2017. december 22., péntek

Karácsonyi történet: Várakozás

Nádasi Krisz írócsoportjának karácsonyi (novella)ajándékozós játékára született ez az önállóan is olvasható aprócska történet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy  kapcsolódik a Végtelen Mezők Vándora kötetemben található A hiúz  című íráshoz. A karácsony a csodák ideje... 

Forrás: Pixabay

Várakozás

 


Lilla feltette a fehér, tüllruhás angyalt, a piros masnikkal és gömbökkel díszített cserepes karácsonyfácska csúcsára, aztán egy pillanatra a konnektorba dugta az égősor csatlakozóját, hogy kipróbálja. Teljes volt a sor, minden izzó világított.
Átment a rendelőbe, eligazította a vizsgálóasztalon a tiszta, zöld lepedőt. Kinyitotta a gyógyszeres szekrényt, átfutotta a dobozok feliratait, a hűtőben is ellenőrizte az ott tárolt szereket. Vetett egy pillantást a sürgős, életmentő műtétekhez előkészített műszerekre, hogyha pácienst hoznak, azonnal segíthessen.
A bejárati ajtót nyitva hagyta, kiment az erdei házból a kapu elé, kipróbálta a Dr. Szakács Lilla ÁLLATORVOS feliratú tábla alatti csengőt. A rendelőből kihallatszó trillázó hangra elégedetten biccentett. Tekintetével követte a városba vezető út vonalát, míg el nem tűnt a fehér fák alatt. A hó hetekkel ezelőtt elolvadt, aztán elmúlt a karácsony. Néhány napja azonban, ismét kemény hideg köszöntött az erdőre, ma hajnalra pedig vastag dér lepte be a fák ágait és az aljnövényzetet. Ezüstfehéren csillogott minden a dermedt arany napfényben, épp aznap, amikor hosszú-hosszú, könnyekkel és aggódással telik napok után végre ő is ünnepelhet.
Újra a város irányába fordult, üres volt az út, és csendes az erdő. Türelmetlen sóhajjal ment vissza a rendelőn át a kis szolgálati lakásba. A szekrényből kivett egy új vadászzöld dzsekit, az ágyon előkészített papírdobozba hajtogatta, rácsukta a skótkockás papírral borított fedelet, majd zöld masnis szalagot kötött rá. Aprócska, révedező mosollyal a szája sarkában helyezte el a kész csomagot a fa alatt. A faliórára pillantott az ajtó felett. Az ablakhoz lépett, a hátsó épületben, ahol a ketrecekben gyakran vendégeskedtek frissen műtött vagy más okból segítségre szoruló állatok, most csak a hiúz lakott. Őt viszont a fadíszítés előtt megnézte, és most már csak arra vágyott, hogy megmentőjének is megmutathassa, milyen szépen meggyógyult.
A két épület között felállított madáretető ajtajában egyetlen kis cinke üldögélt, felfújt tollakkal várakozott. Lilla ekkor döbbent rá, hogy a nagy várakozásban, ő bizony ma elfelejtett ennivalót kitenni a madaraknak. Kapkodva nyúlt a hűtőbe az összekészített szalonnabőrért, aztán fogta a magkeverékes dobozt, és kiszaladt az udvarra.
Miután kitette az étkeket, és visszahúzódott a fal mellé, a madarak lassan odagyűltek. Rövid időre mindenről megfeledkezett, gyönyörködve nézte őket.
Autóduda hangja térítette magához. Visszaszaladt a ház elé. Megpillantotta a vadászruhás Gézát, ahogy a kapu előtt parkoló terepjáró ablakán benyúlva a dudát nyomja. A férfi észrevette, széles mosollyal az arcán integetett neki.
– Na, igyekezz! Már bement, jól van, csak a zárójelentésért kell visszamenni, mert megmondtam a dokinak, vagy odaadja rögtön, vagy nem várunk tovább.
Lilla az utolsó szavakat már a rendelőn átrohanva hallotta, és belépett a szobába.
Egész testében reszketett, könnyes szemmel nézte Ákost, aki a léptei neszére felé fordult a karácsonyfától. Sápadt volt és borostás, balkarja felkötve, de mosolygott.
– Karácsonyfa? – kérdezte boldog csodálkozással, odalépett a lányhoz, szabad kezével megsimogatta az arcát. – De hát bent voltál nálam, a kórházban Szenteste…
– Amikor Géza idehozta a sebesült hiúzt és megmondta, hogy rád lőttek, azt hittem, nem lesz többé karácsony – suttogta Lilla, hozzábújt. – Nem akartam karácsonyfát ebben a szobában úgy, hogy te nem vagy itt velem…

Áldott karácsonyt kívánok!

2017. december 8., péntek

Végtelen Mezők Hétvége - Fények tánca


A Fények tánca az első történet Tullia világából... 2001-es dátum szerepel a file “Részletei” között. Az Őrző-t 2006 táján kezdtem el, hogy elmeséljem Tullia legendás királyának történetét. Részlet a Fények tánca című fantasy regényből:
 
 
"Egy napon eljön a Kiválasztott, és Triar kardjával békét hoz a Végtelen Mezőkre. Ezzel a békével egy nagy király uralma és Tullia virágkora kezdődik." - Belizár felsóhajtott, ahogy visszaemlékezett az álombeli jóslatra. Az elmúlt éjszakán Meola látogatta meg, szinte könyörgött amikor ezt mondta: - Óvakodj a Fény harcosától, aki Triar kardját hozza magával. Belizárnak hatalmában állt megismerni Mia jóslatát, de a megfejtését ő sem tudta. Ehhez még az a tudás is kevésnek bizonyult, melyet évekkel ezelőtt Meola apja osztott meg vele. Az öreg varázsló mindenét a fiatal báróra hagyta. Belizár neki köszönhette, hogy harcokban szerzett sebei azonnal begyógyultak, hogy megismerte azokat a főzeteket, melyekkel uralkodhatott az emberek felett. Ennek a tudásnak a birtokosaként a maga szolgálatába hajthatta a természet erőit. Triar királyról azonban az öreg varázsló is mély tisztelettel beszélt. Ez az ifjú Tullia történelmének hajnalán egy súlyos marlabaleset után, lemondott trónjáról sógora javára és hosszú évekre eltűnt az emberek szeme elől. Elmenekült, mert nem akarta, hogy szánakozzanak rajta és mert úgy érezte, egy olyan ember, aki maga is segítségre szorul, nem vállalhat felelősséget egy ország sorsáért. Kemény munkával, tanulással, kitartással és Miától kapott hatalommal legyőzte testét, és visszatért, amikor a népének szüksége volt rá. Triar kardját csak egy olyan ember veheti a kezébe, aki méltó a nagy király emlékéhez és Belizár tisztában volt vele, hogy attól a férfitól Krón sem tudja majd megvédeni. Még az előtt rá kell találnia Mia küldöttére, mielőtt az megszerzi a kardot...