Zorn szigonya (részlet)

Két férfi üldögélt a tűz mellett, a tengerparti fák árnyékában. Ócska ruházatuk alapján az első pillanatban szegény halászoknak látszottak, ám tökéletes állapotú, rendben tartott fegyvereik elárulták, hogy zsoldosok, még ha a szegényebb fajtából valók is. Az erdő szélén legelésző lovaik hirtelen nyugtalankodni kezdtek, ezzel majdnem egy időben az egyik harcos felpattant. Erős, szálfa termetéhez egyáltalán nem illett meglepett, félelemre utaló arckifejezése. A zsoldos a fák közül hallatszó, egyre erősödő, surrogó, sikáló hangra reagált ily módon.
– Mi ez, Aton? – kérdezte a társa, felemelkedve.
– Életemben egyszer hallottam ilyen hangot. Egy megszállott papot követtem, amikor valami átjárót keresett. Annyi pénzt még sosem kaptam, mint tőle, harmincan indultunk el… ketten jöttünk vissza. Nem találtuk meg az átjárót, csak a szörnyeket… Hangyákat! Istentelen nagy hangyákat! Végeztek a társaimmal, és miattuk vagyok ilyen!
A harcos szétnyitotta zsinórral fűzött bőrmellényét. Felső teste baloldalát összefüggő, égésszerű hegek borították.
– Azt hittem, megégtél – mondta a társa, a vállát vonogatva.
– Ez nem égés, ez sav, Tork! Átkozott hangyasav marta szét a bőröm! Rám köpött az egyik, de aztán belé vágtam a bárdom! – kiáltotta Aton az erdő árnyait fürkészve.
Mintegy szavai alátámasztására egy óriási hangya jött elő a fák közül. A harcos két hatalmas ugrással a lova mellett termett, és magához vette rövidnyelű harci bárdját.
A hangya hátán egy nyolc év körüli fiú ült. Ciripelő hangon kommunikált a rovarral, aztán ártatlan arccal a férfira nézett.
Aton holtsápadtan, harcra készen tartott feléjük.
– Ne féljetek! Szelíd, a barátom – mondta a gyerek csodálkozva, nem értve a zsoldos támadó viselkedését.
Tork mozdulni sem bírt a döbbenettől.
Aton feltűnően óvatos léptekkel egyre közelebb merészkedett a furcsa párhoz. Végül támadásra emelte a bárdot.
A fiú, tenyerét kifelé fordítva, felemelte a jobb kezét.
– Kérlek, uram, ne bánts bennünket! – kérte halkan, barátságos mosollyal keskeny arcán, mint, aki nincs tisztában a veszéllyel.
Aton leeresztette a fegyvert. Gyorsan sarkon fordult, és egyetlen szó nélkül visszament a lovához. A gyerek lecsúszott a hangya hátáról, és a harcos után szaladt.
– Uram, uram! – szólította meg, tisztelettel a hangjában. – Megengeded, hogy csatlakozzunk hozzád?
Aton felé fordult, egy darabig kifejezéstelen arccal figyelte, aztán bólintott.
Tork elkerekedett szemmel nézett rá.
Nem sokkal később a gyerek egy lapos kövön üldögélt a tűz mellett, és Aton utolsó tartalékait eszegette. A zsoldos vele szemben egy fának támaszkodott, és láthatóan feszélyezve faggatta:
– Hogy hívnak?
A kisfiú csak a vállát vonogatta.
– Nem tudod a neved?
Ezúttal zavart fejrázás volt a válasz.
– És a… – Aton elhúzta a száját, mielőtt kibökte: – a barátod, hogy hívják?
– Hangyóca.
– Hogy kerültetek össze?
A fiúcska újra csak a vállát vonogatta.
– Semmire sem emlékszem. Mellette ébredtem fel, sebesült volt, és segítettem rajta.
Aton arcán halvány mosoly jelent meg, ahogy a gyerekre nézett, de a rovart még mindig undorodva méregette. A hangya a harcos tapasztalatai alapján valami növendékféle lehetett, hiszen ha felemelkedett volna, egymagasságú lett volna kis cimborájával. A zsoldos pedig férfinagyságú rovarokkal került szembe.
– Figyelj, Kölyök… Ez lesz a neved, jó? – Aton türelmesen megvárta, míg a fiú rövid töprengés után bólint, csak aztán folytatta:
– Torkkal bemegyek a városban, de neked és a barátodnak biztonságosabb, ha itt rejtőztök el. – Aton maga sem értette, mi okból segít ennek a fura kis alaknak, de ha a gyerekre nézett, rég elfeledettnek hitt érzések ébredtek fel benne, és belesajdult a szíve.

