2017. december 22., péntek

Karácsonyi történet: Várakozás

Nádasi Krisz írócsoportjának karácsonyi (novella)ajándékozós játékára született ez az önállóan is olvasható aprócska történet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy  kapcsolódik a Végtelen Mezők Vándora kötetemben található A hiúz  című íráshoz. A karácsony a csodák ideje... 

Forrás: Pixabay

Várakozás

 


Lilla feltette a fehér, tüllruhás angyalt, a piros masnikkal és gömbökkel díszített cserepes karácsonyfácska csúcsára, aztán egy pillanatra a konnektorba dugta az égősor csatlakozóját, hogy kipróbálja. Teljes volt a sor, minden izzó világított.
Átment a rendelőbe, eligazította a vizsgálóasztalon a tiszta, zöld lepedőt. Kinyitotta a gyógyszeres szekrényt, átfutotta a dobozok feliratait, a hűtőben is ellenőrizte az ott tárolt szereket. Vetett egy pillantást a sürgős, életmentő műtétekhez előkészített műszerekre, hogyha pácienst hoznak, azonnal segíthessen.
A bejárati ajtót nyitva hagyta, kiment az erdei házból a kapu elé, kipróbálta a Dr. Szakács Lilla ÁLLATORVOS feliratú tábla alatti csengőt. A rendelőből kihallatszó trillázó hangra elégedetten biccentett. Tekintetével követte a városba vezető út vonalát, míg el nem tűnt a fehér fák alatt. A hó hetekkel ezelőtt elolvadt, aztán elmúlt a karácsony. Néhány napja azonban, ismét kemény hideg köszöntött az erdőre, ma hajnalra pedig vastag dér lepte be a fák ágait és az aljnövényzetet. Ezüstfehéren csillogott minden a dermedt arany napfényben, épp aznap, amikor hosszú-hosszú, könnyekkel és aggódással telik napok után végre ő is ünnepelhet.
Újra a város irányába fordult, üres volt az út, és csendes az erdő. Türelmetlen sóhajjal ment vissza a rendelőn át a kis szolgálati lakásba. A szekrényből kivett egy új vadászzöld dzsekit, az ágyon előkészített papírdobozba hajtogatta, rácsukta a skótkockás papírral borított fedelet, majd zöld masnis szalagot kötött rá. Aprócska, révedező mosollyal a szája sarkában helyezte el a kész csomagot a fa alatt. A faliórára pillantott az ajtó felett. Az ablakhoz lépett, a hátsó épületben, ahol a ketrecekben gyakran vendégeskedtek frissen műtött vagy más okból segítségre szoruló állatok, most csak a hiúz lakott. Őt viszont a fadíszítés előtt megnézte, és most már csak arra vágyott, hogy megmentőjének is megmutathassa, milyen szépen meggyógyult.
A két épület között felállított madáretető ajtajában egyetlen kis cinke üldögélt, felfújt tollakkal várakozott. Lilla ekkor döbbent rá, hogy a nagy várakozásban, ő bizony ma elfelejtett ennivalót kitenni a madaraknak. Kapkodva nyúlt a hűtőbe az összekészített szalonnabőrért, aztán fogta a magkeverékes dobozt, és kiszaladt az udvarra.
Miután kitette az étkeket, és visszahúzódott a fal mellé, a madarak lassan odagyűltek. Rövid időre mindenről megfeledkezett, gyönyörködve nézte őket.
Autóduda hangja térítette magához. Visszaszaladt a ház elé. Megpillantotta a vadászruhás Gézát, ahogy a kapu előtt parkoló terepjáró ablakán benyúlva a dudát nyomja. A férfi észrevette, széles mosollyal az arcán integetett neki.
– Na, igyekezz! Már bement, jól van, csak a zárójelentésért kell visszamenni, mert megmondtam a dokinak, vagy odaadja rögtön, vagy nem várunk tovább.
Lilla az utolsó szavakat már a rendelőn átrohanva hallotta, és belépett a szobába.
Egész testében reszketett, könnyes szemmel nézte Ákost, aki a léptei neszére felé fordult a karácsonyfától. Sápadt volt és borostás, balkarja felkötve, de mosolygott.
– Karácsonyfa? – kérdezte boldog csodálkozással, odalépett a lányhoz, szabad kezével megsimogatta az arcát. – De hát bent voltál nálam, a kórházban Szenteste…
– Amikor Géza idehozta a sebesült hiúzt és megmondta, hogy rád lőttek, azt hittem, nem lesz többé karácsony – suttogta Lilla, hozzábújt. – Nem akartam karácsonyfát ebben a szobában úgy, hogy te nem vagy itt velem…

Áldott karácsonyt kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.