Diana Soto verses kötete a Nézz fel a Holdra nem könnyű olvasmány. A versek témája, tartalma, de formájuk sem engedi meg az olvasónak, hogy elandalodjon, mint egy dal vagy szonett olvasása során.
A versek a rideg valósággal szembesítenek, egyéni és társadalmi szempontból egyaránt. Felcsillan ugyan bennük a remény, de legtöbbször a reménytelenséggel találkozik az olvasó. Erős társadalomkritika fogalmazódik meg a sorokban, megjelenik az elvágyódás, a magány, a csalódás, a sikoltó szeretethiány. Helyenként cinikus, szatirikus sorokat olvashatunk. Írásaiban Diana Soto feltárja a lelkét, megosztja a világgal legmélyebb érzéseit. A színes, beszédes grafikák néha hátborzongatóan reflektálnak a versekre.
Néhány vers címe, melyek sorai megfogtak: A változások kapujában, Édesapa, Szabadságba zárva, Eltévedt suttogás, Vártam, Mária Antónia éneke (drámarészlet), Ékszeres doboz, Az idő madara, Leány, Alantas alliteráció, Zokogó kismadár.
Diana Sotonak érdemes lenne a prózaírással is foglalkoznia, mert az abszurd, cinikus, időnként nyers, naturalisztikus, tömény és megrázó gondolatok sokszor feszegetik a vers határait, és talán a szatirikus, rövid prózában lehetnének igazán ütősek.
A kötet végén közölt Ajándék novella is a prózaírás irányába mutat, hiszen kellemesen olvasmányos.
A történet egy szervezet, a főszereplők munkahelyének bemutatásával
indul. Az elején úgy éreztem, hogy a Merit Humán Erőforrás Tanácsadó
Rt., és működésének leírása túl nagy hangsúlyt kapott a gördülékenység
és a történések rovására. Volt azonban előnye is a lassú kezdésnek,
részletesen megismerhettük a szereplőket.
A bevezető után egy céges kiránduláson, a címben szereplő Open Air
Hotelben gyanús baleset történik. A helyszínre érkeznek a rendőrség
képviselői és megindul a nyomozás, közben szerelmek szövődnek,
kapcsolatok érnek véget, és mintha mi sem történt volna, tovább folyik a
céges kirándulás. Az ügy felgöngyölítésében ilyen-olyan módon segítenek
a Merit dolgozói és az ő hozzátartozóik.
A szereplők kezelésénél meglepett hogy a korábban már megismert
személyek néha úgy tűntek fel egy-egy jelenetben, mintha akkor bukkantak
volna fel először. „Egy őszbe hajló halántékú, alacsony, komoly
férfival tért vissza.” – jelenik meg például egy jelenetben Máté, az
egyik korábban már megismert tulajdonos.
Mindemellett is a jól megalkotott szereplők adják a regény erejét. A
képszerű leírások és a könnyed nyelvezet pedig filmszerűen pergővé
teszik az elején kissé nehezen induló cselekményt. A történet végére
pedig valahol érthetővé is vált a lassú, részletes cégbemutatót magába
foglaló kezdés, hiszen a regényben fontos szerep jutott a Meritnek,
tulajdonképpen az volt a kulcs, mindennek oka. Szóval, ahogy az orvosi
krimik a járványokról és betegségekről szólnak, a gazdasági krimikből
sem hiányozhat a gazdasági rendszerek részletes bemutatása.
Sajnos még nincs e-könyv olvasóm,
így e-bookot csak szűkre szabott itthoni szabadidőben, számítógépen olvasok. Mivel busszal járok a sok várakozási idő olvasással
telik, azonban egyelőre csak nyomtatott könyvekével. Így történt, hogy A Lámpás nyomában
e-book változatával csak sokára végeztem. Vegyes érzésekkel vívódom, és ez nem a
történet kivitelezésének, hanem a témának szól. Tisztázatlan a viszonyom az angyalos
történetekhez, csak nagyon ritkán olvasok róluk, akárcsak sötét testvéreikről, a vámpírokról.