Ingyenes

Tullia meséi - Őrző ajánló Eliza Beth tollából

"Egy csodálatos mese a felnőtté válásról, kötelességtudatról, szerelemről, halálról. Bogár Erika egy régmúlt idősíkra helyezte a történetét, külön, saját világot építve szereplőinek. Olyan világot, ahol a hagyományok szerint élnek, a becsület érték, és a hit erőt ad..."
Eliza Beth honlapján a Mutasd magad! rovatban olvasható az Őrző ajánlója. Köszönöm!

November 30-ig akcióban az e-könyv

Közeledik a XVI. Győri Könyvszalon, ez alkalomból meglepetésekkel készültem

Játék a Molyon:

Nyerj könyvet!

Két könyv közül választhatsz:

1. Végtelen mezők vándora (novellás kötet) nyomtatott változat

2. Tullia meséi – Őrző (fantasy regény) e-pub verzió

Mit kell tenned?

1. Lájkold a https://www.facebook.com/bogarerikairo/  Facebook oldalt.

2. Tedd kívánság vagy várólistára a moly.hu-n azt a könyvet, amelyiket szeretnéd megnyerni.

https://moly.hu/konyvek/bogar-erika-vegtelen-mezok-vandora

https://moly.hu/konyvek/bogar-erika-tullia-mesei-orzo

3. Írd hozzászólásban a Facebook oldalon a poszt alá, vagy a moly.hu-n a karc alá, hogy melyik könyvet választanád.

Ha mindkét könyv érdekel, kérlek, a hozzászólásban akkor is csak egy címet adj meg, mert két olvasónak szeretnék örömet szerezni.

Sorsolás: november 27-én.

Mindez miért?

Jövő hétvégén a XVI. Győri Könyvszalon eseményei között lesz a Végtelen mezők vándora könyvbemutatója. https://www.facebook.com/events/953010234804607/

A játék időtartama: 

2016. november 11. – 2016. november 26.

És...

Mindkét könyv e-book verziója 30% kedvezménnyel kapható

 november 11-től november 30-ig a Publio Könyváruházban. 

Könyváruház

Könyváruház

Végtelen mezők vándora novellás kötet - könyvbemutató

Megvásárolható

2016. november 19-én szombaton 18 órakor a XVI. Győri Könyvszalonon lesz a novellás kötet bemutatója. Helyszín: a  Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának Muzeális gyűjteménye. Beszélgetőtársam: Koósz Fanni.

A következő  héten kis meglepetéssel készülök, melyről Facebook oldalamon, illetve a a Moly-on írok majd többet.
A könyvbemutatón sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
 

Addig egy kis ízelítő a kötetből, részlet a Vendég a faluban című novellából: 

"A fáklyák és tábortüzek vörösarany fényében forogtak, pörögtek a táncosok. Ragyogott a lányok szeme, a színes szalagok, akár a pillangók, ide-oda reppentek a hajfonatokban. Időnként felharsant egy-egy vidám kurjantás, füttyszó. A kaftánok, hímzett felső ingek színes kavalkádja keveredett a szolganép egyszerű ruháival. Ha a munkáját tisztességgel elvégezte, Solt senkitől sem tagadta meg a pihenés és a mulatság gondtalan pillanatait.
Nyusztot Béla vitte táncba, Béla húgát pedig Szabolcs forgatta a tárogató és lant hangjaira.
Gyöngy fülében kis ezüstfüggők csillogtak, ezekkel megegyező formájú veretek díszítették magas nyakú ingének gallérját és a pártája homlokrészét is. Nem hiányoztak a veretek a derekát körülölelő övről és a csizmájáról sem, melybe buggyos nadrágja szárát tűrte.
Szabolcs is magyar ruhát viselt, térdig érő zöld kaftánt, hozzáillő nadrággal. Veretes övén egyik oldalon függött a kése díszes bőrhüvelyben, a másikon pedig egy ezüstlemezes tarsoly, melyben tűzszerszámokat és fenőkövet tartott.
A táncolóktól távol, egy fa alatt fiatal férfiak üldögéltek.
– Mit képzel ez? Idejön és elszédíti az ember kedvesét – morogta a mokány, kerekképű, sötétszemű Gyenes.
Botond boros kupát nyomott a kezébe.
– Hallgass! Csak pár napot marad itt, és megy tovább. Minek keresed a bajt?
– A választottammal táncol! – dühöngött a legény egyre vörösödő arccal.
– Békén hagyhatnád végre Gyöngyöt, Gyenes! Nem kellesz neki. Ha sokat jársz utána, még Soltot vagy Bélát is magadra haragítod – szólt közbe Ajtony a fejét ingatva. – Nem kell felesleges ellentéteket szítani. Várj, míg eljön a cselekvés ideje!
Gyenes féltékenyen figyelte, ahogy Gyöngy és Szabolcs kiválik a táncosok közül. A lány csillogó szemmel nézett fel a vitézre:
– A bátyám azt mondja, nagyon különleges a lovad, Szabolcs úr.
– Nemrégiben egy portya során megsebesültem, de az égiek vigyáztak rám, nem fordultam le a nyeregből, a lovacskám visszavitt a táborba.
– Csodálatos állat lehet.
– Igen, a legkisebb húgom, akinek a menyegzőjéről tartunk vissza a fejedelem udvarába, szerette volna megtartani – mosolygott Szabolcs.
Ahogy sétálgattak, lassan kikerültek a tüzek adta meleg fényből, a langyos éjszaka sötét homályába.
– Csillag igazi jó barát – mondta a legény csillagos homlokú lovára utalva, s hosszú, erős karja a gömbölyű, feszes vállakra siklott. Gyöngy mozdulatlanná dermedt, majd bátortalanul felnézett. Szabolcs hozzáhajolt, ajkuk összeért…
Halk torokköszörülés hallatszott a sötétből. Gyöngy rémülten megperdült, Szabolcs vállát megfeszítve kihúzta magát.
Egy közeli fűzfa árnyékában pipa parazsa villant. Solt szállásfő lépett elő. Egyetlen szó nélkül a lányának nyújtotta a kezét. Gyöngy mereven lehajtott fejjel szaladt hozzá. Némán, egymásra sem pillantva tértek vissza a mulatozók közé. Szabolcs nem követte őket, a falut elhagyva a karámokhoz indult.

Reggelre kelve vették észre Szabolcs és Csillag eltűnését..."

Villax Richárd: Fanyűvők - Nemzeti Jeti, és a könyvértékelésről úgy általában...

Villax Richárd író honlapja

Rendszerint tudom, mit miért olvasok, és mit várhatok tőle. Egy írót sem fogok Murakami Harukihoz hasonlítani, ahogy egy könyvvel kapcsolatban sem példálózom A füstlovaggal Nicholas Evanstől vagy a Szentháromsággal Leon Uristól, mert a japán íróval és ezzel a két könyvvel kapcsolatban elfogult vagyok. Ezért vagyok szomorú, mikor a  könyvértékeléseket olvasva, úgy érzem, hogy néhányan ugyanazt az érzést keresik egy krimi, egy young adult vagy éppen egy erotikus regény olvasása közben - a drámákról és a novellás kötetekről már ne is beszéljünk. Pedig épp az olvasás kiváltotta hatások különbözősége a lényeg: a a türelmetlenség, a csalódás, a vágy, a megnyugvás, az elégedettség, a harag, a magány és még sorolhatnám, mind-mind velünk maradhatnak egy könyv olvasása után, hiba mindig a "na, ez tök jó volt, végeztem"-re várni.
Egy könyv értékelése számomra többet jelent, mint sorra venni a véleményezés elvárt tételeit. Lehet, hogy egy irodalmilag értéktelennek bélyegzett könyv néhány oldala könnyekre fakaszt, és évente egyszer elolvasom, míg egy értékesnek tartott regénycsoda nem tudja megnyitni a szívem, és számomra semmit nem fog jelenteni. Egy Magyarországon játszódó regény kapcsán a lelki és fizikai közelség miatt nem az az első gondolatom, hogy de szeretnék ott állni a sosem látott ragyogó vízesés alatt, hanem lehet, hogy pont az ellenkezője: "A bánatban! Pont ott kaptam el a vírust a táborban, na, oda sem mennék vissza!"
Nem szeretek csillagozni a Molyon, vagy ha mégis megteszem, abszolút szubjektíven értékelek. Volt már úgy, hogy egy-két hét múlva ránéztem az értékelt könyv oldalára, és nem értettem, miért annyi csillagot adtam rá, mikor még mindig ott motoszkált a történet a fejemben, és utólag többet vagy kevesebbet villantottam volna neki.

A Fanyűvők érdekes, olvasmányos regény, olyan a hangulata, mint a magyar sorozatoknak, amiket régebben szívesen néztem. A Kisváros és az Angyalbőrben jutott róla az eszembe, kicsit szatirikus, visszafogottan izgalmas, és ízig-vérig magyar. A táj (itt megjegyzem rengeteget túráztam arrafelé, és az őserdő szót egy kicsit furának éreztem, bár sejtem, hogy a telepített erdőket akarta ezzel megkülönböztetni a szerző az általam csak erdőnek nevezett területektől), az emberek, a szóhasználat, a problémák, még a bolt előtt álldogáló rendőrök is ismerősek voltak. 

A karakterek emberiek, de nem elég plasztikusak, nem jelentek meg mindannyian alakszerűen előttem, Fotós Frici vált egyedül igazán láthatóvá, Viktória pedig érzelmi szempontból tűnt a legkidolgozottabbnak. Edvárdot néha elveszettnek éreztem, kicsit többet vártam volna tőle, de ettől lett igazán magyar, és nem amerikai hős, mondjuk egy Rambo (spoiler).
Az írónők többsége szerintem túlzásba viszi az érzelmek bemutatását, a férfiak meg inkább keveset írnak róla. Az öltözet, a lakókörnyezet aprólékos bemutatása szintén az írónők sajátja, a férfiak ellenben sokkal színesebben és élvezetesebben festik le a tájat és kidolgozottabbak az akciók. Ez a könyv is erősíti ezt a tapasztalatom, bár Viktória és Edvárd belső világáról egész jó képet kapunk.
A történetről nem szeretnék írni, mert ha rátérek a jeti témára, leleplezem a jó ötleteket, vagy gyanakvásra adok okot, és elveszem az olvasótól  a felfedezés örömét.
Sok könyv befejezésekor éreztem: "erről minek kellett ennyit írni, felesleges volt a sok apróság", Villax Richárd regényébe viszont még fért volna, még kellett volna néhány apróság, néhány kis ciráda, díszítgetés.
Ez most egy saláta értékelés lett, viszont a lényeg, hogy tetszett a könyv, és bevallom szívesen olvasnék még Mészáros Edvárd  oknyomozós kalandjairól...

Sylvia River: Reményhajsza II.

Megvásárolható

Sylvia River regényfolyamában a második kötetre is megmaradt az akció-kaland hangulat, sőt bátran állíthatom, hogy fokozódott - bánatomra - a rockos közeg rovására. Nekem hiányoztak a koncerttel, együttessel foglalkozó jelenetek, hiszen a banda jóformán a történet végéig csak várt az ihletre, mert az akció folyton elsodorta a főhősöket. Bonnie mondjuk forgatott egy klipet, de nem éppen egy loboncrázós, húrtépős nótához, hanem egy erotikus, romantikus dalhoz, ami elég bajt okozott a rockot ugyancsak nélkülöző Johnnak. Viszont mélyebbre áshattunk a korábban már megismert párok magánéletébe. A hétköznapi problémák emberivé, kedvelhetővé tették a karaktereket, és a negatív alakok, az ellenfelek is arcot, alakot kaptak.

Ebben a részben valamiért Patrick került legközelebb a szívemhez, de szerencsétlen Keegan is  kedvenc maradt, John megmutatta az érzékeny oldalát, Bonnie pedig rideg profinak tűnt. És Richie-nek már örökre megmarad a "Richie Sambora (Bon Jovi)-mosolya".
Zárásképpen azért csak hozzáteszem, mindig arra vártam, hogy John annak ellenére, hogy énekesként ismerjük, előkap egy gitárt vagy leül a billentyűkhöz. és úgy írja bánatos, dühös dalait. Ez persze nem a könyv, hanem a rockerségem hibája...

Sylvia River karca a Moly.hu-n
https://moly.hu/karcok/794613
Kedves Molyok!
Aki olvasnivalóként érdeklődik a Reményhajsza I. iránt, legyen kedves küldeni nekem egy e-mailt a sylvia.river0306@gmail.com címre, vagy keressen meg a facebook-os elérhetőségeim bármelyikén
https://www.facebook.com/sylvia.river
https://www.facebook.com/remenyhajsza/
Különleges, vissza nem térő ajánlatom van az érdeklődők számára, amelynek lejárati határideje: 2016.11.15.
Várom a jelentkezéseket!

Elolvasnád egy ismeretlen magyar írónő fantasy regényét?

Moly.hu

Nemrégiben a Mandiner.sci-fi cikksorozatának köszönhetően a téma legismertebb alakjainak véleménye vált olvashatóvá  a sci-fi és a fantasy magyarországi helyzetéről, a moly.hu-n pedig érdekes párbeszédek alakultak ki az egyes cikkek alatt. Több cikkben és beszélgetésben is felmerült a női írók helyzete, és lett egy kihívás is a témában: Fantasztikus Nők! 

Bevallom a bejegyzéseket olvasva kicsit elszomorodtam, több szempontból is hátrányos helyzetű fantasy regényem miatt: magánkiadásban jelent meg, nem felel meg a mai trendnek, nem angolszász gyökereken alapul. Mindezek ellenére, amellett is, hogy természetesen már tudom, hogy vannak hibái a regénynek, szeretném, ha többen megismernék. Hosszú évek munkája van benne, általában jó olvasói visszajelzéseket kapott, van már egy befejezett történetem ebben a világban, jelenleg is dolgozom egyen és további terveim vannak. Ezért ha blogolsz vagy részt vennél a fenti kihívásban, és megpróbálkoznál egy részben magyar hagyományokon alapuló, saját világú fantasy, e-könyv formátumú olvasásával és véleményezésével, keress üzenetben a blogon keresztül vagy az alábbi elérhetőségek egyikén.

Tullia meséi - Őrző Facebook oldal
Bogár Erika író Facebook oldal

Az e-könyvet emailben küldöm el, kérek visszajelzést, ha megérkezett, és kérlek, ne add tovább, ne töltsd fel megosztó portálokra. Köszönöm, ha nyilvánosan értékeled, köszönöm, ha jelzed, hogy félbehagytad, mert nem jött be, és köszönöm, ha esetleg személyes üzenetben írsz véleményt. 

Részlet a regényből:

"– Attól félek, nem éri meg a reggelt. Már alig van magánál, nem ismer meg engem sem. Örülök, hogy itt vagy, de félek, késő... Amíg jobban volt, minden nap várt. Minden éjjel úgy aludt el, hogy talán másnap itt leszel. Oly' büszke volt rád, de mégis szidott folyton. – Mélia szomorúan mosolygott. – Azt mondta, nem változtál semmit. Amikor híre jött, hogy megmásztátok a sziklákat, dühös volt. "Hát, nem megmondtam! Nem számít ennek, várfal vagy szikla!" – kiabált, de tudom, soha olyan büszke nem volt. A könnyeit nem rejthette el.

Triar erős markába fogta apja lesoványodott kezét és megcsókolta. Alder szempillája váratlanul megrezdült. Zavart tekintetét a mellette térdelő, leomló hajú férfira szegezte.

– Ki vagy te, harcos? Ismered a fiamat? Az üzenetét hozod? – kérdezte reménykedve.

– Apám...

Alder arca felragyogott, elmosolyodott."

Milyen volt Triar?

Forrás: Pixabay

Hosszú-hosszú idő után újra írok, és ez most nemcsak fellángolás, kezd kibontakozni a Tullia meséi sorozat következő részének, A Tűz Őrzőjének cselekménye. Egy érdekes beszélgetés alakult ki Nindra és Tirla hercegnő között Triarról. Milyen is volt Tullia első királya? (Tirla Trasnak,Tullia jelenlegi királyának lánya.) 

Az úton Nindra szembesült Kelmar táltosok elleni harcának véres következményeivel. Elborzadva nézte az utak mentén beásott fákra kötözött, vagy faketrecekben fellógatott, megkínzott embereket.
– Mi folyik itt? – nézett kérdőn a mellette kocogó marla nyergében üldögélő Tirlára.
– Ezek az emberek vétettek Mia törvényei ellen.
– Mia nem büntet így! – kiáltotta a királyné keserű hangon. – Eddig csak Krón követőitől tapasztaltam ilyen kegyetlenséget.
– Kelmar szerint, az emberek csak a büntetésből értenek. Mélyen beléjük ivódtak már a tévhitek a csodás gyógyítások és babonák miatt. A táltosok becsapják a tudatlan szegényeket, azért hogy pénzt csaljanak ki tőlük, mindenféle varázserővel hitegetik őket, de ez tévedés, csak magának Miának van varázsereje, a táltosoknak nincs.
– A Miától kapott tudást használják, ismerik a gyógynövényeket, az állatokat, a csillagokat. Tudják, hogy vehetjük fel a harcot a démonok ellen. Hallják a szellemek szavát.
Tirla tágra nyílt szemmel nézett az asszonyra.
– Úrnőm, hogy mondhatsz ilyen szörnyűséget! Ez a varázslat!
– Tirla ezek az életünk velejárói, a falvak népe hosszú-hosszú ideje e hagyományok szerint él. Nagyon sok dolgot én sem tudtam, mert várbeli életem során nem volt rá szükségem, és a szüleim sosem beszéltek róla, de Lakor tanít engem. Mesélt hihetetlen és csodás dolgokat, aztán pedig megmutatta, hogyan lehetségesek. Sokat tanultam tőle Miáról, és sajnálom, hogy nem ismertem mindezt sokkal korábban. Segíthettem volna a férjemnek, nem hagytam volna figyelmen kívül olyan eseményeket, amik végül bajokhoz vezettek, és károkat okoztak.
– Triar király kegyetlen és gonosz ember volt, ezért dúltak véres harcok az országban az uralkodása alatt, és ezért fordultak el tőle a törzsfők. Megölte Fentor törzsfőt és Verlor urat, száműzte Kasor törzsfőt – jelentette ki Tirla nyersen.
Nindra nem bírt megszólalni a döbbenettől.
– Tudom, hogy kötelességed védeni őt, úrnőm, mert a férjed volt, de mindenki tudja, hogy iszákos, ijesztő arcú ember volt, bántalmazott téged és szajhákhoz járt.
– Hallgass! – kiáltotta Nindra élesen, majd szinte suttogva tette hozzá: – Hallgass. Te nem tudod, mit beszélsz.
Tirla zavartan nézte az asszonyt. Nindra szemébe könnyek gyűltek, és a fényes kis cseppek egymás után gördültek le az arcán. Szóra nyitotta a száját, de képtelen volt bármit mondani, kezét az ajkára szorította.
– Úrnőm, rosszul vagy? – kérdezte Tirla, inkább undorral, mint aggódva. – A szörnyű emlékek… Sajnálom!
Nindra megtört tekintete lassan sötétre váltott, kihúzta magát a nyeregben, letörölte a könnyeit.
– Mit képzelsz, te lány? – kérdezte keményen. – Ki mesélt neked ezekről?
– Kelmar, apám papja tanította a bátyámnak és nekem népünk történetét.
– Kelmar, akinek a parancsára itt lógnak a fákon ezek az emberek?! – Nindra hangja remegett, de már nem az iménti elgyengüléstől, hanem az egyre gyűlő haragtól.
– Kelmar azt mondta, Triar király gyenge ember volt. Azért, hogy bűneit megbocsássa a nép, a táltosa, Lakor kitalálta, hogy démon szállta meg. Fentor nagyúrnak meg kellett halnia, mert harcba szállt a trónért.  Az embereknek azt mesélték, hogy a nagyúr volt a torkaldémon, ezért Triar sajátkezűleg végzett vele. 
 Nindra mélyet sóhajtott.
– Igen Tirla, Triar kegyetlen volt, durva, az arca ijesztő. Megölte Fentort, Verlort és még sokakat. Egyetlen szavadra sem tudom azt mondani, hogy nem igaz. Kelmar nagyon okos ember és ravasz, és te megbízol benne. Ő talán édesanyádat is meggyógyíthatja. Kérlek, fordulj hozzá, ha hazatértél, mert nekem most vissza kell sietnem Mia Könnyeihez.
Tirla megrettenve nézett az asszonyra.
– Én nem vagyok méltó, hogy édesanyád kezeljem, én Triar király özvegye vagyok, Tullia sötét idejéből. Ma már új idők járnak, Kelmar és édesapád a múltam miatt talán édesanyád közelébe sem engedne. Nem értem, mi vitt rá, hogy felkeres.
– Kelmar azt mondta, hogy anyámon már csak a csoda segíthet, a várban azt suttogják, te egyszer felébresztetted a halott királyt… Igaz ez, úrnőm?
– Nekem nincs ekkora hatalmam. Folytasd az utat, Tirla, én sajnos nem tudok segíteni neked… Ismersz egy Rinia nevű asszonyt?
– Ő már nem a várban él.
– Ha tudni szeretnéd az igazat Triar királyról, keresd fel őt. Jó utat, hercegnő!

Ajánló a Végtelen mezők vándora című kötethez

Köszönöm szépen Virizlai Richárd szavait! Ezek és az ehhez hasonló sorok adnak erőt, hogy az írás öröme és szépsége mellett vállaljam a nehézségeket is, az olyan prózai és hétköznapi feladatokat, mint a kiadókeresés, marketing, a kézirat utómunkálata, átdolgozása, korrektúráztatása...
 

"Ezelőtt még nem éreztem egy könyvnél, sem hogy nagy hírt szeretnék neki csinálni. Legyen szó bármilyen műről. Azonban, most hogy elolvastam Bogár Erika – Végtelen mezők vándora című könyvét úgy éreztem ezt meg kell, osszam veletek. Lassan a 4. napja hogy elolvastam, de még mindig ez a novellás kötet jár a fejemben. Annak ellenére, hogy azóta egy másik könyvet olvasok! Nagyon nagy hatással volt rám.
Magában a novellákban nem találod szembe magad, direkt spirituális-ezoterikus mondandókkal. Ennél sokkalta finomabb és összetettebb módon jelennek meg ezek a gondolatok benne. Valahogy megtalálta azt az arany középutat, ami bárki számára elfogadhatóvá és befogadhatóvá teszi ezen gondolatokat.
Nagyon mély, nagyon lelki, érzéki és bensőséges gondolatok fogalmazódnak meg a kötetben. Nagyon szépen egymásra építve olvashatod és élheted át mindazt a tanítást és tudást, amire minden embernek szüksége van! Számomra nagyon meghatározó és elgondolkodtató olvasmány volt! Képes volt megnyitni új távlatokat, nézőpontokat, hozzáállásokat az életemben. Képes arra e pár írás, hogy segítsen még jobbá lenni az embernek. Elsőre fel sem tudja fogni az ember, hogy mekkora hatást ér el ezen könyvecske.
Ajánlom mindenkinek, aki szeretne fejlődni és még jobb emberré válni! Lehet, hogy csak egyszerű történeteknek hat elsőre, de hatalmas tanítást és tudást kapsz általa!"

Hszien - Spirituális Központ és Galéria

Gondolatok Nádasi Krisz: Hogyan írjunk könyvet? című kötete kapcsán

Nem szeretem az írástechnikai szabályokat, és nem is tudom őket betartani, legalábbis az írás első stádiumában. Volt egy időszakom, amikor mindenáron tartozni szerettem volna valahová, és úgy gondoltam, ehhez jó eszköz, ha megpróbálom betartani az egyes kiadók vagy írói csoportok által javasolt, felállított(?) írástechnikai szabályokat. Ezeknek nem sok köze volt az általam addig elolvasott hasonló témájú könyvekhez. Sem A regény művészete Milan Kunderától, sem Fritz Gesing Kreatív írás című könyve nem hatott rám olyan bénítóan, mint ezek az újonnan megismert diktatórikus, angolszász írástechnikai munkákon alapuló szabályok. Ezeket szem előtt tartva egyszerűen nem tudtam írni, így szó szerint.
Egy konkrét esetben például, ültem a gépem előtt, fejemben egy sztori lassan csirázó magjával, épp átkattintottam az egyik írástechnikai tanácsadó oldalról - amit szabadidőmben már többször átböngésztem -, a szép fehér word file-ra  és egyszerűen képtelen voltam úgy elkezdeni az alkotást, a regényt, ahogy azt bemagoltam. Sőt sehogy sem tudtam elkezdeni, semmit nem tudtam leírni... Vizsgadrukk, függöny, áramszünet. Mintha két végtelenbe tartó egyenes futna egymás mellett: az egyik az írástechnika, a másik a fejembe kavargó történet. Valahol a távolban összeérnek, vagy ez csak a látszat?
Be kellett látnom, hogy ez nekem nem megy, adott kiadók, adott csoportok számomra nem elérhetők. Szerintem a kezdő írók számára ez az egyik legnehezebben elfogadható helyzet, ám ennek feldolgozása nem leszűkíti, hanem kiszélesíti a lehetőségeket. Az elején ugyanis a kedvenc könyveink kiadóihoz szeretnénk tartozni, még akkor is, ha nem abban a műfajban vagyunk esélyesebbek, mint amit egyébként olvasni szeretünk. A belátás és az útkeresés is a fejlődés része. Nekem sok-sok kudarcon, csalódáson és sértődésen át vezetett az út addig, mikor végre beláttam, hogy még mindig tanulnom és fejlődnöm, vagy ha így jobban tetszik, változnom kell.
Akkor most rá is térhetünk Nádasi Krisz könyvére. (Pedig nemrég megfogadtam, hogy személyes okokból nem írok róla...) Minden kezdeti ellenérzésem mellett is ez egy jó  könyv. Elsősorban azért mert ajánló, közvetlen stílusban íródott, nem a megmondó ember "mindentudása" sugárzik a lapokról. Az olvasás során volt néhány üzenetváltásunk Krisszel, akit nagy örömömre személyesen is ismerek...  Leírtam, miben kételkedem, mi az, ami szerintem  nem úgy van, és megállapodtunk, hogyha lehetőségünk lesz, ezeket a kérdéseket személyesen beszéljük meg. 

"Az írást meg lehet tanulni? Igen!" Ez áll a könyv hátsó borítóján. Ez az "Igen!" az ami sokakban kétségeket ébreszt, pedig, ha szigorúan vesszük, ez így van. Az írást, a helyes fogalmazást, az alapokat ahhoz, hogy egy összeszedett, mások által is értékelhető munkát adjunk ki a kezünkből meg lehet tanulni. A bestsellerek és az egyes korok "jó könyvei" pedig nem az írástechnikának vagy a hibátlan helyesírásnak köszönhetően lettek azok, amik. Ahhoz valami más kellett, nevezhetjük tehetségnek, a múzsa csókjának, szikrának. Szóval ez a könyv sem a bölcsek kövét rejti, viszont abban mindenképpen segít, hogy kezdő vagy már gyakorlottabb tollforgatóként, billentyűzetkopogtatóként rendszerezzük már megszerzett tudásunkat, megerősítsük tapasztalatainkat.

