Végtelen Mezők Hétvége - Nicholas Evans

Egy író, aki engem elvarázsolt, nem is egyszer. A füstlovag lett a nagy kedvenc tőle, de a többi sem okozott csalódást.

2011. szeptember 11-én írtam ezt a cikket a Rica Whimsy olvas blogon, amit aztán később lezártam, mert rájöttem, hogy nem tudok több különböző blogot igényesen vezetni, így maradt a Végtelen Mezők Vándora.

"Miért olvastam el ezt a könyvet?

Két okom volt rá. 

Az első: Tűzoltókról szól, ejtőernyős, erdőtüzekhez riasztott emberekről, akiket mélyen tisztelek.

A  második ok: Láttam filmen a Suttogót és nagyon tetszett, de nem olvastam el, pedig kezemben volt a könyv is. Nem szeretem ugyanazt a sztorit filmen megnézni és könyvben elolvasni, mert valamiben biztos hogy csalódnom kell. (Vagy rossz a szereplőválasztás, vagy nem az eredeti fordítást ültetik át, hanem valami modernizált szörnyűséget, stb.) Na, szóval kíváncsi lettem a szerzőre! 

És nem csalódtam.

Egy gyönyörű regény a barátságról, az önfeláldozásról és a szerelemről. Egy különös szerelmi háromszög története, ahol nem tudtam szurkolni egyik szereplőnek sem, mert mindenki szimpatikus, szerethető és mindhármuknak végig kell járniuk a maguk drámai útját. Tudtam, hogy valaki mindenképpen szenvedni fog.

A két férfi, a két füstlovag és a nő is, akit szeretnek, követnek el hibákat, de képtelen voltam elítélni őket. 

Bizony sírtam ezen a könyvön.

Nagyon jó érzékkel megrajzolt, a tetteikkel bemutatott karakterekkel, képszerűen leírt, drámai jelenetekkel találkoztam. Erre mondják, hogy filmre kívánkozik... Én azonban nem fogom megnézni még akkor sem ha egyszer meglesz, mert Nicholas Evansnek és Pék Zoltánnak, a fordítónak köszönhetően mindent magam előtt láttam."
 

Nicholas Evans: A füstlovag Európa Könyvkiadó 2002

Egyéb könyvei sajnos csak a könyvtárból kikölcsönözve rövid ideig lehettek velem, nem költözhettek fel a polcomra. A Viharhegyet és A csapdát még antikváriumból is szinte lehetetlenség megszerezni.
A csapda a kedvenc állataimról, a farkasokról szól. Így egyértelmű, hogy elvarázsolt a könyv, melyben Nicholas Evans építette karakterekkel szerepelnek együtt.
A Viharhegy pedig egy jégbe fagyott lány és a hozzátartozóinak története.

Egyszerűen nem értem, miért nem ismertebb Nicholas Evans! A  weboldala is rendkívül visszafogott, és valóban nem halmozza el az olvasóit, harminc, hetven, száz történettel. A többi befutott íróhoz képest nagyon kevés könyve van, de minden, amit eddig olvastam tőle egyszerűen lenyűgözött. Szívbe markolóan  mutatja be az emberi sorsokat, játszik az idősíkokkal, párhuzamosan tárja elénk a múltat, jövőt.  Minél mélyebbre haladunk egy-egy történetben annál több titok, részlet, magyarázat tárul fel előttünk. Fokozatosan építi fel a különböző karaktereket, akik rendkívül emberiek. Ha saját habitusunkból eredően nem tudjuk megszeretni, legalább sajnáljuk, megértjük őket, felébresztik az együttérzésünket, előcsalják a könnyeinket. Engem legalábbis nagyon mélyen megérintettek, és szeretnék még többről olvasni. 

Nicholas Evansen kívül Leon Uris és Murakami Haruki azok az írók, akiket az általuk teremtette szereplők miatt olvasok.
Úgy látom, a megváltozott világban elveszítjük (vagy inkább rejtegetni kell)  a régmúlt (hősi) értékeit, mint az önzetlen szeretet, a hűség, a bizalom, az őszinteség, a bátorság és még sok-sok fájdalmasan szép, tiszta érzés, ami emberi emberré tesz bennünket. Szerencsére még akad néhány könyv Nicholas Evanstől is többek között, melyben megtaláljuk őket... és bízom benne, hogy a hétköznapi életből sem vesznek ki teljesen.