2011. augusztus 5., péntek

Győri Antológia 2002. (2.)

A csend nem hazudott

Telnek a napok, hallgatsz,
De én tudom, hogy 
Akkor
A csend közöttünk 
nem hazudott.
A szememből kicsordulva
Mintha vérem folyna.
Várom szavaid, és közben 
Életem ömlik szét.
De míg nem értelek téged, 
Nem feledhetlek el,
Még, ha néma űr marad is
Emlékeddel szívemben.
Mert én tudom, hogy
Akkor
A csend közöttünk 
Nem hazudott.


Azonosság

A gyönyör magányából
- Téren- és időn túlról - 
Visszazuhanva karjaidba,
Piheg a testem 
Könnyű ernyedésben,
Ahogy haldokló Madárka
Lelke pihen meg,
Utolsó röpte végén
Isten meleg fészkében.


Hazafelé


Lehulló csillagokból fehér paplant sző az ég,
Akár szerelmesem, betakar,  rám borul a tél.
A csillagok emlékére gyertyát gyújtanék,
Leoltanám a lámpát s a táncoló lángnál
 Nézném a szemét, s míg szobánkra ráborul az éj,
Odakinn lassan fehérré válna a messzeség.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése