Nem szeretem az írástechnikai szabályokat, és nem is tudom őket betartani, legalábbis az írás első stádiumában. Volt egy időszakom, amikor mindenáron tartozni szerettem volna valahová, és úgy gondoltam, ehhez jó eszköz, ha megpróbálom betartani az egyes kiadók vagy írói csoportok által javasolt, felállított(?) írástechnikai szabályokat. Ezeknek nem sok köze volt az általam addig elolvasott hasonló témájú könyvekhez. Sem A regény művészete Milan Kunderától, sem Fritz Gesing Kreatív írás című könyve nem hatott rám olyan bénítóan, mint ezek az újonnan megismert diktatórikus, angolszász írástechnikai munkákon alapuló szabályok. Ezeket szem előtt tartva egyszerűen nem tudtam írni, így szó szerint.
Egy konkrét esetben például, ültem a gépem előtt, fejemben egy sztori lassan csirázó magjával, épp átkattintottam az egyik írástechnikai tanácsadó oldalról - amit szabadidőmben már többször átböngésztem -, a szép fehér word file-ra és egyszerűen képtelen voltam úgy elkezdeni az alkotást, a regényt, ahogy azt bemagoltam. Sőt sehogy sem tudtam elkezdeni, semmit nem tudtam leírni... Vizsgadrukk, függöny, áramszünet. Mintha két végtelenbe tartó egyenes futna egymás mellett: az egyik az írástechnika, a másik a fejembe kavargó történet. Valahol a távolban összeérnek, vagy ez csak a látszat?
Be kellett látnom, hogy ez nekem nem megy, adott kiadók, adott csoportok számomra nem elérhetők. Szerintem a kezdő írók számára ez az egyik legnehezebben elfogadható helyzet, ám ennek feldolgozása nem leszűkíti, hanem kiszélesíti a lehetőségeket. Az elején ugyanis a kedvenc könyveink kiadóihoz szeretnénk tartozni, még akkor is, ha nem abban a műfajban vagyunk esélyesebbek, mint amit egyébként olvasni szeretünk. A belátás és az útkeresés is a fejlődés része. Nekem sok-sok kudarcon, csalódáson és sértődésen át vezetett az út addig, mikor végre beláttam, hogy még mindig tanulnom és fejlődnöm, vagy ha így jobban tetszik, változnom kell.
Akkor most rá is térhetünk Nádasi Krisz könyvére. (Pedig nemrég megfogadtam, hogy személyes okokból nem írok róla...) Minden kezdeti ellenérzésem mellett is ez egy jó könyv. Elsősorban azért mert ajánló, közvetlen stílusban íródott, nem a megmondó ember "mindentudása" sugárzik a lapokról. Az olvasás során volt néhány üzenetváltásunk Krisszel, akit nagy örömömre személyesen is ismerek... Leírtam, miben kételkedem, mi az, ami szerintem nem úgy van, és megállapodtunk, hogyha lehetőségünk lesz, ezeket a kérdéseket személyesen beszéljük meg.
Egy konkrét esetben például, ültem a gépem előtt, fejemben egy sztori lassan csirázó magjával, épp átkattintottam az egyik írástechnikai tanácsadó oldalról - amit szabadidőmben már többször átböngésztem -, a szép fehér word file-ra és egyszerűen képtelen voltam úgy elkezdeni az alkotást, a regényt, ahogy azt bemagoltam. Sőt sehogy sem tudtam elkezdeni, semmit nem tudtam leírni... Vizsgadrukk, függöny, áramszünet. Mintha két végtelenbe tartó egyenes futna egymás mellett: az egyik az írástechnika, a másik a fejembe kavargó történet. Valahol a távolban összeérnek, vagy ez csak a látszat?
Be kellett látnom, hogy ez nekem nem megy, adott kiadók, adott csoportok számomra nem elérhetők. Szerintem a kezdő írók számára ez az egyik legnehezebben elfogadható helyzet, ám ennek feldolgozása nem leszűkíti, hanem kiszélesíti a lehetőségeket. Az elején ugyanis a kedvenc könyveink kiadóihoz szeretnénk tartozni, még akkor is, ha nem abban a műfajban vagyunk esélyesebbek, mint amit egyébként olvasni szeretünk. A belátás és az útkeresés is a fejlődés része. Nekem sok-sok kudarcon, csalódáson és sértődésen át vezetett az út addig, mikor végre beláttam, hogy még mindig tanulnom és fejlődnöm, vagy ha így jobban tetszik, változnom kell.
Akkor most rá is térhetünk Nádasi Krisz könyvére. (Pedig nemrég megfogadtam, hogy személyes okokból nem írok róla...) Minden kezdeti ellenérzésem mellett is ez egy jó könyv. Elsősorban azért mert ajánló, közvetlen stílusban íródott, nem a megmondó ember "mindentudása" sugárzik a lapokról. Az olvasás során volt néhány üzenetváltásunk Krisszel, akit nagy örömömre személyesen is ismerek... Leírtam, miben kételkedem, mi az, ami szerintem nem úgy van, és megállapodtunk, hogyha lehetőségünk lesz, ezeket a kérdéseket személyesen beszéljük meg.
"Az írást meg lehet tanulni? Igen!" Ez áll a könyv hátsó borítóján. Ez az "Igen!" az ami sokakban kétségeket ébreszt, pedig, ha szigorúan vesszük, ez így van. Az írást, a helyes fogalmazást, az alapokat ahhoz, hogy egy összeszedett, mások által is értékelhető munkát adjunk ki a kezünkből meg lehet tanulni. A bestsellerek és az egyes korok "jó könyvei" pedig nem az írástechnikának vagy a hibátlan helyesírásnak köszönhetően lettek azok, amik. Ahhoz valami más kellett, nevezhetjük tehetségnek, a múzsa csókjának, szikrának. Szóval ez a könyv sem a bölcsek kövét rejti, viszont abban mindenképpen segít, hogy kezdő vagy már gyakorlottabb tollforgatóként, billentyűzetkopogtatóként rendszerezzük már megszerzett tudásunkat, megerősítsük tapasztalatainkat.
Sok olyan javaslatot, ötletet, módszert találtam a könyvben, amit én is használok, akár ösztönösen, akár azért mert az évek során szerzett tapasztalatok rávezettek arra, hogy így a legjobb.
Ezek a gyakorlati dolgok a legértékesebbek számomra ebben a könyvben.
Nem vitatkozhatok azoknak a módszereknek a magyarázataival sem, amiket személy szerint én nem használok, mert ezekben a leírásokban megtaláltam a választ is, hogy nekem miért nem jöttek be. Mert sok olyan van, ami személyiség-, embertípus-függő, sőt a műfaj is számíthat, amiben az illető alkot. Krisz úgy segít és tanít, hogy közben szem előtt tartja, hogy az alkotás egy folyamat, ahol a szabályok mellett szükség van levegőre, szabadságra, kiskapukra.
Nekem egyébként az a véleményem, hogy bármikor bevillanhat a kis szikra, amitől valaki, akár az írástechnikai szabályokat is felrúgva, jó könyvet, sőt bestsellert is írhat. Nem mellesleg a világirodalom története is ezt mutatja...
Nem vitatkozhatok azoknak a módszereknek a magyarázataival sem, amiket személy szerint én nem használok, mert ezekben a leírásokban megtaláltam a választ is, hogy nekem miért nem jöttek be. Mert sok olyan van, ami személyiség-, embertípus-függő, sőt a műfaj is számíthat, amiben az illető alkot. Krisz úgy segít és tanít, hogy közben szem előtt tartja, hogy az alkotás egy folyamat, ahol a szabályok mellett szükség van levegőre, szabadságra, kiskapukra.
Nekem egyébként az a véleményem, hogy bármikor bevillanhat a kis szikra, amitől valaki, akár az írástechnikai szabályokat is felrúgva, jó könyvet, sőt bestsellert is írhat. Nem mellesleg a világirodalom története is ezt mutatja...
 |
| Krisz Nadasi writes |