Sok olyan javaslatot, ötletet, módszert találtam a könyvben, amit én is használok, akár ösztönösen, akár azért mert az évek során szerzett tapasztalatok rávezettek arra, hogy így a legjobb.

Ezek a gyakorlati dolgok a legértékesebbek számomra ebben a könyvben.
Nem vitatkozhatok azoknak a módszereknek a magyarázataival sem, amiket személy szerint én nem használok, mert ezekben a leírásokban  megtaláltam a választ is, hogy nekem miért nem jöttek be. Mert sok olyan van, ami személyiség-, embertípus-függő, sőt a műfaj is számíthat, amiben az illető alkot. Krisz úgy segít és tanít, hogy közben szem előtt tartja, hogy az alkotás egy folyamat, ahol a szabályok mellett szükség van levegőre, szabadságra, kiskapukra.
Nekem egyébként az a véleményem, hogy bármikor bevillanhat a kis szikra, amitől valaki, akár az írástechnikai  szabályokat is felrúgva, jó könyvet, sőt bestsellert is írhat. Nem mellesleg a világirodalom története is ezt mutatja...

Krisz Nadasi writes

Diana Soto: Nézz fel a Holdra

Diana Soto verses kötete a Nézz fel a Holdra nem könnyű olvasmány. A versek témája, tartalma, de formájuk sem engedi meg az olvasónak, hogy elandalodjon, mint egy dal vagy szonett olvasása során. 

A versek a rideg valósággal szembesítenek, egyéni és társadalmi szempontból egyaránt. Felcsillan ugyan bennük a remény, de legtöbbször a reménytelenséggel találkozik az olvasó. Erős társadalomkritika fogalmazódik meg a sorokban, megjelenik az elvágyódás, a magány, a csalódás, a sikoltó szeretethiány. Helyenként cinikus, szatirikus sorokat olvashatunk. Írásaiban Diana Soto feltárja a lelkét, megosztja a világgal legmélyebb érzéseit. A színes, beszédes grafikák néha hátborzongatóan reflektálnak a versekre.

Néhány vers címe, melyek sorai megfogtak: A változások kapujában, Édesapa, Szabadságba zárva, Eltévedt suttogás, Vártam, Mária Antónia éneke (drámarészlet), Ékszeres doboz, Az idő madara, Leány, Alantas alliteráció, Zokogó kismadár.

Diana Sotonak érdemes lenne a prózaírással is foglalkoznia, mert az abszurd, cinikus, időnként nyers, naturalisztikus, tömény és megrázó gondolatok sokszor feszegetik a vers határait, és talán a szatirikus, rövid prózában lehetnének igazán ütősek.  

A kötet végén közölt Ajándék novella  is a prózaírás irányába mutat, hiszen kellemesen olvasmányos.

Megvásárolható

Keira Christie: Rejtély az Open Air Hotelben

A történet egy szervezet, a főszereplők munkahelyének bemutatásával indul. Az elején úgy éreztem, hogy a Merit Humán Erőforrás Tanácsadó Rt., és működésének leírása túl nagy hangsúlyt kapott a gördülékenység és a történések rovására. Volt azonban előnye is a lassú kezdésnek, részletesen megismerhettük a szereplőket.

A bevezető után egy céges kiránduláson, a címben szereplő Open Air Hotelben gyanús baleset történik. A helyszínre érkeznek a rendőrség képviselői és megindul a nyomozás, közben szerelmek szövődnek, kapcsolatok érnek véget, és mintha mi sem történt volna, tovább folyik a céges kirándulás. Az ügy felgöngyölítésében ilyen-olyan módon segítenek a Merit dolgozói és az ő hozzátartozóik.

A szereplők kezelésénél meglepett hogy a korábban már megismert személyek néha úgy tűntek fel egy-egy jelenetben, mintha akkor bukkantak volna fel először. „Egy őszbe hajló halántékú, alacsony, komoly férfival tért vissza.” – jelenik meg például egy jelenetben Máté, az egyik korábban már megismert tulajdonos.

Mindemellett is a jól megalkotott szereplők adják a regény erejét. A képszerű leírások és a könnyed nyelvezet pedig filmszerűen pergővé teszik az elején kissé nehezen induló cselekményt. A történet végére pedig valahol érthetővé is vált a lassú, részletes cégbemutatót magába foglaló kezdés, hiszen a regényben fontos szerep jutott a Meritnek, tulajdonképpen az volt a kulcs, mindennek oka. Szóval, ahogy az orvosi krimik a járványokról és betegségekről szólnak, a gazdasági krimikből sem hiányozhat a gazdasági rendszerek részletes bemutatása.

Megvásárolható