, falkavezérként sok mindenért kárpótlást kapott, mégsem volt soha öncélúan kegyetlen a halandókkal. Ő a legjobb ember, akivel találkoztam, olyan nekem, mint neked a mestered.
 
Cameron az iroda tükörüvegén keresztül látta, ahogy Lexie a titkárnővel beszélget. Amikor a nő a telefonért nyúlt, Cam hátrafordult Dr. Walczak asztala felé, várva, hogy megszólaljon az ott álló készülék.  Lexie hamarosan belép ide, tisztázódik az egész félreértés, és a lánnyal együtt végre távozhat. A telefon azonban néma maradt, és az íróasztalnál ülő intézetvezető arcán gonosz vigyor jelent meg. A külső ajtón berobbant egy megtermett ápoló, és derékon ragadta Lexie-t. A kopaszra borotvált férfi úgy vitte fél vállán, a nyitott ablak felé a kapálózó, sikongató lányt, mintha csak egy tollakkal teli párnaciha lenne. Cam az irodaajtóhoz rohant, lenyomta a kilincset, amikor nem nyílt ki, visszaugrott az ablakhoz. Az ápoló épp akkor emelte át Lexie-t a párkányon.  A lány belemart a férfi nyakába a kezeivel, hogy ne tudja lehajítani. Cam felüvöltött, és az üveget püfölte.
– Fogják le! – parancsolta Dr. Walczak. Az iroda kórtermek felé vezető ajtajánál posztoló két ápoló Camre vetette magát. Dr. Walczak kollégái, akik miatta gyűltek össze konzultációra meg sem mozdultak a tárgyalóasztalnál. A zenész már nem láthatta, ahogy Lexie megtámasztotta a lábát az ablakkereten, és miközben kezével az ápoló vállán támaszkodott, fejét lehajtva, hegyes szemfogait a nyakába mélyesztette.
Cam kétségbeesetten küzdött, hogy kiszabaduljon az ápolók szorításából.
A tükörüvegen túli külső ajtót, ahol a Lexie-t megtámadó ápoló berohant, hatalmas, két lábra emelkedett vérfarkasok törték át, és fordították ki a tokjából. Majd az üveg úgy robbant szét, mint amikor a víz áttöri a gátat. A vicsorgó, nyálcsorgató fenevadak berontottak Dr. Walczak irodájába.
Az ápolók elengedték Camet, akit az egyik farkas hatalmas karjával arrébb taszított ugyan, és emiatt elesett, ám a torkának nem ugrott neki senki. Néhány pillanatig még összekuporodva térdelt a szőnyegen, miközben csontok ropogása, morgás, nyüszítés hallatszott. Idegborzoló, rekedtes és élessé váló fájdalomsikolyok szaggatták a dobhártyáját. Kezét a fülére tapasztotta, a könyökére és térdére támaszkodva bemenekült Dr. Walczak íróasztala alá. Nem tudta, mi történt azokkal, akik vele együtt az irodában tartózkodtak, vagy a titkárnővel és a többiekkel az irodán kívül.
Az egyik fenevad, az asztal tetején áthajolva, véreres szemekkel lenézett rá. Cam azt hitte, mindennek vége. Remegve várta, hogy a farkas a felderítés után becserkéssze a prédát, vagyis őt, kirángassa rejtekhelyéről és megölje. A négykézlábra ereszkedő hatalmas szürke farkas, melynek pofáján mély forradás húzódott és vastag bundájában ezüstös szálak csillogtak, véres nyáltól csöpögő agyarait kivillantva csak megszaglászta, és utolsóként kivonult az iroda, kórtermek felé vezető ajtaján.
Hosszú percek teltek el, mire Cam egyáltalán mozdulni mert. Kezébe temette arcát, és felzokogott, mint egy rémült gyerek.  Az így transzformálódó pánik segített, hogy  végre összeszedje magát.
Ahogy kimászott az asztal alól, észrevett az iroda falán egy bekeretezett kettős rajzot az intézet alaprajzáról, és az alatta húzódó járatrendszerről. Leakasztotta a képet, kapkodva kiszedte belőle a rajzot. Lexie érte jött, a vérfarkasok vezére pedig egyértelműen megnézte magának, de nem bántotta. A farkasok ugyanúgy a gitárt akarják, ahogy Lexie. Cam már tudta, hogy odaadja nekik, amint sikerül ismét magához vennie.
Egyre biztosabb volt benne, hogy helyesen cselekedett, bekerülése második éjszakáján, amikor egy kicsit később hozták neki a gyógyszert, és rövid világos pillanatában elrejtette a gitárt a szellőzőben. A másnapi bemutatkozó beszélgetésen Dr. Walczak feltűnően sokat foglalkozott a hangszereivel, az állítólagos függősége helyett, ami miatt az intézetbe szállították. Cam ekkor kétségbeesetten közölte, hogy nem találja a dédapja hagyatékát képező gitárt, és arra gyanakszik, ellopták tőle. Walczak nem tudta elrejteni csalódását, elvesztette a türelmét. Néhány mély lélegzetvétellel rendezte magát, de végül ideges hangon közölte Cammel, hogy majd később folytatják a beszélgetést.
Már némileg megnyugodva, viszont a tettrekészségtől még meglehetősen távol, Cam elindult a szobája felé. A kórtermek folyosóján véres, feltépett torkú, megrágott végtagú testek hevertek. Nagy részükön látszott, hogy a felnyitott törzsből kifordult belek és zsigerek között már lakmároztak. Cam képtelen volt tovább elviselni a mindent beborító vér, a szétmarcangolt emberi testek szagát és látványát. Összegörnyedt. Nemrég elfogyasztott vacsorája egy véres húscafattá karmolt felsőtestű ápolónő fehér zoknis bokáján landolt. Többször összeránduló gyomra néhány lépés után még egyszer látványosan fellázadt, de aztán már hiába öklendezett, kínlódott, képtelen volt bármit kiadni magából.
Támolyogva, remegve haladt tovább. Néhány lépés után ismét megállt, és mélyeket lélegzett, hogy összeszedje magát, de a tömény, édeskés, fémes vérszag újra öklendezésre késztette. A száján, apró kortyokban nyelte a levegőt, mire kicsit megkönnyebbülve továbbindult.
Óvatosan, jobb kézzel lökte be az ajtót. Besiklott a sötétbe, és azonnal baloldalra, a falhoz lapult, hogy védje a hátát, ha esetleg várna rá valaki a szobában. Jobb kézzel visszanyúlt, hogy felkapcsolja a villanyt az ajtó mellett. Egy pillanatig habozott, mert lélegzetvétel neszeit hallotta a szoba mélyéből. Tudta, hogy nem farkas vár rá, emberi szuszogás hangja jutott el hozzá, és férfi illatszer fuvallata csapta meg az orrát, nem a farkasbunda átható pézsmaszaga. Csak néhány lépésnyire volt tőle az ablak, mely előtt a kis széken állt az iszonyú ronda szobanövény, melyet képtelen volt megkedvelni. Ahogy szeme lassan megszokta a sötétséget, a levelek és a cserép körvonalai kirajzolódtak. A virágcserepet találta az egyetlen fegyverként használható tárgynak a közelben. Fél kézzel érte nyúlt. Nem törődött azzal, hogy amikor az edény szélét megfogta, és ütésre emelte, a zöld hosszú szárú gaz mellől a száraz föld nemcsak a padlóra, de rá is hullott. Így is elkésett azonban, mert a kintről beszűrődő fényben fehér köpenyesnek látszó alak, egy kést vágott a bal vállába, mielőtt a cserép fejen találta volna. A támadó azért végül elterült a padlón. Cam reszketve támasztotta meg a hátát a falnál, de lábai nem bírták megtartani, és összecsuklott. Érezte, ahogy meleg áramlat kígyózik végig a mellkasán. Odanyúlt, puha lyukat tapintott valamivel a kulcscsontja alatt. Néhány pillanat pihenőt engedélyezett magának, aztán kezét letámasztva feltápászkodott, becsukta a szobaajtót, és csak utána kapcsolta fel a lámpát. Dr. Walczak hevert az ágy előtt. Cam a négyzet alakú szellőzőrácsra nézett az ágy vége és az ajtó közötti részen, a plafon alatt. A középkorban épült, frissen átalakított kastélyban a mesterséges, modern légcserélő rendszer ráépült és összekeveredett a régi, titokzatos, falba vésett szellőzőjáratokkal. Cam érezte, fogytán az ereje. Tanácstalan és rémült volt. Ha kapkodni kezd, idő előtt elveszítheti az eszméletét az energia- és  vérveszteségtől. Viszont ha túl lassú és óvatos, közben az orvos magához térhet, vagy valaki, aki keresi őket, ideér, mielőtt eltűnhetne az újra magához vett gitárral. Letépte magáról fehér pólóját, és a szúrt sebre szorította, hogy mielőtt felmászik a hangszerért, legalább némileg csillapítsa a vérzést.

Sylvain, aki a farkasokkal együtt érkezett Walczak irodájához, a társai nyomában vezette Lexie-t. Vigyázott, ne kerüljenek túl közel a falkához, nehogy valamelyik elvakult társa vérgőzös dühében megtámadja a vámpírlányt. A vérfarkas óvatossága és segítőkészsége jólesett Lexie-nek, de sokszorosára növelte Cam miatt érzett aggodalmát, hiszen nem indulhatott az ösztöneire hallgatva a fiatalember keresésére. Cam szobájában szembesültek a ténnyel, hogy óvatosságuk talán teljesen hiábavalónak bizonyult. A padlón talált vérről a lány azonnal megérezte, hogy a zenészé, és ott volt Dr. Walczak ledobott fehér köpenye is.
– Mi akar Walczak Camtől, Sylvain?
– Egy biztos, hogy még mindig csalinak használja a barátodat. Azt akarja, hogy kövessük, különben itt hagyta volna Cameront holtan, de biztos vagyok benne, hogyha csak megsebesült, akkor sem azért vitte magával, hogy segítsen rajta. Talán valami családi tragédia miatt egyezett bele, hogy itt állíthassák fel a csapdát, de az is lehet, hogy a Tisztogatóknak dolgozik.
– Walczak rám biztosan számít, de hogy egy vérfarkas a szövetségesem, arra nem hiszem. Innen egyedül megyek, Sylvain. Ha segíteni akarsz, maradj le, és öld meg a doktort, ha nekem nem sikerül. És bármi történik is velem, kérlek, Sylvain, könyörgöm neked, abban az érzésben bízva, amit Cornelius iránt érzel, mentsd meg Cameront!
– A nyomodban leszek, Lexie.

Lexie reménykedett, hogy Cameron elmenekült Walczaktól, és a doktor azért üldözi, mert csak megsebesítenie sikerült.
A zenész vérének szagnyomán az intézet nyilvános folyosóiról a járatrendszerbe jutott, és ez egyre növekvő aggodalommal töltötte el, hiszen Cam egyedül nem igazodhat el itt, nagyon valószínű, hogy Walczak viszi…
– Cam! – szakadt ki belőle, és megtorpant.  Cam vére mellett, közvetlen közelről érezte egy másik emberi test kipárolgását. Az orrába mart a rettegés szaga, és hallotta a tüdőből óvatosan kipréselt levegőt, majd a feszült várakozás csendjét. Az ember rájött, hogy a fenyegetés már túl közel van, és visszatartotta a lélegzetét. Lexie kivárt, addig a pillanatig, míg a légszomj rá nem kényszerítette a bujkálót, hogy nagy adag oxigént vegyen magához egy kétségbeesett szippantással, mely elárulta, hol rejtőzködik pontosan.  
Lexie ugrott, és felnyúlt. Lerántotta a feje fölött párhuzamosan futó csövek egyikéről Dr. Walczakot. Belenézett az orvos rémülettől eltorzult arcába, majd a torkába mart. Eszeveszett dühvel tépte fel az ütőeret. A hegyes szemfogai nyomán kispriccelő vér beterítette a falat.
Lexie leengedte a vergődő testet, vetett egy utolsó pillantást az orvos halálfélelemtől sötétlő szemébe, aztán nézte, hogy bugyog ki a vérével az élet, a nyakán át, a kőre. 
Ahogy végignézett a folyosón, már csak néhány lámpa világított. A járat távolabbi, kivilágítatlan része más áramkörön lehetett, de Lexie tekintete mégis ott kutatott. A torka elszorult, amikor éles szeme kiszúrta a sötét árnyat, mely mozdulatlanul hevert a fal tövében.
Futásnak eredt, már messziről érezte a vért, Cameron vérét.
– Cam! Cam, kérlek  – szólongatta.
– Lexie! – A vérfarkas hangját a háta mögül hallotta.
– Sylvain! Kapcsold vissza a biztosítékot vagy bármit – kiáltotta éles hangon. –  Cam nincs magánál, érzem a vérét.
– Majd én – hallatszott egy Lexie-nek ismeretlen, kellemes bariton. Néhány pillanattal később a kazamata falának kerek lámpái felvillantak. Az idősebb, megnyerő külsejű, magas teremtű férfi az ellenkező irányból érkezett, mint ahonnan ők. Úgy tűnt, csak magára kapkodta a ruháit, nyitott kabátja alatt félig begombolt kockás flanel inge kilógott a farmeréből.  Lexie azonnal rájött, hogy ő lehet Cornelius. Csodálta a taktikai érzéket, amivel átlátta a helyzetet, és mindeddig irányította a farkasokat, de a lánynak most Cammel kellett foglalkoznia. A zenész félmeztelenül, szürke tréningnadrágban, tornacipőben feküdt a kövön. Meztelen mellkasára a vállán lévő szúrt sebből lecsordult vér rajzolt vörös csíkokat. Saját vérétől maszatos keze a teste és a fal között fekvő gitár nyakán pihent.  Lexie remegő ujjakkal érintette meg az arcát, szem fogai kiemelkedtek az ínyéből.
– Cam, drága, Cam – zokogott fel egy pillanatra elgyengülve, de aztán összeszedte magát.
Cornelius megragadta a lány vállát.
– Rendbe fog jönni, a szíve még ver.
Lexie ránézett.
– Te tudod, mi vezette Walczakot?
– Néhány ember szemében a másság betegség – küldött egy szomorú mosolyt a lány felé Cornelius. – Mennetek kell, a Tisztogatók perceken belül itt lesznek. – Hallotta a helikoptereket, és tudta, hogy Sylvain és Lexie kifinomult érzékei ugyanúgy ráálltak már a rotorok zajára, amit emberi fül még nem érzékelne ilyen távolságból. – Ha végigmentek ezen az alagúton, az erdőben jutok fel a felszínre, biztonságos távolságra a kastélytól.
Sylvain megragadta kedvese karját.
– Mennünk kell? – kérdezte értetlenkedve.
– Én itt maradok a gitárral, megadom társainknak a békét azzal, hogy végre testük utolsó része is elporlad. Felrobbantom az épületet, így a Tisztogatóknak minden idők legnagyobb vereségében lesz részük.
Lexie kétségbeesett elismeréssel nézte.
– Cornelius – suttogta Sylvain.
– Ennek így kell lennie, Syl, visszaadom a szabadságodat. Tudom, hogy sosem szeretnél úgy, ahogy én szeretlek – magához húzta a fiút, megcsókolta a száját. Levette a kabátját, és Lexie kezébe nyomta. – A barátodnak nincs kabátja, ruhátlanul még nehezebben bírna ki ekkora vérveszteséget a hidegben, mire orvost találtok. Így ti elmenekülhettek, és az erdőben maradt, vagy menekülőben lévő falkatársaink sem esnek áldozatul a Tisztogatók hamarosan induló rohamának. Nincs más választás, kedves, menj! – Még egyszer megsimogatta Sylvain arcát, felállt, és elindult a kastély belseje felé.

Már az erdőben álltak, de még így is megremegett a föld a lábuk alatt, mikor a robbanás megrázta a kastély épületét. Egymás után omlottak le a karcsú tornyok. Lexie egyedül tartotta vállán az eszméletlen Cameront, mert Sylvain mélyről jövő zokogással térdre rogyott. Néhány pillanattal később emberire nem hasonlító hangon, farkastorokból küldte Cornelius miatti fájdalmát az ég felé. Más farkasok feleltek neki.