 |
| ELŐRENDELHETŐ |
Triar elbűvölve szállt le marlája nyergéből. Ennyi vizet soha életében nem látott még.
Nem volt túlpart, az ég a vízre hajolt. A fehéren tajtékzó hullámok zúgva, csattogva rohantak neki a partnak. A fiatalember letérdelt, hogy igyon. Amint a kezére hajolt, prüszkölve köpte ki a vizet.
– Ha először hozzám jössz, ez nem fordul elő.
Triar a tőréhez kapva felpattant és megperdült.
Hutar mosolygott rá.
– Hogy kerülsz ide? – álmélkodott Triar.
– A földemen nem maradhat észrevétlen egyetlen idegen sem. A víz egyébként ihatatlan, sós.
– Éreztem.
A két férfi megölelte egymást. Hutar négyfős kísérete kicsivel távolabb némán várakozott.
– Mióta tudod, hogy itt vagyok? – kérdezte Triar elismeréssel.
– A határ óta követtek. Meg kell védenünk magunkat, Triar. Itt még a földjén dolgozó paraszt is tudja, hogy vigyáznia kell, ha idegent lát.
– Ahonnan jövök, lassan már a szomszédjukban sem bíznak az emberek.
– Tudom. A hét törzs körül súlyos gondok vannak. A Szövetség hamarosan széthullik. Ez a vidék Mia otthona. Amíg érezni az Istennő leheletét, látni a föld vérét, addig nem kell félnünk Krón követőitől… De pontosan ez az, amiről nem kívánok beszélni. Nem ezért hívtalak meg az otthonomba.
Triar elmosolyodott.
– Nem gondoltam, hogy egyedül jössz – jegyezte meg Hutar már marlája nyergében ülve, miközben az otthona felé haladtak.
– Magányra volt szükségem, otthagytam a csapatot. Azon gondolkoztam, amit a bosszúról és a halálról mondtál.
– És mire jutottál?
– Volt, amit megbántam.
– Áldozatot mutatunk be Miának, hogy segítsen megtisztulni.
– Áldozattal megtisztulni? – sziszegte Triar.
– Te nem is hiszel Miában – állapította meg a kovács.
– Az áldozat számomra... – hallgatott el a fiatalember, és a keze ökölbe szorult.
– Sajnálom. Azért bemutatom a füstáldozatot, illatos növények formájában – tette hozzá Hutar megnyugtatóan.
– Köszönöm – hajtott fejet hálával Triar.
Nem volt túlpart, az ég a vízre hajolt. A fehéren tajtékzó hullámok zúgva, csattogva rohantak neki a partnak. A fiatalember letérdelt, hogy igyon. Amint a kezére hajolt, prüszkölve köpte ki a vizet.
– Ha először hozzám jössz, ez nem fordul elő.
Triar a tőréhez kapva felpattant és megperdült.
Hutar mosolygott rá.
– Hogy kerülsz ide? – álmélkodott Triar.
– A földemen nem maradhat észrevétlen egyetlen idegen sem. A víz egyébként ihatatlan, sós.
– Éreztem.
A két férfi megölelte egymást. Hutar négyfős kísérete kicsivel távolabb némán várakozott.
– Mióta tudod, hogy itt vagyok? – kérdezte Triar elismeréssel.
– A határ óta követtek. Meg kell védenünk magunkat, Triar. Itt még a földjén dolgozó paraszt is tudja, hogy vigyáznia kell, ha idegent lát.
– Ahonnan jövök, lassan már a szomszédjukban sem bíznak az emberek.
– Tudom. A hét törzs körül súlyos gondok vannak. A Szövetség hamarosan széthullik. Ez a vidék Mia otthona. Amíg érezni az Istennő leheletét, látni a föld vérét, addig nem kell félnünk Krón követőitől… De pontosan ez az, amiről nem kívánok beszélni. Nem ezért hívtalak meg az otthonomba.
Triar elmosolyodott.
– Nem gondoltam, hogy egyedül jössz – jegyezte meg Hutar már marlája nyergében ülve, miközben az otthona felé haladtak.
– Magányra volt szükségem, otthagytam a csapatot. Azon gondolkoztam, amit a bosszúról és a halálról mondtál.
– És mire jutottál?
– Volt, amit megbántam.
– Áldozatot mutatunk be Miának, hogy segítsen megtisztulni.
– Áldozattal megtisztulni? – sziszegte Triar.
– Te nem is hiszel Miában – állapította meg a kovács.
– Az áldozat számomra... – hallgatott el a fiatalember, és a keze ökölbe szorult.
– Sajnálom. Azért bemutatom a füstáldozatot, illatos növények formájában – tette hozzá Hutar megnyugtatóan.
– Köszönöm – hajtott fejet hálával Triar.
