2017. december 31., vasárnap

Szilveszteri borzongáshoz - V., mint Vendégszerző: Véres húrok


Az itt következő írásban erotikus és horrorelemek is találhatók!!! 

18 éven felülieknek!

 

Szilveszteri borzongáshoz ajánlom ezt a történetet. Kérem, vegyétek figyelembe, hogy még egészen friss, és bocsássátok meg, ha néhol kicsit döcögős és kezdetleges.

Boldog új évet kívánok!

V.

 Véres húrok

Erotikus- és rémtörténet

Zadore ötletéből, 1. próbálkozás


Főhőseink

Dr. Cornelius Balden, az alfa
Sylvain Mirron, a szépfiú
Cameron Wells, a zenész
Lexie Hamada, a vámpírlány

 
Sylvain végigfuttatta nyelvét a Cornelius szája sarkától a jobb füléig húzódó sebhelyen. A következő pillanatban a nagydarab férfi mélyről jövő morgás kíséretében félrelökte, elvette az  éjjeliszekrényről a távirányítót, és felhangosította a televíziót. Sylvain sértődötten felállt, visszanézett, és némi elégtétellel kiélvezte a pillanatot, ahogy Cornelius végigmérte szoborszépségű, harmonikusan kidolgozott izomzatú testét, mielőtt visszafordult volna a képernyő felé. Szeretője hangja a szobaajtónál állította meg Sylvaint:
– Jobb, ha ezt te is látod! – Cornelius még feljebb tette a hangerőt, így Sylvain jól hallotta a riporter szavait:
– Gratulálok, Cameron! A kamera felé fordítanád a gitárod, hogy mindenki láthassa ezt a remekművet? 
Sylvain visszahátrált.
Leszakított ujjú fekete pólót viselő, kamaszosan mosolygó, kócos barna hajú fiatal férfi állt a riporter mellett egy folyosón, mögöttük az ajtó felett a „Felvétel” felirat világított. A fiatalember a melle elé emelte a bendzsót, melynek testét csontberakás díszítette és vállszíja is tele volt fogakra emlékeztető ékességekkel.
  Ezt a gitárt a dédapád készítette, ugye? – kérdezte a riporter, majd a zenész arca elé tartotta a mikrofont.
– Igen.
– Igaz, hogy vérfarkas és vámpírfogak vannak a pánton? – mosolygott a tévés diadalmasan a kamerába.
Cameron a fejét rázva zavartan nevetett.
– Állítólag. Meséltek erről a szüleim valamikor kiskoromban, de én nem szívesen foglalkoztam az ilyen mendemondákkal a baleset után. – A zenész merengő arckifejezését látva Sylvain is felnevetett, de keserűen, fájdalommal teli hangon. Ahogy agyarait kivillantotta, szép arca egészen eltorzult. – Édesanyám mamája nevelt fel, a gitár pedig apai örökség, az ő atyai nagyapja készítette. Bevallom nem értem, hogy miért kértétek, hogy hozzam magammal ezt a hangszert, én nem nagyon játszom már rajta. Nem ennek köszönhetem, hogy az év metál gitárosa lehettem, hanem a magazin olvasóinak. Még egyszer köszönöm, hogy ilyen sokan rám szavaztatok! – Arcán széles mosollyal intett a tévénézőknek.
– Úgy érzed, hogy a szavazás eredményének semmi köze a családod múltjához?
– Remélem, hogy azért választottak az év gitárosának, mert jó zenész vagyok, és nem azért, mert egy olyan zenészcsaládból származom, melynek a története tele van rejtélyes halálesetekkel, és az ősök régen állítólag alakváltók ellen harcoltak.
– A szüleid ismert countryénekesek voltak, és egy szakadékban lelték halálukat. Szerinted lezuhantak, vagy vérfarkas támadás áldozatai lettek, majd a szakadékba lökték a testüket az autójukkal?
Sylvain agyarai még feltűnőbben előtüremkedtek az ajkai mögül, és egyenes gerince, fénylő gyönyörű teste meggörbült, ahogy indulatai, harcos, állati ösztönei felülkerekedtek emberi mivoltán.
– Fékezd magad, kedves! – figyelmeztette Cornelius, és felállt. A külseje jól megtermett ötvenes férfinak mutatta, akinek robusztus, még mindig izmos, de már vastagodó testén őszült a szőrzet. Farkas alakjában is erőtől duzzadó alfahím volt.

Lexie sosem hallott még így nevetni egyetlen férfit sem, mély hangon, de olyan könnyedén és élettelin, ahogy a gyerekek kacagnak.
A férfi háttal állt neki, egy másik fiatalembernek magyarázott, és közben egész testével nevetett. Lexie önkéntelenül elmosolyodott, aztán felnevetett ő is.
A beszélgetők felénéztek, észrevették. A mosoly lehervadt a lány arcáról, és össze kellett szorítania a száját, nehogy elővillanjanak a fogai. A szép nevetésű emberben Cameron Wellsre ismert. A biztonság kedvéért lopva a rockmagazinra pillantott, amit néhány napja vásárolt egy újságárusnál. A képen az év metál gitárosa egy fogakkal díszített gitárt tartott a kezében, ugyanaz a fiatalember, aki most tekintetét Lexie mandulavágású szemébe fúrta.
 
