2017. március 28., kedd

Könyvbemutató Mosonmagyaróváron a Hszien Ezoterikus Ajándékboltban

Polcon a könyveim...

Az első "távoli" találkozóm volt az olvasókkal 2017. március 25-én szombaton Mosonmagyaróváron a Hszien Ezoterikus Ajándékboltban. Koósz Fanni beszélgetőtársammal autóval utaztunk a helyszínre. A városba érve egy kicsit meg kellett állnunk, mert nem tudtuk, hova is kell mennünk pontosan a hosszú főutcán, ennek köszönhetően az utolsó pillanatban estünk be. Szóval nem volt időm izgulni.
Rengeteget beszéltem, jó, ez volt a dolgom, de ilyenkor haragszom is magamra egy kicsit. Még erről is kellett volna beszélni, arról meg nem úgy kellett volna, biztos sok voltam a vendégeknek... Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarognak bennem. Pedig tudom, hogy utólag nem szabad. Ahogy az írásainkat meg kell tanulni elengedni, a pillanat hevében született szavainkkal ugyanígy kell tennünk.
Egyébként számomra fantasztikusra sikerült az egész délután, nemcsak a Végtelen Mezők Vándora, hanem az Őrző is szóba került, és az írást segítő vagy akadályozó tényezők mellett egy kicsi magánélet, csak a megértés kedvéért...
A beszélgetés után még ott maradtunk vendéglátónkkal és beszélgettünk további tennivalóinkról, többek között a könyvkiadásról, hiszen neki is vannak könyves tervei, és az én következő könyvem is majdnem készen van már (Krisz Nádasi - KNW kérte vissza, hogy megnézze, mennyire sikerült a tanácsainak megfelelően átdolgozni romantikus fantasy regényemet).

Életfa szivárvány fluorittal

A délután folyamán nem egyszer sétáltam végig az üzletben, többször is végigböngésztem a polcokat. Könyveket hagytunk ott, ékszerekkel és élményekkel tértünk haza. Nagyon szeretem az ásványokból és természetes anyagokból készült nyakbavalókat, a mécseseket, gyertyákat, a füstölők illatát. Ez a nap mindenféle szempontból sokat adott nekem, és remélem, minden kedves vendégnek, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. Köszönöm!
A könyveim ezentúl Mosonmagyaróváron is kaphatók, keressétek bátran, a Hszien Ajándékbolt egyéb gyönyörű termékeivel egyetemben.
A Végtelen Mezők Vándora és az Őrző egy Facebook posztban  rendkívül megtisztelő ajánlót is kaptak.

Köszönöm és sok sikert, Hszien!


2017. március 25., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Titkok, tervek és töredékek a Tullia meséiből I.

40000 - Elértük, túlléptük, köszönöm!!!


 Régóta tervezgettem már egy ilyen jellegű bejegyzést... 
Egy Kedves Olvasó hiányolta a térképet a könyvből, és akkor jutott eszembe, hogyha kezdetleges formában is, de bizony készítettem. Rövid keresgélés után nemcsak a térképet találtam meg, hanem más emlékeket is, többek között füzeteket olyan jegyzetekkel, amik végül kimaradtak a könyvből. Láttam, hogy a blog látogatottság számlálója a 40000 felé közelít. Könyvbemutatóra hívtak Mosonmagyaróvárra. Többen megkerestek email-ben, üzenetben és kérdéseket tettek fel a Tullia meséivel kapcsolatban, ami hihetetlenül jó érzés, és úgy éreztem, meg kell köszönöm az olvasóknak az érdeklődést, amit kaptam tőlük. 
Következzen a bejegyzés a Tullia meséiről:

Tullia térképe a törzsek lakhelye szerint, a kézzel írt sorok az egyes szereplők életkorára utalnak.

Talán többeknek is újdonság, hogy a Tullia meséi sorozat első regénye, Fények tánca címmel már jóval az Őrző előtt elkészült. Ebben Triar csak egy régi legenda szereplője, a varázserejű, kék fényű kard egykori tulajdonosa. Egy jóslat indítja el az eseményeket:
"Egy napon eljön a Kiválasztott, és Triar kardjával békét hoz a Végtelen Mezőkre. 
Ezzel a békével egy nagy király uralma és Tullia virágkora kezdődik."
Ennek a könyvnek nem terveztem folytatást, hiszen ez volt az egyik első befejezett regényem, de a kard - mint a varázslatos tárgyak általában -, nem hagyott nyugodni, tudni akarta, ki volt a gazdája. Így született meg Triar története.
Az Őrző című regény szándékosan ilyen töredékes. Gyerekkorom kedvenc olvasmányai közé tartoztak a különböző népek regéi, mondái. Először bosszantott, hogy ezekben a hősökről olyan keveset írnak, csak a fontos, dicső, eget-földet megrengető tetteiket ismerjük, és nagyon keveset tudunk a nyugodt hétköznapokról, a családi életükről, a békés vadászatokról és a csendes öregkorról. Aztán beláttam, ez nem tartozik hozzá a hősképhez.
Triar, a legendává váló király történetét e koncepció mentén írtam.

Jegyzet kimaradt jelenettel

A kimaradt jelenetek között van több epizód is abból az időből, mikor Triar a baleset után egy időre eltűnik, és azt gondolják róla, hogy halott, és előkerült egy rövidke erotikus jelenet Triarral és Nindrával.

Ki lehet bogarászni a macskakaparásom? :)
Néhány szereplőről kisregényt, de legalább novellát szeretnék írni, és mivel életük összekapcsolódik Triar életének egyes szakaszaival, ezeket szándékosan kihagytam az Őrző történetéből. Nem szeretném, ha ugyanazok a jelenetek köszönnének vissza minden kötetből, csak más szemszögből. Tudom, hogy sokan szeretik megismerni  a történetet több szereplő nézőpontjából, és remélem, megbocsátják nekem, hogy én olvasóként jobban kedvelem a fantáziát megmozgató elhallgatásokat, mint az ismétléseket. Íróként pedig még nem próbálkoztam olyan történettel, ahol ugyanazt az eseményt több szereplő szemszögéből láthatjuk, és a Tullia meséi túl fontos és kedves nekem, hogy rajta kísérletezzek.
A sebhelyes nyakú  címmel tervezek írni Lorkról, itt nagy szerepe lesz a kamasz Triarnak. Darnak, a király testőrének is szánok egy saját történetet, melyben sokat találkozhattok majd az országot járó, harcos Triar királlyal. A testőrnek egyébként fontos szerepe lesz A Tűz Őrzője című második kötetben, ahogy Hutarnak és törzsének is. Lesznek szálak, amik visszanyúlnak az Őrző történetébe, és itt nyernek magyarázatot. Jelenleg A Tűz Őrzőjén dolgozom.

Végezetül változatlan formában másolva a jegyzetből:


Triar néhány pillanatig még várt, aztán megfogta Nindra kezét és lehúzta maga mellé. Lágy csókot lehelt az ajkára, közben szinte félve simította végig az arcát, nyakát, megérintette a mellét. Várakozva nézett Nindrára. A lány kicsatolta ruháját a nyakánál, Triar óvatosan húzta le a derekáig. Csókolni kezdte a vállát, érezte, ahogy reszket, mindent tökéletesen akart csinálni (a húzásokat kihagytam). Hirtelen felállt, Nindra értetlenül nézte. A fa alá dobott köpenyét a földre terítette, erre fektette a lányt.
– Akarod? – kérdezte félve.
Nindra zavartan bólintott. Triar megcsókolta, aztán elindult lefelé, hogy ajkával és nyelvével fedezze fel lány testét. Két kezébe fogta aprócska melleit, végigsimította a derekát, és lehúzta róla a ruhát. Megborzongott, ahogy újra láthatta a törékeny testet, amely álmaiban kísértette az esküvőjük óta.
Körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte a lány hasát, és szép lassan elindult lefelé, először ujjaival fedezte fel a lány combjainak közét... Sajnos itt vége...
(Úgy emlékszem, hogy a számítógépbe az egész jelenetet beírtam, de aztán kitöröltem, mert úgy éreztem, nem illik a történet hangulatához - ha a régi mentési CD-ken megtalálom, felteszem a részletet.)

