2022. május 7., szombat

Szollár Bence: Egy szál rózsa

 Könyvismertető

Egy szál rózsa - moly.hu

Vékony, de nehéz olvasmány az Egy szál rózsa. Régóta terveztem, hogy olvasok Szollár Bencétől, mivel az ismerőseim ajánlották a könyveit, köztük T. C. Lang, aki maga is író, és emellett a blogján recenziókkal támogatja a magyar szerzőket. Ő Szollár Bence Frontláz című forgatókönyveket egybegyűjtő kötetéről írt.

A könyvben szereplő novellák nagyjából azonos színvonalúak, néhány akad csak, ahol érezni, tudni ugyan az írói szándékot, de nem jön át eléggé. A legtöbb írást azonban kellően erősnek, jó ritmusúnak találom, melyek mélyen, elgondolkodtatóan szíven ütnek.

Számomra –  anyaként – a legnehezebbek a gyermekek szenvedéséről szóló írásművek, ezek maradnak meg bennem legtovább, mélyen a lelkembe marva. Ebben a kötetben ilyen a háborús Romok között, az iskolai bántalmazásról szóló Dagi, fájdalmasan megható A csoda és A torta, vagy éppen az Ütközés, amely azonban már beleillik az alább következő kategóriába is.

Félelmetesek a kötet nagy részét kitevő elbeszélések, amelyek a családi, társadalmi helyzetük vagy  a korlátaik és sérüléseik miatt szörnyeteggé vált emberek tetteivel foglalkoznak. Sajnos most, amikor a külső körülmények  – pandémia, karantén, háború és egyéb politikai okok – folytán az emberi psziché fokozott terhelésnek van kitéve, a 2010-es évek első felének békésnek tűnő időszaka után,  időszerűek ezek a  társadalomkritikaként is felfogható történetek. Ilyen például a  Szépség, A mosdó, a Kávészünet, a Parkoló.

A szerelem, a párkapcsolat sem maradt ki e könyvecskéből, ám a kötet hangulatának megfelelően az Egy szál  rózsa, A múlt árnyai, a Kérdezz-felelek című írásokban eltorzult, megkeseredett, beteges romantikus kapcsolatokat mutat meg az olvasóknak Szollár Bence.

A sok kegyetlen és keserű novella között A boncmester  a maga morbid módján kedves, inkább szomorú történet, A legjobb barát pedig egy kis reménysugár a sötétségben.

A felsoroltakon túl még jó pár novella található a kötetben, melyek olvasói, emberi tapasztalatainknak, előfeltevéseinknek megfelelően mindannyiunkra másképpen hathatnak. S bár nem horrortörténetek, inkább mini thrillerek, pszichodrámák, és bizonyára nem ráznak vagy kavarnak fel mindenkit egyformán, nem véletlenül került rá a borítóra a 18-as karika.

Instagram: @szollarbence horror-szerző.

A kötet többek között megvásárolható a NewLine Kiadó webshopjában.