Lexie felsikoltott:
– Elmegyek!
Cam épp abban a pillanatban ért a csúcsra, felhördült, élvezett, és meglátta az alatta vonagló, kéjesen nyögdécselő lány hatalmas szemfogait. Lexie megragadta a tarkóját, iszonyú erővel magához húzta, és fogait a nyakába mélyesztette, miközben Cam teste még rángatózott rajta a gyönyörtől. A lány meglökte a férfi kitámasztott karját, aki így rázuhant, és Lexie hirtelen maga alá fordította. Cam küzdött még néhány pillanatig, hogy leszedje magáról, de aztán lehanyatlottak a karjai, és elernyedt a lány alatt. Lexie hirtelen felkapta a fejét.
– Cam! – sikoltott fel rémülten. A fogai ütötte kis lyukakból csordogáló vért nézte a férfi nyakán. –  Nem akartam. Cam, ne hagyj itt. – Tudta, hogy nem ölhette meg, de nem értette, mi történt, hisz olyan rövid ideig ivott belőle. – Cam! – megrázta. A férfi kinyitotta az egyik szemét, és félmosolyra húzta az ajkát.
– Cam – suttogta Lexie,  átölelte a nyakát. – Miért csináltad ezt?
Cam felnyögött, a nyakához nyúlt.
– Te tudtad? – kérdezte Lexie.
A zenész bólintott.
– Nem élveztem még ekkorát, mint abban a pillanatban, amikor belém martál.
– Honnan tudtad? – faggatta a lány türelmetlenül.
– Tetszel nekem, Lexie, figyellek. Ha nem tudsz uralkodni magadon, kijönnek a fogaid – mosolygott gyengéden Cam, majd szomorúan hozzátette. – És ha tagadni is szeretném, akkor is azok voltak az őseim, akik.
– Még soha nem volt ilyen jó emberrel, egyszerre éreztelek a számban és a testemben. – Lexie átölelte a férfi nyakát, és lenyalogatta  bőréről a vért. – Olyan édes, mámorító ízed van, Cam. – A fogaival karcolgatta, a nyelvével nyalogatta a mellkasát, és elindult lefelé a hasa irányába. – Mi lenne, ha leszopnálak?
Cam felemelte a fejét, elképedt arccal nézett rá.
– És a fogad?
– Csak annyira fog fájni, hogy élvezd.
– Talán kicsit korai, én még… – A férfi felült.
– Nyugi, Cameron, bízd rám magad.
Cam azt hitte, a félelme akadályozni fogja, hogy beinduljon, de Lexie hanyatt döntötte. Elképesztően gyakorlott volt. Addig nyalogatta a fülét, simogatta a mellkasát, hasát, hogy Cam hamarosan megint kemény volt, és majd megőrült, úgy várta, hogy a lány a szájába vegye.  Lexie végre megtette. Először gyengéden nyaldosta, majd hegyes szemfogait finoman, érzékien végighúzta a farkán. A férfi felnyögött a kéjtől.
– Uramisten! – lehelte.
– Őt nem a legjobbkor hívod, mikor egy vámpírral szexszelsz – nevetett Lexie, Cam farka hegyét a szája szélével simogatva. Lassan csúsztatta az ajkai közé, a következő pillanatban a fogai kicsit erősebben nyomódtak a bőrébe.
– Ne csináld, bébi, így gyorsan elmegyek – nyögte Cam. Lexie a nyelvét, fogait egyszerre húzta rajta, és mélyen szívta. Cam megrándult, reszketett, szinte már kétségbeesetten zihált az orgazmus kapujában. Lexie nyalogatta, karcolgatta, aztán Cam legnagyobb meglepetésére és csalódására, kiengedte a szájából. A férfi felhördült, amikor újabb meglepetést okozva a lány fölétérdelt, és a puncija magába fogadta. Lexie mozogni kezdett rajta.
– Nem bírom tovább, Lex, nem bírom! – Cam kiszolgáltatottan megfeszült a lány alatt, miközben az ismét belevágta a fogait a nyakába. Cam vonaglott az élvezettől, Lexie pedig morogva szívta a vérét, és tekergette rajta a csipőjét.

Lexie szerelmesen nézte az ájultan alvó férfit, nem emlékezett rá, mikor volt része ekkora gyönyörben, amit most Camtől kapott, és tudta, hogy a férfi is extra élvezetet köszönhet neki. A lányt megrémítették az érzések, amik a halandó közelében uralkodtak el rajta. Ez volt a harmadik randija Cameronnal, a srác már az első alkalommal nála maradt volna éjszakára, miután a partiról, ahova az újság alapján követte, hazavitte. Rögtön utána, hogy Cam csodálatos nevetése összehozta őket, beszélgetni kezdtek, és Lexie elszántsága, hogy az életet is kiszívja belőle, majd elvegye tőle a gitárt, már akkor este semmivé lett. Második alkalommal Cam elvitte a stúdióba, ahol még félórányi munka várt rá, a készülő új lemez miatt. Lexie-t úgy fogadták Cam zenésztársai és a személyzet, mintha ő is tagja lenne a csapatnak. A lány azóta tudta, hogy valami új kezdődik a sötétségben…

Lexie-t néhány nappal később hajnalban  a telefonja ébresztette töprengéséből. Cameron együttesének másik gitárosa, a kétségbeesett  Julius kereste, hogy Cam-nek valószínűleg kényszer-gyógykezelésre kell mennie, mert bedrogozva botrányt csinált, tört-zúzott egy szórakozóhelyen, miután egy másik vendég provokálta. Mire a lány a stúdióba ért az együttes tagjai az ügyvédjüket hallgatták éppen, aki nem tudta megakadályozni, hogy Camet haladéktalanul egy rehabilitációs intézetbe szállítsák.

Lexie órák óta bolyongott már a sötétben a kastély környékén az állítólagos titkos alagút bejáratát keresve. Új remény született benne, amikor kinyílt egy keskeny ajtó, amit eddig észre sem vett, mert festése miatt beleolvadt a falba. A hóra kilépő alak lazán nyitva hagyott kabátot és sapkát viselt,  és valamit vitt a félvállán. A lány nesztelenül eredt a nyomába.  Elkeseredve tapasztalta, hogy csak egy takarító, és az egykori pincelejáratban álló konténerekig vitte a zsákot.  Lexie agyát elborította a tehetetlen harag, rávetette magát, és hörögve, zokogva marcangolta a férfi torkát. Egy pillanatig zavartan nézte a véres tetemet a lába előtt. Amikor zajt hallott, félrehúzta még meg-megránduló áldozatát a konténerek mögé. Letörölte az arcát, a hátizsákjából előkotorta Cameron fekete csuklyás pulóverét, amit álcának hozott magával, és felkapta véres kabátjára. Aztán felemelte a fejét. A szag, amit a vérgőzön át is megérzett, egy vérfarkas szaga volt. Lexie lekuporodott a konténersor legvégére, távol a bejárattól.
Néhány pillanattal később feltűnt egy magas alak, ugyanott jött be, ahol ő, és a pince mélye felé tartott. Remélte, hogy a gitárt keresi, mert akkor a szövetségese lehet. Tudta, hogy a vámpírszagot a farkas érezni fogja, ezért a takarító holtteste mellé bújt. Az emberi alakjában lopakodó vérfarkason vastag csuklyás télikabát volt, a prémszegélyes kapucni eltakarta az arcát, de hogy körülnézhessen, lecsúsztatta a fejéről. Szabályos, klasszikus szépségű férfiarc tűnt elő egy közeli fali lámpa fényétől megvilágítva. Lexie azonnal felismerte. Sylvain Mirron volt, az egyik legismertebb született vérfarkas. Korán árvaságra jutott, elbűvölően szép kiskölyök volt. Tizenévesen, nagynénje halála után végleg magára maradt, és a testét használta fel, mint egyetlen eszközét, amivel pénzt kereshetett. Hamarosan az egyik legismertebb férfi prostituált lett, akit csak a leggazdagabb nők és férfiak kaphattak meg.
Sylvain felemelte a fejét. Lexie tudta, hogy érzi a vámpírszagot. Felemelkedett, és menedéket keresve kirohant az árnyékból. Kétségbeesettet játszva elkapta a férfi karját.
– Ott fekszik egy véres nyakú ember a konténerek között. Alex vagyok, a féltestvérem, itt van az intézetben, be kell jutnom hozzá.
Sylvain megfogta a karját.
– Nyugalom, fiú!
Lexie megkönnyebbült, az első akadályon túljutott, amikor a férfi nem vette észre, hogy lány.
Önkéntelenül hatalmas sóhaj szakadt ki belőle. Sylvain értetlen tekintettel nézte, aztán szimatolni kezdett.
– Mit csinálsz? – kérdezte Lexie csodálkozást imitálva. – Jaj, ne! Te megérzed a vámpírszagot! Vámpír volt a tettes, ugye? Itt van még a közelben? – Még közelebb bújt, a mellkasát simogatva nézett fel a férfira.– De hiszen te Sylvain Mirron vagy! A farkas! – hadarta, vigyázva, hogy kölykös maradjon a hangja. – Nem vagyok prosti, és nem is fogadnék el pénzt, de ha nagyon szeretnéd, rendbe teszem a farkad, ha cserébe segítesz bejutni a bátyámhoz.
A következő pillanatban lehúzta a férfi kabátjának zipzárját, és letérdelt elé, már a sliccénél matatott.
– Mit csinálsz? – hördült fel Sylvain.
– Ügyes vagyok, hidd el. Könyörgöm! – Becsúsztatta ujjait a pulóver alá, és simogatni kezdte a férfi izmos, forró hasát. A következő pillanatban nyalogatni kezdte a bőrét.
– Hagyd abba – nyögte Sylvain, de Lexie már hallotta a vágyat a hangjába, és a nadrágon keresztül is érezte a farka keménységét.
– Te is csináltál ilyet, mikor kezdted? – kérdezte, még mindig a pulóver kapucnija alól. – Az utcán kapualjban, autóban, ahol a kedves vendég megkívánta.
Lehúzta a nadrág cipzárját, kihámozta az alsó nadrágból Slyvain farkát, és simogatni kezdte.
– Jézusom! – sóhajtott a férfi. Megpróbálta elkotorni Lexie kezét, és kiszabadítani magát, de olyan erőtlenül, hogy a lány tudta, nyert ügye van.
– Be kell jutnom a bátyám miatt. Segíts! Könyörgöm! – szájába vette a férfi péniszét.
Sylvain a konténer mellett a falnak vetette a hátát, tekergett vonaglott, miközben azt hitte, egy srác szívja, szopogatja, nyalogatja.
– Úristen, kölyök, te nagyon tudsz – nyögte, és mélyről jövően, ősi ösztönből, farkastorokból felmordult.
Lexie lemerevedett egy pillanatra, Sylvain felszisszent, amikor a foga megbökte a farkát. A lány gyorsan kiengedte a szájából, és most az ujjait fonta rá a szerszámára.
  – Bocs, mindjárt folytatom – suttogta.

