2017. október 1., vasárnap

Végtelen Mezők Hétvége - Négy magyar könyv

Mostanában keserűség kerített hatalmában a kortárs magyar szórakoztató irodalom termékei miatt, rengeteg olyan könyvbe belefutottam - nem, nem csak magánkiadásoknál - ahol úgy éreztem, hogy a szerző egyszerűen nem ura a magyar nyelvnek, és ez a legtutibb regényötletet is hazavágja. Észrevettem, hogy sokan nem kezelik jól a kifejezéseket, frázisokat, ha így jobban tetszik még a közhelyeket sem. Mintha már néhány írónak is szövegértési gondjai lennének... "Oh! Irgalom atyja ne hagyj el!" (Idézet Arany Jánostól, akit nem csak a szókincse miatt tisztelek).
Azért szerencsére kezd visszatérni szívembe a remény, hiszen az  utóbbi időben négy egész jó írás is a kezembe akadt.
A sorrend nem értékelési, hanem a könyvek befejezése szerinti, amit róluk írok, az pedig nem recenzió és nem kritika, csak szubjektív vélemény. 

Sylvia River Reményhajsza III.

 


A Reményhajsza sorozat első kötetét a rockzene miatt kezdtem el, a másodiknál elfogadtam, hogy ez bizony inkább akció-, és kalandsorozat – semmi vész hiszen kedvenc az is, csak az elvárásokat kellett átállítani. A harmadik kötet után most várom a negyedik részt. A három egyenként is terjedelmes kötet közül ez a rész tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy ismét az akción és a kalandon van a hangsúly, nem pedig a rockzenén. Mintha az írónő John Kenderson mellé állna, hiszen a zenészt legkevésbé a klipforgatás érdekli az események sűrűjében. Richie, a Bermuda gitárosa is magánéleti válságával foglalkozik többet, mint a zenekarral. Bonnie utazik, John ismét kommandózik. A kommandósok családtagjai rejtőzködnek, míg a fiúk akcióznak. A fentiek miatt változatos helyszíneken járunk, és több történetszál fut egyszerre. Az ellenfelek, hőseink életének megkeserítői is saját szálat kaptak. Mindezek ellenére az események jól követhetők, a sztori felépített. Az első két részben számomra az akciócsoport tagjainak megkülönböztetése okozott egy kis gondot, de ebben a kötetben az írónő, utalásokkal, kifejező jelzőkkel és a feladatkörök megnevezésével áthidalta ezt a problémát is. George Keegan továbbra is kedvenc maradt, de Patrick Hammond és az újonc Kyle Summer is kezd felzárkózni mögé. Egy szereplő elvesztése pedig elszomorított. A történet fontos alakjává vált egy erős női karakter: Juanita.
Egyébként leginkább a hangulatával fogott meg ez a könyv, tinikorom akciókönyveit és filmjeit idézte meg számomra, amikben az érzelmek, a humor, és néha a romantika nem szorult háttérbe a látvány és a technika mögött.  

Veres Attila: Odakint sötétebb

 


Miután elrendeztem magamban, hogy mit jelent számomra ez a könyv, őszintén bevallom, tetszett. A lazasága, a közvetlensége, a főhős naivitása megfogott, de Szabolcsot kedveltem meg igazán, és érdekesnek találtam a többi karaktert is. A fogalmazás, a szöveg is jó, a "korabeli" sajtóidézetek elképesztőek.
Szerintem amúgy érdekesen közelíti meg a fantasztikumot, mivel H. P. Lovecraft (akihez előszeretettel hasonlítják) olvasásával még tartozom magamnak, vele nem tudom összehasonlítani. Szerény ismereteim alapján nekem a beat-nemzedéket, a Hair musicalt és Jim Morrisont juttatta eszembe ez a regény. Egy jól induló magyar "Alien" történet a második részére átcsúszik egy aprólékosan kidolgozott, szürreális drogos látomásba, amit a főhős által elfogyasztott kristálytej tesz lehetővé. Innentől kezdve egy antidrog-program pszichológiai esettanulmánya is bevillan, mint történettípus. Kár, hogy a páciens  maga sincs tisztában vele, hogy a Teremtő jó vagy gonosz, mert akkor még mélyebb filozófiai értelmet nyerne az egész, és akár egy, Jim Morrison-os, Gyíkkirályra emlékeztető figurát is lelhetnénk. És örültem volna, ha a Robin-Karla-Marie történetszál kibontásra kerül, mert arra kíváncsi lettem volna még. 

 Felhőhegyi Balázs: A Szfinx hét kapuja

 

 

Szép szavakba öntött, szellemi Utazás története a könyv. Az olvasása nyugalmat, csendes, merengős pillanatokat hozott, amikre nagy szükségem van a jelenlegi, túlfeszített, túlpörgős élethelyzetemben.

Ashley Carrigan: Árnyjátékos

 



Na szóval, ha romantikus, akkor ilyen legyen: dögös, gyengéd, és mégis erős pasik (az egyik európai, ráadásul lengyel (!) spoiler: megérdemelne egy szép, őszintén szerelmes barátnőt, sőt egy egész sztorit... ); igényesen, részletesen kidolgozott, de nem vulgáris erotikus jelenetek; izgalmas, kalandos akciók; beteges, szadista negatív figura; szép, törékeny, de időnként nindzsa harcosba átcsapó női főhős... Szinte már sok a jóból, néha eltúlzott, és talán klisés? Lehet, de jól összerakott, jól megírt, helyükön vannak a szavak és a fordulatok, de ami a legfontosabb kellemes kikapcsolódást adott, és ahogy feljebb írtam, mostanában épp erre van szükségem.

2017. szeptember 9., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Tomcsik Nóra és Az elveszett ifjúság

Hosszú ideje nem jelentkeztem már a rovattal, az írás, a molyos kihívások, és így az olvasás került előtérben az utóbbi időben, de ennek köszönhető most ez a bejegyzés. Ezúttal nemcsak a - szokás szerint - szubjektív véleményemet olvashatjátok Tomcsik Nóra könyvéről, hanem egy interjút is a szerzővel.

Tomcsik Nóra szerzői oldala

Fülszöveg

Sok nehézség és hosszú útkeresés után Henry, George, Anna, Sarah és Charlotte élik a gondtalan ifjúság éveit. Küzdenek álmaikért, vívódnak, lázadnak, szerelmesek, kiábrándulnak vagy épp lelkesednek.
Pont, mint bármelyik fiatal, épp csak rossz korban születtek…
Amikor kirobban az I. világháború, minden átértékelődik: szerelmek, barátságok, viszályok és a régi ábrándok is. Az egyetlen, igazi cél a túlélés és, hogy az egyre nagyobb embertelenségben ne veszítsék el végleg önmagukat.

A véleményem


Nagy várakozással  álltam neki Tomcsik Nóra A változások kora regénysorozata második, Az elveszett ifjúság című kötetének, mivel az első rész megfogott, és nagy rajongója vagyok a háborús könyveknek, filmeknek. A kedvenc filmem A szakasz, de tetszett A híd túl messze van és A halál ötven órája is, a könyvek közül pedig az elsők között olvasott, Leon Uris regény a Meghalsz, tengerész! (Csatakiáltás címen újra megjelent) volt rám nagy hatással. 
Olvasmányaim során észrevettem, hogy a női írók szívesebben írnak a hátországban történtekről, esetleg az ápolónők életének bemutatása során eljutnak a katonai kórházakba. Tomcsik Nóra ezzel szemben bevállalta a lövészárokban játszódó harci jeleneteket is, melyek egész keményre sikerültek, és nekem nagyon tetszettek. Csak kedvelője és  nem szakértője vagyok a témának, és úgy általában a második világháború érdekel jobban, arról vannak szélesebb ismereteim, ezért a feldolgozás hitelességét is elfogadom, és csak gratulálni tudok hozzá.
Az első részben megismert karakterek, Henry, George, Anna, Charlotte és Sarah felnőttek, illetve ahogy a címben áll, az események sodrásában elveszítették ifjúságukat. Ebben a történetben, bár Henry megkomolyodott, valahogy mégis George került közelebb hozzám, és egyre jobban kedvelem Charlotte-ot. A változások kora szereplői mind jól felépítettek, kidolgozottak, nem egydimenziós figurák, aggódni szurkolni lehet értük.
Tetszett a Tények és érdekességek fejezet is a könyv végén, segített elhelyezni az eseményeket. Mivel sorozatról van szó, felkészültem a függővégre, de azért a jövő nyár "túl messze van"...

Interjú Tomcsik Nórával


1. Honnan ered az érdeklődésed az I. világháború iránt, a II. története is foglalkoztat?
Azt már nem tudom, mikor történt, mert az iskolában nem igazán fogott meg a történelem, ellenben a családunkról sok érdekes dolgot hallottam, azokból az időkből, és sok filmet is láttam, amik megragadtak bennem. Megfogott a háborúk végzetessége, az hogy pillanatok alatt megváltoztatták és tönkretették milliók életét. Félelemmel töltött el, és amikor újra elővettem Henry karakterét, tudtam, hogy vele szeretném elmesélni az I. világháború idejét. Borzalmas lehetett akkor élni, ahogy felborult minden, amit addig felépítettek. Be akartam mutatni, milyennek képzeltem az akkori fiatalságot.
II. Világháborús történet is lesz, két könyv is. Az egyik kapcsolódni fog A változások korához, a másik azonban teljesen más közegben játszódik majd.
2. Mennyi és milyen jellegű kutatómunka van a regényfolyamod mögött?
Nem bújtam éjszakába nyúlóan a könyvtárakat, de sokat kutattam. Száraz tényekkel nem akartam teletűzdelni a könyveket, de az volt a cél, hogy a lehetőségeimhez képest, minden a lehető leghitelesebb legyen. Persze itt-ott hagytam, hogy szárnyaljon a fantáziám. Sok mindennek utána néztem. Ha kellett még annak is, hogy abban az évben az a dátum a hét mely napjára esett. A fontos történelmi eseményeket folyamatosan jegyeztem, és ha úgy éreztem, hogy valaminek az említése szolgálja a könyvet, akkor beleírtam. A Brit hajózási társaságoknak például alaposan utána olvastam, ahogy a brit arisztokrácia életével is sikerült egészen képbe kerülnöm. Próbáltam a stílusra, beszédre is odafigyelni. A szereplőim jóval szabatosabban beszélnek, mint mi a 21. században.
3. Az egyik szereplőd a papi hivatást választja, miközben szerelmes… Ilyenkor megfordulnak a fejedben az olvasói elvárások, vagy keményen tartod magad a terveidhez?
Féltem ettől a karaktertől, hogy hogyan fogadják az olvasók. Ó, és meglep, mennyien szeretik. A kérdésre válaszolva, apróságokban hajlandó vagyok eleget tenni az elvárásoknak, de a nagy egészen nem változtatok. George sorsa meg van írva, és bármire vágynak is az olvasók, remélem, megértik majd, miért odakerül, ahova kerül a negyedik rész végén.
4. Van kedvenc karaktered?
Henry. Úgy ismerem már, mintha húsvér ember lenne. Velem nőtt fel, olyan rég született a fejemben. Ha egyszer vége lesz ennek a sorozatnak, nehéz lesz elszakadnom tőle, de mindig ő marad a legkedvesebb, a hebrencs kis vörös fiú.
5. Már kész koncepciód van a folytatáshoz, vagy hagytál magadnak szabadteret is, természetesen a történelmi tényeken túl?
A történet főbb fordulatai, a váz megvan. Tudom, hová fut majd ki az utolsó kötet, de hagyom, hogy a szereplőim, alakítsák a sorsukat. A lényeg, hogy a fővonaltól ne nagyon kanyarodjak el. Mostanában kezdtem bele például a 3. kötetbe, és hiába írtam vázlatot, mire a 9. fejezethez értem, minden felborult. De azt hiszem, ez jót tesz majd a sztorinak.
6. Hogy bírod a kritikát?
Nehezen. Jó adag megfelelési kényszer van bennem, ha valakinek nem tudok megfelelni, azt kudarcként élem meg, úgy érzem, nem vagyok erre a „pályára” való. (Ez persze hiba!) Tudom, hogy mindenkinek nem tetszhet, amit csinálok, nyomot hagy, jobban, mint az elismerések. Amúgy az építő jellegű kritikát szívesen veszem, és most már kezdem kiszűrni azokat is, akiknek csupán az ízlésvilága különbözik. Nehéz ez, ha az ember túl érzékeny, de tanulgatom, hogy ne omoljak össze a negatív véleményektől.
7. Magánkiadásban adtad ki a könyved. Hogy viszonyulsz a marketinghez?
Eleinte nehezen ment, és most sincs rá sok időm, de az utóbbi hónapokban sikerült szórakoztatóvá varázsolni a könyvkiadás ezen részét is. Sok képet osztunk meg néhány írótársammal a könyveinkről. Sokszor egészen lehetetlen közegekben. Sokan szeretik, és azóta többen írták, mennyire ötletes, volt már több vevő is emiatt. Túlzásba ezzel sem eshetünk, de beválik, épp úgy, ahogy az apró kulisszatitkok és regényszösszenetek. Most, hogy ezekre rátaláltam, ezt a részét is élvezem.
8. Van zsáner, amiben még kipróbálnád magad?
Ifjúsági könyvek vannak tervben, valamint tavaly írtam egy gyermek fantasyt, aminek a világban még több kis történet is fog játszódni.
9. A családod és a barátaid hogyan fogadták, hogy írsz, és ráadásul még a kiadásba is belevágtál?
Szerencsére a legtöbbjük nagyon lelkes, és támogat. Sosem hittem volna, hogy így mellém állnak majd. Sokan már olvasták a könyveimet, és számíthattam az őszinte véleményükre. Nagy szerencsém van, mert elfogadják a bolondságaimat. Már a kollégáim sem lepődnek meg, ha úgy beszélek Henryékről, mintha húsvér emberekről csevegnék.
10. Min dolgozol most?
A változások kora 3. kötetén. Az új idők hősei lesz a címe, és nagyon sötét, komor kötet lesz. Az események kiégetnek mindenkit, és ebben a részben senki sem mutatja épp a legjobb arcát. Sok megpróbáltatás vár rájuk, ami rányomja a bélyegét a lelkükre… A kötet várhatóan jövő nyár elejére készül el.

Köszönöm a válaszokat, és további sikereket kívánok!



2017. augusztus 18., péntek

Gerda Green: A karlócai szellemház titka / Kalandok Karlócától Mallorcáig


Megvásárolható

Nem ez az első könyv, amit Gerda Greentől olvastam, viszont a detektívpáros kalandjai közül, misztikus volta miatt, ennek a kiindulópontja legérdekesebb számomra: a szellemvilág. Ezenfelül találkozzunk még emberrablással, gyermekkereskedelemmel. Kegyetlen, kemény témák, a szellemház horrorelemeken alapuló bemutatása, pedig hátborzongatóra sikerült.
Ezt követően az írónő visszatér a Olga és Herold  korábbi történeteinél megszokott szerkesztési elvhez, a krimiszálat gasztronómiai, építészeti és  művészettörténeti leírások szakítják meg. Képszerűen festi le a helyszíneket, Karlócát ugyanúgy, ahogy Mallorcát. Az előző kötetekhez képest a karakterek kapcsolati hálóját alaposan megkeveri, nem kis meglepetést okozva, és árnyalva ezzel a szereplőket. Akik megkedvelték Gerda Green eddigi történeteit, ez a kötet is bizonyára szívesen olvassák.
Köszönöm a könyvet az Írónőnek!


Diana Soto: Az akasztott király



Megvásárolható
Hosszú idő óta az első új bejegyzés, egy tőlem megszokott szubjektív könyves vélemény.
Szeretem a színműveket, olvasni és nézni is. A színház gyerekkorom óta varázslatos világként él bennem, de sajnos az utóbbi években kimaradt az életemből (ezen változtatni fogok). Az olvasott színművek kis kárpótlást jelentenek, az instrukcióknak megfelelően elképzelem a színpadképet. Hatalmas spoiler következik, mert csak ezzel együtt tudom az őszinte véleményemet megosztani veletek. A kedvenc színházi műfajom - a kevés jó rockopera mellett - a tragédia. Ezért vagyok bajban Diana Soto Az akasztott király című drámájával: az halt meg, akinek meg kellett halnia. A darab, ami nem vígjáték, igazságos véget ért, a gonosz elnyerte méltó büntetését, ez nagyon meglepett. Hozzászoktam, hogy a színházban legtöbbször a jók buknak el, vagy a sors rafináltan szolgáltat igazságot, és a gyarló, tudatlanságból, gyakran szándékosan isteni vagy emberi törvényt szegő  főhős nem saját halálával fizet, hanem egy kedves barátot vagy családtagot veszít el...  Mivel nem tudtam megkedvelni, így sajnálni sem Hámánt, ezért a halála sem volt olyan katartikus erejű, mint például a Bánk bánra vagy Rigolettóra mért sorscsapás. 
A lényeg: Ahasvérus király tanácsadója - Hámán - mesterkedéseinek köszönhetően egyre több hatalomra tesz szert, és még többet akar: származása jogán trónra kerülni. Nem ismertem az eredeti történtet, és biztos voltam benne, hogy Eszternek, Ahasvérus király imádott feleségének annyi... sőt  már szegény férjét is leírtam. Szóval meglepetés volt a vége. Az "Akasztott király" megjegyzés ellenben nagyon a helyén volt...

Ez a dráma személyes tapasztalatot is jelentett számomra, mégpedig, hogy mennyire sztereotípiákban gondolkodom, mennyire ural, ami a külvilágban, irodalomban gyakori, megszokott. Ez "nagyon nem jó", ha egy kicsit több időm (illetve nyugalmam) lesz, még egyszer elolvasom Diana írását, tudván tudva, hogy ez bizony egy negatív fejlődéstörténet, bemutatja, hogyan süllyed valaki egyre mélyebbre.
Abszolút nem szokványos dolog a (tanulságos),  megnyugtató "jó vég" a drámák esetében, az a mesék sajátja. Egyébként több ilyen mese kellene a felnőtteknek, hogy ne csak a romantikus történeteknek legyen jó vége, hanem a kicsit komolyabb sztoriknak is, mert azok általában szomorú véget érnek...


Köszönöm, Diana Sotonak, hogy olvashattam.


2017. július 7., péntek

Végtelen Mezők Hétvége - A zenéről


Forrás: Pixabay
Az írás és a zene jelenti számomra a szabadságot, e két dolog segít kiszakadni a mindennapokból, sőt időnként képesek megteremteni a testen kívüliség érzését is. 

Az elején leszögezem, hogy rémes hangom van, viszont a lábam azonnal járni kezd, még a buszon is, ha a lelkemet is megérintő zenét hallok. A hangom egyébként nem tántorít el attól, hogy otthon a saját szórakoztatásomra énekeljem a dalokat.

Írás közben kikeresek egy dalt a Youtube-on, és a legtöbbször elfogadom az egyik ajánlott  lejátszási listát, általában ugyanattól a bandától, vagy egy Metal ballada válogatást. Előfordul az is, hogy a véletlenre bízom a dolgot, hagyom hogy jöjjön, amit a "Nagy Testvér" nekem szán, ilyenkor azért egy-két dalt átugrok, mert épp nem illik a hangulatomhoz (hallgatok komolyzenét, indián és ír dalokat is), és keresek egy másik számot.

Számomra nemcsak a dallam fontos, hanem a szöveg is, ezért magyar nyelvű dalokat csak kikapcsolódás céljából hallgatok, mert önkéntelenül figyelek a dal történetére, még akkor is, ha kívülről fújom, és ez nem segíti az elmélyülést az írásban. Az idegen nyelvű dalok szövegét is megkeresem, és kiszótározom magamnak. Néha kifejezetten segít az írás elkezdésében, ha teljesen átérzem a szám hangulatát, egy ilyen dal például a Watching over Me. Az egyik legkedvesebb "sírós" számom.

Tíz-tíz  dalt sorolok fel, ami mutatja a mostani hangulatomat is, de a legtöbb évek óta a listámon szerepel, néha kihullik egy-egy, és jön helyette másik.



És egy ráadás:

Szeretem a gitárszólókat, és szerintem  igazán a thrash metal gitárosok nagyok ebben... Gary Holt (ezüst) és Lee Altus (fekete).
Kiváló háttérzene csatajelenetek írásához és feszültség levezető egy hosszú nap után:





2017. június 14., szerda

Velencei Rita: Kávés és krémes


Nagyon elmaradtam ezzel a poszttal itt a blogon, de a Moly-on már értékeltem a könyvet, és most itt is utolérem magam. Csak az olvasással nem haladok - írok, írok, írok. Ezért kevés most a könyves poszt. A türelmeteket kérem!  
Helyette, ha ajánlhatok ilyet: olvassatok kellemes kikapcsolódást nyújtó regényeket, Velencei Rita regényét is természetesen, amit szeretettel ajánlok a műfaj kedvelőinek. 
Bármilyen műfajt szerettek is, olvassatok  minél többet magyar íróktól, mert sokan vannak jók, sőt nagyon jók!

Könnyű, humoros, romantikus, kellemes kikapcsolódást nyújtó olvasmány a Kávé és krémes, bár ha egymás után mérlegre tennénk a könyvben szereplő krémeseket és Tibiket, elképesztően nagy számokat kapnánk. A főszereplő Annamari szereti a krémest, és több mint másfél év után sem volt képes kiszeretni Tibiből, aki egyébként elhagyta. Ezzel az alapszituációval indul a történet, melyben a szimpatikus, modellként is dolgozó lány birkózik a hétköznapokkal és Tibi emlékével, miközben megpróbál szert tenni egy igényeinek megfelelő barátra, aki tulajdonképpen Tibi is lehetne, és közben eszméletlen sok krémesbe fojtja a bánatát Tibi miatt. Szerencsére a barátnői mellette állnak, van rengeteg kávé és krémes, és az egymás után sorakozó, sokféle, randipartner mellett gondolatban ott van Tibi is, míg aztán a végére, ahogy a romantikus történetekben lenni szokott…

2017. május 30., kedd

Kérdezz-felelek játék íróknak


A játék lényege, írók kérdeznek írókat, akik blogbejegyzésben válaszolnak.

Aki kérdezett: Tomcsik Nóra.

1. Ha egyetlen könyvvel kellene jellemezned magad melyik lenne az? Miért?
Elizabeth Gaskell: Észak és Dél. A főszereplő hölgyet rokonléleknek éreztem.

2. Volt olyan regényhős, akibe szerelmes voltál? Ki volt az, és mi fogott meg benne?
Ari Ben Kánaán  (Leon Uris: Exodus) – az elhivatottsága.
Jan Skreztuski (Henryk Sienkiewicz: Tűzzel-vassal)  – úgy egy az egyben…

3. Mennyire tartod fontosnak az olvasókkal való személyes kontaktust? Hogyan ápolod velük a kapcsolatot?
Fontosnak tartom az őszinte beszélgetéseket, például a dedikálások alkalmával. Az emberek néha megnyílnak – volt szerencsém közreműködni ilyen helyzetben általam tisztelt írók mellett.
Az író a saját érzéseit transzformálja át történetté, miközben ezeket az érzéseket a világból nyeri, lényegében a későbbi olvasóitól, és ha empatikus és alázatos, akkor olyan mesét tud visszaadni, amiben az olvasó megtalálja saját magát.

4. Ha választhatnál, hogy melyik nagy íróval vagy költővel ülnél be egy kávéra, ki lenne az? Miért?
Nicholas Evans. Kevés könyvet írt, nem ragadta el a mai „írjunk évente egy bestsellert" hajsza. Fantasztikus a karakterteremtő képessége és az, ahogy játszik az idősíkokkal.

5. Honnan merítesz a történeteidhez? Mi inspirál?
A valóság, amit görbe tükrön át nézek.


6. Ha ettől kezdve csak egyetlen egy könyvet olvashatnál (de azt, ahányszor csak akarod) egész életedben melyik lenne az?
Az baj, ha két kötetes? Száz híres regény – Táncsics Kiadó

7. Min dolgozol most, vagy mi a következő könyvterved? Elárulhatsz róla valamit?
Szeretem írni, mert szabadon írom. Ugyanúgy emberi sorsokról, jóról és rosszról szól, ahogy például az Őrző, de minden benne van, amit az eddigi regényekből megírás után kihúztam: csúnya beszéd, erotika, naturalisztikus leírás – valószínűleg 18-as karika és álnév kell hozzá.

8. Ha nem írhatnál többé, mi volna az, amiben (szinte) ugyanígy ki tudnál teljesedni?
Elmennék Kanadába főzni a favágóknak és fát ültetni, ha favágónak nem vesznek fel.

9. Van példaképed/példaképeid? Kik azok az írók, akiknek munkássága meghatározó az életedben?
Leon Uris, Nicholas Evans, Murakami Haruki.

10. Előfordult már, hogy megnéztél egy könyvből készült filmet, és a film tetszett jobban? Ha igen melyik volt?
Bernard Cornwell: Sharpe sorozat.


2017. május 1., hétfő

Cornelie C. G.: Teremtő erő

Nem tudom mikor lesz energiám és időm hosszabb bejegyzést írni a blogra ezért mielőtt írnék a Teremtő erőről, teszek egy személyes jellegű kitérőt... A könyvről a dőlt betűs rész alatt olvashattok)
Pillanatnyilag az "összecsaptak a hullámok a  fejem felett" állapotában létezem, az új regény, ami egyik pillanatról a másikra talált rám, és azóta fogva tart, elrabolja az összes szabadidőmet és rendesen lerövidíti az éjszakákat is.

Nem számítva arra, hogy a közeljövőben írni fogok (az elmúlt évek ez irányú küszködése nem sok reményt mutatott), bevállaltam néhány molyos kihívást, és most, sajnos kényszeríteni kell magam, még akkor is, ha én választottam a könyvet, hogy elővegyek egy-egy kötetet a sok éppen olvasott közül, és haladjak vele. Ráadásul arra is figyelnem kell, hogy ne vágjon a témában, amit írok, mert az zavart okozhat. Amikor a Teremtő erő című könyvet elkezdtem még csak a kihívások könyvei vártak rám, viszont hogy a bejegyzés ilyen későn került fel a blogra, abba már a készülő regény is belejátszik. 
Időközben befejeztem Cornelie C. G. Érzelmi vírusveszély című könyvét is, ami a Teremtő erő előzménye. A romantikus-kommandós történet kellemes perceket szerzett nekem, de nem merem megígérni, hogy írok róla blogra a közeljövőben.

A Teremtő erő A magánkiadás gyöngyszemei - kortárs magyar könyvek kihívás egyik könyve, amit a szerzőtől kaptam meg olvasásra, ezért azonnal belekezdtem, hogy gyorsan tovább tudjam majd küldeni, ám a feladat néhány oldal után elveszítette feladat jellegét, mert beszippantott a történet. 
A regényben van krimi és romantikus szál, a tudományos felfedezés miatt feltételeztem egy kis sci-fi vonalat is, és bevallom, nem tudom, mennyi a valóság alapja az egyébként érdekesen és hihetően felvázolt tudományos kutatásnak. Ez pluszpont a történetnek.
A könyv másik erősségének a karaktereket, illetve a karakterek közötti kapcsolatrendszer felépítését érzem. Újabban divatos szóhasználat, hogy a szerelmi partnerek között működik a kémia, itt a nemektől függetlenül volt egy sajátos harmónia, összhang a "mese szerint" együttműködő felek között.
A kötet valójában egy másik könyv folytatása, ennek ellenére nem volt hiányérzetem, olyan jól lett beépítve a múlt a jelenbe, a szereplők kedvéért azonban tervbe vettem, hogy az első részt is elolvasom.
A borító nagyon tetszik, és bizony eldöntöttem magamban, hogy a Tiziana kegyeiért versengő két férfi közül, melyik, melyik,de azt is elmondom, hogy a számomra legkedvesebb szereplő nem a két lovag közül került ki. John, a magánnyomozó a humora és laza stílusa miatt lopta be magát a szívembe. 
Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek, aki kedveli a kaland, a krimi és a romantika kellemesen kikapcsoló elegyét.
Köszönöm a könyvet az írónőnek!



2017. április 17., hétfő

Hat éves a blog

Kép: Pixabay

Egy szép bejegyzést szerettem volna ma a blogra, de április 9-én rám talált egy új történet. Számomra is meglepő, hogy alig több mint egy hét leforgása alatt az ötlet jelen állapotában cirka 87000 karakteres dokumentummá fejlődött, és a második jegyzetfüzetet kezdtem el arra az esetre, ha  nem vagyok gépnél. Tudom, hova szeretnék eljutni, melyik karakternek milyen szerepet szánok, és mik állnak az események hátterében. 
Ilyenkor nehéz más jellegű írásokra és az olvasásra koncentrálni, de igyekszem egyéb vállalásaimat is teljesíteni amellett, hogy most ez a történet áll a fókuszban. Bízom benne, hogy hamarosan olyan állapotba sikerül hoznom, hogy akár részleteket is mutathatok belőle, addig is a születésnapi bejegyzés fő híre:

  Új regényen dolgozom! 

2017. április 14., péntek

Áldott, szép húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!

Kép: Pixabay


Az ünnepre való tekintettel most kihagyom a Végtelen Mezők Hétvége bejegyzést. 

Mindenkinek szép, családdal, barátokkal, rokonokkal, vagy egyszerűen csak pihenéssel eltöltött tartalmas időszakot kívánok!


2017. április 8., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Íráskényszer, válság, menekülő útvonalak

Most egy személyes hangvételű írás következik, ami talán érthetőbbé teszi a hozzám hasonló íróember ragaszkodását az irományához, a jelentkező indulatokat és a  védelmező-védekező ösztönök feléledését, ha támadás éri a "Művet".

A legjellemzőbb állapotok, amiket megélek egy-egy regény, novella írása során


Íráskényszer
Az íráskényszer - sokan talán úgy gondolják - a legjobb állapot, amit csak egy magamfajta kívánhat. Valóban szuper dolgok jöhetnek létre, hiszen a beszélgetésekből azt derült ki, hogy az olvasóknak is tetszenek az ilyenkor született részek. Ám ebben az időszakban egy felfokozott idegállapotban vagyok, minden külső, zavaró hatásra érzékenyen, feszülten reagálok, amellett, hogy szárnyal a fantáziám és dőlnek belőlem a szavak, sorok.  Ilyenkor valóban csodás dolgok születnek, mindaddig, amíg meg nem reked egy gondolatsor.  Ez bekövetkezhet zavaró külső hatásra, de néha egyszerűen csakúgy magától is elmúlik a kényszeres írás, például, ha sikeresen lezárok egy felpörgető jelenetet. Az eufóriát követi a csend, és néha a kudarcélmény,  ha befejezetlenül marad az adott szakasz. Úgy vélem, ez az ihletett, túlpörgetett állapot az, amit egyes művészek megpróbálnak alkohol, drog segítségével előidézni, ha nem jelentkezik magától. Mivel egyéb irányú kötelezettségeim is vannak az íráson kívül, nem élek ilyen pótszerekkel, ha nem megy az írás, sajnos nem megy. Nálam ilyenkor jön a válság, erről kicsit alább írok majd. Most jöjjön a

Tervezett írás

Most éppen ezt teszem. Ezt a bejegyzést néhány nagyon jónak vélt mondat, gondolat miatt kezdtem el írni. A  hét elején gyorsan begépeltem őket ide, és  megkerestem a megfelelő képeket, mivel  akkor nem volt több időm, nem folytattam. Ma pedig már szombat van, és szeretném feltenni a Végtelen Mezők Hétvége új bejegyzését, ezért most ebéd után, amikor egy kis csend van körülöttem, megírom az előzőekben összeállított vázlat szerint. Ha megírtam, egyszer-kétszer még átolvasom majd az egészet, és közzéteszem.   Így  megy a tervezett írás... Mi történik akkor, ha ez egy regény? Az ötlet születésekor általában tudom, van-e elég ismeretem elkezdeni a történetet... ha nincs, akkor már az elején keresem a megfelelő szakirodalmat, mert szükséges a következő lépés az

Anyaggyűjtés
Először az Interneten kezdem a kutatást, aztán ha kétségeim vannak az ott fellelt információkkal kapcsolatban, jönnek a szakkönyvek. Gyakran előfordul az is, hogy az elején úgy vélem, van elég ismeretem a témában, de aztán rájövök, hogy mégsem. Ekkor az anyaggyűjtésnek egy feszült, kapkodó változata következik, mert szeretném tovább vinni a  bennem alakuló történetet, de nem merem addig, amíg nem vagyok tisztában mindennel. Sajnos előfordult már, hogy annyira magával ragadott egy történet, hogy csak későn néztem utána valaminek, amiben bizonytalan voltam, és egy az adott körülmények között teljesen jónak tűnő, tuti kis részt kellett átírnom, kínkeservesen. Először el kellett fogadnom a jó tényt, amit én rosszul tudtam, és ennek megfelelően javítani. Iszonyatos kínszenvedés elpusztítani és így újraírni a korábban tökéletesnek vélt, de valójában hibás kis gyönyörűséget... Na, ilyenkor gyakran eljön a szörny, az ellenség, a


Válság
A válság jó esetben valójában nem is válság, hanem az írás, de különösen az eufória utáni kiüresedés, majd a töltekezés időszaka. Természetes, hogy a felfokozott, lelki-, idegállapot utána a szellem és a lélek is pihen, különben kiég (különösen ha valaki még stimulálja is ezzel-azzal). Hasznosan kell eltölteni ezeket a pillanatokat, családdal, barátokkal, zenével, tánccal, anyaggyűjtéssel, olvasással, utazással, ezer és ezer lehetőség van az íráson kívül, kinek éppen mire van szüksége. A válság, a pihenés során szerzett élményeket pedig felhasználhatjuk egy új vershez, novellához, regényhez.
Köszönöm, hogy velem tartottatok, most következik a csendes elrejtőzés a bőröndben, a csendben, a sötétben, felkészülés egy újabb utazásra, kalandra...  (már ott van néhány sora egy jegyzetfüzetben)


Képek forrása: Pixabay

És végezetül: ezeket egyszerűen be kell szúrni, mert hogy ez a könyv ide kerülhetett az az Olvasóknak köszönhető. Hiába írok bizonyos szinten magamnak, magamról, miután az első írásom megjelent a nyilvánosság előtt, fontossá váltak az olvasói visszajelzések, és amikor ilyen formában érkeznek hihetetlenül hálás vagyok.

KÖSZÖNÖM, KEDVES OLVASÓIM!

Publioboox 2017. április 6.

Bookline 2017. április 3.



2017. április 1., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Titkok, tervek és töredékek a Tullia meséiből II.

Ahogy ígértem, még folytatom a Tullia meséivel kapcsolatos emlékek felidézését. Ezúttal törölt részleteket hoztam az Őrző 2006-os változatából, térképeket és egy rajzot. Eredetileg egy rajzolt borítóra vágytam, el is készítettem ezt a skiccet. Többre sajnos az én rajztehetségemből nem futotta, olyan grafikust pedig, akinek el mertem volna mondani az álmom, nem találtam.

Saját rajz Triarról, kicsit elvont - a kék fényű kard egyben korona is...

 Kimaradt részletek teljesen nyers, első verzióban, kidolgozatlanul, a kéziratból másolva

  I. Triar, majdnem gyógyultan elhagyta az erdőt, de még nem tért haza, Mélia és Verlor uralkodik, a királyt halottnak hiszik 


A fogadóba egy kopott ruhás, sánta férfi lépett be, szkút kért, amikor a fogadós kivitte az italt az asztalhoz, megkérdezte:
– Tud itt valaki munkát adni?
– Mihez értesz?
– A marlákhoz és a fegyverekhez, őrző voltam.
– Ez egy kisváros, csak az elöljárónak lehet szüksége hozzád hasonlókra, de fizetni ő sem biztos, hogy tud.
– Hogy-hogy?
– Amióta a király meghalt, itt minden megváltozott. Nincs annyi adó, ami elég lenne.
– A király meghalt?
– Úgy hírlik. Több helyen látták felbukkanni a papot, teljesen egyedül, Triar király pedig nem tért haza.
– Mi lesz a trónnal?
– Az nem az én dolgom! Én csak reménykedem, hogy nem viszik el az összes szkút és bort adó címén. Amíg Triar élt legalább nem éheztünk. Te nem ennél valamit?
A férfi megrázta a fejét.
– Ha az elöljáróhoz indulsz, elküldöm veled a fiam, nehogy a külsőd megtévessze a testőröket.– Mi baj a külsőmmel? Csak nem a sebhelyre célzol az arcomon?
– Veszélyes alaknak látszol, nem hinném, hogy könnyen találsz munkát, mostanában mindenki fél mindenkitől.
– És te?
– Én sajnos nem válogathatok, ha a külsejük után ítélném meg a vendégeim, felkopna az állam. Van neved, idegen?
A kérdés meglepte a harcost, aztán elmosolyodott:
– Mondj egyet!
– Tondar! – vágta rá a fogadós.
– Pont így hívnak engem is – Tondar felállt, és pénzt dobott az asztalra.
Fogadós szinte felmarta a pénzdarabot.
– Jóféle pénz ez,  még Triar verette, ha sok ilyened van, nem fogsz éhezni, ezt bárki elfogadja.
– Sajnos ez volt az utolsó.

– Mire felnyergelsz, odaküldöm a fiam.
– Köszönöm!
Tondar megveregette marlája nyakát, amikor mellé ért.
– Most már valóban halott vagyok, öregfiú. Nehogy Triarnak szólíts – súgta mosolyogva az állat fülébe.


Tullia térképek - ekkor tanulgattam a Paint kezelését...
Triarnak megtetszett az álnév, a következő hely, ahol maradni szándékozott, hogy híreket szerezzen, egy falu volt. Itt már így mutatkozott be. Szekérhajtóként részt vett a betakarítási munkában.
Egy napon üres szekereket kísérve bőrpáncélos harcosok érkeztek. A termésért jöttek. Triar legnagyobb megdöbbenésére a falu elöljárójának irányítása mellett az emberek felpakolták a zsákokat a szekerekre. Csak elvétve lehetett tiltakozó morgolódást hallani, de őket is gyorsan elhallgattatták társaik.
Triar a magtár melletti karám kerítésén üldögélt, a harcosok vezetőjének szemet szúrt a jól megtermett félmeztelen férfi, akinek felsőtestén minden kétséget kizáróan harci sérülések nyomai látszottak.
– Ki vagy te? – lépett oda hozzá.
– A nevem Tondar.
– Eddig még nem láttalak itt.
– Csak nem rég érkeztem, élelemért dolgozom.
– Talán másutt is hasznodat vennék.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Van szemem, hogy meglássam a jó harcosokat.
– Ezúttal tévedsz – Triar lelépett a korlátról és néhány bicegő lépést tett a bőrpáncélos felé.
– Ez nem lehet akadály.
– Már nem vagyok a régi.
– Hol harcoltál?
– Itt is, ott is.
– A nagyúr hálás a jó munkáért.
– Miféle nagyúr?!
– Idegen vagy a környéken?
– Nemrég érkeztem.
– Itt minden a nagyúr kezében van.
– Azt hittem, ez a király földje.
– A király halott. A  nagyúrnak különben sem számított soha, sem az elöljárók, sem a törzsfők személye, sokkal nagyobb úrtól kapja a parancsokat.
Triar titkolni próbálta egyre jobban feléledő kíváncsiságát.
– Te ismered a nagyúr szándékait?
– A nagyúr egyetlen célja, a hitetlenek helyes útra terelése, és ezért nem számít semmi áldozat. Adományokat is küld a kétkedőknek.
– Láttad már őt személyesen?
– Soha! Ekkora megtiszteltetést nem érdemelhet ki mindenki, de remélem egy napon részem lesz ebben a kegyben.
Triar a fejét ingatta.
– Csodálatra méltó az elhivatottságod, én eddig csak a mindennapi betevőért harcoltam.
– Adj esélyt magadnak, barátom, állj közénk!
– Mikor indultok tovább? Itt még el kell végeznem a munkát, amire felfogadtak.
– Ezt a szállítmányt elkísérjük egy másik faluba, és visszatérünk ide, hogy leendő harcosokat válogassunk, majd a nagyúr egyik táborába kísérjük őket. Akkor te is velünk jöhetsz.
Triar fejet hajtott.
– Köszönöm a lehetőséget.

A harcosok másnap pirkadatkor elhagyták a falut, Triar pedig a sötétség leszálltakor tűnt el, nyomtalanul.

II. Triar és Nindra téli kalandja


Triar a hóolvadás után a lakótoronyba készült. Nindra minden áron vele akart tartani.
– Maradj, kedves! – kérte Triar.
– Jobb lenne, ha még te sem indulnál útnak – szólt közbe Lakor, ez a tavasz most nagyon csalóka, úgy vélem, visszatér a tél.


Kép: Pixabay
Hatalmas hóviharba keveredtek, a kocsi kereke megszorult, és az egyik marla lába eltörött. Triar előre küldte a testőröket segítségért. A hóvihar miatt nem engedte Nindrát nyeregbe ülni, ő maga maradt ott a védelmére. Triar visszaparancsolta feleségét a kocsiba.
Szürkületkor egy terrát láttak feltűnni, a kocsis tűzifáért volt, Triar utána indult, mielőtt elindult volna, Nindrának megparancsolta, hogy ki ne merjen szállni a kocsiból. A kevés maradék fából tüzet is rakott a kocsi ajtaja előtt. Nindra egyre növekvő aggodalommal várt rá.
Triar egyedül tért vissza egy nagy halom rőzsével, Nindra rémülten vette észre a feléje tartó terrát. Az állat a következő pillanatban Triarra vetette magát, Nindra figyelmeztető kiáltására a férfi legalább az arca elé kapta jobb karját.
– Maradj ott! – hallotta Nindra férje üvöltését.
Az asszony tudta, hogy ebben  a helyzetben Triarnak semmi esélye a tőrét elővenni a csizmájából. A tiltás ellenére kiszállt a kocsiból, kezében Triar tegezével, egy nyílvesszőt vett ki belőle, tudta, hogy az íjat úgy sem tudná megfeszíteni, de úgy gondolta eltereli a terra figyelmét, míg férje a tőrért nyúl.
Minden bátorságát összeszedve a küzdőkhöz szaladt, és belevágta a nyilat a terra hátába, a vessző eltörött Nindra a hóba zuhant. A fenevad valóba hátrafordult, megnézni új ellenfelét, ám ez a pillanat elengedő volt Triarnak, hogy megragadja tőrét, és szíven szúrja a terrát.
– Megmondtam, hogy maradj a kocsiban! – förmedt Nindrára, amikor a tetemet félrelökve felállt. – Ritkán vannak egyedül, talán valami falka nélküli megvert trónkövetelő lehetett, szerencsénk volt. Ha  felderítő, bármikor felbukkanhatnak a társai – magyarázta Nindránk némileg csillapodva.– Siessünk vissza a kocsihoz, ott biztonságban leszünk – lehajolt és felsegítette az asszonyt.
Nindra aggódva nézte a megszaggatott véres kabátot férjén.
– Ez a terra vére, semmi bajom!
Nindra nem hagyta annyiban a dolgot, a kocsiban meggyőződhetett róla, hogy Triar felsőteste a vastag téli ruhának köszönhetően nem sérült meg, ám karját alaposan megszaggatták a terra fogai.
Míg a férfi kibújt a kabátból, Nindra az ételes ládában keresgélt, és Triar legnagyobb ámulatára egy tömlő pálinkát (abban az időben még erősen gondolkodtam a magyar dolgok direktebb használatán).
– Azzal meg mit akarsz? – kérdezte.
Nindra habozás nélkül a karjára öntötte, Triar felüvöltött a fájdalomtól, eltorzult arccal nézett Nindrára.
– Az édesapád egy elfertőződött sebtől halt meg, úgy tudom…
– Ez még nem ok arra, hogy megkínoz.
– Nincs más, amivel ki tudnám tisztítani – azzal letépett ingéből egy jókora darabot és körbetekerte Triar karját.Férje most már hálás tekintettel nézte.
– Köszönök mindent – mondta megsimogatva Nindra arcát.– Nélküled, talán ő győzött volna.
Nindra elmosolyodott.
– Nem hiszem. Vedd vissza a kabátot, nagyon hideg van.
Triar kiszállt a kocsiból ott öltözött fel.
– Visszamegyek a rőzséért.
Nindra értetlenül nézett rá.
– Fel kell éleszteni a tüzet, még mielőtt leszáll a teljes sötétség. Attól tartok, a terrák hamarosan többen lesznek. Csak a tűz mellett élhetjük túl ezt az éjszakát. A kezem ügyében lesz tőr, tehát maradj itt! Érted? Bármi történik, maradj itt!
Triar megrakta a tüzet, aztán alaposan bebugyolálta Nindrát takarókba és köpenyekbe.
– Pihenj! Próbálj aludni kicsit!
– Maradj itt velem!
– Vigyázni kell a tűzre! Nem engedhetem, hogy kialudjon.
– Hol lehet  a kocsis?
– Nem tudni…
– El kellett volna mennünk a testőrökkel – mondta Nindra.
– Ugyan, kicsim!
– Marlaháton már biztos helyre értél volna. Lakornak igaza volt! Miattam kerültél veszélybe.
– Jaj, Nindra?! – Triar magához szorította, homlokon csókolta.– Aludj! – suttogta, mikor Nindra a vállára hajtotta a fejét, gyengéden ringatni kezdte.
– Maradj mellettem! – kérte Nindra már álomittas hangon.

Amikor Triar úgy gondolta, már nem ébreszti fel, kimászott a kocsiból megrakta a tüzet, magára húzott egy takarót és mellékuporodott.
Kora délelőtt megérkezett a kocsis egy szekérrel és néhány emberrel egy közeli faluból, nem sokkal később a testőrök is visszatértek a megjavított kerékkel.
A lakótorony biztos menedékében, miután Nindra ellátta és átkötözte a sebét, Triar azonnal magához rendelte az idemenekült őrzőket, akik miatt erre a veszélyes útra vállalkozott.
A négy harcos egy falu védelme során sérült meg, és Triar mindent tudni akart, hogy felkészülhessen a többi település védelmére. Úgy gondolta, az ellenség amint az idő engedi, megindítja majd a támadást, és ő meg akarta előzni őket a felkészüléssel.
Miután egyedül maradt a trónteremben, Nindra sietett be hozzá, megállt a trónszék mellett és némán nézte őt.
– Ugye, tudod, miért vagyok itt? – kérdezte.
Triar mosolyogva bólintott.
– Azért hogy aludni kísérj.
– Aggódom érted.
– Tudom, kincsem.
– Ha nem számolom, hogy az utazás során alig aludtál, akkor is sok az álmatlanul töltött két éjszaka. A terra is sok erőt kivett belőled. Felelőtlen vagy, ugye tudod?
Triar vállat vont.
– Csak neked engedem, hogy így beszélj velem!
– Aggódom érted – Nindra szavaiból már eltűnt minden gyengédség.– És mindenki, aki figyelmeztet a pihenés fontosságára, ugyan ezért teszi. Örökké rettegek, amikor távol vagy, amikor velem vagy, legalább most lehessek nyugodt.

