2012. január 1., vasárnap

Hódémon

Pennát a kézbe! - Keretbe zárva gyakorlati feladat
 
De ekkor már nemcsak a saját lélegzésemet hallottam… valaki másét is, aki gyorsan közeledett… hallottam, ahogy gyors lépései megtörik az erdő csendjét… és hangos zihálása morgásba vált át.
Erik! – zokogott fel bennem a néma fájdalom. Megálltam, a faragott ládikát, amit eddig magamhoz szorítottam, a hóra ejtettem, és kinyitottam. Lebénultam a rémülettől, sem megmozdulni, sem levegőt venni nem bírtam. A ládikó kék selyem belseje üresen ásítozott, Silma varázstőre eltűnt!
– Erik! – már hangosan sikoltottam kínomat a világba. Erik áldozata hiábavaló volt! 
...Az udvarról tértem vissza, a karomban tartott tüzifa hangos puffanással esett a fapadlóra, megláttam az acsarkodó Hódémonná vált Jarfét a kicsiny hálószoba ajtajában.
Erik közénk vetette magát, a kezembe nyomta a ládikát.
– Fogd! Feltartóztatom, rejtőzz el az erdőben, ha lesből támadsz rá, megsebesítheted! – visszafordult a démon felé. Olyan gyorsan hátrált, hogy kituszkolt a kunyhóból. Futnom kellett… 
Most azonban feladtam. A Hódémon megállt felettem. Felnéztem. Vér csorgott a szájából, vörösre festette fehér bundáját. Rám szegezte a tekintetét. A szeme nem sárgán izzott, hanem kéken, és nagyon szomorúan… Megbabonázva álltam. Belezuhant a karomba, de én nem tarthattam meg ezt a hatalmas, szőrös, fehér testet. Maga alá temetett…
– Itt vagyok, Kendra, vége van!
A hang a fejemben zúgó tompa morajon át jutott el hozzám. Két kéz ragadott meg és kihúzott Jarfe alól. Saját vérem ízleltem a számban. Valami lágyan megsimította az arcom, talán Erik keze vagy előre omló haja. A szempillám még túl nehéz volt, hogy felemeljem, de az ő ismerős illata, erős testének melege vette körül.
– Én vettem el a tőrt! Nem engedhettem, hogy megtetted, Kendra! Sikerült megsebesítenem, de még haldokolva is a nyomodba eredt… Akármivé vált is, a bátyád volt, és szeretett! 
Szédültem. Éreztem, ahogy forog velem minden, majd apró, pici tűszúrásokat éreztem az arcomon és a szemhéjamon is, amitől csak hunyorogva tudtam kivenni a fölém magasodó fák alakját, amelyek mintha tartották volna felettünk a csillagtalan égboltot. Eleredt a hó.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése