Végtelen Mezők Hétvége - Romantikus, erotikus

 

Bár nem vagyok kifejezetten romantikus könyv rajongó, de a szép, érzelmes jelenteket én is kedvelem olvasóként, sőt írni is szeretem. Néhány könyvben azonban taszít a trágárság és a testiség igénytelen, vulgáris bemutatása. Nem vagyok túl érzékeny, nem erről van szó. Háborús könyv rajongó vagyok, elfogadom egyes témák sokszor véres, trágár és  kegyetlen voltát. Az emberek csúnyán beszélnek, káromkodnak, ölnek, kiontják a másik belét, esznek és ürítenek, kielégítik a fizikai, testi szükségleteiket. A szex, a testiség az élet része. Ám az imént felsorolt témák naturalisztikus, kendőzetlen bemutatása nem helyén való minden könyvben és minden helyzetben. Talán voltak az imént olyan szavak, amik megleptek néhány olvasót. Nem véletlenül fogalmaztam így, mert  a rosszul megválasztott kifejezések használata a legjobb könyvet is tönkre vágja. Nemrég egy értékesnek tűnő, népszerű könyvben csalódtam az egyik mellékszereplő szájába adott vulgáris szavak miatt. Szerintem nem illettek oda, kilöktek a könyv világából, úgy ahogy a fenti kifejezések is ilyen érzést válthatnak ki sokakból. Sajnos a mostanában megjelenő romantikus, nem erotikus (!) könyvek esetében egyre gyakrabban futok bele az erotikus jelenetek taszító, sokszor nevetséges bemutatásába, úgyhogy egyébként egy habos fehér, szűz lányos történet pereg a szemem előtt. "Ilyen a valóság!" - kapom meg gyakran, ha szóvá teszem. Nem rossz érv, de én épp azért olvasok, mert néha mást, szebbet, jobbat, varázslatosabbat szeretnék látni annál, ami körülvesz.  Sajnos a romantikus könyvekben csak ritkán találom meg ezt, viszont az úgynevezett szépirodalmi művekben és néhány akció, kaland és történelmi regényben olyan szerelmi történetekre leltem, hogy sok, valóban romantikus regény a nyomukba sem ér. Kimondott erotikus regényt pedig még nem olvastam, nem mondom, hogy nem szemeztem vele, vagy nem olvastam bele, de annyi más könyv van, amit elolvasnék, hogy az erotikusok művek valahogy mindig parkolópályára kerülnek. Szóval, ha én nagy ritkán romantikus, erotikus téma írására szánom el magam, azt az érzést szeretném átadni reménybeli olvasóimnak, amit többek között Leon Uris, Nicholas Evans, Zane Grey, Walter Scott és Henry Sienkiewicz varázsoltak a szívembe szerelmes párjaikkal. Íróként csak próbálkozom a területen, de azért megmutatok néhány részletet.

2017. február 19. 
Sokat gondolkodtam ezen a cikken, hogy egyáltalán megírjam-e, mert nem hiszem, hogy erre számított, aki a romantikáról várt bejegyzést, de nagyon sok könyvet olvastam/olvasok és őszintén  haragszom a műfajra, amitől bevallom, túl korán elment a kedvem a sok csalódás miatt, és sajnos úgy tűnik, ismét hiába próbálkozom vele. Mindig "túl sokat" olvastam,  tini- és fiatal felnőttkoromba még többet, abban az időben rengeteg romantikusat is, odavezethető vissza az én rosszkedvem. Tisztelet a kivételnek, az igényesen megírt könyveknek, de amikor valaki annyit olvas, mint én, óhatatlanul a kezébe akad olyan kötet is, ami nem igazán jó, sajnos túl sok ilyennel találkoztam. És ezt nem elsősorban az írók rovására írom,  mert a piac diktál, és mivel az olvasók keresik a romantikus könyveket, sajnos futószalagon gyártják őket. Akinek kisgyereke van ugyanezzel a helyzettel találja szemben magát a mesekönyv piacon. De ez már egy másik történet...

Részlet a Végtelen Mezők Vándora novellás kötetben megjelent A hiúz című novellából:

Forrás: Pixabay

Lilla besiklott a paplan alá, Ákos gyorsan követte. Szorosan összebújva csókolóztak, hogy felmelegedjenek. A férfi a lány mellére simította a tenyerét, a hidegben meredező bimbókat morzsolgatta az ujjaival, nyalogatta a nyelvével. Lilla altestében, a becézgetésre válaszul, izzó forrás fakadt. A combján érezte Ákos vágyát, ráfonta az ujjait. A férfi rekedten sóhajtott. A lány mellei közé csókolt. Simogatta, az ujjai hegyével alig érintve cirógatta a testét. Lilla a kezével izgatta őt. A mellkasát, nyakát csókolta, harapdálta. Egy-egy pillanatra egyikük leállt, vágytól reszketve belefeledkezett a másik keltette élvezetbe, majd felfokozva viszonozta. Ákos Lilla sóhajaiból, testének remegéséből tudta, hogy már kész őt befogadni. Lassan, gyengéden sóvárgó, nedves, forró ölébe merült. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, tekintetét a lányra szegezve kifújta a levegőt. Lilla, nőiségének tudatában, rámosolygott. Teste erős szorítással válaszolt a férfi ritmikus lökéseire. Ákosnak erőt kellett gyűjtenie, hogy tartsa magát. Lilla már vergődött és nyöszörgött alatta, szemét behunyva saját ajkát harapdálta.
A kéj vibráló, sötét mélye lüktetve várta őket.
– Annyira jó – lehelte a lány. – Ne hagyd abba! – könyörgött, mert a férfi fékezte magát, hogy tovább bírja. A szünet így is csak a pillanat töredéke volt. Lilla teste reszketve megfeszült, magába szorítva a férfit, és Ákos felszabadultan adta át magát neki.
Együtt emelkedtek, a ház, a fehér hó fölé, belevesztek az aranyló napsugarakba, melyek szivárvánnyá robbanva lágy feketeségbe taszították őket.
Néhány pillanat telt el, míg mindketten magukra találtak. Lilla kinyitotta a szemét, kábán Ákosra mosolygott. A férfi szorosan átölelte, oldalra fordult vele.
Jó ideig maradtak így, erőt gyűjtve, feltöltődve a másik közelségéből, testének melegéből.
Lilla mozdult először. Ákos csodálkozva nézte, hova indul.
A lány a férfi kabátját magára kapva, mezítláb szaladt a kályhához, néhány hasábot dobott a tűzre, majd a tetejére tette az eddig a fal mellett álldogáló öreg, sípolós teafőzőt. Egy műanyag kannából vizet töltött bele. Az asztalból kivette a teás dobozt és egy üveg mézet. Ákosra mosolygott, miközben mindent elrendezett a visszacsukott asztalon.
A férfi hasra fordult, keresztbe font karjaira hajtotta a fejét, úgy csodálta az ablakhoz sétáló lány izmos, hosszú lábait.
Lilla a függönyt félrehúzva kinézett, a téli álomba dermedt táj varázsa megborzongatta. A testében még érezve a gyönyör emlékét, visszanézett a férfira, felé nyújtotta a kezét.
Ákos felállt, felvette az ingét, a lány felé indult. Könnyedén, puhán lépkedett. Lillát a macskákra emlékeztette ruganyos, halk járása. Mezítláb képes volt bármikor észrevétlenül a háta mögé osonni, de néha még bakancsban is sikerült úgy mögé lépnie, hogy csak akkor vette észre, ha a nyakába csókolt.
– Hiszel benne, hogy a szerelem megmarad a halál után? – kérdezte a lány, egy lombtalan fát bámulva a havas udvaron, Ákos mellének támasztva a hátát.

A blogon korábban már megosztott romantikus részletek:
Sárkányvadászok - Csókpárbaj
Romantika az Őrzőből

Bálint-nap alkalmából - romantika az Őrzőből

Forrás: Pixabay

Nindra nem értette, miért nem közeledik felé a férfi. Felnézett, szemébe könnyek gyűltek. Triar zavartan nézte. A lány tétován felemelte a kezét. Nem lehetett tudni, a melleit vagy arcát akarja-e eltakarni. A király elindult felé. Nindra a sebhelyre szegezte a tekintetét, némán könyörgött.

Triar megérintette a vállát. A lány összerándult, ajka szavakat formált. A férfi lehajolt.

– Ne, kérlek, ne – suttogta Nindra erőtlenül, de Triar csak a köpenyért nyúlt le, és a vállára terítette.

– Nem bántalak, ne félj – mondta megnyugtatóan, fejével az alvópadka felé intett. – Feküdj le!