Triar Nindra unszolásának engedve végül mégis a kamrájába ment, és másnap délig aludt.
 
Az Őrzőről könyvajánló olvasható a Trivium Egyesület oldalán:


Hír a Tullia meséi második részéről: új jegyzet füzetet nyitottam, és úgy tűnik, meg van módszer az Őrző lezáratlan szálainak átvezetéséhez.

2017. március 28., kedd

Könyvbemutató Mosonmagyaróváron a Hszien Ezoterikus Ajándékboltban

Polcon a könyveim...

Az első "távoli" találkozóm volt az olvasókkal 2017. március 25-én szombaton Mosonmagyaróváron a Hszien Ezoterikus Ajándékboltban. Koósz Fanni beszélgetőtársammal autóval utaztunk a helyszínre. A városba érve egy kicsit meg kellett állnunk, mert nem tudtuk, hova is kell mennünk pontosan a hosszú főutcán, ennek köszönhetően az utolsó pillanatban estünk be. Szóval nem volt időm izgulni.
Rengeteget beszéltem, jó, ez volt a dolgom, de ilyenkor haragszom is magamra egy kicsit. Még erről is kellett volna beszélni, arról meg nem úgy kellett volna, biztos sok voltam a vendégeknek... Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarognak bennem. Pedig tudom, hogy utólag nem szabad. Ahogy az írásainkat meg kell tanulni elengedni, a pillanat hevében született szavainkkal ugyanígy kell tennünk.
Egyébként számomra fantasztikusra sikerült az egész délután, nemcsak a Végtelen Mezők Vándora, hanem az Őrző is szóba került, és az írást segítő vagy akadályozó tényezők mellett egy kicsi magánélet, csak a megértés kedvéért...
A beszélgetés után még ott maradtunk vendéglátónkkal és beszélgettünk további tennivalóinkról, többek között a könyvkiadásról, hiszen neki is vannak könyves tervei, és az én következő könyvem is majdnem készen van már (Krisz Nádasi - KNW kérte vissza, hogy megnézze, mennyire sikerült a tanácsainak megfelelően átdolgozni romantikus fantasy regényemet).

Életfa szivárvány fluorittal

A délután folyamán nem egyszer sétáltam végig az üzletben, többször is végigböngésztem a polcokat. Könyveket hagytunk ott, ékszerekkel és élményekkel tértünk haza. Nagyon szeretem az ásványokból és természetes anyagokból készült nyakbavalókat, a mécseseket, gyertyákat, a füstölők illatát. Ez a nap mindenféle szempontból sokat adott nekem, és remélem, minden kedves vendégnek, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. Köszönöm!
A könyveim ezentúl Mosonmagyaróváron is kaphatók, keressétek bátran, a Hszien Ajándékbolt egyéb gyönyörű termékeivel egyetemben.
A Végtelen Mezők Vándora és az Őrző egy Facebook posztban  rendkívül megtisztelő ajánlót is kaptak.

Köszönöm és sok sikert, Hszien!


2017. március 25., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Titkok, tervek és töredékek a Tullia meséiből I.

40000 - Elértük, túlléptük, köszönöm!!!


 Régóta tervezgettem már egy ilyen jellegű bejegyzést... 
Egy Kedves Olvasó hiányolta a térképet a könyvből, és akkor jutott eszembe, hogyha kezdetleges formában is, de bizony készítettem. Rövid keresgélés után nemcsak a térképet találtam meg, hanem más emlékeket is, többek között füzeteket olyan jegyzetekkel, amik végül kimaradtak a könyvből. Láttam, hogy a blog látogatottság számlálója a 40000 felé közelít. Könyvbemutatóra hívtak Mosonmagyaróvárra. Többen megkerestek email-ben, üzenetben és kérdéseket tettek fel a Tullia meséivel kapcsolatban, ami hihetetlenül jó érzés, és úgy éreztem, meg kell köszönöm az olvasóknak az érdeklődést, amit kaptam tőlük. 
Következzen a bejegyzés a Tullia meséiről:

Tullia térképe a törzsek lakhelye szerint, a kézzel írt sorok az egyes szereplők életkorára utalnak.

Talán többeknek is újdonság, hogy a Tullia meséi sorozat első regénye, Fények tánca címmel már jóval az Őrző előtt elkészült. Ebben Triar csak egy régi legenda szereplője, a varázserejű, kék fényű kard egykori tulajdonosa. Egy jóslat indítja el az eseményeket:
"Egy napon eljön a Kiválasztott, és Triar kardjával békét hoz a Végtelen Mezőkre. 
Ezzel a békével egy nagy király uralma és Tullia virágkora kezdődik."
Ennek a könyvnek nem terveztem folytatást, hiszen ez volt az egyik első befejezett regényem, de a kard - mint a varázslatos tárgyak általában -, nem hagyott nyugodni, tudni akarta, ki volt a gazdája. Így született meg Triar története.
Az Őrző című regény szándékosan ilyen töredékes. Gyerekkorom kedvenc olvasmányai közé tartoztak a különböző népek regéi, mondái. Először bosszantott, hogy ezekben a hősökről olyan keveset írnak, csak a fontos, dicső, eget-földet megrengető tetteiket ismerjük, és nagyon keveset tudunk a nyugodt hétköznapokról, a családi életükről, a békés vadászatokról és a csendes öregkorról. Aztán beláttam, ez nem tartozik hozzá a hősképhez.
Triar, a legendává váló király történetét e koncepció mentén írtam.

Jegyzet kimaradt jelenettel

A kimaradt jelenetek között van több epizód is abból az időből, mikor Triar a baleset után egy időre eltűnik, és azt gondolják róla, hogy halott, és előkerült egy rövidke erotikus jelenet Triarral és Nindrával.

Ki lehet bogarászni a macskakaparásom? :)
Néhány szereplőről kisregényt, de legalább novellát szeretnék írni, és mivel életük összekapcsolódik Triar életének egyes szakaszaival, ezeket szándékosan kihagytam az Őrző történetéből. Nem szeretném, ha ugyanazok a jelenetek köszönnének vissza minden kötetből, csak más szemszögből. Tudom, hogy sokan szeretik megismerni  a történetet több szereplő nézőpontjából, és remélem, megbocsátják nekem, hogy én olvasóként jobban kedvelem a fantáziát megmozgató elhallgatásokat, mint az ismétléseket. Íróként pedig még nem próbálkoztam olyan történettel, ahol ugyanazt az eseményt több szereplő szemszögéből láthatjuk, és a Tullia meséi túl fontos és kedves nekem, hogy rajta kísérletezzek.
A sebhelyes nyakú  címmel tervezek írni Lorkról, itt nagy szerepe lesz a kamasz Triarnak. Darnak, a király testőrének is szánok egy saját történetet, melyben sokat találkozhattok majd az országot járó, harcos Triar királlyal. A testőrnek egyébként fontos szerepe lesz A Tűz Őrzője című második kötetben, ahogy Hutarnak és törzsének is. Lesznek szálak, amik visszanyúlnak az Őrző történetébe, és itt nyernek magyarázatot. Jelenleg A Tűz Őrzőjén dolgozom.

Végezetül változatlan formában másolva a jegyzetből:


Triar néhány pillanatig még várt, aztán megfogta Nindra kezét és lehúzta maga mellé. Lágy csókot lehelt az ajkára, közben szinte félve simította végig az arcát, nyakát, megérintette a mellét. Várakozva nézett Nindrára. A lány kicsatolta ruháját a nyakánál, Triar óvatosan húzta le a derekáig. Csókolni kezdte a vállát, érezte, ahogy reszket, mindent tökéletesen akart csinálni (a húzásokat kihagytam). Hirtelen felállt, Nindra értetlenül nézte. A fa alá dobott köpenyét a földre terítette, erre fektette a lányt.
– Akarod? – kérdezte félve.
Nindra zavartan bólintott. Triar megcsókolta, aztán elindult lefelé, hogy ajkával és nyelvével fedezze fel lány testét. Két kezébe fogta aprócska melleit, végigsimította a derekát, és lehúzta róla a ruhát. Megborzongott, ahogy újra láthatta a törékeny testet, amely álmaiban kísértette az esküvőjük óta.
Körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte a lány hasát, és szép lassan elindult lefelé, először ujjaival fedezte fel a lány combjainak közét... Sajnos itt vége...
(Úgy emlékszem, hogy a számítógépbe az egész jelenetet beírtam, de aztán kitöröltem, mert úgy éreztem, nem illik a történet hangulatához - ha a régi mentési CD-ken megtalálom, felteszem a részletet.)

2017. március 18., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Tudok rosszul írni


Jövő hétvégén a Végtelen Mezők Vándora kötet bemutatójára megyek Mosonmagyaróvárra, a Hszien Ezoterikus Ajándékboltba.  Nem biztos, hogy  rögtön után elkészül a beszámoló bejegyzés... Ezért előre is elnézést kérek!
Most viszont remélem, sikerül mosolyt varázsolnom néhány olvasó arcára, ugyanis egy másik játékban is részt vettem Krisz Nádasi KNW oldalán. 

Légszomj  

A nevem Liz, derékig érő hosszú szőke hajam van, rendszeresen futok, jó alakom van. Kislánykorom óta szerelmes vagyok Richardba. Menő srác, jó annyira már nem srác, huszonkét éves. Azt hiszem, kidobó valami klubban.
Az osztálytársam Julie a barátjával Daviddel jár. Julie szerint, ha én Richarddal járnék, akkor együtt mehetnénk táncolni. Apa azt mondta rockerek, megtiltotta hogy találkozzak velük. Julie anyukája telefonált, hogy elestek a motorral. Julie jól van, de nem lehet tudni Daviddel mi lesz. Elképzeltem, hogy Richard sérült meg, és annyit sírtam, hogy piros lett a szemem, pedig a képzeletemben még sérülten is szép volt.
Másnap Apa elvitt a kórházba. A parkolóban észrevettem Richard Harleyját. Nagyon bíztam benne, hogy Apa nem látta mennyire elsápadtam, és hogy remeg a szám. Ha félek, mindig remegek.
– Nem kell megvárnod, hazasétálok egyedül – mondtam Apának.
Megkérdeztem a recepción, hol van Julie és David. Davidet csak rokonok látogathatták.
A táblák alapján megtaláltam az intenzívet, megláttam Richardot.  Még sápadtabb lettem. Annyira helyes volt, ahogy könyökeivel a térdeire támaszkodva ült. Hosszú fekete haja előrehullott, eltakarta az arcát. Meghallotta puha lépteimet és felnézett. Mosolygott,  ezen annyira meglepődöttem, hogy megint elsápadtam. Richard felállt, felém indult, levegőt venni is elfelejtettem.
– Szia, cica! – mondta szép mély hangján, megölelt, úgy megszorított, hogy most meg nem tudtam levegőt venni. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudok levegőt venni ezért megpróbáltam kiszabadulni, és annyira fázni kezdtem, mikor Richard elengedett, mert olyan forró volt az ölelése, hogy fáztam tőle és kis pillangók repkedtek a gyomromban. Akkor elsápadtam, mert rájöttem, hogy biztos megsértődött. Ezért gyorsan akartam adni Richardnak egy puszit, de valahogyan véletlenül a szájára adtam puszit. Kicsit borostás volt és megszúrta az ajkam, de ez olyan jó érzés volt, hogy remegtem, és akkor megint megölelt. Most már nem akartam kiszabadulni és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy megint fáztam és nem kaptam levegőt…

Hogy mi volt a feladat?

"Ha van kedved, nevezz be, mondjuk egy legföljebb 300 szavas szösszenettel. Fontos, hogy nagyjából legyen értelme a sztoridnak, tehát az ártatlan szemlélő vélhesse úgy, hogy komolyan gondoltad. De kövess el benne hibát. Rád bízom, hogy egy hibát nagyítasz fel végig, vagy pedig megpróbálsz minél többet belegyömöszkölni a 300 szóba. (És ne aggódj, hogy a 300 kevés, hiszen a legtöbb rossz írásnak nincs csattanója, vagy rossz van neki.) Ne legyen érthetetlen, vagy ne legyen benne annyi helyesírási hiba, hogy nem látjuk a helyes szavakat. Élvezhetően pocsékat alkoss, amin a hasunkat fogjuk a nevetéstől!"

Először kicsit elszaladt velem a ló, az alábbi sztorit rövidítettem le végül. Két munkacímmel dolgoztam.

A tetkó

A baleset

 A nevem Liz, derékig érő hosszú szőke hajam van, rendszeresen futok a legjobb barátnőmmel, Julie-val és a gimiig versenytáncoltam is, szóval szerintem egész jó alakom van. Kislánykorom óta szerelmes vagyok Richardba. Richard a legszebb srác a környéken, jó annyira már nem srác, huszonkét éves, tulajdonképpen nem tudom, mit dolgozik, azt hiszem, talán kidobó valami klubban.  Richard izmos és szép a mosolya. Ilyenkor édes gödröcskék vannak az arcán. Nagyon menő tetkói vannak. Az egyik karjára egy igazi réti sast varrott fel a barátja, akinek tetováló szalonja van. Richard barátját Davidnek hívják  és mindaketten motoroznak. Davidnek egy karcsú Swallow Hondája van, Richardnak meg egy nagyon menő Harleyja.
Egyszer volt egy nagy balesetük, amikor egy autó leszorította a motorokat az útról, és David Hondája felborult és elsodorta a Harley-t. Richardnak súlyosabb volt a sérülése, de szerencsére nem hibáztatta  Davidet és még most is legjobb barátok. Azóta van az indián toll tetko  Richard  mellkasán. Egyszer láttam félmeztelenül, amikor kosarazott a pályán az öccsével, aki kettővel alattam jár a gimibe. Az indián toll tetkoval a forradást takarja el, mert felvágta valami, ami az úton volt. Végül is szép az a tetko, de Richard mellkasa igazán gyönyörű, tiszta izom, és szerintem teljesen felesleges volt rá a tetko, mert a sebhelyek olyan férfiasak és szexisek. Azért szép, hogy David és Richard még mindig legjobb barátok. mert a legjobb barátnőm Julie Daviddel jár. És Julie szerint, ha én meg Richarddal járnék, akkor mindig együtt lehetnénk és együtt mehetnénk táncolni. Jaj, Julie, annyira édes!
De Apa nagyon haragszik Richardra és Davidre. Azt mondta mocskos rockerek és megtiltotta hogy találkozzak velük. Amióta David eljött hozzánk motorral Julie-ért, most már azért is haragszik, ha Julie-hoz megyek. Már nem is engedi, hogy ott aludjak, csak a közös leckeírásba ment bele, azért is könyörögnöm kellett, hogy legalább Julie nálunk aludhasson. Pedig Julie-ékhoz Richard is elszokott menni, és egyszer mikor ott voltam, csak beugrott mert hozott valamit Davidnek, adott egy puszit. Elhatároztam, hogy aznap este nem mosom meg az arcom, de aztán mégis meg kellett mosnom, mert pizza volt vacsira és pont ott lett paradicsomos egész közel a számhoz, ahova Richard adta a puszit. Mégsem mehettem másnap iskolába pizzaszószosan.  Különben mikor kimentem pisilni lefekvés előtt még ott volt a folt, hogy legalább reggelig ne kelljen lemosnom a puszit, de a száradt szósz már húzta a bőröm és viszketett.
Néhány héttel később Julie anyukája telefonált, épp mikor egy kis nyamvadt vírus miatt hiányoztam.  David és Julie elestek a motorral és mindketten kórházban vannak. Julie viszonylag jól van, de nem lehet tudni Daviddel mi lesz, mert Julie nem találta az iskolában hazafelé menet a bukósisakját és David odaadta neki az övét. Davidet megműtőtték és most altatják és várnak az orvosok, és Julie nagyon rosszul érzi magát, és jó lenne, ha beszélgetnék vele. Egész este sírtam, már aznap este bementem volna, de a szüleim lebeszéltek. Iszonyúan haragudtam rájuk és lelkiismeretfurdalásom volt, mert arra gondoltam, ha ott vagyok, Julie velem jön haza és azért is nagyon ramatyul éreztem magam, mert annyira boldog voltam, hogy nem Richard sérült meg. Elképzeltem, ahogy a fekszik a kórházi ágyon, és  annyit sírtam, hogy piros lett a szemem, pedig a képzeletemben még sérülten is nagyon szép volt, megfogtam a kezét, és akkor kinyitotta a szemét.
Másnap délután aztán Apa elvitt a kórházba. A parkolóban észrevettem Richard Harleyját. Nagyon bíztam benne, hogy Apa nem látta meg mennyire elsápadtam, és hogy remeg a szám. Nem akartam, hogy remegjen, de ha félek, mindig remegek és a kezem is remegett. Nem tudtam, mit fogok mondani Richardnak azt mégsem mondhatom neki, hogy örülök, hogy jól van. Pedig ez az igazság.
– Nem kell megvárnod Apa, majd hazasétálok egyedül – mondtam Apának.
– Biztos, kicsim? Szívesen maradok.
– Kösz, Apa, inkább ne…
Megkérdeztem a recepción, hol van Julie kórterme, aztán visszaszaladtam a pulthoz és megkérdeztem azt is hol van David. Azt mondták, David az intenzív osztályon van és ha nem vagyok rokon nem látogathatom meg.
A táblák alapján megtaláltam az intenzívet és amikor befordultam a folyósóra megláttam Richardot.  Kezem lábam remegett és még sápadtabb lettem, mint előtte. Annyira helyes volt, ahogy előrehajolva, könyökeivel a térdeire támaszkodva ült a széken. A szép hosszú fekete haja előrehullott és eltakarta az arcát, de megismertem volna akkor is ha nem látom a szép sas tetkót a balkarján. Óvatosan lépdeltem a srác felé, hogy ne ijesszem meg, de Richard meghallotta puha lépteimet és felnézett. És mosolygott, és ezen annyira meglepődöttem, hogy megint elsápadtam és remegtem. Megtorpantam. És amikor Richard felállt és felém indult még levegőt venni is elfelejtettem.
– Szia, cica! – mondta Richard szép mély hangján, és megölelt és úgy megszorított, hogy most meg nem tudtam levegőt venni. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudok levegőt venni ezért megpróbáltam kiszabadulni, és annyira fázni kezdtem, mikor Richard elengedett, mert olyan forró volt az ölelése, hogy fáztam tőle és kis pillangók repkedtek a gyomromban. És akkor elsápadtam, mert rájöttem, hogy biztos megsértődött rám. Ezért gyorsan akartam adni Richardnak egy puszit, de valahogyan az egész olyan gyorsan történt és véletlenül a szájára adtam azt a puszit. Kicsit borostás volt és megszúrta az ajkam, de ez olyan jó érzés volt, hogy megborzongtam, és akkor Richard megint megölelt. De most már nem akartam kiszabadulni és Richard olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy megint remegtem és már megint nem kaptam levegőt…


Elég rosszak lettek?





 

2017. március 10., péntek

Végtelen Mezők Hétvége - Hosszú mondat, több mint 500 szó

Most csak egyetlen mondatot osztok meg veletek. Vannak írók, akiknek védjegye a hosszú mondat, egy játék kedvéért én is megpróbálkoztam vele. Az ötlet Nádasi Krisztől ( KNW ) származik. 

Forrás: Pixabay

Nindra reménye

Az egyik választása az volt, hogy nemet mondjon, és ezzel örökre megpecsételje apja, törzse és a saját sorsát is, hiszen akkor menekülhetnek, rejtőzködhetnek mindannyian, soha nem lesznek biztonságban, sem a saját várukban, sem a szövetség földjein, erdeiben, hanem földönfutókká válva iszkolhatnak városról városra, könyöröghetnek az elöljáróknak, parasztoknak, és a végén még a Darvo által gyűlölt őrzőknek is, hogy valahol menedéket leljenek, és ő maga talán sosem mehet férjhez, mert ki fogadna asszonyául egy olyan lányt, aki magát a királyt, a  kegyetlen és ádáz harcost utasította vissza, és tőle félve ki merné vállalni vele együtt az üldöztetést, a nélkülözést, az életet örökké a halál árnyékában, s ki adna menedéket egy ilyen párnak, akik a Sötét Harcos bosszúja elől menekülnek, és ki fogadná be őket a házába, adna ételt, italt, és hol hajthatnák álomra a fejüket, örökké rettegve, a kutató harcosok hangját figyelve, a fegyverek zajára összerezzenve, esőben ázva, hóban rohanva, fel a hegyre, le a völgybe, úton és úton minduntalan, közben reszketve hátranézni, felváltva aludni, sosem megállapodni, csak néhány órára bevackolni, kunyhóba, üregbe, vadak, erdák közé, vadcsapáson rohanni katonáktól és terráktól hajtva, futni, futni, míg aztán ott állnának előtte, és akkor már tudnák, hogy minden hiába volt, vagy elfogadni az ajánlatát egy véreskezű, sötét királynak, egy kegyetlen férfinak, és  vezetni a házát, szolgálni asszonyként, szolgálni szeretőként, ölelni, ápolni, gondoskodni minden kívánságáról - ahogy az ő édesanyja teszi jóságos, békés apjával, de ő kerüli a harcot, a béke híve, tanácskozásra buzdít, békességre, és sosem vett kardot a kezébe, még a kóbor őrzőket sem végeztette ki soha -, mert ha nemet mondana, az apjának menekülésre sem lenne esélye, mint hitszegőt, árulót a király azonnal kivégeztetné, netán saját kezével ölné meg, marla után kötetné, vagy a legrosszabb esetben párharcra hívná, és mit kezdhetne akkor a törzsfő egy harcosok között nevelkedett, csatákban edzett tetterős fiatalabb férfi ellen, aki sántasága ellenére is gyors és olyan hatalmas termetű, amilyet Nindra még nem látott, így ha másért nem, hát szerető apjáért vállalnia kell, amit a sors rámért, hozzámenni ehhez a vérszomjas és gonosz emberhez, kinek talán szeretői vannak, hiszen már nem fiatalember, nem élhet asszony nélkül, s akkor a felesége csak látszatnak kell, és ebbe ő még belekapaszkodhat, ez még reményt, nyugalmat, esélyt adhat arra, hogy ott abban a sötét várban mégis szép élete lehet, hiszen gondozza ő a kertet, fogadja a vendégeket, elvarázsolja a ház népét kedvességével, és talán megenyhül majd az a gonosz ember is egyszer, és akkor Nindra megtanítja szépen beszélni, nem bántani másokat, nem összetörni a szíveket, lelkeket, helyette mosolyogni, kedvesnek lenni, elfeledni a csatákat, háborúkat, az áldozatok vérét, könyörgő tekintetét, rémült siránkozását, a legyőzöttek, megalázottak haragját, ádáz gyűlöletét, s akkor jobb ember lehet, olyan mint amikor még fiatal volt, gyermek, szerető édesanyja, Dipia asszony  mellett, akiről azt mesélték, hogy jóságos volt, gondoskodó feleség és anya, hiszen elengedte maga mellől a fiát, mikor még  szüksége lett volna rá, és visszafogadta Sötét Harcosként, gyilkosként, akkor ő Nindra sem állhat ellen, tennie kell, amit a jó asszonyok, az édesanyja, Raila és leendő férje anyja, Dipia asszony tettek, megküzdeni a törzsért, a hazáért, a családért, a férjéért és persze önmagáért.  

A mondat megírásához Tullia meséi - Őrző című regényem adta a forrást és a hangulatot.
A könyv Facebook oldalán betekintést nyerhettek a történetbe és Tullia világába.

2017. március 5., vasárnap

Végtelen Mezők Hétvége - Nicholas Evans

Egy író, aki engem elvarázsolt, nem is egyszer. A füstlovag lett a nagy kedvenc tőle, de a többi sem okozott csalódást.

2011. szeptember 11-én írtam ezt a cikket a Rica Whimsy olvas blogon, amit aztán később lezártam, mert rájöttem, hogy nem tudok több különböző blogot igényesen vezetni, így maradt a Végtelen Mezők Vándora.

"Miért olvastam el ezt a könyvet?

Két okom volt rá. 
Az első: Tűzoltókról szól, ejtőernyős, erdőtüzekhez riasztott emberekről, akiket mélyen tisztelek.
A  második ok: Láttam filmen a Suttogót és nagyon tetszett, de nem olvastam el, pedig kezemben volt a könyv is. Nem szeretem ugyanazt a sztorit filmen megnézni és könyvben elolvasni, mert valamiben biztos hogy csalódnom kell. (Vagy rossz a szereplőválasztás, vagy nem az eredeti fordítást ültetik át, hanem valami modernizált szörnyűséget, stb.) Na, szóval kíváncsi lettem a szerzőre! 
És nem csalódtam.
Egy gyönyörű regény a barátságról, az önfeláldozásról és a szerelemről. Egy különös szerelmi háromszög története, ahol nem tudtam szurkolni egyik szereplőnek sem, mert mindenki szimpatikus, szerethető és mindhármuknak végig kell járniuk a maguk drámai útját. Tudtam, hogy valaki mindenképpen szenvedni fog.
A két férfi, a két füstlovag és a nő is, akit szeretnek, követnek el hibákat, de képtelen voltam elítélni őket. 
Bizony sírtam ezen a könyvön.
Nagyon jó érzékkel megrajzolt, a tetteikkel bemutatott karakterekkel, képszerűen leírt, drámai jelenetekkel találkoztam. Erre mondják, hogy filmre kívánkozik... Én azonban nem fogom megnézni még akkor sem ha egyszer meglesz, mert Nicholas Evansnek és Pék Zoltánnak, a fordítónak köszönhetően mindent magam előtt láttam."
 
Nicholas Evans: A füstlovag Európa Könyvkiadó 2002

Egyéb könyvei sajnos csak a könyvtárból kikölcsönözve rövid ideig lehettek velem, nem költözhettek fel a polcomra. A Viharhegyet és A csapdát még antikváriumból is szinte lehetetlenség megszerezni.
A csapda a kedvenc állataimról, a farkasokról szól. Így egyértelmű, hogy elvarázsolt a könyv, melyben Nicholas Evans építette karakterekkel szerepelnek együtt.
A Viharhegy pedig egy jégbe fagyott lány és a hozzátartozóinak története.

Egyszerűen nem értem, miért nem ismertebb Nicholas Evans! A  weboldala is rendkívül visszafogott, és valóban nem halmozza el az olvasóit, harminc, hetven, száz történettel. A többi befutott íróhoz képest nagyon kevés könyve van, de minden, amit eddig olvastam tőle egyszerűen lenyűgözött. Szívbe markolóan  mutatja be az emberi sorsokat, játszik az idősíkokkal, párhuzamosan tárja elénk a múltat, jövőt.  Minél mélyebbre haladunk egy-egy történetben annál több titok, részlet, magyarázat tárul fel előttünk. Fokozatosan építi fel a különböző karaktereket, akik rendkívül emberiek. Ha saját habitusunkból eredően nem tudjuk megszeretni, legalább sajnáljuk, megértjük őket, felébresztik az együttérzésünket, előcsalják a könnyeinket. Engem legalábbis nagyon mélyen megérintettek, és szeretnék még többről olvasni. 
Nicholas Evansen kívül Leon Uris és Murakami Haruki azok az írók, akiket az általuk teremtette szereplők miatt olvasok.
Úgy látom, a megváltozott világban elveszítjük (vagy inkább rejtegetni kell)  a régmúlt (hősi) értékeit, mint az önzetlen szeretet, a hűség, a bizalom, az őszinteség, a bátorság és még sok-sok fájdalmasan szép, tiszta érzés, ami emberi emberré tesz bennünket. Szerencsére még akad néhány könyv Nicholas Evanstől is többek között, melyben megtaláljuk őket... és bízom benne, hogy a hétköznapi életből sem vesznek ki teljesen.