Írok vagy olvasok. Ha benne vagyok egy saját történetben, a regények általában nem kötnek le, ilyenkor nem is kellemes olvasni. Így ha írhatnékom támad, egy időre visszateszem a polcra, amit épp olvastam.
Választhatnám a "gyorsan befejezem" verziót is, de ez nem működne. Szerencsére könnyen tanulok, és pillanatok alatt megjegyzek egész hosszú mondatokat, különösen ha nagyon tetszenek. Ami tetszik, azt ráadásul nem elég egyszer elolvasni. Dupla esély, hogy a szuper mondatok napokra beleégjenek az agyamba, és aztán véletlenül átkerüljenek az írásomba. Ez a legfőbb oka, hogyha írok, nem olvasok mást, mint szakirodalmat, ami a regényem témájába vág. Ha elkezdek egy történetet, igyekszem végigvinni mielőbb, ezért ha el akadok, akkor sem szívesen hagyom félbe.
Írnom vagy olvasnom kell, folyamatosan szükségem van a betűkre. Tehát, ha írói válság támad rám, akkor sem teszem félre a készülő regényt és kezdem el olvasni más írók regényeit, helyette inkább szakirodalmat bújok az épp írott témával kapcsolatban. Olvastam már kómáról, szívbetegségekről, bénulásról, térd- és agyműtétekről, íjkészítésről, állatok viselkedéséről, emlékezetkiesésről, lőfegyverekről, gyémántbányászatról és még sok minden másról.
Ha két-három hétig egy sort sem tudok írni, akkor már újra elkezdek olvasni regényeket is, és a következő írós szakaszig olvasok is. Az, hogy mennyi ideig írok vagy olvasok, teljesen kiszámíthatatlan.
Gyerekkoromban teremtettem meg annak a világnak a kezdeményét, amiben a regényeim játszódnak. A fantáziavilágban nem féltem, ide menekültem a valóság elől. Ekkor még nem is tudtam, hogy létezik egy fantasy nevű irodalmi műfaj.
Amikor elkezdtem fantasy regényeket olvasni, nem kedveltem meg mindegyiket. Volt néhány, amit nem szívesen olvastam, mert untam, nem tetszett a hangulata, a világa vagy nagy része nem érintett meg. Már rég kész volt a saját világom, a saját törvényeivel. Azok a könyvek adtak örömet, amik hasonló világokról szóltak. Amikor elkezdtem tudatosan írni, megpróbáltam megfelelni a különböző elvárásoknak, de nem ment. A világom archetipikus; a zsigereimben, a múltamban, a lelkemben gyökerezik, önmagam kellene megtagadnom vele együtt.
Ezért a kiadók elutasításainak köszönhetően elfogadtam, hogy nem tartozom sehova, nem lehetek tagja egyetlen fantasy műhelynek sem. Írom, ami bennem van, ami foglalkoztat, ami a világomból megmutatható. Olvasom, ami leköt, elvarázsol, és elrepít olyan világokban, ahol szívesen élnék.
Az írás és az olvasás utazás.
Az írás és az olvasás utazás.
Senkinek nem kötelező felszállni egy vonatra, ami olyan helyre viszi, ahova nem szeretne elmenni. Ahogy senkinek nem kötelező olyan könyvet olvasni, ami nem felel meg a lelki beállítódásának.
Írok, mert szükségem van rá, és szeretném ha az olvasók átélhetnék azokat a csodákat, amiket én látok a világomban. Nem kényszerítenék senkit, hogy elsétáljon velem Caorle templomához, ahogy arra sem kényszeríthetem, hogy elkísérje Tullia sánta királyát.
Ha olvasok, egy másik ember világában járok, aki talán a lelke legmélyebb rezdüléseit osztja meg velem, ahogy a tenger küldi felém lágy hullámait. Hálás vagyok az írónak a csodáért, és szomorú vagy frusztrált, ha nem sikerül ráhangolódnom, de sosem sérteném meg ezért.
A sorok mögött egy ember rejtőzik, aki én is lehetnék, ahogy az én szívem és lelkem is megbújik a szavaimban...
Olvasóknak és íróknak is varázslatos utazást kívánok a Fantázia szárnyán!
 |
| Caorle |