 Sylvain elnézte volna formás arcát, még az ujjai becézgetik, de a fekete csuklya eltakarta előle. A kölyök újra a szájába vette, Sylvain rekedten nyögdécselt, és nézte, ahogy előre hátra mozog az előtte térdeplő. Felmordulva hátravetette a fejét, a farka belefeszült a kölyök szájába, és kilövellt.
A gyönyör pillanatában fájdalmasan bekeményedett karmai a falat kaparták az oldala mellett, és ropogtak a csigolyái.
Lexie hátratolta arcából a csuklyát, kivillantotta a szemfogait. Sylvain még kábultan zihált az orgazmus után, azt sem tudta, hogyan reagáljon. Remegő kézzel próbálta rendbe szedni magát.
– Nemcsak vámpír vagyok, hanem lány is. – A falhoz szorította a kielégüléstől még kába férfit.
– Lexie Hamada! – szakadt ki a felismerés Sylvainből, lihegve folytatta. – Te vagy az a félig japán kislány, akit a vámpírklán vezére a második világháború alatt kihozott a táborból.
– Tudom, mit akarsz, Sylvain. Cameron Wells kell neked. Cameron hiába hasonlít úgy a dédapjára, mintha most lépett volna le a fényképről, ő nem rossz ember. Gabriel megmentette az életem, felnevelt, beleszerettem. Átváltoztatott, de én nem tudtam őt megmenteni. A Tisztogatók vették el tőlem, nem Cam! Ígéretet tettem neki, hogy elpusztítom a gitárt, meg is teszem, de Cam nem tehet semmiről. Nem engedem, hogy bántsd.
– Itt már nem a barátodról van szó, Lexie! Csapdába futottunk mindketten. A gitárral akartak tőrbe csalni, és sikerült nekik. Tudták, hogy megtartjuk az eskünket és visszaszerezzük a fogakat, hogy meggyalázott testvéreink békére leljenek. Cornelius megmondta, hogy elvakít a gyűlölet, maradjak meg a seggem, megint neki volt igaza! Téged pedig elvakított a szerelem, Lexie.
– Most meg miről beszélsz?
– Meg akartam szerezni Cameron Wells aktáját, de sem a mentők, sem a rendőrség nem tud kábítószeres botrányról és kényszer-gyógykezelésről. A barátodnak beadtak valami szert abban a buliba, aztán provokálták, hogy idehozhassák. Sajnos későn jöttem rá én is. Csapdába csaltak minket. Jól tudták, hogy a gitár előhozza majd az ösztönöket. Hamarosan itt lesznek a Tisztogatók, és nekünk annyi. Először Cammel végeznek, hiszen halandó, vele a legkönnyebb, aztán következel te, mert feladod, ha ő halott. Végül következem én, mert a túlerő ellen semmit sem tehetek… Cornelius! – suttogta hirtelen, hála telt szívvel, megbabonázott hangon. Sylvain előbb megérezte a férfi jelenlétét, mint ahogy meghallotta a farkasüvöltést az erdőből.
Lexie csodálkozva nézett rá.
– Az alfa elhozta a falkát! – Sylvain túláladó örömében átölelte a lányt, aki zavartan próbálta eltolni magától. A farkasember magával húzta a vámpírt a csatornarendszer rácsos bejáratához, úgy mutatta neki, amit emberi szem képtelen lett volna kiszúrni, de látott a vérfarkas éles szeme és látott a vámpír szeme is. A falka tagjai az intézetet körülvevő erdő szélén gyülekeztek, szemben a park hatalmas kovácsoltvas kapujával.
– Cornelius nem született vérfarkas, ahogyan én. Vegyészmérnök, és katonatiszt volt. Bizonyítani akart a családjának, akik kamaszkorában megtagadták, amikor bevallotta, hogy meleg. Cornelius markáns, karizmatikus férfi. A Tisztogatók is meglátták benne az értéket, beszervezték az alakváltók elleni harcra. Aztán egy vérfarkas megmarta, akkor magára hagyták… Azt mondja, sokáig azzal vigasztalta magát, hogy talán halottnak hitték. Corneliusnak rengeteg rosszal kellett szembe néznie az emberek között, falkavezérként sok mindenért kárpótlást kapott, mégsem volt soha öncélúan kegyetlen a halandókkal. Ő a legjobb ember, akivel találkoztam, olyan nekem, mint neked a mestered.
 
Cameron az iroda tükörüvegén keresztül látta, ahogy Lexie a titkárnővel beszélget. Amikor a nő a telefonért nyúlt, Cam hátrafordult Dr. Walczak asztala felé, várva, hogy megszólaljon az ott álló készülék.  Lexie hamarosan belép ide, tisztázódik az egész félreértés, és a lánnyal együtt végre távozhat. A telefon azonban néma maradt, és az íróasztalnál ülő intézetvezető arcán gonosz vigyor jelent meg. A külső ajtón berobbant egy megtermett ápoló, és derékon ragadta Lexie-t. A kopaszra borotvált férfi úgy vitte fél vállán, a nyitott ablak felé a kapálózó, sikongató lányt, mintha csak egy tollakkal teli párnaciha lenne. Cam az irodaajtóhoz rohant, lenyomta a kilincset, amikor nem nyílt ki, visszaugrott az ablakhoz. Az ápoló épp akkor emelte át Lexie-t a párkányon.  A lány belemart a férfi nyakába a kezeivel, hogy ne tudja lehajítani. Cam felüvöltött, és az üveget püfölte.
– Fogják le! – parancsolta Dr. Walczak. Az iroda kórtermek felé vezető ajtajánál posztoló két ápoló Camre vetette magát. Dr. Walczak kollégái, akik miatta gyűltek össze konzultációra meg sem mozdultak a tárgyalóasztalnál. A zenész már nem láthatta, ahogy Lexie megtámasztotta a lábát az ablakkereten, és miközben kezével az ápoló vállán támaszkodott, fejét lehajtva, hegyes szemfogait a nyakába mélyesztette.
Cam kétségbeesetten küzdött, hogy kiszabaduljon az ápolók szorításából.
A tükörüvegen túli külső ajtót, ahol a Lexie-t megtámadó ápoló berohant, hatalmas, két lábra emelkedett vérfarkasok törték át, és fordították ki a tokjából. Majd az üveg úgy robbant szét, mint amikor a víz áttöri a gátat. A vicsorgó, nyálcsorgató fenevadak berontottak Dr. Walczak irodájába.
Az ápolók elengedték Camet, akit az egyik farkas hatalmas karjával arrébb taszított ugyan, és emiatt elesett, ám a torkának nem ugrott neki senki. Néhány pillanatig még összekuporodva térdelt a szőnyegen, miközben csontok ropogása, morgás, nyüszítés hallatszott. Idegborzoló, rekedtes és élessé váló fájdalomsikolyok szaggatták a dobhártyáját. Kezét a fülére tapasztotta, a könyökére és térdére támaszkodva bemenekült Dr. Walczak íróasztala alá. Nem tudta, mi történt azokkal, akik vele együtt az irodában tartózkodtak, vagy a titkárnővel és a többiekkel az irodán kívül.
Az egyik fenevad, az asztal tetején áthajolva, véreres szemekkel lenézett rá. Cam azt hitte, mindennek vége. Remegve várta, hogy a farkas a felderítés után becserkéssze a prédát, vagyis őt, kirángassa rejtekhelyéről és megölje. A négykézlábra ereszkedő hatalmas szürke farkas, melynek pofáján mély forradás húzódott és vastag bundájában ezüstös szálak csillogtak, véres nyáltól csöpögő agyarait kivillantva csak megszaglászta, és utolsóként kivonult az iroda, kórtermek felé vezető ajtaján.
Hosszú percek teltek el, mire Cam egyáltalán mozdulni mert. Kezébe temette arcát, és felzokogott, mint egy rémült gyerek.  Az így transzformálódó pánik segített, hogy  végre összeszedje magát.
Ahogy kimászott az asztal alól, észrevett az iroda falán egy bekeretezett kettős rajzot az intézet alaprajzáról, és az alatta húzódó járatrendszerről. Leakasztotta a képet, kapkodva kiszedte belőle a rajzot. Lexie érte jött, a vérfarkasok vezére pedig egyértelműen megnézte magának, de nem bántotta. A farkasok ugyanúgy a gitárt akarják, ahogy Lexie. Cam már tudta, hogy odaadja nekik, amint sikerül ismét magához vennie.
Egyre biztosabb volt benne, hogy helyesen cselekedett, bekerülése második éjszakáján, amikor egy kicsit később hozták neki a gyógyszert, és rövid világos pillanatában elrejtette a gitárt a szellőzőben. A másnapi bemutatkozó beszélgetésen Dr. Walczak feltűnően sokat foglalkozott a hangszereivel, az állítólagos függősége helyett, ami miatt az intézetbe szállították. Cam ekkor kétségbeesetten közölte, hogy nem találja a dédapja hagyatékát képező gitárt, és arra gyanakszik, ellopták tőle. Walczak nem tudta elrejteni csalódását, elvesztette a türelmét. Néhány mély lélegzetvétellel rendezte magát, de végül ideges hangon közölte Cammel, hogy majd később folytatják a beszélgetést.
Már némileg megnyugodva, viszont a tettrekészségtől még meglehetősen távol, Cam elindult a szobája felé. A kórtermek folyosóján véres, feltépett torkú, megrágott végtagú testek hevertek. Nagy részükön látszott, hogy a felnyitott törzsből kifordult belek és zsigerek között már lakmároztak. Cam képtelen volt tovább elviselni a mindent beborító vér, a szétmarcangolt emberi testek szagát és látványát. Összegörnyedt. Nemrég elfogyasztott vacsorája egy véres húscafattá karmolt felsőtestű ápolónő fehér zoknis bokáján landolt. Többször összeránduló gyomra néhány lépés után még egyszer látványosan fellázadt, de aztán már hiába öklendezett, kínlódott, képtelen volt bármit kiadni magából.
Támolyogva, remegve haladt tovább. Néhány lépés után ismét megállt, és mélyeket lélegzett, hogy összeszedje magát, de a tömény, édeskés, fémes vérszag újra öklendezésre késztette. A száján, apró kortyokban nyelte a levegőt, mire kicsit megkönnyebbülve továbbindult.
Óvatosan, jobb kézzel lökte be az ajtót. Besiklott a sötétbe, és azonnal baloldalra, a falhoz lapult, hogy védje a hátát, ha esetleg várna rá valaki a szobában. Jobb kézzel visszanyúlt, hogy felkapcsolja a villanyt az ajtó mellett. Egy pillanatig habozott, mert lélegzetvétel neszeit hallotta a szoba mélyéből. Tudta, hogy nem farkas vár rá, emberi szuszogás hangja jutott el hozzá, és férfi illatszer fuvallata csapta meg az orrát, nem a farkasbunda átható pézsmaszaga. Csak néhány lépésnyire volt tőle az ablak, mely előtt a kis széken állt az iszonyú ronda szobanövény, melyet képtelen volt megkedvelni. Ahogy szeme lassan megszokta a sötétséget, a levelek és a cserép körvonalai kirajzolódtak. A virágcserepet találta az egyetlen fegyverként használható tárgynak a közelben. Fél kézzel érte nyúlt. Nem törődött azzal, hogy amikor az edény szélét megfogta, és ütésre emelte, a zöld hosszú szárú gaz mellől a száraz föld nemcsak a padlóra, de rá is hullott. Így is elkésett azonban, mert a kintről beszűrődő fényben fehér köpenyesnek látszó alak, egy kést vágott a bal vállába, mielőtt a cserép fejen találta volna. A támadó azért végül elterült a padlón. Cam reszketve támasztotta meg a hátát a falnál, de lábai nem bírták megtartani, és összecsuklott. Érezte, ahogy meleg áramlat kígyózik végig a mellkasán. Odanyúlt, puha lyukat tapintott valamivel a kulcscsontja alatt. Néhány pillanat pihenőt engedélyezett magának, aztán kezét letámasztva feltápászkodott, becsukta a szobaajtót, és csak utána kapcsolta fel a lámpát. Dr. Walczak hevert az ágy előtt. Cam a négyzet alakú szellőzőrácsra nézett az ágy vége és az ajtó közötti részen, a plafon alatt. A középkorban épült, frissen átalakított kastélyban a mesterséges, modern légcserélő rendszer ráépült és összekeveredett a régi, titokzatos, falba vésett szellőzőjáratokkal. Cam érezte, fogytán az ereje. Tanácstalan és rémült volt. Ha kapkodni kezd, idő előtt elveszítheti az eszméletét az energia- és  vérveszteségtől. Viszont ha túl lassú és óvatos, közben az orvos magához térhet, vagy valaki, aki keresi őket, ideér, mielőtt eltűnhetne az újra magához vett gitárral. Letépte magáról fehér pólóját, és a szúrt sebre szorította, hogy mielőtt felmászik a hangszerért, legalább némileg csillapítsa a vérzést.