2017. március 18., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Tudok rosszul írni


Jövő hétvégén a Végtelen Mezők Vándora kötet bemutatójára megyek Mosonmagyaróvárra, a Hszien Ezoterikus Ajándékboltba.  Nem biztos, hogy  rögtön után elkészül a beszámoló bejegyzés... Ezért előre is elnézést kérek!
Most viszont remélem, sikerül mosolyt varázsolnom néhány olvasó arcára, ugyanis egy másik játékban is részt vettem Krisz Nádasi KNW oldalán. 

Légszomj  

A nevem Liz, derékig érő hosszú szőke hajam van, rendszeresen futok, jó alakom van. Kislánykorom óta szerelmes vagyok Richardba. Menő srác, jó annyira már nem srác, huszonkét éves. Azt hiszem, kidobó valami klubban.
Az osztálytársam Julie a barátjával Daviddel jár. Julie szerint, ha én Richarddal járnék, akkor együtt mehetnénk táncolni. Apa azt mondta rockerek, megtiltotta hogy találkozzak velük. Julie anyukája telefonált, hogy elestek a motorral. Julie jól van, de nem lehet tudni Daviddel mi lesz. Elképzeltem, hogy Richard sérült meg, és annyit sírtam, hogy piros lett a szemem, pedig a képzeletemben még sérülten is szép volt.
Másnap Apa elvitt a kórházba. A parkolóban észrevettem Richard Harleyját. Nagyon bíztam benne, hogy Apa nem látta mennyire elsápadtam, és hogy remeg a szám. Ha félek, mindig remegek.
– Nem kell megvárnod, hazasétálok egyedül – mondtam Apának.
Megkérdeztem a recepción, hol van Julie és David. Davidet csak rokonok látogathatták.
A táblák alapján megtaláltam az intenzívet, megláttam Richardot.  Még sápadtabb lettem. Annyira helyes volt, ahogy könyökeivel a térdeire támaszkodva ült. Hosszú fekete haja előrehullott, eltakarta az arcát. Meghallotta puha lépteimet és felnézett. Mosolygott,  ezen annyira meglepődöttem, hogy megint elsápadtam. Richard felállt, felém indult, levegőt venni is elfelejtettem.
– Szia, cica! – mondta szép mély hangján, megölelt, úgy megszorított, hogy most meg nem tudtam levegőt venni. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudok levegőt venni ezért megpróbáltam kiszabadulni, és annyira fázni kezdtem, mikor Richard elengedett, mert olyan forró volt az ölelése, hogy fáztam tőle és kis pillangók repkedtek a gyomromban. Akkor elsápadtam, mert rájöttem, hogy biztos megsértődött. Ezért gyorsan akartam adni Richardnak egy puszit, de valahogyan véletlenül a szájára adtam puszit. Kicsit borostás volt és megszúrta az ajkam, de ez olyan jó érzés volt, hogy remegtem, és akkor megint megölelt. Most már nem akartam kiszabadulni és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy megint fáztam és nem kaptam levegőt…

Hogy mi volt a feladat?

"Ha van kedved, nevezz be, mondjuk egy legföljebb 300 szavas szösszenettel. Fontos, hogy nagyjából legyen értelme a sztoridnak, tehát az ártatlan szemlélő vélhesse úgy, hogy komolyan gondoltad. De kövess el benne hibát. Rád bízom, hogy egy hibát nagyítasz fel végig, vagy pedig megpróbálsz minél többet belegyömöszkölni a 300 szóba. (És ne aggódj, hogy a 300 kevés, hiszen a legtöbb rossz írásnak nincs csattanója, vagy rossz van neki.) Ne legyen érthetetlen, vagy ne legyen benne annyi helyesírási hiba, hogy nem látjuk a helyes szavakat. Élvezhetően pocsékat alkoss, amin a hasunkat fogjuk a nevetéstől!"

