Kétféle reakciót vált ki belőlem a könyveimre kapott rossz vélemény: vérben forgó szemű anyatigris vagy összetört szívű, bizonytalankodó, önbizalom-hiányos kis nyúl leszek. Ez az utóbbi a gyakoribb.
A kritikust a nyúl nem érdekli, és általában senkit sem. A megalázott, összetört kis lény, a lelkem pedig csak kuporog. Ilyen a világ. Ha a kiléptél a műveddel a világ elé, vállald a következményeit - hangzik el gyakran az intés.
De valóban szótlanul kell tűrnünk?
Igen, jobban járunk.
A tigris, a nyúllal ellentétben szembeszáll, és válaszcikket ír, esetleg egy hozzászólást a blogos vélemény alá. De ha az igazát bizonygatva, vitába száll a kritikussal előbb-utóbb eljut szegény arra szintre, mint Tigris a Micimackóban: összevissza pattog és sorolja naiv okoskodásait. A kritikus kétszeresen nyert, az író újabb csatát vesztett.
És nem azért veszít feltétlenül, mert rossz a könyve. Nem.
Inkább arról van szó, hogy két bokszoló öklözik tovább, az egyik padlóra kerülését követően. A kritikus bevitte a hatalmas ütést, az író a padlón. Rászámolnak. Feláll. És elborult, kába aggyal, a vereség tudatában megalázottan hadonászik, hiába volt eddig akár bajnok, a kritikus pedig csak egy utcai verekedő.
Inkább arról van szó, hogy két bokszoló öklözik tovább, az egyik padlóra kerülését követően. A kritikus bevitte a hatalmas ütést, az író a padlón. Rászámolnak. Feláll. És elborult, kába aggyal, a vereség tudatában megalázottan hadonászik, hiába volt eddig akár bajnok, a kritikus pedig csak egy utcai verekedő.
A közönség semmit nem tud (akik még nem olvasták a könyvet) a két sportoló múltjáról. Csak azt látják, hogy az egyik jól felépített támadássorozat után padlóra küldte a másikat, az meg kétségbeesetten rohan az eredmény után. A szerencsétlen bevisz egy-két gyönyörű ütést (az író felsorolja az eddigi jó véleményeket), szép a testfelépítése (talán szebben fogalmaz a hozzászólásban, mint egyébként a kritikus), de olyan szánalmasan gyenge most. Minek állt fel? Maradt volna padlón (csendben), akkor komolyabb sérülés nélkül megússza, de így küszködik, hadonászik. Erőtlenek az ütések, a kombinációk nem jönnek be, (semmi érvelés, kétségbeesett igyekezet, az értékeinek rendszertelen felsorolása). Az ellenfél mindent hárít, ez már örömbunyó (az író érveit figyelmen kívül hagyva a kritikus emlékezteti a közönséget - nem az írót - mondhatni kiszól, hogy ez a dolga: elemezni, a másiknak pedig elfogadni, megérteni, és legközelebb jobbat írni, és ha nem bírja a kritikát, egyáltalán nem is írni) a vert helyzetben lévő egy ideig még állja az ütéseket, aztán feladja - a bokszoló ilyenkor általában már csak bámul, és a sarokból repül a törülköző... "Ilyen a boksz!"
Képek: Pixabay