Tudom, hogy ezek is fantasyk, de hozzám a dark vagy hard fantasy áll közelebb. Egyetlen
vámpírt csípek, egy filmbélit, Mitchellt, az őt alakító színész, Aidan Turner miatt. Angyalos
történeteket pedig barátságunk folytán csak Rose Woods-tól olvastam. A szent és profán kapcsán annyit tudni kell rólam, hogy tanultam vallástörit,
és mély tisztelettel kezelem az emberiség történetének eme veszélyes területét. Ezért a
rizikós hit témát kerülve, abszolút fikcióként tekintettem a könyvre, így egy jól felépített
misztikus háttértörténeten alapuló romantikus kalandregényt kaptam. Kicsit a klasszikus western
történetekre emlékeztet a főszál, ahogy a naiv főhősnő életébe betoppan a titokzatos,
sebesült mesterlövész. Jelen esetben egy angyal. Az élet egyéb dolgaiban sokkal
tapasztaltabb idegen pedig nehezen fogadja el a vadnyugati porfészek (a
halandók világának) egyszerű szabályait. A történetvezetésben volt két szakasz, amiket kuszáltnak
éreztem. Ronael, a fejezetek közé ékelt tényszerű, párbeszédektől mentes, leíró
története némileg megtörte a lendületet, igaz, ezt követően változás is állt be az
eseményekben. A rövid epilógust pedig hektikussá tették a gyors időbeli ide-oda ugrálások.
Mindezek után is azt mondhatom, hogy egy kellemes, könnyű kalandban volt részem, kedvelhető
szereplőkkel. Hoppá! Valami még eszembe jutott! A pokolbéli jeleneteknél volt egy pillanat,
amikor felbukkant néhány horror-elem. És azt kérdeztem: Miért nem volt eddig? Ez
kellett volna ide! Kicsivel több kegyetlenség, nyers, érzékletes leírások…
Eltelt az izgalommal várt dedikálás. Délelőtt a kellemes időben lassan sétálgattak az emberek a győri Baross úton a könyves standok között. Olvasóként, beszélgetőtársként és íróként is vettem már részt író-olvasó találkozókon, könyvbemutatókon. Sajnos a közönség érdeklődését még az ismert íróknál sem vehetjük természetesnek, ahogy a könyvvásárlást sem. Így csak reménykedhettem, hogy alig ismert helyi szerzőként érdeklődést keltenek a könyveim. Részem lett kellemes beszélgetésekben, vásárolták a köteteket, kedves ismerősöknek ajándékoztam is, és persze dedikáltam. Szép nap volt, és csak most esik...
Beleolvastam és maradt: az Álomőrzők blogregényt dolgozom át.
Ez is fantasy, ám ez a történet sokkal-sokkal romantikusabb, mint az Őrző, kevesebb harc, több szerelem, érzelem. Azért nem szakítok teljesen a történelemmel és a hősökkel, hiszen találkozhattok lovagokkal, szerzetes testvérekkel, nyomozókkal (!), orvosokkal... Játszom kicsit a dimenziókkal, a mi valóságunkat keverem egy középkorihoz hasonló világgal.
Ezt a dalt a blog egyik rendszeres olvasója ajánlotta, szerinte illik Mark és Eliza történetéhez. Igazat kellett adnom neki, hiszen Leander zenéje fantasztikus, ráadásul a dal szövege és a történet közötti összecsengés is vitathatatlan.
Szóval írok... Részlet a bejegyzés végén!
Szombaton 10 és 12 óra között dedikálok Győrben, a Könyvbarlang antikvárium standján, de tegnap már beszaladtam a Belvárosban, mert délután dedikált Benkő László író, akit történelmi regényeiről ismerhettek. Ő írt ajánlást, illetve fülszöveget a Végtelen Mezők Vándora kötethez. Így amellett, hogy vittem neki a könyvecskémből, ismét léleképítő és ihletadó beszélgetést folytattunk az írásról, könyvekről, könyves eseményekről és a lassan ránk szakadó esőről.
Szerencsére az eső csak kicsit előzte meg a hat órát. Így sikerült gyorsan összepakolni a standot, és megmenteni a könyveket és a könyves ajándéktárgyakat. Szeretettel ajánlom minden könyvbarátnak a Könyvbarlang antikvárium honlapját. Ha szombaton Győrben a Könyvbarlang standját keresitek, délig engem is ott találtok, akkor is megyek, ha esik. De azért kellemesebb lenne napsütésben!
Részlet az Álomőrzőkből (ez volt a blogregény címe, jelenleg munkacím, de már egy új cím is feltűnt a színen, egyelőre még titkos):
A folyóparti úton haladtak, Eliza úgy érezte, mintha rendőri kíséretet kapott volna, annyira rideg és távolságtartó lett a férfi. Nyoma sem volt már a csodás hangú, varázsos szavú mesemondónak. A doktornő minden pillanatban arra várt, egyszer csak félrehajtja a zakója szárnyát, hogy mindenki lássa oldalán a fegyvert. Egy kanyar után a folyó a hátuk mögé került, és egy nemrég épített park fiatal fái közé léptek, melyek még nem adtak árnyékot. Gyerekzsivaj hallatszott az újonnan átadott játszótérről. Eliza a homokozó körül futkározó apróságokat figyelte. A parkon túl már látszottak a szorosan egymás mellett parkoló személykocsik.
A bogárhátúhoz érve Eliza remegő kézzel tette a kulcsot a zárba. Megmerevedett, mikor megérezte Mark kezét a vállán. Megfordult. Az autónak támaszkodva nézett fel a férfira. Várta, talán mond valamit, de csak némán figyelte őt. Aztán lassan fölé hajolt. Eliza felemelte a kezét, ujjait a férfi szájára szorította.
– Mark, kérem, ne – suttogta.
– De, igen, Eliza. Kérem – súgta vissza Mark.
Eliza Mark mámoros zöld szemét nézte, a férfi szája már majdnem az ajkához ért, amikor a közelből fékcsikorgás hallatszott. Olyan hirtelen fordult el, hogy a feje Mark orrához csapódott. A férfi kezét az arcára szorítva előregörnyedt, selymes, hosszú haja előrehullott. A doktornő aggódva hozzáhajolt, de nem bírta megállni nevetés nélkül.
– Ne haragudjon!
– Ez elég egyértelmű figyelmeztetés volt… – nyögte Mark.
– Vérzik az orra? – Megpróbálta elhúzni a férfi kezét az arca elől.
Mark a fejét rázta.
– Nem szédül? Elkísérjem az autójához? – kérdezte Eliza.
– Én meg kísérjem vissza? – Mark kiegyenesedett. A szeme könnyes volt, sziszegve nyomkodta az orrnyergét, de a szája sarkába már ott bujkált a mosoly.
– Nő még nem volt rám ilyen hatással, doktornő – mondta, könnyedén meghajtva magát.
Eliza nem volt biztos benne, hogy szándékos meghajlás volt-e, vagy csak megszédült, és egy kicsit rájátszott, de vitathatatlanul gáláns gesztus volt.
– Köszönöm, Mark – a kezét nyújtotta. A férfi egyetlen pillanatra megérintette, aztán hirtelen megfordult.
– Most mennem kell – mentegetőzött rekedten.
Eliza már csak a hátát látta. Lehunyta a szemét, kezét az ajkához szorítva a kocsijának dőlt. Tisztában volt vele, soha nem csókolózhat Markkal, még csak kíváncsiságból sem. Mert ha az a csók olyan lenne, amilyennek elképzelte, fenekestül felfordítaná az életét.
Hosszú kihagyás után újra neki kezdenék írni, de nem tudom, minek álljak neki. Két regényt már csak át kellene dolgozni, a Tullia meséi második részét is elkezdtem, és vannak jegyzetek a Sárkányvadászok novellafüzér folytatásához. Három fantasy és egy romantikus kalandregény...
Álomőrzők címmel futó romantikus fantasym blogregényként indult, ideje
lenne igazi regénnyé átdolgozni. Kedvcsinálónak néhány kép, melyek
egy-egy részt színesítettek.
Mark és Eliza búcsúja
A Sárkánykehely
Ez a történet egy orvosnő és egy a lovagkorhoz hasonló, párhuzamos világból származó férfi szerelméről szól.
Kulcsár Nárcisz készítette ezt a gyönyörű rajzot a Naptánc borítójának.
Fürge Szarvas, a renegát indián a múltból
Főszereplői Burt Iversen, a sájen-dán származású katonatiszt és Márton Stefi, műfaja romantikus kalandregény. A történet egyszer már megjelent magánkiadásban, de a kritikák szerint és - ma már - szerintem sem volt még kiadásra kész. Rendbe lehetne hozni...
A Sárkányvadászokat a Dragon Age képei ihlették, egy blogos írócsoport játékából nőtte ki magát három harcos meséjévé. Egy-egy külön novellát terveztem a jóképű Tyrnek, a titokzatos Lyrnának és a bolondos Delponak. Végül egy utolsó, negyedik történetben minden a helyére kerülne. Tyr története kész, és ha minden jól megy, idén megjelenik az új Győri Antológiában.
A történetet ihlető kép
A Tűz Őrzője, a Tullia meséi következő része jegyzetekben és nagyrészt még a fejemben létezik. Hiador, a fiatal kovács körül bonyolódnak az események. A fiatalember Hutar földjén él, Tras király - Triar utódjának - lánya, Tirla beleszeret, és ezzel sok ellenséget szerez a fiatal mesterembernek.
Triar, Hiador terrája
Ha valakinek megtetszett valamelyik történet, kérem, jelezze. A visszajelzések megkönnyíthetik számomra a döntést.
Az Ünnepi Könyvhéten a Könyvbarlang antikvárium standján leszek Győrben. A Tullia meséi - Őrző fantasy regényből és a Végtelen Mezők Vándora, nemrég megjelent novellás kötetből is viszek nyomtatott példányokat. Szeretettel várok minden érdeklődőt 2016. június 11-én 10:00 és 12:00 óra között!
Egy őrült történet – érdekes címválasztás, ami úgy érzem, inkább az ötletnek szól, hogy több író dolgozott együtt, mint a történetnek, ami végeredményben egész jó kis kalandregény. !Spoiler!
Még úgyis, hogy a kedvencemnek Steve-nek elég kétes szerep jutott a könyvben. !Spolier vége!
Azért őt emeltem ki, mert Steve-nél, indián nevén Lopakodó Tigris-nél vettem észre leginkább a bizonytalanságot a karakter-kidolgozással kapcsolatban. Ha egy író munkája lett volna a regény, azt mondanám, következetlenségről van szó, de mivel itt hét író dolgozott együtt nem ez az eset áll fenn. Sokkal inkább a szerzők közötti (vélemény)különbségről lehet szó, hiszen a szereplőkhöz való viszony, a karakterek kidolgozása sokat elárul egy-egy íróról. Egyébként nekem tetszettek a regény fordulatai és a hangulata, melynek megőrzésére és egységére érezhetően törekedett minden közreműködő. Sajnálom, hogy időhiány miatt nem tudtam úgy olvasni a befejező részeket, ahogy szerettem volna, vagyis minden egyes befejezés előtt újra elolvasni legalább az utolsó előtti fejezetet. Érdekes lenne, többször elolvasni az egész könyvet, az olvasások között kisebb-nagyobb szünetekkel, mindig más befejezéssel. Így talán tisztább kép alakulna ki a szereplőkről, és jobban összekapcsolódhatnának a szálak.
Összességében egy izgalmas, helyenként misztikus, ezoterikus kalandregényt olvashattam, amit színessé és különlegessé tesz, hogy több író munkája. A kísérletező kedvű kalandregény rajongóknak mindenképpen ajánlom.