 |
| Kép: Pixabay |
Minden évben megajándékozzuk egymást egy írós-könyves csoportban
egy-egy rövid történettel, verssel. Sorsolás útján szavakat kapunk, melyet el kell rejteni
az ugyancsak kisorsolt ajándékozottnak írt sorokban.
Idei történetemmel kívánok áldott karácsonyi ünnepet és
békés, boldog új esztendőt kedves Olvasóimnak!
Efi és a karácsonyi varázs
(Szavaim: mézeskalács, varázs, szánkó)
Efi, teljes nevén, Erdőfy Kinga az ágyán üldögélt, és párnákkal felpocolt lába felett bámult ki az ablakon. Egy ideje elállt a hó, de a vastag szürke felhők újabb havazást ígértek. Megnézte a mobilján az időt.
Most már készülődne, zuhanyozna, öltözködne, ha... a Mikulás kupán nem tapadt volna le a lába a sáncolásnál. Szerencsére csak húzódást szenvedett, nem szalagszakadást vagy csonttörést, de az egyesület karácsonyi rendezvényéről így is lemarad. Csak a csoda, valami bűvös varázs segíthetne, hogy mégis elmehessen, pedig ott lesznek a focista fiúk, így Zozo is.
Zozo… Efi sóhajott. Egy hete, az egyik edzés után a kézilabdás lányok együtt sétáltak a buszmegállóba a focistákkal, de Julcsi megijedt, mert nem találta a kabátzsebében a bérletét, ezért ők ketten lemaradtak. Ahogy barátnője kétségbeesve kotorászott a sporttáskában, Efi mellette álldogálva Zozót figyelte. A fiú hátrafordult, őt nézte, lassított. Őket várta. Amikor befordult a kanyarban a busz, Julcsi végre előhalászta a bérletét, és futni kezdtek a megálló felé. Zozo elvigyorodott, már ő is futott, de csak jelképesen, hogy észrevegye a sofőr, és időt nyerjen a lányoknak. Amikor becsukódott a jármű ajtaja, Efi nekitámaszkodott, és Julcsi mellől nézett fel Zozóra. A fiú a sofőrfülke mellett állt, a lányra mosolygott és kacsintott.
Késő este, a számára szomorú véget ért, de szerencsére a csapata által nyert mérkőzés után Efi megírta Julcsinak, hogy végre hazaért a kórházból. Barátnője rögtön felhívta, hogy érdeklődjön, mi van vele. Videocseten, sokat sejtető mosoly kíséretében elmesélte, hogy Zozo, aki addig a többi focistával együtt szurkolt a hazai kézilabdás lányoknak, eltűnt a lelátóról, miután Efit elvitte a mentő.
– Nincs ha... – sóhajtott Efi újra, a könnyeit törölgetve.
Összerezzent, amikor megszólalt mellette a telefon. Julcsi neve látszott a kijelzőn. Efi szipogott. Semmi kedve nem volt Julcsi együttérző, aggódó szavaihoz. Ráadásul tudta, hogy barátnője képes lenne felajánlani, hogy ő sem megy… Ez pedig már túl sok lett volna.
– Miért nem veszed fel? – lépett be apja a szobába, kezében egy nagy dobozzal, és furcsa módon nem melegítőnadrágot viselt, mint amikor uzsonnát hozott neki, hanem farmert és inget.
– Mész valahova, Apu? – kérdezte Efi, most már a könnyeit nyelve, és elhallgattatta a telefont.
– Most jöttem meg a Nagyitól. Készen vannak a mézeskalácsok.
– Nem mondtad meg neki, hogy mégsem kell? Nem megyek az évzáró bulira…
A telefon megint megszólalt.
– Vedd fel, Efi! – szólt rá az apja határozottan. – Julcsi azért hív, mert mindjárt ideér. Anyád a fürdőszobában vár, segít megmosakodni, felöltözni. Húsz perced van.
Az édesapja kisegítette az autóból, és Julcsival, két oldalról támogatva a szánkóhoz kísérte, melyet a csapattársai álltak körül. Ekkor kinyílt a klubház üvegajtaja, Zozo és a haverja, Levi kabát nélkül, mindketten barna pulcsiban szaladtak feléjük a hóban.
– Majd mi húzunk! – kiáltotta Levi, és a fejére csapta, eddig a kezében tartott, rénszarvas aganccsal és piros orral díszített sapkáját.
A lányok segítettek Efinek a szánkóra ülni, az apja az ölébe tette a mézeskalácsokkal teli dobozt.
– Jó bulizást, gyerekek! – Puszilta meg a lánya homlokát, és az autóhoz tartva még hozzátette. – Hívj, ha jöhetek érted!
Ahogy a bejárat felé húzták a szánkót, Julcsi mellette futva, Efi fölé hajolt.
– Ki beszélt itt varázslat nélküli karácsonyról? – kérdezte nevetve.
– Köszönöm! – suttogta Efi, és az arcához nyúlt, mert úgy érezte, hogy kicsordulnak a könnyei, de ezúttal az örömtől. Valami mást is megérzett a bőrén, felnézett. Zozo is épp akkor fordult hátra.
– A kapuban felemellek – mosolygott a lányra.
És a kékes szürke alkonyatban nagy fehér pelyhekkel hullott a hó...