Sylvain, aki a farkasokkal együtt érkezett Walczak irodájához, a társai nyomában vezette Lexie-t. Vigyázott, ne kerüljenek túl közel a falkához, nehogy valamelyik elvakult társa vérgőzös dühében megtámadja a vámpírlányt. A vérfarkas óvatossága és segítőkészsége jólesett Lexie-nek, de sokszorosára növelte Cam miatt érzett aggodalmát, hiszen nem indulhatott az ösztöneire hallgatva a fiatalember keresésére. Cam szobájában szembesültek a ténnyel, hogy óvatosságuk talán teljesen hiábavalónak bizonyult. A padlón talált vérről a lány azonnal megérezte, hogy a zenészé, és ott volt Dr. Walczak ledobott fehér köpenye is.
– Mi akar Walczak Camtől, Sylvain?
– Egy biztos, hogy még mindig csalinak használja a barátodat. Azt akarja, hogy kövessük, különben itt hagyta volna Cameront holtan, de biztos vagyok benne, hogyha csak megsebesült, akkor sem azért vitte magával, hogy segítsen rajta. Talán valami családi tragédia miatt egyezett bele, hogy itt állíthassák fel a csapdát, de az is lehet, hogy a Tisztogatóknak dolgozik.
– Walczak rám biztosan számít, de hogy egy vérfarkas a szövetségesem, arra nem hiszem. Innen egyedül megyek, Sylvain. Ha segíteni akarsz, maradj le, és öld meg a doktort, ha nekem nem sikerül. És bármi történik is velem, kérlek, Sylvain, könyörgöm neked, abban az érzésben bízva, amit Cornelius iránt érzel, mentsd meg Cameront!
– A nyomodban leszek, Lexie.

Lexie reménykedett, hogy Cameron elmenekült Walczaktól, és a doktor azért üldözi, mert csak megsebesítenie sikerült.
A zenész vérének szagnyomán az intézet nyilvános folyosóiról a járatrendszerbe jutott, és ez egyre növekvő aggodalommal töltötte el, hiszen Cam egyedül nem igazodhat el itt, nagyon valószínű, hogy Walczak viszi…
– Cam! – szakadt ki belőle, és megtorpant.  Cam vére mellett, közvetlen közelről érezte egy másik emberi test kipárolgását. Az orrába mart a rettegés szaga, és hallotta a tüdőből óvatosan kipréselt levegőt, majd a feszült várakozás csendjét. Az ember rájött, hogy a fenyegetés már túl közel van, és visszatartotta a lélegzetét. Lexie kivárt, addig a pillanatig, míg a légszomj rá nem kényszerítette a bujkálót, hogy nagy adag oxigént vegyen magához egy kétségbeesett szippantással, mely elárulta, hol rejtőzködik pontosan.  
Lexie ugrott, és felnyúlt. Lerántotta a feje fölött párhuzamosan futó csövek egyikéről Dr. Walczakot. Belenézett az orvos rémülettől eltorzult arcába, majd a torkába mart. Eszeveszett dühvel tépte fel az ütőeret. A hegyes szemfogai nyomán kispriccelő vér beterítette a falat.
Lexie leengedte a vergődő testet, vetett egy utolsó pillantást az orvos halálfélelemtől sötétlő szemébe, aztán nézte, hogy bugyog ki a vérével az élet, a nyakán át, a kőre. 
Ahogy végignézett a folyosón, már csak néhány lámpa világított. A járat távolabbi, kivilágítatlan része más áramkörön lehetett, de Lexie tekintete mégis ott kutatott. A torka elszorult, amikor éles szeme kiszúrta a sötét árnyat, mely mozdulatlanul hevert a fal tövében.
Futásnak eredt, már messziről érezte a vért, Cameron vérét.
– Cam! Cam, kérlek  – szólongatta.
– Lexie! – A vérfarkas hangját a háta mögül hallotta.
– Sylvain! Kapcsold vissza a biztosítékot vagy bármit – kiáltotta éles hangon. –  Cam nincs magánál, érzem a vérét.
– Majd én – hallatszott egy Lexie-nek ismeretlen, kellemes bariton. Néhány pillanattal később a kazamata falának kerek lámpái felvillantak. Az idősebb, megnyerő külsejű, magas teremtű férfi az ellenkező irányból érkezett, mint ahonnan ők. Úgy tűnt, csak magára kapkodta a ruháit, nyitott kabátja alatt félig begombolt kockás flanel inge kilógott a farmeréből.  Lexie azonnal rájött, hogy ő lehet Cornelius. Csodálta a taktikai érzéket, amivel átlátta a helyzetet, és mindeddig irányította a farkasokat, de a lánynak most Cammel kellett foglalkoznia. A zenész félmeztelenül, szürke tréningnadrágban, tornacipőben feküdt a kövön. Meztelen mellkasára a vállán lévő szúrt sebből lecsordult vér rajzolt vörös csíkokat. Saját vérétől maszatos keze a teste és a fal között fekvő gitár nyakán pihent.  Lexie remegő ujjakkal érintette meg az arcát, szem fogai kiemelkedtek az ínyéből.
– Cam, drága, Cam – zokogott fel egy pillanatra elgyengülve, de aztán összeszedte magát.
Cornelius megragadta a lány vállát.
– Rendbe fog jönni, a szíve még ver.
Lexie ránézett.
– Te tudod, mi vezette Walczakot?
– Néhány ember szemében a másság betegség – küldött egy szomorú mosolyt a lány felé Cornelius. – Mennetek kell, a Tisztogatók perceken belül itt lesznek. – Hallotta a helikoptereket, és tudta, hogy Sylvain és Lexie kifinomult érzékei ugyanúgy ráálltak már a rotorok zajára, amit emberi fül még nem érzékelne ilyen távolságból. – Ha végigmentek ezen az alagúton, az erdőben jutok fel a felszínre, biztonságos távolságra a kastélytól.
Sylvain megragadta kedvese karját.
– Mennünk kell? – kérdezte értetlenkedve.
– Én itt maradok a gitárral, megadom társainknak a békét azzal, hogy végre testük utolsó része is elporlad. Felrobbantom az épületet, így a Tisztogatóknak minden idők legnagyobb vereségében lesz részük.
Lexie kétségbeesett elismeréssel nézte.
– Cornelius – suttogta Sylvain.
– Ennek így kell lennie, Syl, visszaadom a szabadságodat. Tudom, hogy sosem szeretnél úgy, ahogy én szeretlek – magához húzta a fiút, megcsókolta a száját. Levette a kabátját, és Lexie kezébe nyomta. – A barátodnak nincs kabátja, ruhátlanul még nehezebben bírna ki ekkora vérveszteséget a hidegben, mire orvost találtok. Így ti elmenekülhettek, és az erdőben maradt, vagy menekülőben lévő falkatársaink sem esnek áldozatul a Tisztogatók hamarosan induló rohamának. Nincs más választás, kedves, menj! – Még egyszer megsimogatta Sylvain arcát, felállt, és elindult a kastély belseje felé.

Már az erdőben álltak, de még így is megremegett a föld a lábuk alatt, mikor a robbanás megrázta a kastély épületét. Egymás után omlottak le a karcsú tornyok. Lexie egyedül tartotta vállán az eszméletlen Cameront, mert Sylvain mélyről jövő zokogással térdre rogyott. Néhány pillanattal később emberire nem hasonlító hangon, farkastorokból küldte Cornelius miatti fájdalmát az ég felé. Más farkasok feleltek neki.


2017. december 22., péntek

Karácsonyi történet: Várakozás

Nádasi Krisz írócsoportjának karácsonyi (novella)ajándékozós játékára született ez az önállóan is olvasható aprócska történet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy  kapcsolódik a Végtelen Mezők Vándora kötetemben található A hiúz  című íráshoz. A karácsony a csodák ideje... 

Forrás: Pixabay

Várakozás

 


