T. C. Lang könyvajánlója a Széttört akkordokhoz

 

T. C. Lang kreatív oldala

Részletek T. C. Lang ajánlójából, melyet a honlapján tett közzé:

"Takács Peti húgával, Gittával és szüleivel él Győr egy családias szegletében. A lány gyógypedagógusnak készül, izgatottan várja a felvételi ponthatárok kihirdetését. Peti tanár, munka mellett a Hideglelésben pengeti a húrokat és ragad mikrofont; abban bízik, hogy a nyáron megtörténik a nagy áttörés, és ezentúl nemcsak falunapokra hívják őket, hanem berobbannak végre a köztudatba. A banda vendégzenészt vár Amerikából, ám nem az érkezik, akire számítanak: Franky helyett Josh, a kirívó külsejű, öntörvényű rocker gurul be Indianjén, hátán egy régi western gitárral, és forgatja fel a Takács testvérek és a szomszédok lelki nyugalmát."

"Mosolyfakasztó és feszültséggel teli jelenetek váltakoznak; ahogyan haladunk előre a történetben, újabb és újabb konfliktusok bukkannak elő mind a családon, mind a zenekaron belül, egyre inkább a sötétebb tónusok kerülnek többségbe. Az egyik fő bonyodalom hátterében misztikus történések állnak..."

Köszönöm szépen! ☺️

A részletes ajánló a kép alatti linken keresztül is elérhető.
Képek: Pixabay
 

Vendégszerző - Diana Soto

Először is szeretném megköszönni Erikának, hogy bemutatkozhatok nektek! Költőnek és drámaírónak vallom magam, ám a regényírás ugyanúgy érdekel (de ez titok). Eddig öt könyvem jelent meg, s most a hatodikból fogom megosztani az első felvonás első színét.

A Csak a bolondok boldogok című drámám különlegesre sikeredett. Keverednek benne a régi drámaírók technikái a mai modern időkkel. Így jön, hogy a Pákozdi család pont olyan kütyü-függő, mint Te és Én.

Munkáimat (a regényeken kívül) az Underground oldaláról tudod beszerezni, mivel célom, hogy ne a fióknak írjak, és hogy minél többen olvassanak verset és drámát.

Diana Soto 

 Facebook oldal és Blog

1. felvonás

I. SZÍN
A színpad bal sarkában konyhaszekrény, előtte egy asztal négy székkel, az asztalon gyümölcskosár. A falon óra, negyed tízet mutat. A színpad jobb sarkában ajtó, mellette főkapcsoló és tükör. A színpad elején, a jobb sarokban tévészekrény, rajta egy tévé, vele szemben ülőgarnitúra és fotel. A fotel mellett állólámpa. Pákozdi úr kényelmesen ül, nézi a tévét. A lámpa fel van kapcsolva. Pákozdiné belép a színpadra hálóköntösben, telefonnal a kezében.

Pákozdiné

Micsoda reggel, hallom szavát a szélnek,
suttogás ez, mint a tovatűnő évek,
hallom, ahogy dobog csendes ablakomon,
jaj, én neveletlen, drágám, ne vedd zokon.
Hogy aludtál?

Pákozdi úr a tévét nézi.

Pákozdiné
Szandi éjjel ért haza, ó, az én lányom.
Elveszett ő, mint egykori ifjúságom.
Éjszakákban él, mikor alszunk, ő virraszt,
nem ad hírt magáról. Hol találok vigaszt?

Pákozdi úr a tévét nézi.

Pákozdiné
Az Észbukon fiatalokat keresnek,
Elemér megtalálná, amit szerethet.
Jót tenne neki a mozgás és a munka,
egyre inkább a szobájának a foglya.
Szegényke, alig látom.

Pákozdi úr a tévét nézi. Pákozdiné a telefonját nyomkodja, majd a tükörhöz megy és készít magáról több képet.

Pákozdiné
Automatikus...
Nem.
Klasszikus...
Nem.
Mély...
Nem.
Emlék...
Ez sem.
Legyen komor, legyen a szürkeárnyalat!
Már csak valami mélyen szántó gondolat...
"A nehézségeinkből tanulni lehet."
Tökéletes. Feltöltés alatt...

Papa kerekesszékben be. Pákozdiné nem néz fel a telefonjából, Papa a színpad elejére gurul.

Papa
Bezzeg az én időmben élt a tisztelet.
Nem hagyták magára a szegény öreget.
Vigyáztak rá, mindig hallgattak szavára,
nem számított, a kölköket nyakon vágta.

Pákozdiné
Elhallgasson, Papa!

Papa
Bezzeg az én időmben kellett a tanács.
S amikor nem volt a közelben senki más,
az édes szülőket ők magukhoz vették,
szerették őket. Hallod, lányom? Szerették!

Pákozdiné
Szerették, szerették, mondod te, de minek?
A mai világban ugyan ki érti meg,
hogy a régi képeken lévő ráncos arc,
az egy múltból származó kötelező kudarc.

Papa
Kudarc. Az vagyok. De nézz rám, és meglátod,
hogy bizony élet nélkül nincsen fájdalom,
fájdalom nélkül soha nem lesznek könnyek,
a könnyek nélkül pedig nincsen megnyugvás,
csak mi, az öregek, testükben meggyötörtek.

Pákozdiné
Ahogy remény nélkül nincsen halál,
s halál nélkül nincsen ember.
Bár foglalkozna a maga dolgaival…
De úgyis rájön egyszer.

Papa
Az elmúlás végül megöleli fiát.
Ám a néma sorban állsz te is, vigyázz.

Pákozdiné a tükörhöz sétál. Többféle pózba áll, míg el nem készíti a tökéletes fényképet.

Pákozdiné
Boldog e kép, s nagy a hazugság,
mely mögötte áll.
Csak én érzem, hogy e szempár
segítségért kiabál?
Egykor, régen, valamikor, hatalma
volt a szónak,
de most meghurcolják azokat,
kik hangosan szólnak.
Tán fessem fel a falakra, amit
legbelül érzek?
Tegyek róla, hogy gyorsan
véget érjenek az évek?
Hogyan kiáltsak hát?
Hiába, az élet mostoha,
a gyermekeimért nem adom fel soha.
Hallod?
Soha!

Pákozdi úr
Egy kis tükörtojást kérek.

Pákozdiné
(félre) Majd az Annácskával.
Merre lehet az a lány?
Tudja, hogy minden reggel itt a helye,
s hírét sem vettem jó ideje.

Pákozdi úr
Két tojásból, s mellé egy szelet kenyeret.

Pákozdiné
Ennek a képnek az Észbukon a helye!

Pákozdiné a telefonjába bámul. Szandi be. A konyhába megy, vizet tölt, iszik.

Pákozdiné
A legjobbkor, mint mindig. Beszéljünk, drágám,
láttam egy videót, s terjed, mint a járvány.
Dühös zenéje, akár a sebzett bika,
melynek nem kell többé kardtól tartania.
Szinte láttam, ahogy prüszköl, dobbant hármat,
s fájt a tudat, hogy téged magával ránthat.
Nem értem, hogy az ember minek megy oda,
ki szenvedni akar, annak ott a kaloda.

Szandi
Túl nagy fontosságot kerítesz neki.

Pákozdiné
Azt láttam, hogy a lányomat a kamera túlságosan szereti.

Szandi
Egy barátnőm vette fel az egészet.

Pákozdiné
Különös, különös, barátnő férfihanggal.
Ebben némi hazugságot érzek.

Szandi
Amit csak akarsz.

Pákozdiné
Mégis milyen beszéd ez?

Szandi
Ha zavar, akkor ne lájkold be minden képem.

El.

Pákozdiné
Teljesen megzavarsz. Mit csináljak, te lány,
lépj ki a hálódból, családod hazavár.
Repülj. Az embernek lehetnek szárnyai,
fáradozásod egyszer még megáldatik.
Figyeld a csendet, tud regéket mesélni.
Mondott szavakat nem lehet kicserélni.
Tanulj. Mindenki ül, járni tanulni kell.
Álmodj, amíg tudsz, míg felnőtt nem leszel.
Nem is olyan régen vállamra borultál,
mit meg nem adnék, hogy újra ráboruljál.

Pákozdi úr
Egy pirítós is jöhet mellé.

Pákozdiné
Valamit titkol.
Érzem.
Nem lennél, mint apja az én segítségem?

Pákozdi úr csatornát vált.

Pákozdi úr
Kezdődik a műsor, erre vártam egész héten.
Hogy a gyermek takargatna valamit, kétlem.
Láttad az Észbukot, se új posztok, se új képek...

Pákozdiné
Ez az, amitől a leginkább félek.
Eltűntek a bájos arcok, a feszes ruhák,
mások élői mutatják, hogy éjszakákat táncol át.

Pákozdi úr
Fokhagyma helyett tegyél inkább rá lekvárt.

Pákozdiné
Most a lányod vagy a hasad?

Pákozdi úr
Tanításra idő mindig marad.
Viszont éhes most vagyok.

Papa
Bezzeg az én időmben fontos volt a tisztelet.
Nem tehette, amit akar, semelyik gyerek.
Meglátod még, leányod bajt hoz a házra,
híre miatt biz' fiad is megjárja.

Pákozdiné
Már megint kezdi, Papa?
Maga maradjon csöndben!
Ez az én házam, s mit tennem kell,
én kell, hogy eldöntsem.

Pákozdi úr
A reggelim hol van?

Pákozdiné az órára néz. Tíz óra. Átmegy a konyhába, nekidől a pultnak és a telefonon ír.

Pákozdiné
Itt a reggeli ideje.

Leveszi a köntöst, felvesz egy kötényt, odalép a tükörhöz, fényképet készít.

Pákozdiné
Lám, minden pillanat lehet örök,
mily hatalmas az internet, végtelen körök,
aki egyszer besétál, biz' eltéved benne.
Ezek a Minótauroszok... Bár fonalam lenne!
Legalább ez a kép élő, eleven.
Hol lehet Annácska?
Még elmegy a reggelem.

Elemér be, fülében fülhallgató.

Elemér
Ma a szobámban eszem.

Pákozdiné
Elemér, beszéltem a tanároddal, s arra kért,
vegyelek rá, hogy tűzzél magad elé némi célt.

Elemér előveszi a telefont és zenét vált.

Pákozdiné
Fiam.

Elemér a konyhaszekrényből kivesz egy tálat, majd a hűtőhöz megy.

Pákozdiné
Fiam?

Elemérhez lép, vállára teszi a kezét.

Elemér
Mi van?

Pákozdiné
Elemér, tanulás helyett megint játszol.
Föld hívja Elemért, édesanyád hiányol.

Elemér
Nem játszok.

Pákozdiné
Akkor mit hívsz úgy, hogy élet?

Elemér müzlit önt a tálba tejjel, majd az ajtó felé megy.

Elemér
Mint már mondtam, zenélek.

Pákozdiné
Mikor veszed észre, hogy nem vagy gyerek,
s ebben a családban érettségiig van helyed.

Elemér ránéz, kivesz a fiókból egy kanalat, majd kivonul.

Pákozdiné
De kihez is beszélek.

Papa
Nagykorúság kéne, de a munka büdös,
így lesz az emberből örökre kölyök.

Pákozdiné
Ebben a családban én vagyok az egyetlen,
aki hajlandó frissíteni az állapotát?
Honnan tudjam, hogy mit csinálnak odaát?

Papa
Úgy hívják, hogy audiológia.
Kérhetek időpontot holnapra.

Pákozdiné
Talán, ki tudja, sokat kérek.
(Pákozdi úrhoz) Lehalkítanád a tévét, kérlek?

Pákozdi úr lehalkítja a tévét. Kopogás hallatszik.

Pákozdiné
Megyek!
Ez csak az Annácska lehet.

Papa
Sosem gyógyul meg, ki belül beteg.

Pákozdiné kinyitja az ajtót, Anna be. Ebben a pillanatban a lámpák elsötétülnek, a tévé kikapcsol.

Szandi, Elemér egyszerre a színpad mögül
Anya! Anya!
Elment az áram!

Diana könyvei

 Csak a bolondok boldogok - hamarosan!

Köszönöm, Diana Soto!

A bejegyzés keresztblogolás keretében készült.

Résztvevő blogok:
Diana Soto
Cornelie C. G. bemutatkozása Velencei Rita blogján

(folyamatban...)

Végtelen Mezők Hétvége - Tomcsik Nóra és Az elveszett ifjúság

Hosszú ideje nem jelentkeztem már a rovattal, az írás, a molyos kihívások, és így az olvasás került előtérben az utóbbi időben, de ennek köszönhető most ez a bejegyzés. Ezúttal nemcsak a - szokás szerint - szubjektív véleményemet olvashatjátok Tomcsik Nóra könyvéről, hanem egy interjút is a szerzővel.

