2017. augusztus 18., péntek

Diana Soto: Az akasztott király



Megvásárolható
Hosszú idő óta az első új bejegyzés, egy tőlem megszokott szubjektív könyves vélemény.
Szeretem a színműveket, olvasni és nézni is. A színház gyerekkorom óta varázslatos világként él bennem, de sajnos az utóbbi években kimaradt az életemből (ezen változtatni fogok). Az olvasott színművek kis kárpótlást jelentenek, az instrukcióknak megfelelően elképzelem a színpadképet. Hatalmas spoiler következik, mert csak ezzel együtt tudom az őszinte véleményemet megosztani veletek. A kedvenc színházi műfajom - a kevés jó rockopera mellett - a tragédia. Ezért vagyok bajban Diana Soto Az akasztott király című drámájával: az halt meg, akinek meg kellett halnia. A darab, ami nem vígjáték, igazságos véget ért, a gonosz elnyerte méltó büntetését, ez nagyon meglepett. Hozzászoktam, hogy a színházban legtöbbször a jók buknak el, vagy a sors rafináltan szolgáltat igazságot, és a gyarló, tudatlanságból, gyakran szándékosan isteni vagy emberi törvényt szegő  főhős nem saját halálával fizet, hanem egy kedves barátot vagy családtagot veszít el...  Mivel nem tudtam megkedvelni, így sajnálni sem Hámánt, ezért a halála sem volt olyan katartikus erejű, mint például a Bánk bánra vagy Rigolettóra mért sorscsapás. 
A lényeg: Ahasvérus király tanácsadója - Hámán - mesterkedéseinek köszönhetően egyre több hatalomra tesz szert, és még többet akar: származása jogán trónra kerülni. Nem ismertem az eredeti történtet, és biztos voltam benne, hogy Eszternek, Ahasvérus király imádott feleségének annyi... sőt  már szegény férjét is leírtam. Szóval meglepetés volt a vége. Az "Akasztott király" megjegyzés ellenben nagyon a helyén volt...

Ez a dráma személyes tapasztalatot is jelentett számomra, mégpedig, hogy mennyire sztereotípiákban gondolkodom, mennyire ural, ami a külvilágban, irodalomban gyakori, megszokott. Ez "nagyon nem jó", ha egy kicsit több időm (illetve nyugalmam) lesz, még egyszer elolvasom Diana írását, tudván tudva, hogy ez bizony egy negatív fejlődéstörténet, bemutatja, hogyan süllyed valaki egyre mélyebbre.
Abszolút nem szokványos dolog a (tanulságos),  megnyugtató "jó vég" a drámák esetében, az a mesék sajátja. Egyébként több ilyen mese kellene a felnőtteknek, hogy ne csak a romantikus történeteknek legyen jó vége, hanem a kicsit komolyabb sztoriknak is, mert azok általában szomorú véget érnek...


Köszönöm, Diana Sotonak, hogy olvashattam.