Végtelen Mezők Vándora: A mai író játéka

A MAI ÍRÓ egy játék, ahol a Könyvmarketing csoport tagjai faggatják egymást írásról, olvasásról, marketingről.

A hozzám intézett kérdések jól összekapcsolódnak, ezért megpróbálok egy kerek egész kis fogalmazvánnyal válaszolni, hogy minden érdeklődő kedvére mazsolázgathasson.

A játék alapkérdései: mondj magadról pár szót, beszélj a (leendő) könyve(i)dről és ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot.

Az írótársak kérdései:

Nadasi Krisz: Hogyan lyukadtál ki a szakmádnál? Eleve könyvtárszakot végeztél, vagy csak később alakult így?

Sylvia River: Könyvtárosként a laikusnál sokkal több a rálátásod: van a könyvtárnak még létjogosultsága, vagy az elektronikus olvasnivalók miatt egyre kevesebben kölcsönöznek könyvet? A saját könyvednél, hogy látod, az elektronikus formára, vagy a nyomtatottra nagyobb a kereslet? Kedvenc olvasmányaid?

Kocsis Nagy Noémi: Mi inspirált az Őrző megírásában? Van köze az ősmagyaroknak, a Honfoglalásnak a témádhoz? Egyáltalán érdekel ez a korszak, szereted? Az állatok leírásainál "marla" csak a fantáziádra hagyatkoztál, vagy pedig utánanéztél régi ábrázolásokban, kódex képeken? Lakor a táltos típusa is innen a Honfoglaláskorból eredeztethető? Nekem az ő személye nagyon tetszik, mert nemrégiben találkoztam egy hasonló gyógyító emberrel, tehát léteznek ilyenek. Neked konkrét személy volt az inspirációs forrásod, vagy fantázialak ő is?

Diana Landry: Tudom, hogy most elsősorban a javított kiadás tart lázban, de meg kell kérdeznem, hogy mi újság a folytatással? Tervezed a kiadását?

Egri Zsanna: Én egyszer már csináltam veled interjút, így nehéz most új dolgot kérdezni. Érdekelne, hogy az írás mellett jut e időd a könyved reklámozásához, illetve tervezel-e valamilyen különleges akciót?

Lupán Ágnes: Hogy szoktál írni? Van valami rituáléd? Meghatározott napszakban? Helyen? Módon?

Nemrég át kellett alakítanom az életem, a terveim. Egyetlen dolgot tudtam biztosan: az írást és az olvasást tudatosan az életem részévé teszem, mert megnyugtatnak és segítenek egyensúlyt tartani.

A kezdet kezdetén magyar, történelem szakos bölcsész, könyvtáros vagy régész szerettem volna lenni. Ám akkoriban - a ’80-as évek végén -, azt mondták a szüleim, nem mehetek gimnáziumba, szakma kell, mert mi lesz, ha nem vesznek fel egyetemre, vagy velük történik valami… Így maradt a pénzügyi szakközépiskola, ahová az anyukám járt. A stréber diákszínpados, általános iskolásból lázadó rocker lettem, egyszer-kétszer óráról is kizavartak. Közben tizenkét éves koromtól írtam rendületlenül. A munkába állás, a banki meló szellemi agyhalált eredményezett, így onnan gyorsan leléptem. A következő munkahelyemen sem éreztem jól magam. Így próbaszerencse alapon, hogy visszataláljak a kulturális vonalra, pótfelvételiztem. Felvettek, három szuper év következett a főiskolán, örömtanulás munka mellett. Államvizsgázni már úgy mentem, hogy otthon várt az alig kéthetes kisbabám, majd jött a kistestvér is. A gyerekekkel otthon töltött évek alatt minden szabadidőmben - leginkább alvás helyett -, írtam, olvastam, pályáztam, virtuális és nem virtuális művészkörök tagja lettem. Mostanáig írtam öt regényt, meséket, novellákat, verseket. Első regényem Triar kardjáról szól, jóval Triar királysága utáni időkben játszódik, lényegében a Tullia meséi utolsó része. Most a sorára vár, míg az Őrzőt követő történetekben elmúlik addig az idő. Az Őrző közvetlen folytatása sajnos megakadt magánéleti zűrök miatt. Kiadásra előkészíthető állapotban van egy kétrészes romantikus kalandregényem, indián főhőssel. Ha sikerül, az első részt idén elküldöm a Publio-nak. Az ötödik regényem szintén fantasy, talán urban-fantasynek lehet nevezni, a mi világunk és egy párhuzamos világ lakóinak sorsa fonódik össze. Jelenleg egy novellás kötet tavaszi megjelentetésén dolgozom az Őrző újrakiadása mellett.

A könyvtárba GYES, illetve néhány év antikváriumi munka után kerültem, de valójában az államvizsga óta tudom, hogy rátaláltam a helyes útra, mert művészet, kultúra, irodalom nélkül nem tudok kiegyensúlyozottan létezni.

A könyvtárra, úgy veszem észre, ma is van igény. A dolgozó középkorú felnőttek közül kevesen járnak, ez érthető, de nyugdíjasok és tinik egész sokan. A főiskolások és egyetemisták szívesen tanulnak könyvből továbbra is. Úgy tapasztalom és úgy tudom, kutatások is azt támasztják alá, hogy jobban rögzül az a tudás, amit könyvből olvasva tanulunk, mint amit képernyőről. Én személy szerint kinyomtatva javítom a saját kézirataim, mert jobban észreveszem a hibákat. Anyaként pedig úgy gondolom, hogy mesekönyvet nincs értelme képernyőről olvasni, elveszik a varázsa.

A könyvem e-könyvként jobban fogy, hiszen csak 800,- Ft, és a nyomtatott majdnem négyezer, nem ismert szerzőként ez a realitás. A még ismeretlen szerzők könyveit én is szívesen veszem meg e-könyvként vagy antikváriumban, és természetesen kikölcsönzöm a könyvtárból, de Leon Uris Szentháromsága a polcomon van. Szóval Leon Uris a kedvencem, csodálatos, plasztikus, háromdimenziós regényalakjai vannak. Szívesen olvasok még Murakami Harukit, skandináv krimiket, Jojo Mojest, Nicholas Evanst, Henryk Sienkiewiczet, néprajzot, vallástörténetet, pszichológiát és történelmet, attól függően mi akad a kezembe, és elég gyakran akad könyv a kezembe. Fantasyt ritkán olvasok, jobban szeretem filmen nézni. A kapcsolatom a műfajjal tinikoromban Boris Vallejo képeivel kezdődött.

Saját könyv kiadásán a kézirataimat, illetve az antológiákban megjelenő novelláimat olvasók pozitív visszajelzései után kezdtem törni a fejem. Az Őrzőt kiadta volna egy közalapítvány kiadója, csak sajátrész kellett volna vállalnom, végül nem jött össze a pénz…

Egy darabig biztos maradok a magánkiadásnál, mert jelen élethelyzetemben nem vállalhatok határidőket. Anyaként kell helytállnom, és a gyerekeim érdekében, ha kell, félreteszem a tollat vagy kikapcsolom a gépet, ahogy már sokszor megtettem, ezért tűntem el decemberben is egy időre.

Marketinggel annyira foglalkozom, ahogy belefér az időmbe, az Őrzőnél úgy látom, hogyha lassan is, de rátalálnak az olvasók. A Publio kártya révén a javított kiadás megjelenésénél most kérhetek kiemelést és a hírlevélben is benne lesz. A többi kedvezményt pedig a novellás kötethez használom fel.

Az Őrző számomra A KÖNYV, bár nem az első regényem, de hosszú éveken át dolgoztam rajta, és részben a számomra legkedvesebb időszak és kultúra inspirálta.

Az ősmagyar, Ázsiából magunkkal hozott nomád-táltos természetkultúra a szenvedélyem, a vele azonos eredetű, testvéri észak-amerikai indián kultúrával együtt, általános iskolás korom óta. Szenvedélyből, szerelemből ástam bele magam a témába. A táltosok vagy sámánok szerintem egy különleges, de teljesen egyértelmű tudás birtokosai, mely a Föld, az Ég, a Természet ismeretében gyökerezik. A tapasztalatom azt mutatja, hogy ma Magyarországon divat sámánnak lenni, és ez nem jó. Régi magyar néprajzi, belső-ázsiai, és amerikai bennszülött forrásokban viszont jó értelemben hátborzongató dolgokra bukkanhatunk.

Az Őrzőben szereplő marlákat, pontosabban az aranymarlát az akhal-teke türk ló ihlette, ami szintén Belső-Ázsiából származik, és feltehetően a honfoglalás kori magyaroknak is lehetett.

Nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy egy barátom, aki olvasta a könyvet, megkérdezte, lerajzolhatja-e a benne szereplő állatokat.

A könyvbeli személynevek és teremtmények jórészt a fantáziám szülöttei. Tudatosan egyetlen szereplőt sem mintáztam élő emberről, de bizonyára vannak vonások az alakokban, amiket élő személyektől kölcsönöztem. Nem tudatosan írok, hanem ösztönből, kicsit meditációszerű állapotban, ezért a kreatívírás gyakorlatok nem kifejezetten a kedvenceim.

Russell Means személye és élete, Ülő Bikáéval és Őrült Lóéval együtt mélyen megéríntett, és megszámlálhatatlan magyar példaképpel együtt inspirál.

Élethelyzetemből adódóan legtöbbször lopott időben írok, este, éjjel - de ha elkezdem, már nehéz kizökkenteni, beszippantanak a sorok. Mivel rendszeresen jegyzetelek: főzés közben, buszmegállóban, elalvás előtt, ébredéskor, mindig van mihez nyúlnom.
Vannak bizonyos részei az írásnak, egyes munkafázisok, amik több figyelmet igényelnek: egy-egy jelenet kidolgozása, teljes kézirat átnézése, javítása. Ilyenkor kisebb szervezéssel, de sikerül megteremtenem a szükséges nyugalmat. Ébredés után azonnal nekilátok, teát főzök, leülök a gépem elé a hálóban, ami az én kis birodalmam, és kiválasztom az ideális zenét. Témától függően jöhet meditatív, spirituális, rock vagy komolyzene, gyakran dalszöveg nélküli, instrumentális számok (indián sámándalok, ír népzene vagy a The Dubliners, Metallica a szimfónikusokkal vagy a Gregorian Masters of Chant-tól, 1492, Carmina Burana, Bizet: Carmen - csak zene). Aztán belevettem magam a munkába. A zene egy idő után elhallgat, főleg, ha CD-ről megy, de általában nem veszem észre, és nem is kell visszakapcsolnom: már benne vagyok a történetben...

Köszönöm a kérdéseiteket!