Egy balga vándor enyhelyet és forrást keres, de múltját, mi a jövőbe vezet többé már nem leli meg. Céltalan bolyong a sivatagi tájon, kietlen puszták, kopár hegyoldalak, kiégett erdők várják. Szívének, agyának, nyelvének szomját könnyei nem csillapítják.
Hideg van, némaság és Halál.
Mellette széttört kereszt, korpusz a homokon, szétzúzott, ledöntött oltár. Felette szomjazó dögmadár.
A kiszáradt folyómederből kiemelkedett végre a vaskoporsó. Ezüst-arany magjában hun király pihen.
De már késő… A csodaszarvas patája sziklát ért, nem érinti többé zöld fű selymét. Emese álma véget ér.
S hol Szent Királyok keze öblös boros kupán nyugodott, az istentelen, hitetlen nép vízért kiált.
Ahogy meggyalázott asszonyi testből a vér, úgy folyik el a Földanya sebein át az emberi lét...
