2017. február 4., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Párbeszéd

Kép: Pixabay
A Végtelen Mezők Hétvége második bejegyzése:

Párbeszéd, ahogy írom...

Számomra olvasás közben fontos, hogy mindig tudjam, ki beszél. Bizonyára ti is jártatok már úgy a sokadik gondolatjel után, hogy azt kérdeztétek: "Most ezt ki mondta?"  Úgy vettem észre, ez a beszélgetők reakcióinak jó ritmusú bemutatásával elkerülhető. Szívesen olvasok a szereplők hangjáról, hangszínéről, mimikájáról, gesztusairól, ezért én is ezt a módszert követem, ha párbeszédet írok. Két példát hozok, amin megmutatom, hogy olvasom, illetve írom szívesen a párbeszédet.

A Tullia meséi - Őrző egyik beszélgetését idézem, először a reakciók bemutatása nélkül, majd pedig úgy, ahogy a könyvbe került.

– Hittem volna neked, ha megvádolod?
– Igen, hittél volna, mert bíztál bennem.
– Ma is bízom benned, Rolo. Verlor megölte a nővérem, és én nem üldöztem. Azt hittem, örökre eltűnik. Most magamat okoljam? Kár a múlton rágódni.
– A királyné tudta, hogy nem fogsz bántani.
– Miért, te nem tudtad?
– Az a Triar, akit én ismertem, széttépett volna.
– Akarsz maradni?
– Elküldesz?
– Elöljáró vagy, nem illő, hogy konyhafelügyelőként dolgozz.
– Az életem azon része véget ért, minden ideköt. Ha megengeded, maradnék.
Triar bólintott.
– Köszönöm, uram! – Rolo, szívében a legmélyebb tisztelettel, meghajolt.

 Hogy tetszett?

– Hittem volna neked, ha megvádolod? – kérdezte Triar barátja arcát fürkészve.
– Igen, hittél volna, mert bíztál bennem.
– Ma is bízom benned, Rolo. Verlor megölte a nővérem, és én nem üldöztem. Azt hittem, örökre eltűnik. Most magamat okoljam? Kár a múlton rágódni.
– A királyné tudta, hogy nem fogsz bántani.
– Miért, te nem tudtad?
– Az a Triar, akit én ismertem, széttépett volna.
Triar fájó lábáról megfeledkezve jóízűen nevetett. A botra támaszkodva felállt, a kezét nyújtotta. Rolo ámulva nézte, elmosolyodott, és megszorította Triar kezét.
– Akarsz maradni? – kérdezte Triar.
Rolo elsápadt.
– Elküldesz?
– Elöljáró vagy, nem illő, hogy konyhafelügyelőként dolgozz.
– Az életem azon része véget ért, minden ideköt. Ha megengeded, maradnék.
Triar bólintott.
– Köszönöm, uram! – Rolo, szívében a legmélyebb tisztelettel, meghajolt.

És így?

Most pedig mutatok egy olyan párbeszédet, ahol csak a "mondta"-t használom, aztán pedig más kifejezéseket is a beszéd különböző hangulatú változatainak érzékeltetésére. A magyar nyelvben adott ez a csodálatos lehetőség. Miért ne élnénk vele? Én szívesen teszem, de ahogy sok minden, ez is egyéni ízlés és döntés kérdése.

Csak mondta...

 – A biztonságos városok csak tovább melegítik a Föld légkörét, az édesvíz pedig egyre kevesebb… Már a XXI. század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az embernek újra kapcsolatot kell teremtenie a természettel, hiszen a Föld segítségért kiált. De sokan még most sem képesek ezt megérteni, pedig hamarosan már késő lesz.
– Ezek idejétmúlt gondolatok. A Kék Város és a többi elszigetelt oázis jelentik az egyetlen reményt az életben maradásra – mondta Magdaléna.
– Ha rajtam múlik, mutatok Önnek egy igazi oázist – Del arcán különös mosoly jelent meg, közben kinyúlt, és megsimogatta Magdaléna kezét. A nő zavartan bámulta a férfi napbarnított ujjait.
– Maga szeretne családot, gyerekeket? – kérdezte aztán Del hirtelen.
– Én kisbabát várok, Del – mondta Magdaléna és hátradőlt a fotelben.
– Micsoda?
Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Aztán mintha már nem is tudná, miért van ott, Magdaléna azt mondta:
– Anyám harmadosztályú tiszt volt. A jó képességű gyerekeknek kiváltságok járnak, de ő az alacsony beosztása miatt nem adhatott meg nekem mindent, ezért bekerültem a rendszerbe. A szerencsésebb gyerekek akár tíz-tizenöt éves korukig is az anyjukkal maradhatnak. Én már ma is elég komoly pozícióban vagyok ahhoz, hogy jó sokáig együtt maradhassunk.
– És az apa?
– Egy gyermeknek semmi szüksége arra, hogy két ember testi vonzalomra épülő, bonyolult kapcsolata akadályozza a fejlődésben, és károsan befolyásolja a jövőjét. – Magdaléna újra a vízesést nézte.
Del követte a tekintetét, és azt mondta:
– Azt hiszem, mi sosem fogunk egyetérteni, de a vízesést legalább mindketten szeretjük. Maga segít nekem eligazodni ebben a világban, cserébe elviszem egy oázisba.
– Ha a chip alapján megtalálják, azonnal megölik, Del.

És az eredeti Magdaléna, a Végtelen Mezők Vándora című novellás kötetből:

– A biztonságos városok csak tovább melegítik a Föld légkörét, az édesvíz pedig egyre kevesebb… Már a XXI. század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az embernekújra kapcsolatot kell teremtenie a természettel, hiszen a Föld segítségért kiált. De sokan még most sem képesek ezt megérteni, pedig hamarosan már késő lesz.
– Ezek idejétmúlt gondolatok. A Kék Város és a többi elszigetelt oázis jelentik az egyetlen reményt az életben maradásra! – tört ki Magdaléna.
– Ha rajtam múlik, mutatok Önnek egy igazi oázist – Del arcán különös mosoly jelent meg, közben kinyúlt, és megsimogatta Magdaléna kezét. A nő zavartan
bámulta a férfi napbarnított ujjait.
– Maga szeretne családot, gyerekeket? – kérdezte aztán Del hirtelen.
– Én kisbabát várok, Del – Magdaléna megrettenve kapta a szája elé a kezét, és hátradőlt a fotelben.
– Micsoda? – Del is visszahúzódott.
Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Aztán mintha már nem is tudná, miért van ott, Magdaléna kiöntötte a szívét:
– Anyám harmadosztályú tiszt volt. A jó képességű gyerekeknek kiváltságok járnak, de ő az alacsony beosztása miatt nem adhatott meg nekem mindent, ezért
bekerültem a rendszerbe. A szerencsésebb gyerekek akár tíz-tizenöt éves korukig is az anyjukkal maradhatnak. Én már ma is elég komoly pozícióban vagyok
ahhoz, hogy jó sokáig együtt maradhassunk.
– És az apa?
– Egy gyermeknek semmi szüksége arra, hogy két ember testi vonzalomra épülő, bonyolult kapcsolata akadályozza a fejlődésben, és károsan befolyásolja a jövőjét. – Magdaléna újra a vízesést nézte.
Del követte a tekintetét, lágy hangon szólalt meg:
– Azt hiszem, mi sosem fogunk egyetérteni, de a vízesést legalább mindketten szeretjük.
Maga segít nekem eligazodni ebben a világban, cserébe elviszem egy oázisba.
– Ha a chip alapján megtalálják, azonnal megölik, Del.

Ha van kedvetek, írjátok le, milyen hatást váltottak ki belőletek a részletek.

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése