Végtelen Mezők Hétvége - Tudok rosszul írni

Jövő hétvégén a Végtelen Mezők Vándora kötet bemutatójára megyek Mosonmagyaróvárra, a Hszien Ezoterikus Ajándékboltba.  Nem biztos, hogy  rögtön után elkészül a beszámoló bejegyzés... Ezért előre is elnézést kérek!
Most viszont remélem, sikerül mosolyt varázsolnom néhány olvasó arcára, ugyanis egy másik játékban is részt vettem Krisz Nádasi KNW oldalán. 

Légszomj  

A nevem Liz, derékig érő hosszú szőke hajam van, rendszeresen futok, jó alakom van. Kislánykorom óta szerelmes vagyok Richardba. Menő srác, jó annyira már nem srác, huszonkét éves. Azt hiszem, kidobó valami klubban.

Az osztálytársam Julie a barátjával Daviddel jár. Julie szerint, ha én Richarddal járnék, akkor együtt mehetnénk táncolni. Apa azt mondta rockerek, megtiltotta hogy találkozzak velük. Julie anyukája telefonált, hogy elestek a motorral. Julie jól van, de nem lehet tudni Daviddel mi lesz. Elképzeltem, hogy Richard sérült meg, és annyit sírtam, hogy piros lett a szemem, pedig a képzeletemben még sérülten is szép volt.

Másnap Apa elvitt a kórházba. A parkolóban észrevettem Richard Harleyját. Nagyon bíztam benne, hogy Apa nem látta mennyire elsápadtam, és hogy remeg a szám. Ha félek, mindig remegek.

– Nem kell megvárnod, hazasétálok egyedül – mondtam Apának.

Megkérdeztem a recepción, hol van Julie és David. Davidet csak rokonok látogathatták.

A táblák alapján megtaláltam az intenzívet, megláttam Richardot.  Még sápadtabb lettem. Annyira helyes volt, ahogy könyökeivel a térdeire támaszkodva ült. Hosszú fekete haja előrehullott, eltakarta az arcát. Meghallotta puha lépteimet és felnézett. Mosolygott,  ezen annyira meglepődöttem, hogy megint elsápadtam. Richard felállt, felém indult, levegőt venni is elfelejtettem.

– Szia, cica! – mondta szép mély hangján, megölelt, úgy megszorított, hogy most meg nem tudtam levegőt venni. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudok levegőt venni ezért megpróbáltam kiszabadulni, és annyira fázni kezdtem, mikor Richard elengedett, mert olyan forró volt az ölelése, hogy fáztam tőle és kis pillangók repkedtek a gyomromban. Akkor elsápadtam, mert rájöttem, hogy biztos megsértődött. Ezért gyorsan akartam adni Richardnak egy puszit, de valahogyan véletlenül a szájára adtam puszit. Kicsit borostás volt és megszúrta az ajkam, de ez olyan jó érzés volt, hogy remegtem, és akkor megint megölelt. Most már nem akartam kiszabadulni és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy megint fáztam és nem kaptam levegőt…

Hogy mi volt a feladat?

"Ha van kedved, nevezz be, mondjuk egy legföljebb 300 szavas szösszenettel. Fontos, hogy nagyjából legyen értelme a sztoridnak, tehát az ártatlan szemlélő vélhesse úgy, hogy komolyan gondoltad. De kövess el benne hibát. Rád bízom, hogy egy hibát nagyítasz fel végig, vagy pedig megpróbálsz minél többet belegyömöszkölni a 300 szóba. (És ne aggódj, hogy a 300 kevés, hiszen a legtöbb rossz írásnak nincs csattanója, vagy rossz van neki.) Ne legyen érthetetlen, vagy ne legyen benne annyi helyesírási hiba, hogy nem látjuk a helyes szavakat. Élvezhetően pocsékat alkoss, amin a hasunkat fogjuk a nevetéstől!"

Először kicsit elszaladt velem a ló, az alábbi sztorit rövidítettem le végül. Két munkacímmel dolgoztam.

A tetkó

A baleset

 A nevem Liz, derékig érő hosszú szőke hajam van, rendszeresen futok a legjobb barátnőmmel, Julie-val és a gimiig versenytáncoltam is, szóval szerintem egész jó alakom van. Kislánykorom óta szerelmes vagyok Richardba. Richard a legszebb srác a környéken, jó annyira már nem srác, huszonkét éves, tulajdonképpen nem tudom, mit dolgozik, azt hiszem, talán kidobó valami klubban.  Richard izmos és szép a mosolya. Ilyenkor édes gödröcskék vannak az arcán. Nagyon menő tetkói vannak. Az egyik karjára egy igazi réti sast varrott fel a barátja, akinek tetováló szalonja van. Richard barátját Davidnek hívják  és mindaketten motoroznak. Davidnek egy karcsú Swallow Hondája van, Richardnak meg egy nagyon menő Harleyja.

Egyszer volt egy nagy balesetük, amikor egy autó leszorította a motorokat az útról, és David Hondája felborult és elsodorta a Harley-t. Richardnak súlyosabb volt a sérülése, de szerencsére nem hibáztatta  Davidet és még most is legjobb barátok. Azóta van az indián toll tetko  Richard  mellkasán. Egyszer láttam félmeztelenül, amikor kosarazott a pályán az öccsével, aki kettővel alattam jár a gimibe. Az indián toll tetkoval a forradást takarja el, mert felvágta valami, ami az úton volt. Végül is szép az a tetko, de Richard mellkasa igazán gyönyörű, tiszta izom, és szerintem teljesen felesleges volt rá a tetko, mert a sebhelyek olyan férfiasak és szexisek. Azért szép, hogy David és Richard még mindig legjobb barátok. mert a legjobb barátnőm Julie Daviddel jár. És Julie szerint, ha én meg Richarddal járnék, akkor mindig együtt lehetnénk és együtt mehetnénk táncolni. Jaj, Julie, annyira édes!

De Apa nagyon haragszik Richardra és Davidre. Azt mondta mocskos rockerek és megtiltotta hogy találkozzak velük. Amióta David eljött hozzánk motorral Julie-ért, most már azért is haragszik, ha Julie-hoz megyek. Már nem is engedi, hogy ott aludjak, csak a közös leckeírásba ment bele, azért is könyörögnöm kellett, hogy legalább Julie nálunk aludhasson. Pedig Julie-ékhoz Richard is elszokott menni, és egyszer mikor ott voltam, csak beugrott mert hozott valamit Davidnek, adott egy puszit. Elhatároztam, hogy aznap este nem mosom meg az arcom, de aztán mégis meg kellett mosnom, mert pizza volt vacsira és pont ott lett paradicsomos egész közel a számhoz, ahova Richard adta a puszit. Mégsem mehettem másnap iskolába pizzaszószosan.  Különben mikor kimentem pisilni lefekvés előtt még ott volt a folt, hogy legalább reggelig ne kelljen lemosnom a puszit, de a száradt szósz már húzta a bőröm és viszketett.

Néhány héttel később Julie anyukája telefonált, épp mikor egy kis nyamvadt vírus miatt hiányoztam.  David és Julie elestek a motorral és mindketten kórházban vannak. Julie viszonylag jól van, de nem lehet tudni Daviddel mi lesz, mert Julie nem találta az iskolában hazafelé menet a bukósisakját és David odaadta neki az övét. Davidet megműtőtték és most altatják és várnak az orvosok, és Julie nagyon rosszul érzi magát, és jó lenne, ha beszélgetnék vele. Egész este sírtam, már aznap este bementem volna, de a szüleim lebeszéltek. Iszonyúan haragudtam rájuk és lelkiismeretfurdalásom volt, mert arra gondoltam, ha ott vagyok, Julie velem jön haza és azért is nagyon ramatyul éreztem magam, mert annyira boldog voltam, hogy nem Richard sérült meg. Elképzeltem, ahogy a fekszik a kórházi ágyon, és  annyit sírtam, hogy piros lett a szemem, pedig a képzeletemben még sérülten is nagyon szép volt, megfogtam a kezét, és akkor kinyitotta a szemét.

Másnap délután aztán Apa elvitt a kórházba. A parkolóban észrevettem Richard Harleyját. Nagyon bíztam benne, hogy Apa nem látta meg mennyire elsápadtam, és hogy remeg a szám. Nem akartam, hogy remegjen, de ha félek, mindig remegek és a kezem is remegett. Nem tudtam, mit fogok mondani Richardnak azt mégsem mondhatom neki, hogy örülök, hogy jól van. Pedig ez az igazság.

– Nem kell megvárnod Apa, majd hazasétálok egyedül – mondtam Apának.

– Biztos, kicsim? Szívesen maradok.

– Kösz, Apa, inkább ne…

Megkérdeztem a recepción, hol van Julie kórterme, aztán visszaszaladtam a pulthoz és megkérdeztem azt is hol van David. Azt mondták, David az intenzív osztályon van és ha nem vagyok rokon nem látogathatom meg.

A táblák alapján megtaláltam az intenzívet és amikor befordultam a folyósóra megláttam Richardot.  Kezem lábam remegett és még sápadtabb lettem, mint előtte. Annyira helyes volt, ahogy előrehajolva, könyökeivel a térdeire támaszkodva ült a széken. A szép hosszú fekete haja előrehullott és eltakarta az arcát, de megismertem volna akkor is ha nem látom a szép sas tetkót a balkarján. Óvatosan lépdeltem a srác felé, hogy ne ijesszem meg, de Richard meghallotta puha lépteimet és felnézett. És mosolygott, és ezen annyira meglepődöttem, hogy megint elsápadtam és remegtem. Megtorpantam. És amikor Richard felállt és felém indult még levegőt venni is elfelejtettem.

– Szia, cica! – mondta Richard szép mély hangján, és megölelt és úgy megszorított, hogy most meg nem tudtam levegőt venni. Egy kicsit meg is ijedtem, hogy nem tudok levegőt venni ezért megpróbáltam kiszabadulni, és annyira fázni kezdtem, mikor Richard elengedett, mert olyan forró volt az ölelése, hogy fáztam tőle és kis pillangók repkedtek a gyomromban. És akkor elsápadtam, mert rájöttem, hogy biztos megsértődött rám. Ezért gyorsan akartam adni Richardnak egy puszit, de valahogyan az egész olyan gyorsan történt és véletlenül a szájára adtam azt a puszit. Kicsit borostás volt és megszúrta az ajkam, de ez olyan jó érzés volt, hogy megborzongtam, és akkor Richard megint megölelt. De most már nem akartam kiszabadulni és Richard olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy megint remegtem és már megint nem kaptam levegőt…

Elég rosszak lettek?

 

Végtelen Mezők Hétvége - Hosszú mondat, több mint 500 szó

Most csak egyetlen mondatot osztok meg veletek. Vannak írók, akiknek védjegye a hosszú mondat, egy játék kedvéért én is megpróbálkoztam vele. Az ötlet Nádasi Krisztől ( KNW ) származik. 

Forrás: Pixabay

Nindra reménye

Az egyik választása az volt, hogy nemet mondjon, és ezzel örökre megpecsételje apja, törzse és a saját sorsát is, hiszen akkor menekülhetnek, rejtőzködhetnek mindannyian, soha nem lesznek biztonságban, sem a saját várukban, sem a szövetség földjein, erdeiben, hanem földönfutókká válva iszkolhatnak városról városra, könyöröghetnek az elöljáróknak, parasztoknak, és a végén még a Darvo által gyűlölt őrzőknek is, hogy valahol menedéket leljenek, és ő maga talán sosem mehet férjhez, mert ki fogadna asszonyául egy olyan lányt, aki magát a királyt, a  kegyetlen és ádáz harcost utasította vissza, és tőle félve ki merné vállalni vele együtt az üldöztetést, a nélkülözést, az életet örökké a halál árnyékában, s ki adna menedéket egy ilyen párnak, akik a Sötét Harcos bosszúja elől menekülnek, és ki fogadná be őket a házába, adna ételt, italt, és hol hajthatnák álomra a fejüket, örökké rettegve, a kutató harcosok hangját figyelve, a fegyverek zajára összerezzenve, esőben ázva, hóban rohanva, fel a hegyre, le a völgybe, úton és úton minduntalan, közben reszketve hátranézni, felváltva aludni, sosem megállapodni, csak néhány órára bevackolni, kunyhóba, üregbe, vadak, erdák közé, vadcsapáson rohanni katonáktól és terráktól hajtva, futni, futni, míg aztán ott állnának előtte, és akkor már tudnák, hogy minden hiába volt, vagy elfogadni az ajánlatát egy véreskezű, sötét királynak, egy kegyetlen férfinak, és  vezetni a házát, szolgálni asszonyként, szolgálni szeretőként, ölelni, ápolni, gondoskodni minden kívánságáról - ahogy az ő édesanyja teszi jóságos, békés apjával, de ő kerüli a harcot, a béke híve, tanácskozásra buzdít, békességre, és sosem vett kardot a kezébe, még a kóbor őrzőket sem végeztette ki soha -, mert ha nemet mondana, az apjának menekülésre sem lenne esélye, mint hitszegőt, árulót a király azonnal kivégeztetné, netán saját kezével ölné meg, marla után kötetné, vagy a legrosszabb esetben párharcra hívná, és mit kezdhetne akkor a törzsfő egy harcosok között nevelkedett, csatákban edzett tetterős fiatalabb férfi ellen, aki sántasága ellenére is gyors és olyan hatalmas termetű, amilyet Nindra még nem látott, így ha másért nem, hát szerető apjáért vállalnia kell, amit a sors rámért, hozzámenni ehhez a vérszomjas és gonosz emberhez, kinek talán szeretői vannak, hiszen már nem fiatalember, nem élhet asszony nélkül, s akkor a felesége csak látszatnak kell, és ebbe ő még belekapaszkodhat, ez még reményt, nyugalmat, esélyt adhat arra, hogy ott abban a sötét várban mégis szép élete lehet, hiszen gondozza ő a kertet, fogadja a vendégeket, elvarázsolja a ház népét kedvességével, és talán megenyhül majd az a gonosz ember is egyszer, és akkor Nindra megtanítja szépen beszélni, nem bántani másokat, nem összetörni a szíveket, lelkeket, helyette mosolyogni, kedvesnek lenni, elfeledni a csatákat, háborúkat, az áldozatok vérét, könyörgő tekintetét, rémült siránkozását, a legyőzöttek, megalázottak haragját, ádáz gyűlöletét, s akkor jobb ember lehet, olyan mint amikor még fiatal volt, gyermek, szerető édesanyja, Dipia asszony  mellett, akiről azt mesélték, hogy jóságos volt, gondoskodó feleség és anya, hiszen elengedte maga mellől a fiát, mikor még  szüksége lett volna rá, és visszafogadta Sötét Harcosként, gyilkosként, akkor ő Nindra sem állhat ellen, tennie kell, amit a jó asszonyok, az édesanyja, Raila és leendő férje anyja, Dipia asszony tettek, megküzdeni a törzsért, a hazáért, a családért, a férjéért és persze önmagáért.  

A mondat megírásához Tullia meséi - Őrző című regényem adta a forrást és a hangulatot.
A könyv Facebook oldalán betekintést nyerhettek a történetbe és Tullia világába.

Végtelen Mezők Hétvége - Nicholas Evans

Egy író, aki engem elvarázsolt, nem is egyszer. A füstlovag lett a nagy kedvenc tőle, de a többi sem okozott csalódást.

2011. szeptember 11-én írtam ezt a cikket a Rica Whimsy olvas blogon, amit aztán később lezártam, mert rájöttem, hogy nem tudok több különböző blogot igényesen vezetni, így maradt a Végtelen Mezők Vándora.

"Miért olvastam el ezt a könyvet?

Két okom volt rá. 

Az első: Tűzoltókról szól, ejtőernyős, erdőtüzekhez riasztott emberekről, akiket mélyen tisztelek.

A  második ok: Láttam filmen a Suttogót és nagyon tetszett, de nem olvastam el, pedig kezemben volt a könyv is. Nem szeretem ugyanazt a sztorit filmen megnézni és könyvben elolvasni, mert valamiben biztos hogy csalódnom kell. (Vagy rossz a szereplőválasztás, vagy nem az eredeti fordítást ültetik át, hanem valami modernizált szörnyűséget, stb.) Na, szóval kíváncsi lettem a szerzőre! 

És nem csalódtam.

Egy gyönyörű regény a barátságról, az önfeláldozásról és a szerelemről. Egy különös szerelmi háromszög története, ahol nem tudtam szurkolni egyik szereplőnek sem, mert mindenki szimpatikus, szerethető és mindhármuknak végig kell járniuk a maguk drámai útját. Tudtam, hogy valaki mindenképpen szenvedni fog.

A két férfi, a két füstlovag és a nő is, akit szeretnek, követnek el hibákat, de képtelen voltam elítélni őket. 

Bizony sírtam ezen a könyvön.

Nagyon jó érzékkel megrajzolt, a tetteikkel bemutatott karakterekkel, képszerűen leírt, drámai jelenetekkel találkoztam. Erre mondják, hogy filmre kívánkozik... Én azonban nem fogom megnézni még akkor sem ha egyszer meglesz, mert Nicholas Evansnek és Pék Zoltánnak, a fordítónak köszönhetően mindent magam előtt láttam."
 

Nicholas Evans: A füstlovag Európa Könyvkiadó 2002

Egyéb könyvei sajnos csak a könyvtárból kikölcsönözve rövid ideig lehettek velem, nem költözhettek fel a polcomra. A Viharhegyet és A csapdát még antikváriumból is szinte lehetetlenség megszerezni.
A csapda a kedvenc állataimról, a farkasokról szól. Így egyértelmű, hogy elvarázsolt a könyv, melyben Nicholas Evans építette karakterekkel szerepelnek együtt.
A Viharhegy pedig egy jégbe fagyott lány és a hozzátartozóinak története.

Egyszerűen nem értem, miért nem ismertebb Nicholas Evans! A  weboldala is rendkívül visszafogott, és valóban nem halmozza el az olvasóit, harminc, hetven, száz történettel. A többi befutott íróhoz képest nagyon kevés könyve van, de minden, amit eddig olvastam tőle egyszerűen lenyűgözött. Szívbe markolóan  mutatja be az emberi sorsokat, játszik az idősíkokkal, párhuzamosan tárja elénk a múltat, jövőt.  Minél mélyebbre haladunk egy-egy történetben annál több titok, részlet, magyarázat tárul fel előttünk. Fokozatosan építi fel a különböző karaktereket, akik rendkívül emberiek. Ha saját habitusunkból eredően nem tudjuk megszeretni, legalább sajnáljuk, megértjük őket, felébresztik az együttérzésünket, előcsalják a könnyeinket. Engem legalábbis nagyon mélyen megérintettek, és szeretnék még többről olvasni. 

Nicholas Evansen kívül Leon Uris és Murakami Haruki azok az írók, akiket az általuk teremtette szereplők miatt olvasok.
Úgy látom, a megváltozott világban elveszítjük (vagy inkább rejtegetni kell)  a régmúlt (hősi) értékeit, mint az önzetlen szeretet, a hűség, a bizalom, az őszinteség, a bátorság és még sok-sok fájdalmasan szép, tiszta érzés, ami emberi emberré tesz bennünket. Szerencsére még akad néhány könyv Nicholas Evanstől is többek között, melyben megtaláljuk őket... és bízom benne, hogy a hétköznapi életből sem vesznek ki teljesen.

Végtelen Mezők Hétvége - Romantikus, erotikus

 

Bár nem vagyok kifejezetten romantikus könyv rajongó, de a szép, érzelmes jelenteket én is kedvelem olvasóként, sőt írni is szeretem. Néhány könyvben azonban taszít a trágárság és a testiség igénytelen, vulgáris bemutatása. Nem vagyok túl érzékeny, nem erről van szó. Háborús könyv rajongó vagyok, elfogadom egyes témák sokszor véres, trágár és  kegyetlen voltát. Az emberek csúnyán beszélnek, káromkodnak, ölnek, kiontják a másik belét, esznek és ürítenek, kielégítik a fizikai, testi szükségleteiket. A szex, a testiség az élet része. Ám az imént felsorolt témák naturalisztikus, kendőzetlen bemutatása nem helyén való minden könyvben és minden helyzetben. Talán voltak az imént olyan szavak, amik megleptek néhány olvasót. Nem véletlenül fogalmaztam így, mert  a rosszul megválasztott kifejezések használata a legjobb könyvet is tönkre vágja. Nemrég egy értékesnek tűnő, népszerű könyvben csalódtam az egyik mellékszereplő szájába adott vulgáris szavak miatt. Szerintem nem illettek oda, kilöktek a könyv világából, úgy ahogy a fenti kifejezések is ilyen érzést válthatnak ki sokakból. Sajnos a mostanában megjelenő romantikus, nem erotikus (!) könyvek esetében egyre gyakrabban futok bele az erotikus jelenetek taszító, sokszor nevetséges bemutatásába, úgyhogy egyébként egy habos fehér, szűz lányos történet pereg a szemem előtt. "Ilyen a valóság!" - kapom meg gyakran, ha szóvá teszem. Nem rossz érv, de én épp azért olvasok, mert néha mást, szebbet, jobbat, varázslatosabbat szeretnék látni annál, ami körülvesz.  Sajnos a romantikus könyvekben csak ritkán találom meg ezt, viszont az úgynevezett szépirodalmi művekben és néhány akció, kaland és történelmi regényben olyan szerelmi történetekre leltem, hogy sok, valóban romantikus regény a nyomukba sem ér. Kimondott erotikus regényt pedig még nem olvastam, nem mondom, hogy nem szemeztem vele, vagy nem olvastam bele, de annyi más könyv van, amit elolvasnék, hogy az erotikusok művek valahogy mindig parkolópályára kerülnek. Szóval, ha én nagy ritkán romantikus, erotikus téma írására szánom el magam, azt az érzést szeretném átadni reménybeli olvasóimnak, amit többek között Leon Uris, Nicholas Evans, Zane Grey, Walter Scott és Henry Sienkiewicz varázsoltak a szívembe szerelmes párjaikkal. Íróként csak próbálkozom a területen, de azért megmutatok néhány részletet.

2017. február 19. 
Sokat gondolkodtam ezen a cikken, hogy egyáltalán megírjam-e, mert nem hiszem, hogy erre számított, aki a romantikáról várt bejegyzést, de nagyon sok könyvet olvastam/olvasok és őszintén  haragszom a műfajra, amitől bevallom, túl korán elment a kedvem a sok csalódás miatt, és sajnos úgy tűnik, ismét hiába próbálkozom vele. Mindig "túl sokat" olvastam,  tini- és fiatal felnőttkoromba még többet, abban az időben rengeteg romantikusat is, odavezethető vissza az én rosszkedvem. Tisztelet a kivételnek, az igényesen megírt könyveknek, de amikor valaki annyit olvas, mint én, óhatatlanul a kezébe akad olyan kötet is, ami nem igazán jó, sajnos túl sok ilyennel találkoztam. És ezt nem elsősorban az írók rovására írom,  mert a piac diktál, és mivel az olvasók keresik a romantikus könyveket, sajnos futószalagon gyártják őket. Akinek kisgyereke van ugyanezzel a helyzettel találja szemben magát a mesekönyv piacon. De ez már egy másik történet...

Részlet a Végtelen Mezők Vándora novellás kötetben megjelent A hiúz című novellából:

Forrás: Pixabay

Lilla besiklott a paplan alá, Ákos gyorsan követte. Szorosan összebújva csókolóztak, hogy felmelegedjenek. A férfi a lány mellére simította a tenyerét, a hidegben meredező bimbókat morzsolgatta az ujjaival, nyalogatta a nyelvével. Lilla altestében, a becézgetésre válaszul, izzó forrás fakadt. A combján érezte Ákos vágyát, ráfonta az ujjait. A férfi rekedten sóhajtott. A lány mellei közé csókolt. Simogatta, az ujjai hegyével alig érintve cirógatta a testét. Lilla a kezével izgatta őt. A mellkasát, nyakát csókolta, harapdálta. Egy-egy pillanatra egyikük leállt, vágytól reszketve belefeledkezett a másik keltette élvezetbe, majd felfokozva viszonozta. Ákos Lilla sóhajaiból, testének remegéséből tudta, hogy már kész őt befogadni. Lassan, gyengéden sóvárgó, nedves, forró ölébe merült. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, tekintetét a lányra szegezve kifújta a levegőt. Lilla, nőiségének tudatában, rámosolygott. Teste erős szorítással válaszolt a férfi ritmikus lökéseire. Ákosnak erőt kellett gyűjtenie, hogy tartsa magát. Lilla már vergődött és nyöszörgött alatta, szemét behunyva saját ajkát harapdálta.
A kéj vibráló, sötét mélye lüktetve várta őket.
– Annyira jó – lehelte a lány. – Ne hagyd abba! – könyörgött, mert a férfi fékezte magát, hogy tovább bírja. A szünet így is csak a pillanat töredéke volt. Lilla teste reszketve megfeszült, magába szorítva a férfit, és Ákos felszabadultan adta át magát neki.
Együtt emelkedtek, a ház, a fehér hó fölé, belevesztek az aranyló napsugarakba, melyek szivárvánnyá robbanva lágy feketeségbe taszították őket.
Néhány pillanat telt el, míg mindketten magukra találtak. Lilla kinyitotta a szemét, kábán Ákosra mosolygott. A férfi szorosan átölelte, oldalra fordult vele.
Jó ideig maradtak így, erőt gyűjtve, feltöltődve a másik közelségéből, testének melegéből.
Lilla mozdult először. Ákos csodálkozva nézte, hova indul.
A lány a férfi kabátját magára kapva, mezítláb szaladt a kályhához, néhány hasábot dobott a tűzre, majd a tetejére tette az eddig a fal mellett álldogáló öreg, sípolós teafőzőt. Egy műanyag kannából vizet töltött bele. Az asztalból kivette a teás dobozt és egy üveg mézet. Ákosra mosolygott, miközben mindent elrendezett a visszacsukott asztalon.
A férfi hasra fordult, keresztbe font karjaira hajtotta a fejét, úgy csodálta az ablakhoz sétáló lány izmos, hosszú lábait.
Lilla a függönyt félrehúzva kinézett, a téli álomba dermedt táj varázsa megborzongatta. A testében még érezve a gyönyör emlékét, visszanézett a férfira, felé nyújtotta a kezét.
Ákos felállt, felvette az ingét, a lány felé indult. Könnyedén, puhán lépkedett. Lillát a macskákra emlékeztette ruganyos, halk járása. Mezítláb képes volt bármikor észrevétlenül a háta mögé osonni, de néha még bakancsban is sikerült úgy mögé lépnie, hogy csak akkor vette észre, ha a nyakába csókolt.
– Hiszel benne, hogy a szerelem megmarad a halál után? – kérdezte a lány, egy lombtalan fát bámulva a havas udvaron, Ákos mellének támasztva a hátát.

A blogon korábban már megosztott romantikus részletek:
Sárkányvadászok - Csókpárbaj
Romantika az Őrzőből

Bálint-nap alkalmából - romantika az Őrzőből

Forrás: Pixabay

Nindra nem értette, miért nem közeledik felé a férfi. Felnézett, szemébe könnyek gyűltek. Triar zavartan nézte. A lány tétován felemelte a kezét. Nem lehetett tudni, a melleit vagy arcát akarja-e eltakarni. A király elindult felé. Nindra a sebhelyre szegezte a tekintetét, némán könyörgött.

Triar megérintette a vállát. A lány összerándult, ajka szavakat formált. A férfi lehajolt.

– Ne, kérlek, ne – suttogta Nindra erőtlenül, de Triar csak a köpenyért nyúlt le, és a vállára terítette.

– Nem bántalak, ne félj – mondta megnyugtatóan, fejével az alvópadka felé intett. – Feküdj le!

– Nem – Nindra rémülten rázta a fejét.

Triar türelmetlenül legyintett.

– Nem bántalak, mondtam. Késő van, aludj! Holnap kora délelőtt hazaindulunk. Hosszú utazás lesz, pihenned kell.

Triar levette a kaftánt.

Nindra még mindig nem mozdult.

– Megfázol, te lány. Feküdj már le végre!

Nindra összehúzta magán a köpenyt, leereszkedett az alvópadkára a puha takarók és párnák közé. Triar ezalatt kibújt az ingéből. Nindra a forradásokat nézte a testén. Meglepetten fedezte fel a nyakában vékony bőrszalagon lógó faragott csontlirát.

– A karosszékben töltöm az éjszakát. Aludj nyugodtan. – Triar lehajolt, a lány mellől felvett egy takarót, a karosszékhez bicegett és leült. Kinyújtott, ép lábára fektette beteg lábát.

Nindra csak most mert lefeküdni, tekintetét mindvégig a férfira szegezve betakarózott. Triar már rég aludt, de ő újra és újra felriadt, ellenőrizte, hogy ott van-e még a székben...

 

Amikor Nindra meglátta, hogy férje kopjadobáshoz készülődik, magához intette a testőrkapitányt.

– A király részt vesz a versenyben? – kérdezte csodálkozva.

– Igen, úrnőm. – Lork közelebb hajolt hozzá. – A törzsfők nem segítenek, és ő szabadulni akar a haragtól – magyarázta gondterhelten.

Nindra elsápadt.

– Közelharcban is részt vesz?

– Dipia asszony miatt nem. – Lork hirtelen elhallgatott.

– Nem értelek.

– Jobb lenne, ha nem tudnád, úrnőm.

– Tudni akarom! – Nindra megmakacsolta magát.

– Triar őrző, úrnőm. Számunkra a harc nem játék, és…

– És? – kérdezte Nindra kíváncsian

– Évekkel ezelőtt a játék közben majdnem megölt valakit. Akkor megígérte Dipia asszonynak, hogy soha többet nem vesz rész harci játékokon csapatküzdelemben.

Néhány hellyel odébb felkiáltott egy asszony.

– Miára, micsoda dobás!

Nindra csodálkozva kapta oldalra a fejét, mert az elismerés Triarnak szólt. A királyné felismerte Bredo feleségét. Az anyjánál alig fiatalabb asszony égővörös hajú, igéző szépség volt, egy hellér törzsfő lánya. A törzsfők feleségei közül csak néhányan irigyelték, a többiek veszélyes nőszemélynek tartották, és féltették tőle a férjeiket.

A következő szavak hallatán Nindra tökéletesen értette az utóbbi csoportba tartozó hölgyek indokait:

– A legtökéletesebb férfi, igazi király!

A királyné érdeklődve nézett a küzdőtérre, ahol Triar ismét dobáshoz készülődött. A hőség miatt csak egy sötét erdabőr nadrágot viselt. Hosszú haját hátrakötötte, és a véletlennek köszönhetően az arca sértetlen oldala látszott. Nindra most először vonzónak találta. Hatalmas termete ellenére könnyednek tűnt, mozgása felszabadult volt. Meztelen, izmos felsőtestének látványa borzongató érzéseket keltett a lányban. Zavartan felállt...

Raila nézte, ahogy törékeny kislánya belesimul tagbaszakadt férje karjába. Triar Nindra feje felett Railára nézett, büszkén elmosolyodott.

– Asszonyom! – mondta, fejét enyhén meghajtva.

Raila tisztelettel viszonozta a meghajlást. Közben zavartan nézte az aranymarlát, amely veje vállát harapdálta. Nindra nevetve megsimogatta Szabad Szél pofáját, aztán férje minden tiltakozása ellenére elkísérte őket az istállóba. Raila egyedül indult vissza a palotába, és vacsoráig nem találkozott sem a lányával, sem a királlyal.

Az udvar tagjaival együtt ültek az asztalnál, amikor Nindra erőltetett vidámsággal kijelentette:

– Anyám arra kért, menjek haza vele.

– Igaza van édesanyádnak, Nindra – helyeselt Triar halkan. Mindkét asszony ámulva nézett rá. – Legalább biztonságban tudnálak.

– De azt hittem… – Nindra csalódottan nézett a királyra.

– Amint tudok, utánad megyek… Ha megengeded, Raila. – Triar kérdően nézett az asszonyra.

– Ez természetes – bólintott Raila, egyik ámulatból a másikba esve.

Triar látta Nindra szemében a ki nem mondott kérdéseket.

– Igaza van édesanyádnak. Most sem értem haza, amire ígértem. Előfordulhat, hogy nekem is segítségre lesz szükségem…

– Mit akarsz ezzel mondani? – Nindra elsápadt.

– Purkarhoz kell utaznom. Kasor követei megkeresték, és ajánlatot tettek neki. Tudni akarja, tőlem mire számíthat. Nem tudom, mikor és hogyan térek vissza.

– Ne mondd ezt! – tiltakozott a királyné a fejét ingatva.

– De igen, Nindra, mondom. Mert ez az oka, amiért el kell menned. Én nem tudok vigyázni rád. Nem biztos, hogy melletted lehetek, ha majd eljön az idő. Édesanyád mellett lesz neked a legjobb.

Raila némán ült a helyén. Hallgatta veje nyugodt érvelését, és látta Nindra egyre gyengülő ellenállását.

– Elmegyek – mondta a fiatalasszony halkan, majd felvetette a fejét. – De meg kell ígérned, hogy visszajössz hozzám.

– Tudod jól, hogy nem csak rajtam múlik. – Triar hangja szemrehányó volt.

– De most csak rajtad kell, hogy múljon – mondta Nindra keményen.

Raila úgy képzelte, nincs ember, aki Triarral vitába merne szállni. Erre az ő aprócska lánya úgy beszél a királlyal, ahogy ő sosem merészelt volna Darvóval.

A király felállt, Nindrához bicegett, a székre támaszkodva lehajolt hozzá.

– Ne bánts, királynőm, kérlek. Épp elég nekem újra itt hagyni téged. Ne tetézd a gondjaimat – fogta meg Nindra kezét.

– Félek, Triar. Nem tudom, mi lenne velem, ha…

Triar felesége ajkára tette az ujját.

– Ne beszélj! Vigyázok magamra, mint még soha. Elviszem magammal Dart, és Lork is velem jön.

– Köszönöm – mosolygott Nindra megenyhülten.

– De Lakor veled megy.

Nindra erre elsápadt.

– Ez a feltételem – mondta Triar keményen, felesége kétségbeesését látva hozzátette:

– Lork ért a sebekhez, ne félj!

Nindra ajka remegett.

– Megint te győztél – motyogta.

Triar a hajába csókolt, mosolyogva mondta:

– Én vagyok a király.

Raila egyetlen szó nélkül nézte végig ezt a különös párbajt, amit két szerető szív vívott azért, hogy megvédhesse a másikat. Tekintetével követte Triart, ahogy a székéhez bicegett. Széles hátára omló sötét haját nézte. Figyelte, ahogy leült. Érdekes módon most észre sem vette frissen borotvált arcán a sebhelyet, csak a sötét szemét látta, ahogy tekintetével Nindrát simogatja. Amikor a késért nyúlt, hogy húst vágjon, a kezét nézte. Mintha nem is az az ember lett volna, aki a lányát elvitte. Ez a férfi tetszett neki. Biztonságot és erőt sugárzott. Vonzó volt és kedves, bármely nőben képes lett volna szerelmet ébreszteni.

Railát megijesztették saját gondolatai. Kényszerítette magát, hogy a sebhelyre nézzen veje arcán, de nem érzett undort, csak szomorúságot. A fájdalomra gondolt, amit a férfinak el kellett viselnie.

Tullia meséi - Őrző

Végtelen Mezők Hétvége - Írás és/vagy olvasás

Írok vagy olvasok. Ha benne vagyok egy saját  történetben,  a regények általában nem kötnek le, ilyenkor nem is kellemes olvasni. Így ha írhatnékom támad, egy időre visszateszem a polcra, amit épp olvastam. 

Választhatnám a "gyorsan befejezem" verziót is, de ez nem működne. Szerencsére könnyen tanulok,  és pillanatok alatt megjegyzek egész hosszú mondatokat, különösen ha nagyon tetszenek. Ami tetszik, azt ráadásul nem elég egyszer elolvasni. Dupla esély, hogy a szuper mondatok napokra beleégjenek az agyamba, és aztán véletlenül átkerüljenek az írásomba. Ez a legfőbb oka, hogyha írok, nem olvasok mást, mint szakirodalmat, ami a regényem témájába vág. Ha elkezdek egy történetet, igyekszem végigvinni mielőbb, ezért ha el akadok, akkor sem szívesen hagyom félbe. 

Írnom vagy olvasnom kell, folyamatosan szükségem van a betűkre. Tehát, ha írói válság támad rám, akkor sem teszem félre a készülő regényt és kezdem el olvasni más írók regényeit, helyette inkább szakirodalmat bújok az épp írott témával kapcsolatban. Olvastam már kómáról, szívbetegségekről, bénulásról, térd- és agyműtétekről, íjkészítésről, állatok viselkedéséről, emlékezetkiesésről, lőfegyverekről, gyémántbányászatról és még sok minden másról.

Ha két-három hétig egy sort sem tudok írni, akkor már újra elkezdek olvasni regényeket is, és a következő írós szakaszig olvasok is. Az, hogy mennyi ideig írok vagy olvasok, teljesen kiszámíthatatlan.

Gyerekkoromban teremtettem meg annak a világnak a kezdeményét, amiben a regényeim játszódnak. A fantáziavilágban nem féltem, ide menekültem a valóság elől. Ekkor még nem is tudtam, hogy létezik egy fantasy nevű irodalmi műfaj.

Amikor elkezdtem fantasy regényeket olvasni, nem kedveltem meg mindegyiket. Volt néhány, amit nem szívesen olvastam, mert untam, nem tetszett a hangulata, a világa vagy  nagy része nem érintett meg. Már rég kész volt a saját világom, a saját törvényeivel. Azok a könyvek adtak örömet, amik hasonló világokról szóltak. Amikor elkezdtem tudatosan írni, megpróbáltam megfelelni a különböző elvárásoknak, de nem ment.  A világom archetipikus; a zsigereimben, a múltamban, a lelkemben gyökerezik, önmagam kellene megtagadnom vele együtt. 

Ezért a kiadók elutasításainak köszönhetően elfogadtam, hogy nem tartozom sehova, nem lehetek tagja egyetlen fantasy műhelynek sem. Írom, ami bennem van, ami foglalkoztat, ami a világomból megmutatható. Olvasom, ami leköt, elvarázsol, és elrepít olyan világokban, ahol szívesen élnék.
Az írás és az olvasás utazás. 

Senkinek nem kötelező felszállni egy vonatra, ami olyan helyre viszi, ahova nem szeretne elmenni. Ahogy senkinek nem kötelező olyan könyvet olvasni, ami nem felel meg a lelki beállítódásának. 

Írok, mert szükségem van rá, és szeretném ha az olvasók átélhetnék azokat a csodákat, amiket én látok a világomban. Nem kényszerítenék senkit, hogy elsétáljon velem Caorle templomához,  ahogy arra sem kényszeríthetem, hogy elkísérje Tullia sánta királyát. 

Ha olvasok, egy másik ember világában járok, aki talán a lelke legmélyebb rezdüléseit osztja meg velem, ahogy a tenger küldi felém lágy hullámait. Hálás vagyok az írónak a csodáért, és szomorú vagy frusztrált, ha nem sikerül ráhangolódnom, de sosem sérteném meg ezért. 

A sorok mögött egy ember rejtőzik, aki én is lehetnék, ahogy az én szívem és lelkem is megbújik a szavaimban... 

Olvasóknak és íróknak is varázslatos utazást kívánok a Fantázia szárnyán!

Caorle

Ismét csatlakozom Miamona Reading Challenge 2017 kihívásához

Miamona tavalyi kihívásának köszönhetően nagyon jó könyvek kerültek a kezembe, néha még a komfortzónámból is sikerült kilépnem. Ezért idén ismét vállalom a megmérettetést az eredeti kategóriákkal. Ha saját listát készítek, nem lennék ilyen bátor, de így lesz egy két komoly utazás, távol a megszokott kis könyves világomtól. Mivel még van idő válogatni és jelenleg elég sok könyv van nálam olvasás alatt, még csak néhány kategóriához írtam oda a választottamat.
(A dőlt betűs szöveg az enyém, a sima Miamona eredeti kihívása a Molyról).

Miamona's Reading Challenge 2017

1.) Isztambul, óúóúó, Isztambul ♪♫

Szerintem abszolút igaz a mondás, hogy ha nincs pénzed utazni, olvass, mert a sok apró, színes, testközeli részlettel, az ember a könyvek által egy kicsit (nem is kicsit) tényleg úgy érezheti magát, mint aki utazik. Szóval én most egy tetszőleges isztambuli kirándulásra hívok mindenkit! A lényeg, hogy a regény ott játszódjon. Nem kötelező, hogy 100%-ban végig, de azért Isztambul legyen a középpontban.
Robert Graves: A vitéz Belizár (mikor Isztambul még Bizánc volt)
vagy Anna Randol: Titkos csók  (mikor Isztambul még Konstantinápoly volt)

2.) Nyugger-rockker

Fredrik Backman óta érdekelnek a zsémbes, háklis, maguknak való nyugdíjasok, mert a látszólag makacs és időnként nem túl szimpatikus kéreg alatt az érzelmek és történetek óceánját rejtik. Ezért aztán a lényeg, hogy olvassunk belevaló öregekről!

Kat French A zongoristaprojekt című művének kedves, idős szereplői után kíváncsian keresek könyvet ehhez a ponthoz.
Émile Ajar: Salamon király szorong

Kedvencem lett ez a könyv!!!!

3.) Az isteni Backman

Olvassatok (legalább) egy könyvet Backmantól, mert kell az nektek! ;)

Ezzel a könyvvel már régóta szemeztem:
Fredrik Bacman: A nagymamám azt üzeni, bocs

4.) Én kis kertet kerteltem

Olvassunk olyan könyvet, aminek a borítóján, címében vagy középpontjában egy kert van!
Most a könnyedebb műfajból, jöjjön Amanda Quick: Hazugságok kertje


5.) Műfaj-pfuj!

Találjunk egy műfajt, amit eddig igencsak hanyagoltunk, és ha megvan, próbáljunk ajánlásokat kérni, keresni rá, hogy mi az, amivel talán mégis érdemes próbálkozni. Az így talált könyvet pedig olvassuk el. Lehet, hogy pfujolásunk csak megerősítést nyer, de akkor is elmondhatjuk, legalább megpróbáltuk! :)

Lara Adrian: A vámpír csókja. Egy erotikus vámpírtörténet igazán távol áll tőlem. Vámpírokról eddig csak blogon olvastam, Ashley Carrigannek köszönhetően. Morwen történetét megkedveltem, de könyvet még nem vettem kezembe a témában. Filmek terén egy kicsit bátrabb voltam. Aidan Turner miatt A vámpír, a vérfarkas és a szellem (Being Human - BBC változat) sorozat első három évadát végignéztem.
Hogy mi a véleményen erről a könyvről? – Véres és szexi, mint egy dothraki lóúr.

6.) Magyar szívbe magyar fantázia!

Olvassuk hazánk író fiainak és leányainak fantáziáit!

Régi adósságom törlesztettem ezzel a szerző felé.
Eliza Beth: Isteni sakkjátszma


7.) Versben mondom el…

Olvassunk verseket! Hogy milyen nemzetiségű szerzőtől, és milyen nyelven, az rátok van bízva!

Ez a kategória egyszerű lesz, hiszen várólistás könyvem van.
Diana Soto: Törpekirály

8.) Te, ott a polcon, ide veled!

Lépjünk oda a polchoz, és olvassunk el legalább egyet azok közül, amit már egy ideje beszereztünk, de eddig csak szemezgettünk vele!

Itt van bőven lehetőség... és a választott: 
Galeotto Marzio: Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv

9.) Hát te ki vagy?!

Olvassunk olyan írótól, akitől eddig még soha!

Erről aztán már ne is beszéljünk...
De kedvezzünk a magyar íróknak, és legyen 
Tomcsik Nóra: A változások kora


10.) Hősök tere

A Hősök Tere mozgalom után szabadon, találjatok egy idegent (vagy távolabbi ismerőst), kérjetek tőle könyvajánlást, és olvassátok el! Ki tudja, az ajánlásból beszélgetés kerekedhet, a beszélgetésből meg akármi más. :)

A munkám (könyvtáros) révén inkább tőlem kérnek könyv ajánlást. Ezt az olvasnivalót azonban egy kedves olvasó ajánlotta. 
Amy Ewing: Az Ékkő

+1) Parlez-du English?

A jolly joker, amivel kiválthattok egy nem tetszetős kategóriát. Olvassunk idegennyelven, bármit! Akinek a magyar az idegennyelv, az is ér! ;) És újraolvasás is, olyan szempontból, ha valamelyik nyelven már olvastátok, és most egy másikon teszitek. Nyelvre fel!

Ideje leporolni a német tudásom. Német nyelvű filmet minden további nélkül végignézek, újságokat is lapozgattam már, ám könyvvel még nem próbálkoztam. A fülszöveg ment szótár nélkül, a többit majd meglátjuk...

Marc Levy: Wenn wir zusammen sind

Sajnos az idegen nyelvű könyvvel megbuktam, így most ifjúsági regénnyel próbálkozom németül, de nincs annyi energiám, hogy azt év végéig befejezem így ez a kihívás idén teljesítetlen marad. Ez van! 
2017. december 28.

Végtelen Mezők Hétvége - Párbeszéd

Kép: Pixabay

A Végtelen Mezők Hétvége második bejegyzése:

Párbeszéd, ahogy írom...

Számomra olvasás közben fontos, hogy mindig tudjam, ki beszél. Bizonyára ti is jártatok már úgy a sokadik gondolatjel után, hogy azt kérdeztétek: "Most ezt ki mondta?"  Úgy vettem észre, ez a beszélgetők reakcióinak jó ritmusú bemutatásával elkerülhető. Szívesen olvasok a szereplők hangjáról, hangszínéről, mimikájáról, gesztusairól, ezért én is ezt a módszert követem, ha párbeszédet írok. Két példát hozok, amin megmutatom, hogy olvasom, illetve írom szívesen a párbeszédet.
A Tullia meséi - Őrző egyik beszélgetését idézem, először a reakciók bemutatása nélkül, majd pedig úgy, ahogy a könyvbe került.

– Hittem volna neked, ha megvádolod?
– Igen, hittél volna, mert bíztál bennem.
– Ma is bízom benned, Rolo. Verlor megölte a nővérem, és én nem üldöztem. Azt hittem, örökre eltűnik. Most magamat okoljam? Kár a múlton rágódni.
– A királyné tudta, hogy nem fogsz bántani.
– Miért, te nem tudtad?
– Az a Triar, akit én ismertem, széttépett volna.
– Akarsz maradni?
– Elküldesz?
– Elöljáró vagy, nem illő, hogy konyhafelügyelőként dolgozz.
– Az életem azon része véget ért, minden ideköt. Ha megengeded, maradnék.
Triar bólintott.
– Köszönöm, uram! – Rolo, szívében a legmélyebb tisztelettel, meghajolt.

 Hogy tetszett?

– Hittem volna neked, ha megvádolod? – kérdezte Triar barátja arcát fürkészve.
– Igen, hittél volna, mert bíztál bennem.
– Ma is bízom benned, Rolo. Verlor megölte a nővérem, és én nem üldöztem. Azt hittem, örökre eltűnik. Most magamat okoljam? Kár a múlton rágódni.
– A királyné tudta, hogy nem fogsz bántani.
– Miért, te nem tudtad?
– Az a Triar, akit én ismertem, széttépett volna.
Triar fájó lábáról megfeledkezve jóízűen nevetett. A botra támaszkodva felállt, a kezét nyújtotta. Rolo ámulva nézte, elmosolyodott, és megszorította Triar kezét.
– Akarsz maradni? – kérdezte Triar.
Rolo elsápadt.
– Elküldesz?
– Elöljáró vagy, nem illő, hogy konyhafelügyelőként dolgozz.
– Az életem azon része véget ért, minden ideköt. Ha megengeded, maradnék.
Triar bólintott.
– Köszönöm, uram! – Rolo, szívében a legmélyebb tisztelettel, meghajolt.

És így?

Most pedig mutatok egy olyan párbeszédet, ahol csak a "mondta"-t használom, aztán pedig más kifejezéseket is a beszéd különböző hangulatú változatainak érzékeltetésére. A magyar nyelvben adott ez a csodálatos lehetőség. Miért ne élnénk vele? Én szívesen teszem, de ahogy sok minden, ez is egyéni ízlés és döntés kérdése.

Csak mondta...

 – A biztonságos városok csak tovább melegítik a Föld légkörét, az édesvíz pedig egyre kevesebb… Már a XXI. század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az embernek újra kapcsolatot kell teremtenie a természettel, hiszen a Föld segítségért kiált. De sokan még most sem képesek ezt megérteni, pedig hamarosan már késő lesz.

– Ezek idejétmúlt gondolatok. A Kék Város és a többi elszigetelt oázis jelentik az egyetlen reményt az életben maradásra – mondta Magdaléna.

– Ha rajtam múlik, mutatok Önnek egy igazi oázist – Del arcán különös mosoly jelent meg, közben kinyúlt, és megsimogatta Magdaléna kezét. A nő zavartan bámulta a férfi napbarnított ujjait.

– Maga szeretne családot, gyerekeket? – kérdezte aztán Del hirtelen.

– Én kisbabát várok, Del – mondta Magdaléna és hátradőlt a fotelben.

– Micsoda?

Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Aztán mintha már nem is tudná, miért van ott, Magdaléna azt mondta:

– Anyám harmadosztályú tiszt volt. A jó képességű gyerekeknek kiváltságok járnak, de ő az alacsony beosztása miatt nem adhatott meg nekem mindent, ezért bekerültem a rendszerbe. A szerencsésebb gyerekek akár tíz-tizenöt éves korukig is az anyjukkal maradhatnak. Én már ma is elég komoly pozícióban vagyok ahhoz, hogy jó sokáig együtt maradhassunk.

– És az apa?

– Egy gyermeknek semmi szüksége arra, hogy két ember testi vonzalomra épülő, bonyolult kapcsolata akadályozza a fejlődésben, és károsan befolyásolja a jövőjét. – Magdaléna újra a vízesést nézte.

Del követte a tekintetét, és azt mondta:

– Azt hiszem, mi sosem fogunk egyetérteni, de a vízesést legalább mindketten szeretjük. Maga segít nekem eligazodni ebben a világban, cserébe elviszem egy oázisba.

– Ha a chip alapján megtalálják, azonnal megölik, Del.

És az eredeti Magdaléna, a Végtelen Mezők Vándora című novellás kötetből:

– A biztonságos városok csak tovább melegítik a Föld légkörét, az édesvíz pedig egyre kevesebb… Már a XXI. század elején nyilvánvalóvá vált, hogy az embernekújra kapcsolatot kell teremtenie a természettel, hiszen a Föld segítségért kiált. De sokan még most sem képesek ezt megérteni, pedig hamarosan már késő lesz.

– Ezek idejétmúlt gondolatok. A Kék Város és a többi elszigetelt oázis jelentik az egyetlen reményt az életben maradásra! – tört ki Magdaléna.

– Ha rajtam múlik, mutatok Önnek egy igazi oázist – Del arcán különös mosoly jelent meg, közben kinyúlt, és megsimogatta Magdaléna kezét. A nő zavartan

bámulta a férfi napbarnított ujjait.

– Maga szeretne családot, gyerekeket? – kérdezte aztán Del hirtelen.

– Én kisbabát várok, Del – Magdaléna megrettenve kapta a szája elé a kezét, és hátradőlt a fotelben.

– Micsoda? – Del is visszahúzódott.

Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Aztán mintha már nem is tudná, miért van ott, Magdaléna kiöntötte a szívét:

– Anyám harmadosztályú tiszt volt. A jó képességű gyerekeknek kiváltságok járnak, de ő az alacsony beosztása miatt nem adhatott meg nekem mindent, ezért

bekerültem a rendszerbe. A szerencsésebb gyerekek akár tíz-tizenöt éves korukig is az anyjukkal maradhatnak. Én már ma is elég komoly pozícióban vagyok

ahhoz, hogy jó sokáig együtt maradhassunk.

– És az apa?

– Egy gyermeknek semmi szüksége arra, hogy két ember testi vonzalomra épülő, bonyolult kapcsolata akadályozza a fejlődésben, és károsan befolyásolja a jövőjét. – Magdaléna újra a vízesést nézte.

Del követte a tekintetét, lágy hangon szólalt meg:

– Azt hiszem, mi sosem fogunk egyetérteni, de a vízesést legalább mindketten szeretjük.

Maga segít nekem eligazodni ebben a világban, cserébe elviszem egy oázisba.

– Ha a chip alapján megtalálják, azonnal megölik, Del.

Ha van kedvetek, írjátok le, milyen hatást váltottak ki belőletek a részletek.

Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok!

Végtelen Mezők Hétvége - Karakterépítés

Kép: Pixabay

A Végtelen Mezők Vándora egy  novellám címe, nem mai gyerek, már elmúlt húszéves. Tavaly az azonos című novellás kötetemben másodszor jelent meg. Először 1994-ben került bele egy antológiakötetbe. Nincs papírom írásoktatásból, és mivel az élethosszig tartó tanulás híve vagyok, nem is hiszem, hogy eleget tudok hozzá. Ebben, és a reményeim szerint, majd elkövetkező bejegyzésekben a személyes tapasztalataimat osztom meg az írásról, és arról én hogyan dolgozom. A bejegyzések tartalma teljesen szubjektív, és lehet, hogy jövőre, vagy  következő regényemhez más módszert találok ki.

A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány dolgot, amit figyelembe veszek egy-egy karakter kialakítása során. Az adott történettől függ, mennyit tud meg ebből ténylegesen az olvasó, de a főszereplők és a fontosabb mellékszereplők kidolgozásához szükség van háttér-információkra. 

Van egy képem a főhősről, így a legfontosabb dolgokat már az elején tudom róla. Ott áll előttem, látom a termetét, hajszínét, szemszínét, szeplőit, szakállát, bajuszát - ez utóbbi kettő a legtöbb esetben férfiakra jellemző. 

Alább felsorolok néhány példát, melyeket végiggondolok ilyenkor. Ezek, amikor felmerül egy történet ötlete, még csak homályosak. Mielőtt az eseményeket kidolgozom, megpróbálom őket összegyűjteni. Buszra várva, házimunka közben töröm rajtuk a fejem. Ha egyszer eszembe jutnak, azonnal lejegyzem, nehogy elfelejtsem őket, és hibázzak. Ha már a történet kidolgozása közben találok valami jobbat, na, akkor van baj. Fel kell göngyölíteni mindent visszamenőleg, és a szálat az elejétől a végéig javítani. Nem ez a legélvezetesebb része az írásnak...

A karaktereim élete már a születésük előtt elkezdődik. Néhány fontos példa, amely befolyásolja, hogyan alakul a sorsuk.

Születési hely

Akkor van jelentősége, ha a főhősök ott is nőttek fel, hiszen ez meghatározza a szokásaikat. Ha csecsemőkorukban elkerültek onnan, de például egy örökösödési vita miatt vissza kell térniük, akkor később válik fontossá.

Szülők, testvérek

Velük sem árt tisztában lenni. Nehogy egy jelenetben arról beszéljen egy szereplő, hogy fára mászott a bátyjával, és később a kisöccse halála befolyásolta, hogy orvos lett. (Persze lehet két, vagy akár több testvére, de ezt ne felejtsük el megemlíteni.)

Barátok, ellenfelek

Egy múltbeli konfliktus, közös élmény akár az egész történet mozgatója lehet, és adott ponton megmagyarázható vele a karakter döntése is. Egy ilyen eszközzel könnyen áthidalható a "túl sok véletlen" probléma, mely gyakori hiba a regényekben. Egy adott szituációban emberünk egy régi jó vagy rossz, de fontos emlék hatására minden további nélkül meghozhat egy rá egyébként nem jellemző döntést. Ezért nem szabad megfeledkeznünk ezeknek a személyeknek, és a hozzájuk kapcsolódó eseményeknek legalább jegyzetszerű rögzítéséről. Ha rendelkezünk stabil háttértörténettel, a megfelelő időben könnyedén a események közé illeszthetjük egy-egy epizódját.

És végezetül két veszedelmes hibaforrás a sok közül

Kellemetlen tévedéseket követhetünk el "a tisztálkodási szokások az adott korban" témában. Számít, hogy volt-e fürdőkád vagy csak dézsa. Szappant vagy fürdőolajat használtak. Létezett-e már villanyborotva?

A szereplőink által fogyasztott ételek és italok kérdése is fontos. Nem minden étel alapanyaga őshonos adott földrészen vagy  vidéken, például a narancsos kacsa nem volt mindennapi étel a középkori Magyarországon.
Fontos lehet még: tud-e a karakter írni-olvasni, milyen iskolái vannak, beteg-e, sérült-e (ha igen, miért) milyen nyelveket beszél, stb., stb...

Számomra a legegyszerűbb kezdés, hogy összegyűjtsem, mire kell figyelni egy-egy szereplőnél, ha végiggondolom egy napját, ébredéstől estig (szükség esetén az éjszakát is), minden apró mozzanatával. Így nagyjából kiderül, mik azok a dolgok, amikkel egy plasztikus, sokszínű karakter kidolgozásánál számolni kell. Nem kevés! Ha múltbeli, vagy más világban játszódó történetet írok, ennek a valóságát, törvényeit  is figyelembe kell vennem már az elején.

Az ellenfél (antagonista) kidolgozásához egy kis adalék. A főhős ellenfele nem mindig ugyanolyan arányban jelenik meg, mint a főszereplő, néha csak epizódokban tűnik fel, vagy a tettei következményét látjuk. A háttértörténete azonban ugyanolyan fontos. A motivációját, célját legalább a szerzőnek tudnia kell, csak így válik hitelessé a figura.
Ha egyenlő arányban szerepeltetem a két ellenfelet, mindkettőjük történetét külön dolgozom ki. A negatív főhős szálának azt a részét, melyben a pozitív karakter nélkül szerepel külön írom meg, ha lehet az elejétől a végéig, de a legfontosabb eseményeket mindenképpen egymást követően. Így függetlenítem az ellenfelétől. A történéseket az ő szemével nézem, elfogadom az érveit, az ő igazsága lesz az én igazságom. 

Köszönöm a figyelmet!

Ha nem találok ki mást, akkor legközelebb a párbeszéddel jövök...

Meddig mehet el egy könyves blogger?

Kép: Pixabay

Az előző bejegyzésem felfokozott érzelmekből fakadt, még pedig azután, hogy találtam egy véleményt egy blogon a Tullia meséi - Őrző című kötetemről. Azóta átgondoltam a dolgot, és elhatároztam, hogy megírom ezt a bejegyzést. Az értékelés szerzője egy ismerősöm, ennek ellenére sem álltam le vitatkozni vele a bejegyzés alatt, de nem hagy nyugodni a szöveg stílusa, és az, hogy bejegyzésével ez az ember árt nekem. A blogger népszerű és sokan olvassák. Mondhatjuk bátran, van akinek számít az ő véleménye.

Ezért szerintem mindannyiunk vállán, akik könyveket értékelünk, van felelősség, és ennek tudatában kell megírnunk a bejegyzéseinket. Fontos, hogy ezt minden blogger tisztességgel, ne ártó szándékkal tegye, vagy - ami ugyancsak szörnyű és nagyon sok bejegyzésnél tapasztalom - ne saját hozzáértésének és nagyságának bizonygatására. 

Egy-egy könyvben sok ember munkája és természetesen anyagi befektetés van. 

Az eladott könyvek árának csak egy része az író jövedelme, és a rossz szándék nemcsak neki árt -  mindannyian tisztában vagyunk a magyar könyvpiaci helyzettel. 

Nem arról van szó, hogy bánjunk kesztyűs kézzel a magyar szerzőkkel, mert a külföldieknek nem árthat egy magyar blogger. Ez is óriási tévedés! Nekik közvetlenül nem, de a könyveik magyar kiadóinak igen. Tehát, ha valaki könyvek értékelésére szánja el magát, gondolkozzon el ezen!

Az ügyvéddel fenyegetőzés sem nevetséges dolog egy poszt alatt. A hitelrontás és a becsületsértés létező jogi kategóriák. Az, hogy nem perelnek be könyves bloggereket, nem azt jelenti, hogy még egyetlen blogger sem jutott el komolyabb sértésekig.

Tudom, hogy sokan nem értenek egyet velem, mert azt a nézetet vallják, ha az író útjára engedte a művét, vállalja a megmérettetést. 

Próbáljuk az írót (munkás)emberként kezelni! Ha ajándékba kapok vagy veszek egy asztalt, majd rossz szándéktól fűtve írok róla egy újságban vagy a Neten, az asztalos akkora pert akaszthat a nyakamba, hogy nézegethetek.

Vannak rossz írások, nekem is vannak. Ám ez senkit sem hatalmaz fel arra, hogy tiszteletlen legyen, és saját szenvedélyétől, gyakran a látogatói számától megrészegülve azt gondolja, hogy ő már mindent tud a könyvekről, és megmondhatja, mi a jó és a rossz.

"Az írástudók felelőssége" sokféleképpen értelmezhető, és ezt a könyves bloggereknek is illik tudomásul venni.

Az írás és a boksz...

Kétféle reakciót vált ki belőlem a könyveimre kapott rossz vélemény: vérben forgó szemű anyatigris vagy összetört szívű, bizonytalankodó, önbizalom-hiányos kis nyúl leszek. Ez az utóbbi a gyakoribb.

A kritikust a nyúl nem érdekli, és általában senkit sem. A megalázott, összetört kis lény, a lelkem pedig csak kuporog. Ilyen a világ. Ha a kiléptél a műveddel a világ elé, vállald a következményeit - hangzik el gyakran az intés.

De valóban szótlanul kell tűrnünk? 

Igen, jobban járunk.

A tigris, a nyúllal ellentétben szembeszáll,  és válaszcikket ír, esetleg egy hozzászólást a blogos vélemény alá.  De ha az igazát bizonygatva, vitába száll a kritikussal előbb-utóbb eljut szegény arra szintre, mint Tigris a Micimackóban: összevissza pattog és sorolja naiv okoskodásait. A kritikus kétszeresen nyert, az író újabb csatát vesztett.

És nem azért veszít feltétlenül, mert rossz a könyve. Nem.
Inkább arról van szó, hogy két bokszoló öklözik tovább, az egyik padlóra kerülését követően. A kritikus bevitte a hatalmas ütést, az író a padlón. Rászámolnak. Feláll. És elborult, kába aggyal, a vereség tudatában megalázottan hadonászik, hiába volt eddig akár bajnok, a kritikus pedig csak egy utcai verekedő.

 

A közönség semmit nem tud (akik még nem olvasták a könyvet) a két sportoló múltjáról. Csak azt látják, hogy az egyik jól felépített támadássorozat után padlóra küldte a másikat, az meg kétségbeesetten rohan az eredmény után. A szerencsétlen bevisz egy-két gyönyörű ütést (az író felsorolja az eddigi jó véleményeket), szép a testfelépítése (talán szebben fogalmaz a hozzászólásban, mint egyébként a kritikus), de olyan szánalmasan gyenge most. Minek állt fel? Maradt volna padlón (csendben), akkor komolyabb sérülés nélkül megússza, de így küszködik, hadonászik. Erőtlenek az ütések, a kombinációk nem jönnek be, (semmi érvelés, kétségbeesett igyekezet, az értékeinek rendszertelen felsorolása). Az ellenfél mindent hárít, ez már örömbunyó (az író érveit figyelmen kívül hagyva  a kritikus emlékezteti a közönséget - nem az írót - mondhatni kiszól, hogy ez a dolga: elemezni, a másiknak pedig elfogadni, megérteni, és legközelebb jobbat írni, és ha nem bírja a kritikát, egyáltalán nem is írni) a vert helyzetben lévő egy ideig még állja az ütéseket, aztán feladja - a bokszoló ilyenkor általában már csak bámul, és a sarokból repül a törülköző... "Ilyen a boksz!" 

Képek: Pixabay

Romantika a nem romantikus könyvekben

Forrás: Pixabay

Már sokszor írtam arról, hogy nem szeretem a (csak) romantikus könyveket. A történelmi regények, az akció és kalandkönyvek, a thrillerek, westernek és a fantasy az, ami a legközelebb áll hozzám. Ezekben a történetekben számos gyönyörű, könnyes, szívszorító szerelmi történet bújik meg. Most leírok néhány idézetet, és csak a bejegyzés végén írom oda, milyen könyvben találhatók, pár szóban azt is megosztom veletek, miről szól az adott könyv.

1. "S amint így állt hajadonfőtt, a megváltó pillanat kiteljesedésével, amint a kalapács utolsó dallamos visszhangja is elszállt az embertömeg lármájában, Neale mélyet lélegzett.

Idegen kéz siklott az övébe - puha kis reszkető kéz. Neale mozdulatlanul állt, mint egy kődarab... Nem álom, nem képzelődés, nem beteges bódulat. Érezte a meleg húst - a gyöngéd kereső ujjakat, majd a vér lüktetését, a remény, az élet és szerelem taktusában... Allie Leet."

2. "Kitty Fremont egyedül maradt Ari Ben Kánaánnal ezen a különös helyen. Az első nyugalmas pillanatban eszmélt csak rá teljességgel a történtekre. Megállt Ari ágya mellett és lenézett rá.

– Te jó Isten! – suttogta. – Mit művelek én? – Hosszú hónapok küzdelme, minden gondosan fölépített ellenállása összeomlott egyetlen őrült pillanat alatt, amikor csak azt érezte, rohannia kell a férfi betegágyához. Most megrettent attól, milyen hatalma van fölötte Arinak."

3. "...Kegyelmednek is megmondom, hogy hálátlan vagy s ama szegénykére nincsen gondod...

– Quo modo? (Hogyan?)

– Mert – folytatta Zagloba elvonva a lovagot a tűztől –, kegyelmed tulajdon harci kedvének és fantáziájának áldozván, egyre csak verekszik, ő pedig azalatt naponta könnyeiben fürdik, s hiába várja válaszodat. Ezt más meg nem tenné, hanem már régen elküldött volna hozzája, ha  ugyan igaz szerelem lakoznék szívében s szánná szegényke vágyakozását.

– Kegyelmed hát elmenne Barba?

– Akár ma is, mert magam is sajnálom őt.

Jan uram sóvárogva emelte szemét az égre..."

Persze, ahogy írtam, a szerelem csak egy-egy szál, a csaták, politika, intrikák és más izgalmak közepette. 

És a könyvek:

1. Zane Grey: Leányrablás a vadonban - western a vasútépítés és az indián háborúk korából.  

2. Leon Uris: Exodus - történelmi regény a mai (II. világháború utáni) Izrael állam születéséről a MOSZAD megalakulásáról.

3. Henryk Sienkiewicz: Tűzzel-vassal - történelmi regény a lengyel-kozák háborúk idejéből.

Valentin napra talán hozok még ilyen kis finomságokat. Van bőven izgalmas könyvem, édes-bús romantikával.