A csend nem hazudott
Telnek a napok, hallgatsz,
De én tudom, hogy
Akkor
A csend közöttünk
nem hazudott.
A szememből kicsordulva
Mintha vérem folyna.
Várom szavaid, és közben
Életem ömlik szét.
De míg nem értelek téged,
Nem feledhetlek el,
Még, ha néma űr marad is
Emlékeddel szívemben.
Mert én tudom, hogy
Akkor
A csend közöttünk
Nem hazudott.
Azonosság
A gyönyör magányából
- Téren- és időn túlról -
Visszazuhanva karjaidba,
Piheg a testem
Könnyű ernyedésben,
Ahogy haldokló Madárka
Lelke pihen meg,
Utolsó röpte végén
Isten meleg fészkében.
Hazafelé
Lehulló csillagokból fehér paplant sző az ég,
Akár szerelmesem, betakar, rám borul a tél.
A csillagok emlékére gyertyát gyújtanék,
Leoltanám a lámpát s a táncoló lángnál
Nézném a szemét, s míg szobánkra ráborul az éj,
Odakinn lassan fehérré válna a messzeség.
