 |
| ELŐRENDELHETŐ |
– Triar király felesége leszel, Tullia első asszonya.
Nem szakadt le az ég, nem dőlt össze a vár, csak Nindra állt ott dermedten, egy pillanatig levegőt sem véve. Aztán, mint egy fuldokló, kapkodva lélegezni kezdett. Raila legszívesebben átölelte volna, de attól félt, hogy az érintésére a lány sírva fakad, ezért így biztatta:
– Csodálatos életed lesz, de tudd, én mindig itt leszek, ha szükséged lenne rám.
A visszatérő Darvo büszkén mérte végig a lányát. Nindra az ő szemében is könnyeket fedezett fel.
– Miára, de szép vagy! – A törzsfő nem bírt többet mondani a rátörő szorongástól, és sokadszorra bánta meg a királynak tett ajánlatát. Megragadta Nindra kezét. Raila a lánya arca elé hajtotta és elrendezte a fátylat, amíg odaértek a nagyterem sarkig tárt ajtajáig.
Nindra megremegett, amikor ráébredt, hogy a szülei a tudta nélkül már mindent előkészítettek. Az eddig középen álló nagyasztalt jobbra, a fal mellé húzták és néhány rövidebbet állítottak mellé. Bal oldalon ünnepi ruhában álldogáltak a vendégek.
A király a terem legvégében várakozott Lakor és Hutar társaságában egy aprócska kőszentély előtt, amit kizárólag az esküvő miatt emeltek.
Triar dísztelen fekete kaftánt és nadrágot viselt. Ruhája egyhangú sötétjét csak fegyvereinek, övének és csizmájának ezüst veretei törték meg. Hullámos sötét hajából néhány tincset a halántékánál vékony fonatba kötött, de nem tett bele hajkorongot. Szakálla ujjnyi vonalként követte az állcsontját, és vékony bajuszával összeérve vastag száját keretezte.
Raila, aki most már a lánya mellett állt, a sebhelyet tanulmányozta a király arcán, közben Darvónak suttogott:
– Miért van feketében? Teljesen dísztelen. Ez nem temetés.
– Gyászol.
– Ez a lányom esküvője!
– Raila! – dörrent a feleségére Darvo. Kitörését mindenki hallotta, ugyanis már türelmetlenül várták, mikor indulnak el végre a vőlegény felé.
Az eddig bénultan álló Nindra a törzsfő kiáltására magához tért. Első gondolata a menekülés volt, de attól tartva, hogy ezzel az apját veti oda áldozatul a kegyetlen király elé, végül megtette merev lábával az első lépést. A szülei ugyanolyan lassan követték...
Nem szakadt le az ég, nem dőlt össze a vár, csak Nindra állt ott dermedten, egy pillanatig levegőt sem véve. Aztán, mint egy fuldokló, kapkodva lélegezni kezdett. Raila legszívesebben átölelte volna, de attól félt, hogy az érintésére a lány sírva fakad, ezért így biztatta:
– Csodálatos életed lesz, de tudd, én mindig itt leszek, ha szükséged lenne rám.
A visszatérő Darvo büszkén mérte végig a lányát. Nindra az ő szemében is könnyeket fedezett fel.
– Miára, de szép vagy! – A törzsfő nem bírt többet mondani a rátörő szorongástól, és sokadszorra bánta meg a királynak tett ajánlatát. Megragadta Nindra kezét. Raila a lánya arca elé hajtotta és elrendezte a fátylat, amíg odaértek a nagyterem sarkig tárt ajtajáig.
Nindra megremegett, amikor ráébredt, hogy a szülei a tudta nélkül már mindent előkészítettek. Az eddig középen álló nagyasztalt jobbra, a fal mellé húzták és néhány rövidebbet állítottak mellé. Bal oldalon ünnepi ruhában álldogáltak a vendégek.
A király a terem legvégében várakozott Lakor és Hutar társaságában egy aprócska kőszentély előtt, amit kizárólag az esküvő miatt emeltek.
Triar dísztelen fekete kaftánt és nadrágot viselt. Ruhája egyhangú sötétjét csak fegyvereinek, övének és csizmájának ezüst veretei törték meg. Hullámos sötét hajából néhány tincset a halántékánál vékony fonatba kötött, de nem tett bele hajkorongot. Szakálla ujjnyi vonalként követte az állcsontját, és vékony bajuszával összeérve vastag száját keretezte.
Raila, aki most már a lánya mellett állt, a sebhelyet tanulmányozta a király arcán, közben Darvónak suttogott:
– Miért van feketében? Teljesen dísztelen. Ez nem temetés.
– Gyászol.
– Ez a lányom esküvője!
– Raila! – dörrent a feleségére Darvo. Kitörését mindenki hallotta, ugyanis már türelmetlenül várták, mikor indulnak el végre a vőlegény felé.
Az eddig bénultan álló Nindra a törzsfő kiáltására magához tért. Első gondolata a menekülés volt, de attól tartva, hogy ezzel az apját veti oda áldozatul a kegyetlen király elé, végül megtette merev lábával az első lépést. A szülei ugyanolyan lassan követték...
