2016. május 21., szombat

Henglár Gertrúd: Az út körbeér – Novellák, életképek

Az írói csoportok, mint minden hely, ahol több ember jön össze, akár virtuálisan is, mindig érdekes terepet jelentenek lélektani és szociológiai szempontból egyaránt, szóval a szerzőtársak néha nagyon meglepnek. Ez történt nemrégiben is, mikor letöltöttem Henglár Gertrúd bárki számára elérhető írásait a Henglár Gertrúd írásai  című blogról: .
A történet érdekessége még, hogy ő ott él, ahová én édesapám családjához „hazajárok.” Gyermekkoromban heteket töltöttem ott, mostanában sajnos már csak napokat egy-egy évben, de szoros lelki kötelék fűz a rokonaimhoz. Ezt a közösségérzést találtam meg Gertrúd novelláit olvasva is. A titok a sorok között húzódik, nem egyértelműen a leírt szavakban, hanem abban, amit olvasás közben éreztem, és a hangulatban, ami átjárt közben. Épp az, ami akkor jelenik meg bennem-körülöttem, amikor otthonról hazafelé tartok a vonaton, vagy amikor hosszú szünet után. az ismerős állomás peronjára lépek.
Hétköznapi novellák gyűjteménye ez a könyv, hétköznapi emberekről, hétköznapi helyzetekről, olyanokról, amiket szeretnénk elfelejteni, mert fájdalmat okoznak, és arra kényszerítenek, hogy szembenézzünk a valósággal. 
Én meséket és fantasyt írok leginkább, mert ez szakít el a mindennapoktól, ez ad megnyugvást. Más írók számára, ahogy Gertrúdnak is, a szembenézés jelenti a megoldást. A valós, vagy ahhoz hasonló történések szavakba öntése, transzformációja. Van azonban egy hasonlóság is kettőnk írásai között, ő is szereti az ütős, meglepő, tragédiában hajló befejezéseket.
Jó volt olvasni minden történetet, nem elemzem egyenként egyiket sem, bár szerettem az irodalomórákat, de a műelemzéstől sokszor a hideg futkosott a hátamon. Inkább kiemelek néhányat azok közül, melyek így vagy úgy eltértek a többitől számomra. A gyártósoron novella egy kicsit hosszúnak tűnt, „sok volt”, de a vége ennek is ütött. Az út körbeér elgondolkodtatott, és nagyon tetszett a hozzá kapcsolódó, a Húsz év múlva. Az Útiköltség-et bevezető versrészlet meglepett, és a történet végkifejletét tekintve, utólag határozottan ironikus hatást keltett. Az Életképek novellaciklus fogott meg leginkább, különösen Az utolsó nyugdíj. Szép volt, könnyes…
A ciklus tömör, szikár írásaiban töményen, erősen átjönnek az érzelmek. 
Zárásként, kedvcsinálóként álljon itt egy idézet a Boldogság-ból:
„Ha hallanátok Bozó Icát nevetni… na akkor tudnátok csak igazán, milyen az, amikor gyöngyök gurulnak szét az éjszakában..."

Letölthető


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése