Poharat törölgetve bámult ki az ablakon. A szemközti házban néhány karácsonyfán már meggyújtották az égőket.
„A gyerekek miatt” – gondolta szomorúan. Összeszorult a szíve. Neki is van egy fia, nem egészen egy éve találkozott vele, és azonnal el is veszítette. Biztos volt benne, hogy a fiú tudta, hogy ki ő, és elszökött előle. A felismerés pillanata élénken élt benne: nem szabadulhatott a kétségbeeséstől, amikor hiába rohant utána.
Hetekig kereste, de csak barátok, ismerősök útján. Nem mert továbblépni. Soha nem kételkedett magában, de ott a sírok között rátört a félelem. Néhány telefonbeszélgetés után nyugodott meg, amikor többen megerősítették, hogy a fiú az övé.
Letette a poharat a tányér mellé az asztalra, elkeseredetten mérte végig az üvegvázában a pár szál fenyőágat, a rajta függő, két szem szaloncukorral. Egy kolléganője adta a cukrot, amikor munka után elbúcsúztak.
A fia miatt nem utazhatott haza a szüleihez, miatta üldögél egyedül egy üveg bor és két boltban vásárolt, kihűlt halszelet mellett szenteste. Tudta, hogy ez így nem igaz.
Gondosan felépített szakmai élete már a találkozás előtt is válságban volt, de utána még több hibát követett el. Elveszítette a munkáját, és ahelyett, hogy másikat keresett volna, utazgatott. Megnyugodva, de pénz nélkül tért haza.
Néhány hónapja újra munkába állt, szabadságról azonban egyelőre nem is álmodhatott.
Csengettek.
„Biztos a tévében” – futott át az agyán, aztán rájött, hogy sem a rádiót, sem a televíziót nem kapcsolta be a hazaérkezése óta.
– Kéregetők – találgatta sóhajtva. A szavakat kereste, amivel udvariasan elküldheti őket.
– Tűnj innen, fiam! – tört ki felháborodva a bőrdzsekis, málhazsákos alak láttán. – Szégyen, ha az ilyen kéreget…
A fiatalember arcáról nehezen tűnt el az első szavakra megjelenő döbbent keserűség, de aztán leeresztette a zsákot a válláról a kőre. Csendben, riadt tekintettel várakozott.
A férfi a kilincset markolta, képtelen volt mozdulni vagy szólni.
– Egy barátomnál voltam – magyarázkodott a fiú –, ma indultam volna haza a nagyihoz, de elfelejtettem, hogy már nem járnak a buszok.
– Gyere be – lépett el a férfi az ajtóból. A fiú beballagott, körülnézett, a tekintete megállapodott a szemközti, nyitott ajtó mellett álló hűtőn.
– Éhes vagy? – kérdezte a férfi, és a két vékony szelet halra gondolt.
A fiú bólintott, és elindult a konyha felé. Letette a zsákot az egy személyre terített asztal lábához.
– A szobában a bárszekrényben van egy szép étkészlet – mondta a férfi –, ha már ünnep van…
A szekrény előtt állva hallotta, ahogy a fiú pakolászik. Remélte, hogy nem tör össze semmit. Eszébe jutott, hogy van valahol egy gyertya is.
A konyhába visszatérve csodálkozva megállt. Az asztalon ételes dobozok várták, volt ott sütemény, sült pulykadarabok, saláta és egy üveg pezsgő.
Elrendezte a fehér porcelántányérokat, egy pohárba állította a gyertyát. Ahogy meggyújtotta, sután a fiúra mosolygott:
– Vidékre még megy vonat és busz is…
A teljes novella a Győri Antológia 2021. évi Hullámok hátán című kötetében jelent meg.