– Nem – Nindra rémülten rázta a fejét.

Triar türelmetlenül legyintett.

– Nem bántalak, mondtam. Késő van, aludj! Holnap kora délelőtt hazaindulunk. Hosszú utazás lesz, pihenned kell.

Triar levette a kaftánt.

Nindra még mindig nem mozdult.

– Megfázol, te lány. Feküdj már le végre!

Nindra összehúzta magán a köpenyt, leereszkedett az alvópadkára a puha takarók és párnák közé. Triar ezalatt kibújt az ingéből. Nindra a forradásokat nézte a testén. Meglepetten fedezte fel a nyakában vékony bőrszalagon lógó faragott csontlirát.

– A karosszékben töltöm az éjszakát. Aludj nyugodtan. – Triar lehajolt, a lány mellől felvett egy takarót, a karosszékhez bicegett és leült. Kinyújtott, ép lábára fektette beteg lábát.

Nindra csak most mert lefeküdni, tekintetét mindvégig a férfira szegezve betakarózott. Triar már rég aludt, de ő újra és újra felriadt, ellenőrizte, hogy ott van-e még a székben...

 

Amikor Nindra meglátta, hogy férje kopjadobáshoz készülődik, magához intette a testőrkapitányt.

– A király részt vesz a versenyben? – kérdezte csodálkozva.

– Igen, úrnőm. – Lork közelebb hajolt hozzá. – A törzsfők nem segítenek, és ő szabadulni akar a haragtól – magyarázta gondterhelten.

Nindra elsápadt.

– Közelharcban is részt vesz?

– Dipia asszony miatt nem. – Lork hirtelen elhallgatott.

– Nem értelek.

– Jobb lenne, ha nem tudnád, úrnőm.

– Tudni akarom! – Nindra megmakacsolta magát.

– Triar őrző, úrnőm. Számunkra a harc nem játék, és…

– És? – kérdezte Nindra kíváncsian

– Évekkel ezelőtt a játék közben majdnem megölt valakit. Akkor megígérte Dipia asszonynak, hogy soha többet nem vesz rész harci játékokon csapatküzdelemben.

Néhány hellyel odébb felkiáltott egy asszony.

– Miára, micsoda dobás!

Nindra csodálkozva kapta oldalra a fejét, mert az elismerés Triarnak szólt. A királyné felismerte Bredo feleségét. Az anyjánál alig fiatalabb asszony égővörös hajú, igéző szépség volt, egy hellér törzsfő lánya. A törzsfők feleségei közül csak néhányan irigyelték, a többiek veszélyes nőszemélynek tartották, és féltették tőle a férjeiket.

A következő szavak hallatán Nindra tökéletesen értette az utóbbi csoportba tartozó hölgyek indokait:

– A legtökéletesebb férfi, igazi király!

A királyné érdeklődve nézett a küzdőtérre, ahol Triar ismét dobáshoz készülődött. A hőség miatt csak egy sötét erdabőr nadrágot viselt. Hosszú haját hátrakötötte, és a véletlennek köszönhetően az arca sértetlen oldala látszott. Nindra most először vonzónak találta. Hatalmas termete ellenére könnyednek tűnt, mozgása felszabadult volt. Meztelen, izmos felsőtestének látványa borzongató érzéseket keltett a lányban. Zavartan felállt...

Raila nézte, ahogy törékeny kislánya belesimul tagbaszakadt férje karjába. Triar Nindra feje felett Railára nézett, büszkén elmosolyodott.

– Asszonyom! – mondta, fejét enyhén meghajtva.

Raila tisztelettel viszonozta a meghajlást. Közben zavartan nézte az aranymarlát, amely veje vállát harapdálta. Nindra nevetve megsimogatta Szabad Szél pofáját, aztán férje minden tiltakozása ellenére elkísérte őket az istállóba. Raila egyedül indult vissza a palotába, és vacsoráig nem találkozott sem a lányával, sem a királlyal.

Az udvar tagjaival együtt ültek az asztalnál, amikor Nindra erőltetett vidámsággal kijelentette:

– Anyám arra kért, menjek haza vele.

– Igaza van édesanyádnak, Nindra – helyeselt Triar halkan. Mindkét asszony ámulva nézett rá. – Legalább biztonságban tudnálak.

– De azt hittem… – Nindra csalódottan nézett a királyra.

– Amint tudok, utánad megyek… Ha megengeded, Raila. – Triar kérdően nézett az asszonyra.

– Ez természetes – bólintott Raila, egyik ámulatból a másikba esve.

Triar látta Nindra szemében a ki nem mondott kérdéseket.

– Igaza van édesanyádnak. Most sem értem haza, amire ígértem. Előfordulhat, hogy nekem is segítségre lesz szükségem…

– Mit akarsz ezzel mondani? – Nindra elsápadt.

– Purkarhoz kell utaznom. Kasor követei megkeresték, és ajánlatot tettek neki. Tudni akarja, tőlem mire számíthat. Nem tudom, mikor és hogyan térek vissza.

– Ne mondd ezt! – tiltakozott a királyné a fejét ingatva.

– De igen, Nindra, mondom. Mert ez az oka, amiért el kell menned. Én nem tudok vigyázni rád. Nem biztos, hogy melletted lehetek, ha majd eljön az idő. Édesanyád mellett lesz neked a legjobb.

Raila némán ült a helyén. Hallgatta veje nyugodt érvelését, és látta Nindra egyre gyengülő ellenállását.

– Elmegyek – mondta a fiatalasszony halkan, majd felvetette a fejét. – De meg kell ígérned, hogy visszajössz hozzám.

– Tudod jól, hogy nem csak rajtam múlik. – Triar hangja szemrehányó volt.

– De most csak rajtad kell, hogy múljon – mondta Nindra keményen.

Raila úgy képzelte, nincs ember, aki Triarral vitába merne szállni. Erre az ő aprócska lánya úgy beszél a királlyal, ahogy ő sosem merészelt volna Darvóval.

A király felállt, Nindrához bicegett, a székre támaszkodva lehajolt hozzá.

– Ne bánts, királynőm, kérlek. Épp elég nekem újra itt hagyni téged. Ne tetézd a gondjaimat – fogta meg Nindra kezét.

– Félek, Triar. Nem tudom, mi lenne velem, ha…

Triar felesége ajkára tette az ujját.

– Ne beszélj! Vigyázok magamra, mint még soha. Elviszem magammal Dart, és Lork is velem jön.

– Köszönöm – mosolygott Nindra megenyhülten.

– De Lakor veled megy.

Nindra erre elsápadt.

– Ez a feltételem – mondta Triar keményen, felesége kétségbeesését látva hozzátette:

– Lork ért a sebekhez, ne félj!

Nindra ajka remegett.

– Megint te győztél – motyogta.

Triar a hajába csókolt, mosolyogva mondta:

– Én vagyok a király.

Raila egyetlen szó nélkül nézte végig ezt a különös párbajt, amit két szerető szív vívott azért, hogy megvédhesse a másikat. Tekintetével követte Triart, ahogy a székéhez bicegett. Széles hátára omló sötét haját nézte. Figyelte, ahogy leült. Érdekes módon most észre sem vette frissen borotvált arcán a sebhelyet, csak a sötét szemét látta, ahogy tekintetével Nindrát simogatja. Amikor a késért nyúlt, hogy húst vágjon, a kezét nézte. Mintha nem is az az ember lett volna, aki a lányát elvitte. Ez a férfi tetszett neki. Biztonságot és erőt sugárzott. Vonzó volt és kedves, bármely nőben képes lett volna szerelmet ébreszteni.

Railát megijesztették saját gondolatai. Kényszerítette magát, hogy a sebhelyre nézzen veje arcán, de nem érzett undort, csak szomorúságot. A fájdalomra gondolt, amit a férfinak el kellett viselnie.

Tullia meséi - Őrző

Végtelen Mezők Hétvége - Írás és/vagy olvasás

Írok vagy olvasok. Ha benne vagyok egy saját  történetben,  a regények általában nem kötnek le, ilyenkor nem is kellemes olvasni. Így ha írhatnékom támad, egy időre visszateszem a polcra, amit épp olvastam. 

Választhatnám a "gyorsan befejezem" verziót is, de ez nem működne. Szerencsére könnyen tanulok,  és pillanatok alatt megjegyzek egész hosszú mondatokat, különösen ha nagyon tetszenek. Ami tetszik, azt ráadásul nem elég egyszer elolvasni. Dupla esély, hogy a szuper mondatok napokra beleégjenek az agyamba, és aztán véletlenül átkerüljenek az írásomba. Ez a legfőbb oka, hogyha írok, nem olvasok mást, mint szakirodalmat, ami a regényem témájába vág. Ha elkezdek egy történetet, igyekszem végigvinni mielőbb, ezért ha el akadok, akkor sem szívesen hagyom félbe. 

Írnom vagy olvasnom kell, folyamatosan szükségem van a betűkre. Tehát, ha írói válság támad rám, akkor sem teszem félre a készülő regényt és kezdem el olvasni más írók regényeit, helyette inkább szakirodalmat bújok az épp írott témával kapcsolatban. Olvastam már kómáról, szívbetegségekről, bénulásról, térd- és agyműtétekről, íjkészítésről, állatok viselkedéséről, emlékezetkiesésről, lőfegyverekről, gyémántbányászatról és még sok minden másról.

Ha két-három hétig egy sort sem tudok írni, akkor már újra elkezdek olvasni regényeket is, és a következő írós szakaszig olvasok is. Az, hogy mennyi ideig írok vagy olvasok, teljesen kiszámíthatatlan.

Gyerekkoromban teremtettem meg annak a világnak a kezdeményét, amiben a regényeim játszódnak. A fantáziavilágban nem féltem, ide menekültem a valóság elől. Ekkor még nem is tudtam, hogy létezik egy fantasy nevű irodalmi műfaj.

Amikor elkezdtem fantasy regényeket olvasni, nem kedveltem meg mindegyiket. Volt néhány, amit nem szívesen olvastam, mert untam, nem tetszett a hangulata, a világa vagy  nagy része nem érintett meg. Már rég kész volt a saját világom, a saját törvényeivel. Azok a könyvek adtak örömet, amik hasonló világokról szóltak. Amikor elkezdtem tudatosan írni, megpróbáltam megfelelni a különböző elvárásoknak, de nem ment.  A világom archetipikus; a zsigereimben, a múltamban, a lelkemben gyökerezik, önmagam kellene megtagadnom vele együtt. 

Ezért a kiadók elutasításainak köszönhetően elfogadtam, hogy nem tartozom sehova, nem lehetek tagja egyetlen fantasy műhelynek sem. Írom, ami bennem van, ami foglalkoztat, ami a világomból megmutatható. Olvasom, ami leköt, elvarázsol, és elrepít olyan világokban, ahol szívesen élnék.
Az írás és az olvasás utazás. 

Senkinek nem kötelező felszállni egy vonatra, ami olyan helyre viszi, ahova nem szeretne elmenni. Ahogy senkinek nem kötelező olyan könyvet olvasni, ami nem felel meg a lelki beállítódásának. 

Írok, mert szükségem van rá, és szeretném ha az olvasók átélhetnék azokat a csodákat, amiket én látok a világomban. Nem kényszerítenék senkit, hogy elsétáljon velem Caorle templomához,  ahogy arra sem kényszeríthetem, hogy elkísérje Tullia sánta királyát. 

Ha olvasok, egy másik ember világában járok, aki talán a lelke legmélyebb rezdüléseit osztja meg velem, ahogy a tenger küldi felém lágy hullámait. Hálás vagyok az írónak a csodáért, és szomorú vagy frusztrált, ha nem sikerül ráhangolódnom, de sosem sérteném meg ezért. 

A sorok mögött egy ember rejtőzik, aki én is lehetnék, ahogy az én szívem és lelkem is megbújik a szavaimban... 

Olvasóknak és íróknak is varázslatos utazást kívánok a Fantázia szárnyán!

Caorle

Ismét csatlakozom Miamona Reading Challenge 2017 kihívásához

Miamona tavalyi kihívásának köszönhetően nagyon jó könyvek kerültek a kezembe, néha még a komfortzónámból is sikerült kilépnem. Ezért idén ismét vállalom a megmérettetést az eredeti kategóriákkal. Ha saját listát készítek, nem lennék ilyen bátor, de így lesz egy két komoly utazás, távol a megszokott kis könyves világomtól. Mivel még van idő válogatni és jelenleg elég sok könyv van nálam olvasás alatt, még csak néhány kategóriához írtam oda a választottamat.
(A dőlt betűs szöveg az enyém, a sima Miamona eredeti kihívása a Molyról).

Miamona's Reading Challenge 2017

1.) Isztambul, óúóúó, Isztambul ♪♫

Szerintem abszolút igaz a mondás, hogy ha nincs pénzed utazni, olvass, mert a sok apró, színes, testközeli részlettel, az ember a könyvek által egy kicsit (nem is kicsit) tényleg úgy érezheti magát, mint aki utazik. Szóval én most egy tetszőleges isztambuli kirándulásra hívok mindenkit! A lényeg, hogy a regény ott játszódjon. Nem kötelező, hogy 100%-ban végig, de azért Isztambul legyen a középpontban.
Robert Graves: A vitéz Belizár (mikor Isztambul még Bizánc volt)
vagy Anna Randol: Titkos csók  (mikor Isztambul még Konstantinápoly volt)

2.) Nyugger-rockker

Fredrik Backman óta érdekelnek a zsémbes, háklis, maguknak való nyugdíjasok, mert a látszólag makacs és időnként nem túl szimpatikus kéreg alatt az érzelmek és történetek óceánját rejtik. Ezért aztán a lényeg, hogy olvassunk belevaló öregekről!

Kat French A zongoristaprojekt című művének kedves, idős szereplői után kíváncsian keresek könyvet ehhez a ponthoz.
Émile Ajar: Salamon király szorong

Kedvencem lett ez a könyv!!!!

3.) Az isteni Backman

Olvassatok (legalább) egy könyvet Backmantól, mert kell az nektek! ;)

Ezzel a könyvvel már régóta szemeztem:
Fredrik Bacman: A nagymamám azt üzeni, bocs

4.) Én kis kertet kerteltem

Olvassunk olyan könyvet, aminek a borítóján, címében vagy középpontjában egy kert van!
Most a könnyedebb műfajból, jöjjön Amanda Quick: Hazugságok kertje


5.) Műfaj-pfuj!

Találjunk egy műfajt, amit eddig igencsak hanyagoltunk, és ha megvan, próbáljunk ajánlásokat kérni, keresni rá, hogy mi az, amivel talán mégis érdemes próbálkozni. Az így talált könyvet pedig olvassuk el. Lehet, hogy pfujolásunk csak megerősítést nyer, de akkor is elmondhatjuk, legalább megpróbáltuk! :)

Lara Adrian: A vámpír csókja. Egy erotikus vámpírtörténet igazán távol áll tőlem. Vámpírokról eddig csak blogon olvastam, Ashley Carrigannek köszönhetően. Morwen történetét megkedveltem, de könyvet még nem vettem kezembe a témában. Filmek terén egy kicsit bátrabb voltam. Aidan Turner miatt A vámpír, a vérfarkas és a szellem (Being Human - BBC változat) sorozat első három évadát végignéztem.
Hogy mi a véleményen erről a könyvről? – Véres és szexi, mint egy dothraki lóúr.

6.) Magyar szívbe magyar fantázia!

Olvassuk hazánk író fiainak és leányainak fantáziáit!

Régi adósságom törlesztettem ezzel a szerző felé.
Eliza Beth: Isteni sakkjátszma


7.) Versben mondom el…

Olvassunk verseket! Hogy milyen nemzetiségű szerzőtől, és milyen nyelven, az rátok van bízva!

Ez a kategória egyszerű lesz, hiszen várólistás könyvem van.
Diana Soto: Törpekirály

8.) Te, ott a polcon, ide veled!

Lépjünk oda a polchoz, és olvassunk el legalább egyet azok közül, amit már egy ideje beszereztünk, de eddig csak szemezgettünk vele!

Itt van bőven lehetőség... és a választott: 
Galeotto Marzio: Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv

9.) Hát te ki vagy?!

Olvassunk olyan írótól, akitől eddig még soha!

Erről aztán már ne is beszéljünk...
De kedvezzünk a magyar íróknak, és legyen 
Tomcsik Nóra: A változások kora


10.) Hősök tere

A Hősök Tere mozgalom után szabadon, találjatok egy idegent (vagy távolabbi ismerőst), kérjetek tőle könyvajánlást, és olvassátok el! Ki tudja, az ajánlásból beszélgetés kerekedhet, a beszélgetésből meg akármi más. :)

A munkám (könyvtáros) révén inkább tőlem kérnek könyv ajánlást. Ezt az olvasnivalót azonban egy kedves olvasó ajánlotta. 
Amy Ewing: Az Ékkő

+1) Parlez-du English?

A jolly joker, amivel kiválthattok egy nem tetszetős kategóriát. Olvassunk idegennyelven, bármit! Akinek a magyar az idegennyelv, az is ér! ;) És újraolvasás is, olyan szempontból, ha valamelyik nyelven már olvastátok, és most egy másikon teszitek. Nyelvre fel!

Ideje leporolni a német tudásom. Német nyelvű filmet minden további nélkül végignézek, újságokat is lapozgattam már, ám könyvvel még nem próbálkoztam. A fülszöveg ment szótár nélkül, a többit majd meglátjuk...

Marc Levy: Wenn wir zusammen sind

Sajnos az idegen nyelvű könyvvel megbuktam, így most ifjúsági regénnyel próbálkozom németül, de nincs annyi energiám, hogy azt év végéig befejezem így ez a kihívás idén teljesítetlen marad. Ez van! 
2017. december 28.

Végtelen Mezők Hétvége - Párbeszéd

Kép: Pixabay

A Végtelen Mezők Hétvége második bejegyzése:

Párbeszéd, ahogy írom...

Számomra olvasás közben fontos, hogy mindig tudjam, ki beszél. Bizonyára ti is jártatok már úgy a sokadik gondolatjel után, hogy azt kérdeztétek: "Most ezt ki mondta?"  Úgy vettem észre, ez a beszélgetők reakcióinak jó ritmusú bemutatásával elkerülhető. Szívesen olvasok a szereplők hangjáról, hangszínéről, mimikájáról, gesztusairól, ezért én is ezt a módszert követem, ha párbeszédet írok. Két példát hozok, amin megmutatom, hogy olvasom, illetve írom szívesen a párbeszédet.
A Tullia meséi - Őrző egyik beszélgetését idézem, először a reakciók bemutatása nélkül, majd pedig úgy, ahogy a könyvbe került.

– Hittem volna neked, ha megvádolod?
– Igen, hittél volna, mert bíztál bennem.
– Ma is bízom benned, Rolo. Verlor megölte a nővérem, és én nem üldöztem. Azt hittem, örökre eltűnik. Most magamat okoljam? Kár a múlton rágódni.
– A királyné tudta, hogy nem fogsz bántani.
– Miért, te nem tudtad?
– Az a Triar, akit én ismertem, széttépett volna.
– Akarsz maradni?
– Elküldesz?
– Elöljáró vagy, nem illő, hogy konyhafelügyelőként dolgozz.
– Az életem azon része véget ért, minden ideköt. Ha megengeded, maradnék.
Triar bólintott.
– Köszönöm, uram! – Rolo, szívében a legmélyebb tisztelettel, meghajolt.

 Hogy tetszett?

– Hittem volna neked, ha megvádolod? – kérdezte Triar barátja arcát fürkészve.
– Igen, hittél volna, mert bíztál bennem.
– Ma is bízom benned, Rolo. Verlor megölte a nővérem, és én nem üldöztem. Azt hittem, örökre eltűnik. Most magamat okoljam? Kár a múlton rágódni.
– A királyné tudta, hogy nem fogsz bántani.
– Miért, te nem tudtad?
– Az a Triar, akit én ismertem, széttépett volna.
Triar fájó lábáról megfeledkezve jóízűen nevetett. A botra támaszkodva felállt, a kezét nyújtotta. Rolo ámulva nézte, elmosolyodott, és megszorította Triar kezét.
– Akarsz maradni? – kérdezte Triar.
Rolo elsápadt.
– Elküldesz?
– Elöljáró vagy, nem illő, hogy konyhafelügyelőként dolgozz.
– Az életem azon része véget ért, minden ideköt. Ha megengeded, maradnék.
Triar bólintott.
– Köszönöm, uram! – Rolo, szívében a legmélyebb tisztelettel, meghajolt.

És így?

Most pedig mutatok egy olyan párbeszédet, ahol csak a "mondta"-t használom, aztán pedig más kifejezéseket is a beszéd különböző hangulatú változatainak érzékeltetésére. A magyar nyelvben adott ez a csodálatos lehetőség. Miért ne élnénk vele? Én szívesen teszem, de ahogy sok minden, ez is egyéni ízlés és döntés kérdése.

Csak mondta...

 – A biztonságos városok csak tovább melegítik a Föld légkörét, az édesvíz pedig egyre kevesebb… Már a XXI. század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az embernek újra kapcsolatot kell teremtenie a természettel, hiszen a Föld segítségért kiált. De sokan még most sem képesek ezt megérteni, pedig hamarosan már késő lesz.

– Ezek idejétmúlt gondolatok. A Kék Város és a többi elszigetelt oázis jelentik az egyetlen reményt az életben maradásra – mondta Magdaléna.

– Ha rajtam múlik, mutatok Önnek egy igazi oázist – Del arcán különös mosoly jelent meg, közben kinyúlt, és megsimogatta Magdaléna kezét. A nő zavartan bámulta a férfi napbarnított ujjait.

– Maga szeretne családot, gyerekeket? – kérdezte aztán Del hirtelen.

– Én kisbabát várok, Del – mondta Magdaléna és hátradőlt a fotelben.

– Micsoda?

Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Aztán mintha már nem is tudná, miért van ott, Magdaléna azt mondta:

– Anyám harmadosztályú tiszt volt. A jó képességű gyerekeknek kiváltságok járnak, de ő az alacsony beosztása miatt nem adhatott meg nekem mindent, ezért bekerültem a rendszerbe. A szerencsésebb gyerekek akár tíz-tizenöt éves korukig is az anyjukkal maradhatnak. Én már ma is elég komoly pozícióban vagyok ahhoz, hogy jó sokáig együtt maradhassunk.

– És az apa?

– Egy gyermeknek semmi szüksége arra, hogy két ember testi vonzalomra épülő, bonyolult kapcsolata akadályozza a fejlődésben, és károsan befolyásolja a jövőjét. – Magdaléna újra a vízesést nézte.

Del követte a tekintetét, és azt mondta:

– Azt hiszem, mi sosem fogunk egyetérteni, de a vízesést legalább mindketten szeretjük. Maga segít nekem eligazodni ebben a világban, cserébe elviszem egy oázisba.

– Ha a chip alapján megtalálják, azonnal megölik, Del.

És az eredeti Magdaléna, a Végtelen Mezők Vándora című novellás kötetből:

– A biztonságos városok csak tovább melegítik a Föld légkörét, az édesvíz pedig egyre kevesebb… Már a XXI. század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az embernekújra kapcsolatot kell teremtenie a természettel, hiszen a Föld segítségért kiált. De sokan még most sem képesek ezt megérteni, pedig hamarosan már késő lesz.

– Ezek idejétmúlt gondolatok. A Kék Város és a többi elszigetelt oázis jelentik az egyetlen reményt az életben maradásra! – tört ki Magdaléna.

– Ha rajtam múlik, mutatok Önnek egy igazi oázist – Del arcán különös mosoly jelent meg, közben kinyúlt, és megsimogatta Magdaléna kezét. A nő zavartan

bámulta a férfi napbarnított ujjait.

– Maga szeretne családot, gyerekeket? – kérdezte aztán Del hirtelen.

– Én kisbabát várok, Del – Magdaléna megrettenve kapta a szája elé a kezét, és hátradőlt a fotelben.

– Micsoda? – Del is visszahúzódott.

Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Aztán mintha már nem is tudná, miért van ott, Magdaléna kiöntötte a szívét:

– Anyám harmadosztályú tiszt volt. A jó képességű gyerekeknek kiváltságok járnak, de ő az alacsony beosztása miatt nem adhatott meg nekem mindent, ezért

bekerültem a rendszerbe. A szerencsésebb gyerekek akár tíz-tizenöt éves korukig is az anyjukkal maradhatnak. Én már ma is elég komoly pozícióban vagyok

ahhoz, hogy jó sokáig együtt maradhassunk.

– És az apa?

– Egy gyermeknek semmi szüksége arra, hogy két ember testi vonzalomra épülő, bonyolult kapcsolata akadályozza a fejlődésben, és károsan befolyásolja a jövőjét. – Magdaléna újra a vízesést nézte.

Del követte a tekintetét, lágy hangon szólalt meg:

– Azt hiszem, mi sosem fogunk egyetérteni, de a vízesést legalább mindketten szeretjük.

Maga segít nekem eligazodni ebben a világban, cserébe elviszem egy oázisba.

– Ha a chip alapján megtalálják, azonnal megölik, Del.

Ha van kedvetek, írjátok le, milyen hatást váltottak ki belőletek a részletek.

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!