Tomcsik Nóra szerzői oldala

Fülszöveg

Sok nehézség és hosszú útkeresés után Henry, George, Anna, Sarah és Charlotte élik a gondtalan ifjúság éveit. Küzdenek álmaikért, vívódnak, lázadnak, szerelmesek, kiábrándulnak vagy épp lelkesednek.
Pont, mint bármelyik fiatal, épp csak rossz korban születtek…
Amikor kirobban az I. világháború, minden átértékelődik: szerelmek, barátságok, viszályok és a régi ábrándok is. Az egyetlen, igazi cél a túlélés és, hogy az egyre nagyobb embertelenségben ne veszítsék el végleg önmagukat.

A véleményem

Nagy várakozással  álltam neki Tomcsik Nóra A változások kora regénysorozata második, Az elveszett ifjúság című kötetének, mivel az első rész megfogott, és nagy rajongója vagyok a háborús könyveknek, filmeknek. A kedvenc filmem A szakasz, de tetszett A híd túl messze van és A halál ötven órája is, a könyvek közül pedig az elsők között olvasott, Leon Uris regény a Meghalsz, tengerész! (Csatakiáltás címen újra megjelent) volt rám nagy hatással. 

Olvasmányaim során észrevettem, hogy a női írók szívesebben írnak a hátországban történtekről, esetleg az ápolónők életének bemutatása során eljutnak a katonai kórházakba. Tomcsik Nóra ezzel szemben bevállalta a lövészárokban játszódó harci jeleneteket is, melyek egész keményre sikerültek, és nekem nagyon tetszettek. Csak kedvelője és  nem szakértője vagyok a témának, és úgy általában a második világháború érdekel jobban, arról vannak szélesebb ismereteim, ezért a feldolgozás hitelességét is elfogadom, és csak gratulálni tudok hozzá.

Az első részben megismert karakterek, Henry, George, Anna, Charlotte és Sarah felnőttek, illetve ahogy a címben áll, az események sodrásában elveszítették ifjúságukat. Ebben a történetben, bár Henry megkomolyodott, valahogy mégis George került közelebb hozzám, és egyre jobban kedvelem Charlotte-ot. A változások kora szereplői mind jól felépítettek, kidolgozottak, nem egydimenziós figurák, aggódni szurkolni lehet értük.

Tetszett a Tények és érdekességek fejezet is a könyv végén, segített elhelyezni az eseményeket. Mivel sorozatról van szó, felkészültem a függővégre, de azért a jövő nyár "túl messze van"...

Interjú Tomcsik Nórával

1. Honnan ered az érdeklődésed az I. világháború iránt, a II. története is foglalkoztat?

Azt már nem tudom, mikor történt, mert az iskolában nem igazán fogott meg a történelem, ellenben a családunkról sok érdekes dolgot hallottam, azokból az időkből, és sok filmet is láttam, amik megragadtak bennem. Megfogott a háborúk végzetessége, az hogy pillanatok alatt megváltoztatták és tönkretették milliók életét. Félelemmel töltött el, és amikor újra elővettem Henry karakterét, tudtam, hogy vele szeretném elmesélni az I. világháború idejét. Borzalmas lehetett akkor élni, ahogy felborult minden, amit addig felépítettek. Be akartam mutatni, milyennek képzeltem az akkori fiatalságot.
II. Világháborús történet is lesz, két könyv is. Az egyik kapcsolódni fog A változások korához, a másik azonban teljesen más közegben játszódik majd.

2. Mennyi és milyen jellegű kutatómunka van a regényfolyamod mögött?

Nem bújtam éjszakába nyúlóan a könyvtárakat, de sokat kutattam. Száraz tényekkel nem akartam teletűzdelni a könyveket, de az volt a cél, hogy a lehetőségeimhez képest, minden a lehető leghitelesebb legyen. Persze itt-ott hagytam, hogy szárnyaljon a fantáziám. Sok mindennek utána néztem. Ha kellett még annak is, hogy abban az évben az a dátum a hét mely napjára esett. A fontos történelmi eseményeket folyamatosan jegyeztem, és ha úgy éreztem, hogy valaminek az említése szolgálja a könyvet, akkor beleírtam. A Brit hajózási társaságoknak például alaposan utána olvastam, ahogy a brit arisztokrácia életével is sikerült egészen képbe kerülnöm.  Próbáltam a stílusra, beszédre is odafigyelni. A szereplőim jóval szabatosabban beszélnek, mint mi a 21. században.

3. Az egyik szereplőd a papi hivatást választja, miközben szerelmes… Ilyenkor megfordulnak a fejedben az olvasói elvárások, vagy keményen tartod magad a terveidhez?

Féltem ettől a karaktertől, hogy hogyan fogadják az olvasók. Ó, és meglep, mennyien szeretik. A kérdésre válaszolva, apróságokban hajlandó vagyok eleget tenni az elvárásoknak, de a nagy egészen nem változtatok. George sorsa meg van írva, és bármire vágynak is az olvasók, remélem, megértik majd, miért odakerül, ahova kerül a negyedik rész végén.

4. Van kedvenc karaktered?

Henry. Úgy ismerem már, mintha húsvér ember lenne. Velem nőtt fel, olyan rég született a fejemben. Ha egyszer vége lesz ennek a sorozatnak, nehéz lesz elszakadnom tőle, de mindig ő marad a legkedvesebb, a hebrencs kis vörös fiú. 

5. Már kész koncepciód van a folytatáshoz, vagy hagytál magadnak szabadteret is, természetesen a történelmi tényeken túl?

A történet főbb fordulatai, a váz megvan. Tudom, hová fut majd ki az utolsó kötet, de hagyom, hogy a szereplőim, alakítsák a sorsukat. A lényeg, hogy a fővonaltól ne nagyon kanyarodjak el. Mostanában kezdtem bele például a 3. kötetbe, és hiába írtam vázlatot, mire a 9. fejezethez értem, minden felborult. De azt hiszem, ez jót tesz majd a sztorinak.

6. Hogy bírod a kritikát?

Nehezen. Jó adag megfelelési kényszer van bennem, ha valakinek nem tudok megfelelni, azt kudarcként élem meg, úgy érzem, nem vagyok erre a „pályára” való. (Ez persze hiba!) Tudom, hogy mindenkinek nem tetszhet, amit csinálok, nyomot hagy, jobban, mint az elismerések. Amúgy az építő jellegű kritikát szívesen veszem, és most már kezdem kiszűrni azokat is, akiknek csupán az ízlésvilága különbözik. Nehéz ez, ha az ember túl érzékeny, de tanulgatom, hogy ne omoljak össze a negatív véleményektől. 

7. Magánkiadásban adtad ki a könyved. Hogy viszonyulsz a marketinghez?

Eleinte nehezen ment, és most sincs rá sok időm, de az utóbbi hónapokban sikerült szórakoztatóvá varázsolni a könyvkiadás ezen részét is. Sok képet osztunk meg néhány írótársammal a könyveinkről. Sokszor egészen lehetetlen közegekben. Sokan szeretik, és azóta többen írták, mennyire ötletes, volt már több vevő is emiatt. Túlzásba ezzel sem eshetünk, de beválik, épp úgy, ahogy az apró kulisszatitkok és regényszösszenetek. Most, hogy ezekre rátaláltam, ezt a részét is élvezem.

8. Van zsáner, amiben még kipróbálnád magad?

Ifjúsági könyvek vannak tervben, valamint tavaly írtam egy gyermek fantasyt, aminek a világban még több kis történet is fog játszódni.

9. A családod és a barátaid hogyan fogadták, hogy írsz, és ráadásul még a kiadásba is belevágtál?

Szerencsére a legtöbbjük nagyon lelkes, és támogat. Sosem hittem volna, hogy így mellém állnak majd. Sokan már olvasták a könyveimet, és számíthattam az őszinte véleményükre. Nagy szerencsém van, mert elfogadják a bolondságaimat. Már a kollégáim sem lepődnek meg, ha úgy beszélek Henryékről, mintha húsvér emberekről csevegnék.

10. Min dolgozol most?

A változások kora 3. kötetén. Az új idők hősei lesz a címe, és nagyon sötét, komor kötet lesz. Az események kiégetnek mindenkit, és ebben a részben senki sem mutatja épp a legjobb arcát. Sok megpróbáltatás vár rájuk, ami rányomja a bélyegét a lelkükre… A kötet várhatóan jövő nyár elejére készül el.

Köszönöm a válaszokat, és további sikereket kívánok!

Kérdezz-felelek játék íróknak

A játék lényege, írók kérdeznek írókat, akik blogbejegyzésben válaszolnak.

Aki kérdezett: Tomcsik Nóra.

1. Ha egyetlen könyvvel kellene jellemezned magad melyik lenne az? Miért?

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél. A főszereplő hölgyet rokonléleknek éreztem.

2. Volt olyan regényhős, akibe szerelmes voltál? Ki volt az, és mi fogott meg benne?

Ari Ben Kánaán  (Leon Uris: Exodus) – az elhivatottsága.

Jan Skreztuski (Henryk Sienkiewicz: Tűzzel-vassal)  – úgy egy az egyben…

3. Mennyire tartod fontosnak az olvasókkal való személyes kontaktust? Hogyan ápolod velük a kapcsolatot?

Fontosnak tartom az őszinte beszélgetéseket, például a dedikálások alkalmával. Az emberek néha megnyílnak – volt szerencsém közreműködni ilyen helyzetben általam tisztelt írók mellett.

Az író a saját érzéseit transzformálja át történetté, miközben ezeket az érzéseket a világból nyeri, lényegében a későbbi olvasóitól, és ha empatikus és alázatos, akkor olyan mesét tud visszaadni, amiben az olvasó megtalálja saját magát.

4. Ha választhatnál, hogy melyik nagy íróval vagy költővel ülnél be egy kávéra, ki lenne az? Miért?

Nicholas Evans. Kevés könyvet írt, nem ragadta el a mai „írjunk évente egy bestsellert" hajsza. Fantasztikus a karakterteremtő képessége és az, ahogy játszik az idősíkokkal.

5. Honnan merítesz a történeteidhez? Mi inspirál?

A valóság, amit görbe tükrön át nézek.

6. Ha ettől kezdve csak egyetlen egy könyvet olvashatnál (de azt, ahányszor csak akarod) egész életedben melyik lenne az?
Az baj, ha két kötetes? Száz híres regény – Táncsics Kiadó

7. Min dolgozol most, vagy mi a következő könyvterved? Elárulhatsz róla valamit?
Szeretem írni, mert szabadon írom. Ugyanúgy emberi sorsokról, jóról és rosszról szól, ahogy például az Őrző, de minden benne van, amit az eddigi regényekből megírás után kihúztam: csúnya beszéd, erotika, naturalisztikus leírás – valószínűleg 18-as karika és álnév kell hozzá.

8. Ha nem írhatnál többé, mi volna az, amiben (szinte) ugyanígy ki tudnál teljesedni?
Elmennék Kanadába főzni a favágóknak és fát ültetni, ha favágónak nem vesznek fel.

9. Van példaképed/példaképeid? Kik azok az írók, akiknek munkássága meghatározó az életedben?
Leon Uris, Nicholas Evans, Murakami Haruki.

10. Előfordult már, hogy megnéztél egy könyvből készült filmet, és a film tetszett jobban? Ha igen melyik volt?
Bernard Cornwell: Sharpe sorozat.

Tullia meséi - Őrző ajánló Eliza Beth tollából

"Egy csodálatos mese a felnőtté válásról, kötelességtudatról, szerelemről, halálról. Bogár Erika egy régmúlt idősíkra helyezte a történetét, külön, saját világot építve szereplőinek. Olyan világot, ahol a hagyományok szerint élnek, a becsület érték, és a hit erőt ad..."
Eliza Beth honlapján a Mutasd magad! rovatban olvasható az Őrző ajánlója. Köszönöm!

November 30-ig akcióban az e-könyv

Ajánló a Végtelen mezők vándora című kötethez

Köszönöm szépen Virizlai Richárd szavait! Ezek és az ehhez hasonló sorok adnak erőt, hogy az írás öröme és szépsége mellett vállaljam a nehézségeket is, az olyan prózai és hétköznapi feladatokat, mint a kiadókeresés, marketing, a kézirat utómunkálata, átdolgozása, korrektúráztatása...
 

