2011. július 31., vasárnap

Délibáb 2000.

Talán

Létezésünk apró tanúi,
Szívünk halk dobbanása
Szempillánk kolibriszárny rebbenése
Pupillánkon  a láng lobbanása
Álmaink arcunkra ülő rettegése
Összepréselt fogaink fájó jajongása
Sikolyaink az éjben, a láztól, a vágytól
A megfeszülés fehérsége körmünk alatt
Bőrünk gyöngyként csillanó verejtéke
Ujjaink simogató remegése
Lágy ajkunk hűvös forró lenyomata
Bordáink alól  a sóhaj fuvallata
Hajnalt köszöntő pillemosolyunk
Önkínzó kérdéseinkre hazudott
Sok öncsaló válaszunk...
Porrá omlik mind, elenyészik,
S majd nem marad utánunk más
Csak annak hite, aki ránk emlékszik.

Megjelent a Délibáb 2000 antológiában. 

2011. július 26., kedd

Kisalföldi énekek - Antológia 2001.

Jim Morrison

Mindenütt út és mindenütt tér,
Ezer világ hív és ezer cél
Te csak állsz, s ha mégis elindulsz,
Az út elejéről visszafutsz.

Tartottál már a tenger felé
És megfordultál, mert arcodba
a partról homokot fújt a szél, 
s könnyek fedték el a napkeltét. 

Sziklák között utat kerestél,
És a csúcsra álmodtad magad,
A vakító fénytől nem láttad,
Hogy lábad alatt forrás fakad.

Egy halottban barátra leltél,
És egy kicsit te is holt lettél, 
Fájt, hogy az élőket elhagytad,
De ők csak fájdalmat okoztak.

Valaki a tengerről mesélt,
És megmutatta a napkeltét.
Megigézett, s te szép halottad
Érte boldogan megtagadtad...

Akit elhagytál, még veled van.


(A kötetben (borító) ezzel a címmel jelent meg, eredetileg azonban cím nélkül írtam, és az utolsó sort is kiszerkesztették a kiadványból. A kezdet-kezdetén sok cím nélküli versem volt, és lassan hozzászoktam, ahhoz is, hogy bizony gyakran belenyúltak a versekbe...)


Feledés

Már nincsen arcod és
Talán sosem volt hangod
Néhány töredék villan még fel
A kezed, a térded,
Borosta az álladon,
Ujjad érintése vállamon,
Egy mozdulat - nekem intesz
Félek, lassan elveszítlek
S mikor az utolsó kép is elenyészett,
Már csak én maradok itt
Az idő foszladozó játékszerének.

(1997. január 13.)


Ős

Körülöttem csend van.
De mélyen,
Agyam barlangjainak egyikében
Lobogó tűz mellett
A Sámán énekel,
Ősösztönnel tör elő 
Torkából a vágy,
Tombol ereiben a vér,
Szíve dübörgő ritmusát
Követi testének tánca,
Arca körül sas csőrében 
Vergődő kígyók tincsei,
Szemében a tűz aranyló fénye,
Mint lelkének lángja
Lobog időtlenül.

2011. július 24., vasárnap

Végtelen Mezők Vándora - Az "első"

1993-ban a Kisfaludy Napokon pályáztam a novellával, Bronz fokozatot kaptam érte...
1994-ben jelent meg a Reggeli fényben diákantológiában.
És azóta is vándorlok tovább, mert ahogy Jung mondta:

"Aki biztos úton jár tulajdonképpen halott."








 

2011. július 21., csütörtök

"Pennát a kézbe!" gyakorlati feladata

Már régóta nem írok pályázatokra, felhívásokra, mert nem látom értelmét, de ez a feladat kiírás a "Pennán" most nagyon megfogott és inspirálóan hatott rám.
Adott témához kellett rövid prózát írni, és egy képhez pedig verset.


Négy elem: Föld, Tűz, Víz, Levegő


4. Téma - Föld

Fáj! Ahogy a fák sikítanak, kapaszkodnak. A testembe marnak a gyökereikkel.
És én kérem őket: szorítsatok!
Nem! Egymás után engednek el.
A fűrészek üvöltenek! Ezek még csak a csizmák, de már érzem, mindenem remeg: Közelednek a buldózerek.
Távolabb, a beton alatti részem már alig érez, zsibbadt, halott.
De az erdő még élt! Melengetett a Nap, öntözött az Eső, reszketett a testem a vadak patája alatt...
Ma hajnalban elmenekültek, csak a csend maradt utánuk. Aztán a némaságot szétharapták a fűrészfogak.
Egy fa már nem kapaszkodik, ellazult a szorítása, és sorra mind feladja...
Sok idő kell míg véget ér a szenvedésük, mire a tönkök mind kiszáradnak.
Itt vannak a buldózerek. Ez már nagyon fáj! Elájulok...





4. kép

A Bábjátékos

Lánckötélen függ egy lányka,
Merész játék minden vágya.
Lágy keze madarat reptet.
A gyengét segíti lánca,
A vakmerő maga szállna,
Alattuk a Tűz Óceánja.
Madárnak két útja lehet:
Lángba hullik törött szárnnyal
Vagy csillagként az Ég várja. 



A feladat kiírás az oldalon.