Lilla feltette a fehér, tüllruhás angyalt, a piros masnikkal és gömbökkel díszített cserepes karácsonyfácska csúcsára, aztán egy pillanatra a konnektorba dugta az égősor csatlakozóját, hogy kipróbálja. Teljes volt a sor, minden izzó világított.
Átment a rendelőbe, eligazította a vizsgálóasztalon a tiszta, zöld lepedőt. Kinyitotta a gyógyszeres szekrényt, átfutotta a dobozok feliratait, a hűtőben is ellenőrizte az ott tárolt szereket. Vetett egy pillantást a sürgős, életmentő műtétekhez előkészített műszerekre, hogyha pácienst hoznak, azonnal segíthessen.
A bejárati ajtót nyitva hagyta, kiment az erdei házból a kapu elé, kipróbálta a Dr. Szakács Lilla ÁLLATORVOS feliratú tábla alatti csengőt. A rendelőből kihallatszó trillázó hangra elégedetten biccentett. Tekintetével követte a városba vezető út vonalát, míg el nem tűnt a fehér fák alatt. A hó hetekkel ezelőtt elolvadt, aztán elmúlt a karácsony. Néhány napja azonban, ismét kemény hideg köszöntött az erdőre, ma hajnalra pedig vastag dér lepte be a fák ágait és az aljnövényzetet. Ezüstfehéren csillogott minden a dermedt arany napfényben, épp aznap, amikor hosszú-hosszú, könnyekkel és aggódással telik napok után végre ő is ünnepelhet.
Újra a város irányába fordult, üres volt az út, és csendes az erdő. Türelmetlen sóhajjal ment vissza a rendelőn át a kis szolgálati lakásba. A szekrényből kivett egy új vadászzöld dzsekit, az ágyon előkészített papírdobozba hajtogatta, rácsukta a skótkockás papírral borított fedelet, majd zöld masnis szalagot kötött rá. Aprócska, révedező mosollyal a szája sarkában helyezte el a kész csomagot a fa alatt. A faliórára pillantott az ajtó felett. Az ablakhoz lépett, a hátsó épületben, ahol a ketrecekben gyakran vendégeskedtek frissen műtött vagy más okból segítségre szoruló állatok, most csak a hiúz lakott. Őt viszont a fadíszítés előtt megnézte, és most már csak arra vágyott, hogy megmentőjének is megmutathassa, milyen szépen meggyógyult.
A két épület között felállított madáretető ajtajában egyetlen kis cinke üldögélt, felfújt tollakkal várakozott. Lilla ekkor döbbent rá, hogy a nagy várakozásban, ő bizony ma elfelejtett ennivalót kitenni a madaraknak. Kapkodva nyúlt a hűtőbe az összekészített szalonnabőrért, aztán fogta a magkeverékes dobozt, és kiszaladt az udvarra.
Miután kitette az étkeket, és visszahúzódott a fal mellé, a madarak lassan odagyűltek. Rövid időre mindenről megfeledkezett, gyönyörködve nézte őket.
Autóduda hangja térítette magához. Visszaszaladt a ház elé. Megpillantotta a vadászruhás Gézát, ahogy a kapu előtt parkoló terepjáró ablakán benyúlva a dudát nyomja. A férfi észrevette, széles mosollyal az arcán integetett neki.
– Na, igyekezz! Már bement, jól van, csak a zárójelentésért kell visszamenni, mert megmondtam a dokinak, vagy odaadja rögtön, vagy nem várunk tovább.
Lilla az utolsó szavakat már a rendelőn átrohanva hallotta, és belépett a szobába.
Egész testében reszketett, könnyes szemmel nézte Ákost, aki a léptei neszére felé fordult a karácsonyfától. Sápadt volt és borostás, balkarja felkötve, de mosolygott.
– Karácsonyfa? – kérdezte boldog csodálkozással, odalépett a lányhoz, szabad kezével megsimogatta az arcát. – De hát bent voltál nálam, a kórházban Szenteste…
– Amikor Géza idehozta a sebesült hiúzt és megmondta, hogy rád lőttek, azt hittem, nem lesz többé karácsony – suttogta Lilla, hozzábújt. – Nem akartam karácsonyfát ebben a szobában úgy, hogy te nem vagy itt velem…

Áldott karácsonyt kívánok!

2017. december 8., péntek

Végtelen Mezők Hétvége - Fények tánca


A Fények tánca az első történet Tullia világából... 2001-es dátum szerepel a file “Részletei” között. Az Őrző-t 2006 táján kezdtem el, hogy elmeséljem Tullia legendás királyának történetét. Részlet a Fények tánca című fantasy regényből:
 
 
"Egy napon eljön a Kiválasztott, és Triar kardjával békét hoz a Végtelen Mezőkre. Ezzel a békével egy nagy király uralma és Tullia virágkora kezdődik." - Belizár felsóhajtott, ahogy visszaemlékezett az álombeli jóslatra. Az elmúlt éjszakán Meola látogatta meg, szinte könyörgött amikor ezt mondta: - Óvakodj a Fény harcosától, aki Triar kardját hozza magával. Belizárnak hatalmában állt megismerni Mia jóslatát, de a megfejtését ő sem tudta. Ehhez még az a tudás is kevésnek bizonyult, melyet évekkel ezelőtt Meola apja osztott meg vele. Az öreg varázsló mindenét a fiatal báróra hagyta. Belizár neki köszönhette, hogy harcokban szerzett sebei azonnal begyógyultak, hogy megismerte azokat a főzeteket, melyekkel uralkodhatott az emberek felett. Ennek a tudásnak a birtokosaként a maga szolgálatába hajthatta a természet erőit. Triar királyról azonban az öreg varázsló is mély tisztelettel beszélt. Ez az ifjú Tullia történelmének hajnalán egy súlyos marlabaleset után, lemondott trónjáról sógora javára és hosszú évekre eltűnt az emberek szeme elől. Elmenekült, mert nem akarta, hogy szánakozzanak rajta és mert úgy érezte, egy olyan ember, aki maga is segítségre szorul, nem vállalhat felelősséget egy ország sorsáért. Kemény munkával, tanulással, kitartással és Miától kapott hatalommal legyőzte testét, és visszatért, amikor a népének szüksége volt rá. Triar kardját csak egy olyan ember veheti a kezébe, aki méltó a nagy király emlékéhez és Belizár tisztában volt vele, hogy attól a férfitól Krón sem tudja majd megvédeni. Még az előtt rá kell találnia Mia küldöttére, mielőtt az megszerzi a kardot...