2016. május 29., vasárnap

Sylvia River: Reményhajsza I.

Bevallom, amikor olvasni kezdtem a Reményhajszát, kicsit furcsán éreztem magam. Miközben Guns N’ Roses és Bon Jovi számok kavarogtak a fejemben, azon gondolkodtam, helyes volt-e ilyen ikonikus neveket (Richie, Axl, John, Bryan) választani az együttes tagjainak. És ha már igen, miért maradt ki a szexis dobos Tico Torres és Slash, az örökké a szájában lógó cigivel. Szóval rám olyan mértékben hatott a feltehetően szándékos utalás – bizonyítva, hogy boldogult tini korom rocker évei nem múltak el nyomtalanul –, hogy a párhuzam el is vonta egy időre a történetről a figyelmem… Emellett hozzá kellett szoknom az aprólékos írásmódhoz is. Míg aztán a rocker-romantika átváltozott izgalmas akcióregénnyé. Na, innen már nem hiányzott Tico, de még a varázskezű gitáros Slash sem.
Kárpótoltak a belépő új szereplők és a kalandok. Izgalomban, vérben, akcióban és bajban nem volt hiány.
!Spoiler!
Nekem egy kicsit rontotta az összképet, hogy az írónő hatalmas veszélyekbe és kínokba sodorta ugyan a szereplőit, de nem merte vállalni az igazi tragédiát. Érdekes, hogy erről megint a kamaszévek jutottak eszembe a csupa vér, fegyvert csak ritkán töltő, törött térddel is kiválóan verekedő, mindent megúszó akciósztárokkal.
!Spoiler vége!
Van, amikor egy történet az újszerűsége, a különleges atmoszférája miatt bűvöl el, a Reményhajsza épp az ellenkezője miatt fogott meg. Ebben a regényben egyszerűen otthon éreztem magam. A hangulata, a felfedezett párhuzamok visszavittek az időben, egy kellemes emlékekkel teli korszakba. A szereplők beszédstílusa, a kommandósok körüli események, a minden jó fej párra talál, a filmszerű képek és a folytatásért kiáltó függővég ugyancsak azt az érzést erősítették bennem, mintha egy alámondásos videokazettán futó, régi jó kis akciófilm(sorozat) könyvváltozatát olvasnám.

Megvásárolható