Először kicsit elszaladt velem a ló, az alábbi sztorit rövidítettem le végül. Két munkacímmel dolgoztam.

A tetkó

A baleset

 A nevem Liz, derékig érő hosszú szőke hajam van, rendszeresen futok a legjobb barátnőmmel, Julie-val és a gimiig versenytáncoltam is, szóval szerintem egész jó alakom van. Kislánykorom óta szerelmes vagyok Richardba. Richard a legszebb srác a környéken, jó annyira már nem srác, huszonkét éves, tulajdonképpen nem tudom, mit dolgozik, azt hiszem, talán kidobó valami klubban.  Richard izmos és szép a mosolya. Ilyenkor édes gödröcskék vannak az arcán. Nagyon menő tetkói vannak. Az egyik karjára egy igazi réti sast varrott fel a barátja, akinek tetováló szalonja van. Richard barátját Davidnek hívják  és mindaketten motoroznak. Davidnek egy karcsú Swallow Hondája van, Richardnak meg egy nagyon menő Harleyja.
Egyszer volt egy nagy balesetük, amikor egy autó leszorította a motorokat az útról, és David Hondája felborult és elsodorta a Harley-t. Richardnak súlyosabb volt a sérülése, de szerencsére nem hibáztatta  Davidet és még most is legjobb barátok. Azóta van az indián toll tetko  Richard  mellkasán. Egyszer láttam félmeztelenül, amikor kosarazott a pályán az öccsével, aki kettővel alattam jár a gimibe. Az indián toll tetkoval a forradást takarja el, mert felvágta valami, ami az úton volt. Végül is szép az a tetko, de Richard mellkasa igazán gyönyörű, tiszta izom, és szerintem teljesen felesleges volt rá a tetko, mert a sebhelyek olyan férfiasak és szexisek. Azért szép, hogy David és Richard még mindig legjobb barátok. mert a legjobb barátnőm Julie Daviddel jár. És Julie szerint, ha én meg Richarddal járnék, akkor mindig együtt lehetnénk és együtt mehetnénk táncolni. Jaj, Julie, annyira édes!
De Apa nagyon haragszik Richardra és Davidre. Azt mondta mocskos rockerek és megtiltotta hogy találkozzak velük. Amióta David eljött hozzánk motorral Julie-ért, most már azért is haragszik, ha Julie-hoz megyek. Már nem is engedi, hogy ott aludjak, csak a közös leckeírásba ment bele, azért is könyörögnöm kellett, hogy legalább Julie nálunk aludhasson. Pedig Julie-ékhoz Richard is elszokott menni, és egyszer mikor ott voltam, csak beugrott mert hozott valamit Davidnek, adott egy puszit. Elhatároztam, hogy aznap este nem mosom meg az arcom, de aztán mégis meg kellett mosnom, mert pizza volt vacsira és pont ott lett paradicsomos egész közel a számhoz, ahova Richard adta a puszit. Mégsem mehettem másnap iskolába pizzaszószosan.  Különben mikor kimentem pisilni lefekvés előtt még ott volt a folt, hogy legalább reggelig ne kelljen lemosnom a puszit, de a száradt szósz már húzta a bőröm és viszketett.
Néhány héttel később Julie anyukája telefonált, épp mikor egy kis nyamvadt vírus miatt hiányoztam.  David és Julie elestek a motorral és mindketten kórházban vannak. Julie viszonylag jól van, de nem lehet tudni Daviddel mi lesz, mert Julie nem találta az iskolában hazafelé menet a bukósisakját és David odaadta neki az övét. Davidet megműtőtték és most altatják és várnak az orvosok, és Julie nagyon rosszul érzi magát, és jó lenne, ha beszélgetnék vele. Egész este sírtam, már aznap este bementem volna, de a szüleim lebeszéltek. Iszonyúan haragudtam rájuk és lelkiismeretfurdalásom volt, mert arra gondoltam, ha ott vagyok, Julie velem jön haza és azért is nagyon ramatyul éreztem magam, mert annyira boldog voltam, hogy nem Richard sérült meg. Elképzeltem, ahogy a fekszik a kórházi ágyon, és  annyit sírtam, hogy piros lett a szemem, pedig a képzeletemben még sérülten is nagyon szép volt, megfogtam a kezét, és akkor kinyitotta a szemét.
Másnap délután aztán Apa elvitt a kórházba. A parkolóban észrevettem Richard Harleyját. Nagyon bíztam benne, hogy Apa nem látta meg mennyire elsápadtam, és hogy remeg a szám. Nem akartam, hogy remegjen, de ha félek, mindig remegek és a kezem is remegett. Nem tudtam, mit fogok mondani Richardnak azt mégsem mondhatom neki, hogy örülök, hogy jól van. Pedig ez az igazság.
– Nem kell megvárnod Apa, majd hazasétálok egyedül – mondtam Apának.
– Biztos, kicsim? Szívesen maradok.
– Kösz, Apa, inkább ne…
Megkérdeztem a recepción, hol van Julie kórterme, aztán visszaszaladtam a pulthoz és megkérdeztem azt is hol van David. Azt mondták, David az intenzív osztályon van és ha nem vagyok rokon nem látogathatom meg.
A táblák alapján megtaláltam az intenzívet és amikor befordultam a folyósóra megláttam Richardot.  Kezem lábam remegett és még sápadtabb lettem, mint előtte. Annyira helyes volt, ahogy előrehajolva, könyökeivel a térdeire támaszkodva ült a széken. A szép hosszú fekete haja előrehullott és eltakarta az arcát, de megismertem volna akkor is ha nem látom a szép sas tetkót a balkarján. Óvatosan lépdeltem a srác felé, hogy ne ijesszem meg, de Richard meghallotta puha lépteimet és felnézett. És mosolygott, és ezen annyira meglepődöttem, hogy megint elsápadtam és remegtem. Megtorpantam. És amikor Richard felállt és felém indult még levegőt venni is elfelejtettem.
– Szia, cica! – mondta Richard szép mély hangján, és megölelt és úgy megszorított, hogy most meg nem tudtam levegőt venni. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudok levegőt venni ezért megpróbáltam kiszabadulni, és annyira fázni kezdtem, mikor Richard elengedett, mert olyan forró volt az ölelése, hogy fáztam tőle és kis pillangók repkedtek a gyomromban. És akkor elsápadtam, mert rájöttem, hogy biztos megsértődött rám. Ezért gyorsan akartam adni Richardnak egy puszit, de valahogyan az egész olyan gyorsan történt és véletlenül a szájára adtam azt a puszit. Kicsit borostás volt és megszúrta az ajkam, de ez olyan jó érzés volt, hogy megborzongtam, és akkor Richard megint megölelt. De most már nem akartam kiszabadulni és Richard olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy megint remegtem és már megint nem kaptam levegőt…


Elég rosszak lettek?





 

2017. március 10., péntek

Végtelen Mezők Hétvége - Hosszú mondat, több mint 500 szó

Most csak egyetlen mondatot osztok meg veletek. Vannak írók, akiknek védjegye a hosszú mondat, egy játék kedvéért én is megpróbálkoztam vele. Az ötlet Nádasi Krisztől ( KNW ) származik. 

Forrás: Pixabay

Nindra reménye

Az egyik választása az volt, hogy nemet mondjon, és ezzel örökre megpecsételje apja, törzse és a saját sorsát is, hiszen akkor menekülhetnek, rejtőzködhetnek mindannyian, soha nem lesznek biztonságban, sem a saját várukban, sem a szövetség földjein, erdeiben, hanem földönfutókká válva iszkolhatnak városról városra, könyöröghetnek az elöljáróknak, parasztoknak, és a végén még a Darvo által gyűlölt őrzőknek is, hogy valahol menedéket leljenek, és ő maga talán sosem mehet férjhez, mert ki fogadna asszonyául egy olyan lányt, aki magát a királyt, a  kegyetlen és ádáz harcost utasította vissza, és tőle félve ki merné vállalni vele együtt az üldöztetést, a nélkülözést, az életet örökké a halál árnyékában, s ki adna menedéket egy ilyen párnak, akik a Sötét Harcos bosszúja elől menekülnek, és ki fogadná be őket a házába, adna ételt, italt, és hol hajthatnák álomra a fejüket, örökké rettegve, a kutató harcosok hangját figyelve, a fegyverek zajára összerezzenve, esőben ázva, hóban rohanva, fel a hegyre, le a völgybe, úton és úton minduntalan, közben reszketve hátranézni, felváltva aludni, sosem megállapodni, csak néhány órára bevackolni, kunyhóba, üregbe, vadak, erdák közé, vadcsapáson rohanni katonáktól és terráktól hajtva, futni, futni, míg aztán ott állnának előtte, és akkor már tudnák, hogy minden hiába volt, vagy elfogadni az ajánlatát egy véreskezű, sötét királynak, egy kegyetlen férfinak, és  vezetni a házát, szolgálni asszonyként, szolgálni szeretőként, ölelni, ápolni, gondoskodni minden kívánságáról - ahogy az ő édesanyja teszi jóságos, békés apjával, de ő kerüli a harcot, a béke híve, tanácskozásra buzdít, békességre, és sosem vett kardot a kezébe, még a kóbor őrzőket sem végeztette ki soha -, mert ha nemet mondana, az apjának menekülésre sem lenne esélye, mint hitszegőt, árulót a király azonnal kivégeztetné, netán saját kezével ölné meg, marla után kötetné, vagy a legrosszabb esetben párharcra hívná, és mit kezdhetne akkor a törzsfő egy harcosok között nevelkedett, csatákban edzett tetterős fiatalabb férfi ellen, aki sántasága ellenére is gyors és olyan hatalmas termetű, amilyet Nindra még nem látott, így ha másért nem, hát szerető apjáért vállalnia kell, amit a sors rámért, hozzámenni ehhez a vérszomjas és gonosz emberhez, kinek talán szeretői vannak, hiszen már nem fiatalember, nem élhet asszony nélkül, s akkor a felesége csak látszatnak kell, és ebbe ő még belekapaszkodhat, ez még reményt, nyugalmat, esélyt adhat arra, hogy ott abban a sötét várban mégis szép élete lehet, hiszen gondozza ő a kertet, fogadja a vendégeket, elvarázsolja a ház népét kedvességével, és talán megenyhül majd az a gonosz ember is egyszer, és akkor Nindra megtanítja szépen beszélni, nem bántani másokat, nem összetörni a szíveket, lelkeket, helyette mosolyogni, kedvesnek lenni, elfeledni a csatákat, háborúkat, az áldozatok vérét, könyörgő tekintetét, rémült siránkozását, a legyőzöttek, megalázottak haragját, ádáz gyűlöletét, s akkor jobb ember lehet, olyan mint amikor még fiatal volt, gyermek, szerető édesanyja, Dipia asszony  mellett, akiről azt mesélték, hogy jóságos volt, gondoskodó feleség és anya, hiszen elengedte maga mellől a fiát, mikor még  szüksége lett volna rá, és visszafogadta Sötét Harcosként, gyilkosként, akkor ő Nindra sem állhat ellen, tennie kell, amit a jó asszonyok, az édesanyja, Raila és leendő férje anyja, Dipia asszony tettek, megküzdeni a törzsért, a hazáért, a családért, a férjéért és persze önmagáért.  

A mondat megírásához Tullia meséi - Őrző című regényem adta a forrást és a hangulatot.
A könyv Facebook oldalán betekintést nyerhettek a történetbe és Tullia világába.

2017. március 5., vasárnap

Végtelen Mezők Hétvége - Nicholas Evans

Egy író, aki engem elvarázsolt, nem is egyszer. A füstlovag lett a nagy kedvenc tőle, de a többi sem okozott csalódást.

2011. szeptember 11-én írtam ezt a cikket a Rica Whimsy olvas blogon, amit aztán később lezártam, mert rájöttem, hogy nem tudok több különböző blogot igényesen vezetni, így maradt a Végtelen Mezők Vándora.

"Miért olvastam el ezt a könyvet?

Két okom volt rá. 
Az első: Tűzoltókról szól, ejtőernyős, erdőtüzekhez riasztott emberekről, akiket mélyen tisztelek.
A  második ok: Láttam filmen a Suttogót és nagyon tetszett, de nem olvastam el, pedig kezemben volt a könyv is. Nem szeretem ugyanazt a sztorit filmen megnézni és könyvben elolvasni, mert valamiben biztos hogy csalódnom kell. (Vagy rossz a szereplőválasztás, vagy nem az eredeti fordítást ültetik át, hanem valami modernizált szörnyűséget, stb.) Na, szóval kíváncsi lettem a szerzőre! 
És nem csalódtam.
Egy gyönyörű regény a barátságról, az önfeláldozásról és a szerelemről. Egy különös szerelmi háromszög története, ahol nem tudtam szurkolni egyik szereplőnek sem, mert mindenki szimpatikus, szerethető és mindhármuknak végig kell járniuk a maguk drámai útját. Tudtam, hogy valaki mindenképpen szenvedni fog.
A két férfi, a két füstlovag és a nő is, akit szeretnek, követnek el hibákat, de képtelen voltam elítélni őket. 
Bizony sírtam ezen a könyvön.
Nagyon jó érzékkel megrajzolt, a tetteikkel bemutatott karakterekkel, képszerűen leírt, drámai jelenetekkel találkoztam. Erre mondják, hogy filmre kívánkozik... Én azonban nem fogom megnézni még akkor sem ha egyszer meglesz, mert Nicholas Evansnek és Pék Zoltánnak, a fordítónak köszönhetően mindent magam előtt láttam."
 
Nicholas Evans: A füstlovag Európa Könyvkiadó 2002

Egyéb könyvei sajnos csak a könyvtárból kikölcsönözve rövid ideig lehettek velem, nem költözhettek fel a polcomra. A Viharhegyet és A csapdát még antikváriumból is szinte lehetetlenség megszerezni.
A csapda a kedvenc állataimról, a farkasokról szól. Így egyértelmű, hogy elvarázsolt a könyv, melyben Nicholas Evans építette karakterekkel szerepelnek együtt.
A Viharhegy pedig egy jégbe fagyott lány és a hozzátartozóinak története.

Egyszerűen nem értem, miért nem ismertebb Nicholas Evans! A  weboldala is rendkívül visszafogott, és valóban nem halmozza el az olvasóit, harminc, hetven, száz történettel. A többi befutott íróhoz képest nagyon kevés könyve van, de minden, amit eddig olvastam tőle egyszerűen lenyűgözött. Szívbe markolóan  mutatja be az emberi sorsokat, játszik az idősíkokkal, párhuzamosan tárja elénk a múltat, jövőt.  Minél mélyebbre haladunk egy-egy történetben annál több titok, részlet, magyarázat tárul fel előttünk. Fokozatosan építi fel a különböző karaktereket, akik rendkívül emberiek. Ha saját habitusunkból eredően nem tudjuk megszeretni, legalább sajnáljuk, megértjük őket, felébresztik az együttérzésünket, előcsalják a könnyeinket. Engem legalábbis nagyon mélyen megérintettek, és szeretnék még többről olvasni. 
Nicholas Evansen kívül Leon Uris és Murakami Haruki azok az írók, akiket az általuk teremtette szereplők miatt olvasok.
Úgy látom, a megváltozott világban elveszítjük (vagy inkább rejtegetni kell)  a régmúlt (hősi) értékeit, mint az önzetlen szeretet, a hűség, a bizalom, az őszinteség, a bátorság és még sok-sok fájdalmasan szép, tiszta érzés, ami emberi emberré tesz bennünket. Szerencsére még akad néhány könyv Nicholas Evanstől is többek között, melyben megtaláljuk őket... és bízom benne, hogy a hétköznapi életből sem vesznek ki teljesen.