"Ezelőtt még nem éreztem egy könyvnél, sem hogy nagy hírt szeretnék neki csinálni. Legyen szó bármilyen műről. Azonban, most hogy elolvastam Bogár Erika – Végtelen mezők vándora című könyvét úgy éreztem ezt meg kell, osszam veletek. Lassan a 4. napja hogy elolvastam, de még mindig ez a novellás kötet jár a fejemben. Annak ellenére, hogy azóta egy másik könyvet olvasok! Nagyon nagy hatással volt rám.
Magában a novellákban nem találod szembe magad, direkt spirituális-ezoterikus mondandókkal. Ennél sokkalta finomabb és összetettebb módon jelennek meg ezek a gondolatok benne. Valahogy megtalálta azt az arany középutat, ami bárki számára elfogadhatóvá és befogadhatóvá teszi ezen gondolatokat.
Nagyon mély, nagyon lelki, érzéki és bensőséges gondolatok fogalmazódnak meg a kötetben. Nagyon szépen egymásra építve olvashatod és élheted át mindazt a tanítást és tudást, amire minden embernek szüksége van! Számomra nagyon meghatározó és elgondolkodtató olvasmány volt! Képes volt megnyitni új távlatokat, nézőpontokat, hozzáállásokat az életemben. Képes arra e pár írás, hogy segítsen még jobbá lenni az embernek. Elsőre fel sem tudja fogni az ember, hogy mekkora hatást ér el ezen könyvecske.
Ajánlom mindenkinek, aki szeretne fejlődni és még jobb emberré válni! Lehet, hogy csak egyszerű történeteknek hat elsőre, de hatalmas tanítást és tudást kapsz általa!"

Hszien - Spirituális Központ és Galéria

Henglár Gertrúd: Az út körbeér – Novellák, életképek

Az írói csoportok, mint minden hely, ahol több ember jön össze, akár virtuálisan is, mindig érdekes terepet jelentenek lélektani és szociológiai szempontból egyaránt, szóval a szerzőtársak néha nagyon meglepnek. Ez történt nemrégiben is, mikor letöltöttem Henglár Gertrúd bárki számára elérhető írásait a Henglár Gertrúd írásai  című blogról: .
A történet érdekessége még, hogy ő ott él, ahová én édesapám családjához „hazajárok.” Gyermekkoromban heteket töltöttem ott, mostanában sajnos már csak napokat egy-egy évben, de szoros lelki kötelék fűz a rokonaimhoz. Ezt a közösségérzést találtam meg Gertrúd novelláit olvasva is. A titok a sorok között húzódik, nem egyértelműen a leírt szavakban, hanem abban, amit olvasás közben éreztem, és a hangulatban, ami átjárt közben. Épp az, ami akkor jelenik meg bennem-körülöttem, amikor otthonról hazafelé tartok a vonaton, vagy amikor hosszú szünet után. az ismerős állomás peronjára lépek.
Hétköznapi novellák gyűjteménye ez a könyv, hétköznapi emberekről, hétköznapi helyzetekről, olyanokról, amiket szeretnénk elfelejteni, mert fájdalmat okoznak, és arra kényszerítenek, hogy szembenézzünk a valósággal. 
Én meséket és fantasyt írok leginkább, mert ez szakít el a mindennapoktól, ez ad megnyugvást. Más írók számára, ahogy Gertrúdnak is, a szembenézés jelenti a megoldást. A valós, vagy ahhoz hasonló történések szavakba öntése, transzformációja. Van azonban egy hasonlóság is kettőnk írásai között, ő is szereti az ütős, meglepő, tragédiában hajló befejezéseket.
Jó volt olvasni minden történetet, nem elemzem egyenként egyiket sem, bár szerettem az irodalomórákat, de a műelemzéstől sokszor a hideg futkosott a hátamon. Inkább kiemelek néhányat azok közül, melyek így vagy úgy eltértek a többitől számomra. A gyártósoron novella egy kicsit hosszúnak tűnt, „sok volt”, de a vége ennek is ütött. Az út körbeér elgondolkodtatott, és nagyon tetszett a hozzá kapcsolódó, a Húsz év múlva. Az Útiköltség-et bevezető versrészlet meglepett, és a történet végkifejletét tekintve, utólag határozottan ironikus hatást keltett. Az Életképek novellaciklus fogott meg leginkább, különösen Az utolsó nyugdíj. Szép volt, könnyes…
A ciklus tömör, szikár írásaiban töményen, erősen átjönnek az érzelmek. 
Zárásként, kedvcsinálóként álljon itt egy idézet a Boldogság-ból:
„Ha hallanátok Bozó Icát nevetni… na akkor tudnátok csak igazán, milyen az, amikor gyöngyök gurulnak szét az éjszakában..."

Letölthető

T. C. Lang: Tippek (nem csak) íróknak az írás során felmerülő akadályok leküzdésére

Egy újabb keresztblogolás eredménye ez az írástechnikai cikk. Szerzőjéről, T. C. Langről többet is megtudhattok a blogjáról. 

 
Függetlenül attól, hogy valaki kezdő vagy éppenséggel gyakorlott író, szinte biztos, hogy előbb-utóbb megtapasztalja, milyen az, amikor nem úgy megy az írás, ahogy szeretné. Bizony, még a legnagyobbakkal is előfordul, hogy képtelenek akárcsak egy mondatot is papírra vetni! Lássuk, miből fakadhat ez, és mit tehetünk ellene!

1. Nem jön az ihlet
   Hajt a határidő, vagy szimplán csak jó lenne írni, de nem tudod, miről. A kiszakadás a hétköznapokból, egy utazás, a történelmi helyek bejárása, kiállítások, múzeumok látogatása remek alkalom az ihlet- és adatgyűjtésre, azonban ezt – ki ilyen, ki olyan okból kifolyólag – nem mindenki engedheti meg magának. Semmi vész, vannak a tarsolyomban pénztárcabarát praktikák is! Ebben az esetben segíthet rajtad az intenzív testmozgás, egy kellemes séta a természetben, a zenehallgatás, egy jó könyv olvasása vagy egy izgalmas film megnézése is. Mindezek közben boldogsághormonok szabadulnak fel szervezetedben, amelyek nem csupán közérzetedre, hanem kreativitásodra is pozitív hatással lesznek.
   
2. Rettegés a fehér papírtól
   Ismeritek azt az érzést, amikor majd’ szétvet az alkothatnék, tele van a fejed ezernyi ötlettel, mégsem tudod, hogyan fogj hozzá az íráshoz? Magam is megtapasztaltam ezt a jelenséget, és nem csupán kezdő íróknak van „szerencséje” hozzá. A jó hír, hogy egyszerűen leküzdhető! Agyad leblokkol az üres (elektronikus) papír látványától, ám könnyedén kicselezheted, ha bemásolsz néhány idézetet, vagy értelmetlen krikszkrakszokkal töltöd meg a lap tetejét, melyeket a későbbiekben kitörölsz. Ekkor elméd megnyugszik, hogy valami már van a papíron, megszűnik a kellemetlen nyomás, és felszabadultan vetheted bele magadat az írásba.
   
3. Megakadás menet közben
   Alakul a történet, ám egyszer csak nem tudod, hogyan sződd tovább a szálakat. Ez annak a jele, hogy túlságosan rágörcsöltél az írásra, és sokszor csupán arra van szükség, hogy kicsit mással foglalkozz. Ha az első pontban felsorolt tippek nem válnak be, akkor folytasd máshonnan a sztorit, vagy haladj visszafelé! Nem kell ragaszkodni ahhoz, hogy az egymást követő fejezetek sorrendben szülessenek meg! Persze az is megeshet, hogy pusztán egy kiadós alvást igényel a szervezeted. Dőlj le! Egyébként nekem a kulcsjeleneteim, legváratlanabb fordulataim rendszerint az alvás előtti alfa állapotban pattannak ki a fejemből/álmomból… Az is sokat segít, ha van egy szertartás, amivel ráhangolódsz az alkotófolyamatra. Nálam ez úgy működött, hogy ebéd után lefektettem a fiamat, egy csészével a kezemben visszaolvastam az utolsó pár bekezdést, és mire elfogyott a kávé, már lelkileg is felkészültem arra, hogy papírra vessem a gondolataimat.

A fentiek mellett még számos dolog gördíthet akadályt az utadba, legyen szó egy borongós napról, amikor a múzsák is inkább elbújnak, vagy egy rosszindulatú megjegyzésről, amitől teljesen elmegy a kedved a betűvetéstől. Ha nincs okod sietni, ne erőltesd az írást, mert az rányomja a bélyegét művedre! Inkább hagyj magadnak egy kis időt, így később újult erővel vetheted bele magadat az írásba.

Az én személyes, legnagyobb, olykor szinte leküzdhetetlennek tűnő nehézségem az időhiány, amelyre még nem sikerült megoldást találnom, de szívesen fogadom az orvosló javaslatokat! Míg megérkeznek, kölcsönveszem Hermione Granger időnyerő nyakláncát! ;)

Kálmán Eszter: Telihold

Ezúttal egy fantasy novellát osztok meg egy szerzőtárs tollából. Kálmán Eszter író, asztrológus, Adastra könyvtára címmel ír blogot. 

Szeretek éjjel sétálni. A sötétlő mezőkön át. A fehér hold fényében...

Mostanában hosszú sétákat teszek éjjelente. Inkább, mint az álmok. Azok a rémisztő mégis csodás álmok. Sötétről, száguldásról, vérről szólók. És a végén: érzem, tudom, valami borzalmas dolog történik. És az iszonyatban az a legborzasztóbb, hogy élvezem! Akkor már inkább a hold fehérezüst fénye, mely vezet, sőt csalogat a sötét mezőkön át.

Mert nem lehetnek igazak a családi legendák! Azok az elsuttogott félmondatok, imádságok. A falusiak félrenézései. Akkor sem, ha nagybátyám volt a családom egyetlen életben maradt tagja. Szüleim rejtélyes balesetben haltak meg még kiskoromban. Nekem nem mondott senki semmit - hiába kérdezősködtem felnövekedvén. Abban a távoli városban, ahova sietve költöztettek el, és ahonnan most hazatértem. Akkor sem, ha nagybátyám a halálos ágyán ezt suttogta fülembe:

“Óvakodj az álmoktól! Mert eljőnek majd az Álmok. Soha ne engedj nekik!”

Talán ezért is sétálok ma kint a sötét, meleg, virágillattal terhes mezőkön, ahelyett, hogy álmodnék. Vérről, száguldásról, karmokról. Nem! Itt a csendesen csobogó patak partján a kerekedő hold alatt biztonságban vagyok tőlük. Én nem hiszek az álmokban - egy józan, racionalista század racionalista fia vagyok. Az álmok csak a tudatalatti termékei, nos, néha kellemetlenek, de nem árthatnak fizikai valójukban. És ezt el is hiszem itt a fűben, a meleg puha éjszakában, mely ezernyi érintéssel csiklandozza érzékeimet. A fűszálak érintése a bőrömön, az apró éjjeli állatok neszezése az aljnövényzetben, valahol távol a falusi kutyák ugatása és a hold, a kerek, ezüstös hold fodrosan tükröződő képe a vízfelszínen.

Előrehajolok, számba lágyan áramlik a patak hűs vize. Nem is értem azokat az embereket, akik elzárják magukat a természet gyöngéd ölelésétől, rebbenő csodáitól. Az ostobák! elzárják magukat falak mögé, el az ezer hanggal lélegző, lüktető természettől. Itt kint az álmok sem riasztóak - azok csak a falak mögül tűnnek oly’ áthatóan rettenetesnek. Itt kint szabad vagyok. Legszívesebben megölelném azt a kerek, fényes teliholdat, amely ma kicsalogatott ide a patak partjára. Felegyenesedek, kezeimet a hold felé tárom, mintha énekelni szeretnék neki, mert megajándékozott az ezüstös éjszaka szépségeivel.

De torkomból nyüszítés tör csak elő. Morgással vegyes nyüszítés. Egy pillanatra riadalom cikázik át rajtam - továbberőltetem hangszálaimat.

Aztán kicsap torkomból a diadalmas üvöltés, és mielőtt megérteném, mi történik - felszegett fejjel vonítok a holdra. Távoli kutyakórus felel rá. Az emberi lét a ruháimmal együtt foszlik le rólam. A szőr puhán borítja testem. Látok és hallok mindent az éjszakában. Azok a csodás álmok!

Ma éjjel vadászni fogok!

Ekker Éva: Tullia meséi értékelés

"Bevallom, nem a fantasy a kedvenc műfajom. Ezért örültem, hogy Bogár Erika könyve, a Tullia meséi – ŐRZŐ nem esik túlzásokba, nem megy át csodalényekkel és szuperhősökkel megtűzdelt gyermekmesébe. Mértéktartóan használja a fantasy elemeit, épp csak annyira, hogy lefesse, és mindvégig fenntartsa előttünk annak a képzeletbeli világnak a képét, mely leginkább magyar mondák hangulatát idézi. Ezt segítik elő a környezet, az emberek, és az állatok pontos leírásai, melyek soha nem hosszabbak a szükségesnél, nem akasztják meg a történet folyamát. A könyv a fantasytól eltekintve önállóan, mint némi thrillerrel átitatott romantikus kalandregény is megállná a helyét.

Hamar megkedveljük a főhőst, Triart, aki a szemünk előtt válik zabolátlan ifjúból rendkívüli, szinte emberfeletti akaraterővel rendelkező, vezetésre termett férfivá. Akkor sem vagyunk képesek elfordulni tőle, mikor nyilvánvalóvá válik a démoni hatalmakkal szembeni esendősége.

A történet az érzelmek széles skáláját csalja elő belőlünk. Örülhetünk, szomorkodhatunk, félhetünk, aggódhatunk, s nem csak Triarért. Engem legalábbis nagyon megfogott az a borzongató rész is, ahol az egyik női szereplő kicsit a Kékszakállú herceg várára emlékeztető helyre kerül.

A romantikus szálak további erőssége az azokat átlengő finom érzékiség.

A befejezést természetesen nem árulhatom el. Bizonyára megoszlanak róla a vélemények, nekem mindenesetre tetszik. Bár a regény végül kerek egész lesz, mégis folytatás után kiált."

Köszönöm az elismerő szavakat!

Lupán Ágnes: Huszárszerelem

Ez a vendégbejegyzés a Könyvmarketing facebook csoport keresztblogolási összefogásából jött létre. Vendégemről Lupán Ágnesről A betűk titokzatos világa című oldalon tudhatok meg többet. Jómagam Kocsis Nagy Noémi blogján vendégeskedtem. Kellemes olvasást kívánok!  

- Megölöm!

Ez az egyetlen szó iszonyatos erővel hagyta el az ajkát, benne volt minden, amit érzett. Fel tudott volna robbanni ott helyben. A fenti kijelentést kiváltó mérhetetlen haragot és dühöt csupán hajszálnyit enyhítette a tény, hogy más helyzetben alapvetően szerelem volt az, amit a célszemély iránt érzett. Valahogy azonban ez az érzés nem tudott ebben a pillanatban előtérbe kerülni. A gyilkos ösztön annál inkább. Még szerencse, hogy nem volt a keze közelében emberölésre alkalmas eszköz. Ki tudja, mire venné rá ez az indulat. Már nem vállalt felelősséget a tetteiért.

Körbenézett. Kell lennie itt egy megoldásnak. Muszáj, hogy legyen itt egy megoldás!

A tükör előtt szépen sorakoztak a sminkeléshez szükséges kozmetikumok. Fésű, csat, hajlakk, hogy a frizurája is rendben legyen. A sminkes és a fodász épp az imént távoztak, mielőtt visszavonult volna pár percre a fürdőszobába. Ha be lenne zárva ide, talán megpróbálkozhatna a tévében oly gyakran látott trükkel, és az egyik hullámcsattal kaparászhatna a kulcslyukban, míg az ajtó ki nem tárul. Még a táskájában lapuló bankkártyát is kipróbálhatná. Mindig izgatta a fantáziáját, vajon a valóságban is működnek-e ezek a fortélyok. A filmbéli színészek általában olyan meggyőzően tudták ábrázolni a dolog könnyedségét. Benne azonban mindig megszólalt a kisördög, hogy ez nem működhet ilyen egyszerűen.

Mivel azonban nem volt bezárva, az ajtó tárva-nyitva állt, utat engedve neki a távozáshoz, ha úgy tartotta volna kedve, nem nyúlt a táskájában lévő bankkártyához, sem a csatokhoz. A kísérlet várat még magára egy ideig. Majd leteszteli, amikor nem lesz fontosabb programja. Mint például egy bizonyos férfi teljes megsemmisítése. Mérhetetlen kínok tömkelegével kísérve, ha rajta múlik, és a mostani lelkiállapotát veszi alapul a döntéshez.

Mitévő legyen? - morfondírozott tovább. Az idő vészesen fogyott, a falióra kattogása minden egyes további másodperccel arra figyelmeztette, cselekednie kellene, de sebesen.

Visszament a fürdőszobába, ahonnan az imént lépett ki. De nem, sajnos ott sem talált megoldást a problémájára. A gyéren berendezett helyiségben csak egy még kisebb törülköző volt a tartóra ráhajítva az iménti használat után, mint ami most a testét fedte be. Sokra nem ment vele. Ahogy a már említett alig nagyobb méretű párja sem volt igazán ünnepi megjelenésre teremtve. Visszatérve a szobába tekintete megakadt minden bajának okozóján. Ott volt felakasztva szépen a szekrény kilincsére. A vállfáról hetykén lógott le, díszes hímzett mintázata messziről nem látszott olyan jól a fekete alapon, de a fényes szoknyarész csillogott-villogott, égette a szemét. Bár az is lehet, azok a könnyei voltak, melyek összegyűltek most a szeme sarkában a tehetetlenségtől.

Ordítani akart, toporzékolni.

Ez az! Kiabálnia kell, csapott a homlokára hirtelen. Akkor valaki idejön és segít rajta! Hogy nem jött rá már erre a lehetőségre hamarabb? Látszik, hogy kicsit kimerült az utóbbi időben, a készületek lefárasztották, az agya nem forgott a tőle megszokott módon. Bár dühös volt magára, amiért nem jutott eszébe azonnal ez a remek megoldás, mégis a benne uralkodó feszültség miatt egy ideges mosoly lágyította arcának mostanra igencsak merev vonásait.

- Hahó!

Hegyezte a fülét, de csak a folyosói visszhang felelt.

-Valaki?! - vált kissé kétségbeesetté a hangja. Mert mi lesz, ha már mindenki elhagyta az épületet, és a kert hátsó részében vár a nagy eseményre. Ezzel együtt pedig rá is.

Az előbb még körötte sürgött-forgott több tucat rokon, barát, mostanra mintha a föld nyelte volna el valamennyit. A hotelből nem sietett senki a segítségére. Rá kellett döbbennie, magára maradt teljesen. Pontosan úgy, ahogy eredetileg óhajtotta.

Az egyik legrosszabb döntése volt - nyugtázta most - hogy a szertartásra egymaga akart bevonulni. Koszorúslányok hada, aminek gondolatától korábban a hideg is kirázta, most mennyire kézenfekvő megoldást nyújthattak volna.

A harag egyre jobban forrt a vérében. A legboldogabb nap kellett volna legyen ez az életében, de ha ez így halad tovább, kivívhatja a legszerencsétlenebbül járt napnak járó címet.

Mi a fenét csináljon most?

Ahogy az ajtóban állva, a kilincsbe kapaszkodva kétségbeesésében lehajtotta a fejét, szeme megakadt a ruha mellett álló székre helyezett kalapon és kesztyűn. Hófehér kesztyű, a fekete kalapon ehhez illő hófehér szalag. Jesszus! Kinek volt ilyen kificamodott ízlése?

Öt perc múlva ki kellene lépnie az ajtón, az általa kiválasztott hófehér ruhájában, nem pedig ebben a gyászos feketében.

A fehér ruhát már keresnie sem kellett. Biztosra vette, akkor tűnt el, amikor ez a fekete-bordó bekerült. Az esélytelenek teljes nyugalmával azonban félrehajtotta a felakasztott ruhát, hogy a szekrény belsejébe bepillanthasson. Ki tudja, hátha a szerencsecsillaga ma valami csoda folytán mégis vele volt, és leendő élete párja (erről már egyáltalán nem volt megbizonyosodva, hogy valóban megillette a férfit ez a kifejezés, hogy ezek után ténylegesen hozzáköti-e az életét) beakasztotta a szekrénybe az általa kiválasztott ruhát, és ez az egész csak egy szörnyű, rossz tréfa.

Miközben az ajtót nyitotta, fejében vőlegényéhez intézte szavait:

- Haha, tényleg nagyon vicces, értékelem a humorod, de most már eleget nevettünk, lépjünk túl ezen az idétlen ötleten, haladjunk a megtervezettek szerint!

Az ajtó még nem nyílt ki teljesen, amikor a kisördög ismét megszólalt a fejében: hiszen épp aszerint alakultak a dolgok.

Amikor pár héttel ezelőtt vőlegénye kifejtette, mennyire vonzódik az egyenruhákhoz, kisfiú kora óta olyan kép élt benne, hogy huszár egyenruhában fogja oltár elé vezetni menyasszonyát, első gondolata az volt, mennyire fura, hogy férfi létére neki voltak határozott elképzelései az esküvőjüket illetően, holott bevett szokás szerint ez a viselkedés a nőkre volt leginkább jellemző. Még képet is mutatott neki arról, hogy is képzelte el magukat a szertartáson. Lóháton, peckesen feszítve a díszmagyarban, szíve hölgye féloldalt megülve a lovat, ahogy azt az illem kívánta, teljes áhítattal a lelkükben. Őt azonban teljesen hidegen hagyta ez a kép, ezzel együtt a téma is világ életében. Úgy volt vele, ha eljön a pillanat, lesz, ahogy lesz. Alakul, ahogy akkor épp kedve, szeszélye tartja. Abban azonban mindig is biztos volt, nem kellett ehhez külön álmokat szőnie, hogy soha nem fogja azt a késztetést érezni, hogy egy huszárruhába bújtatott férfi várja karját kinyújtva az anyakönyvezető előtt.

Amikor Zoli a bejelentését követő harmadik napon csillogó szemekkel elújságolta, hogy sikerült megfelelő öltözéket találnia, nemcsak magának, de neki is, az összes rémálma látszott valósággá válni. Nemhogy egy huszárt nem akart a saját esküvőjén látni, de ő maga sem volt felkészülve arra, semmilyen körülmények közepette nem állt szándékában, hogy idejét múlt jelmezekben parádézzon. Végül csak annyit mondott ki hangosan, ám azt igen határozottan:

- Soha!!

- Majd meglátjuk - válaszolta erre választottja sejtelmes mosollyal nem létező a bajusza alatt.

Az ajtó nyikorogva kitárult. A szekrény belseje nem meglepő módon üresen tátongott. Nem bújt meg benne semmilyen fehér ruhaköltemény, de még egy árva rongy sem, amivel elkerülhetné, hogy ama bizonyos szóban forgó rémes viseletbe bele kelljen bújnia.

Három perc.

Nem sok választása maradt. Döntenie kellett. Az elveit válassza, és fújja le ezt az egész lakodalmat? Egyre erősebbé vált benne a kísértés, hogy parlagon hagyja a férfit. Megérdemelné, hogy várjon rá sokáig az oltár előtt, mielőtt ráeszmélne, hiába várt.

Maga elé képzelte, ahogy ebben a percben is ott áll, teljesen eltelve magától, milyen jól megoldotta ezt a helyzetet egy huszrávágással, miszerint nem hagyott neki választási lehetőséget, kész tények elé állította. Mérgett vett volna rá, hogy a vigyor végig ott díszeleg az arcán, miközben a násznép csodálkozva méregeti semmit nem értve az elé táruló látványból.

Egy perc.

Nem húzhatta tovább, bármennyire is ágált ellene, döntött. Nem tudott tudomást sem venni a szerelem alapvetően más helyzetekben mindig jelen lévő boldogító érzéséről. A tettek mezejére lépett.

Amikor felcsendült a zene, a tömeg morgolódása lassanként elhalkult. Minden szempár a menyasszonyra szegeződött. A násznép felhagyott a vőlegény különc viseletének méregetésével, immáron teljes figyelmét a menyasszonyra összpontosította.

Az ara kecsesen lépegetett lefelé a virágszirommal borított márványlépcsőn. A nap teljes erejét bevetve sütött az égboltról, mellyel a kissé még hűvös tavaszi napra eső menyegzőnek melegséget kölcsönzött.

A pap előtt a vőlegény kihúzott háttal állt, a nagy alkalomra magyaros bajuszt növesztett, így tette teljessé az összképet, melyet megálmodott magának még ifjúként.

Szemeit nem tudta levenni leendő asszonyáról, minden lépésnél egyre erősebben, egyre hangosabban dobogott a szíve, úgy érezte, menten kiugrik a helyéből. Nagyokat nyelt, füle zúgott. Sisakja alatt egy verejtékcsepp is lecsurgott a nagy izgalomtól.

Midőn már egymással szemben állt az ifjú pár, mélyen egymás szemébe néztek. Ők maguk is, de minden jelenlévő érezhette a vitathatatlan összetartozásuk átütő erejét.

Így esett, hogy az Úr 2015. esztendejének március havának 15. napján, a nagy magyar ünnepen Juhász Zoltán Gáspár és Törőcsik Gizella örök hűséget fogadott egymásnak.

Még az újságok is megírták. Ritkán látni ugyanis olyan esküvőt, ahol a vőlegény huszár egyenruhában mondja ki a boldogító igent, míg jegyese anyaszült meztelenül fogad örök hűséget.