Mostanában keserűség kerített hatalmában a kortárs magyar szórakoztató irodalom termékei miatt, rengeteg olyan könyvbe belefutottam - nem, nem csak magánkiadásoknál - ahol úgy éreztem, hogy a szerző egyszerűen nem ura a magyar nyelvnek, és ez a legtutibb regényötletet is hazavágja. Észrevettem, hogy sokan nem kezelik jól a kifejezéseket, frázisokat, ha így jobban tetszik még a közhelyeket sem. Mintha már néhány írónak is szövegértési gondjai lennének... "Oh! Irgalom atyja ne hagyj el!" (Idézet Arany Jánostól, akit nem csak a szókincse miatt tisztelek).
Azért szerencsére kezd visszatérni szívembe a remény, hiszen az utóbbi időben négy egész jó írás is a kezembe akadt.
A sorrend nem értékelési, hanem a könyvek befejezése szerinti, amit róluk írok, az pedig nem recenzió és nem kritika, csak szubjektív vélemény.
Sylvia River Reményhajsza III.
A Reményhajsza sorozat első kötetét a rockzene miatt kezdtem el, a
másodiknál elfogadtam, hogy ez bizony inkább akció-, és kalandsorozat –
semmi vész hiszen kedvenc az is, csak az elvárásokat kellett átállítani.
A harmadik kötet után most várom a negyedik részt. A három egyenként is
terjedelmes kötet közül ez a rész tetszett a legjobban, annak ellenére,
hogy ismét az akción és a kalandon van a hangsúly, nem pedig a
rockzenén. Mintha az írónő John Kenderson mellé állna, hiszen a zenészt
legkevésbé a klipforgatás érdekli az események sűrűjében. Richie, a
Bermuda gitárosa is magánéleti válságával foglalkozik többet, mint a
zenekarral. Bonnie utazik, John ismét kommandózik. A kommandósok
családtagjai rejtőzködnek, míg a fiúk akcióznak. A fentiek miatt
változatos helyszíneken járunk, és több történetszál fut egyszerre. Az
ellenfelek, hőseink életének megkeserítői is saját szálat kaptak.
Mindezek ellenére az események jól követhetők, a sztori felépített. Az
első két részben számomra az akciócsoport tagjainak megkülönböztetése
okozott egy kis gondot, de ebben a kötetben az írónő, utalásokkal,
kifejező jelzőkkel és a feladatkörök megnevezésével áthidalta ezt a
problémát is. George Keegan továbbra is kedvenc maradt, de Patrick
Hammond és az újonc Kyle Summer is kezd felzárkózni mögé. Egy szereplő
elvesztése pedig elszomorított. A történet fontos alakjává vált egy erős
női karakter: Juanita.
Egyébként leginkább a hangulatával fogott meg ez a könyv, tinikorom akciókönyveit és filmjeit idézte meg számomra, amikben az érzelmek, a humor, és néha a romantika nem szorult háttérbe a látvány és a technika mögött.
Veres Attila: Odakint sötétebb
Miután elrendeztem magamban, hogy mit jelent számomra ez a könyv, őszintén bevallom, tetszett. A lazasága, a közvetlensége, a főhős naivitása megfogott, de Szabolcsot kedveltem meg igazán, és érdekesnek találtam a többi karaktert is. A fogalmazás, a szöveg is jó, a "korabeli" sajtóidézetek elképesztőek.
Szerintem amúgy érdekesen közelíti meg a fantasztikumot, mivel H. P. Lovecraft (akihez előszeretettel hasonlítják) olvasásával még tartozom magamnak, vele nem tudom összehasonlítani. Szerény ismereteim alapján nekem a beat-nemzedéket, a Hair musicalt és Jim Morrisont juttatta eszembe ez a regény. Egy jól induló magyar "Alien" történet a második részére átcsúszik egy aprólékosan kidolgozott, szürreális drogos látomásba, amit a főhős által elfogyasztott kristálytej tesz lehetővé. Innentől kezdve egy antidrog-program pszichológiai esettanulmánya is bevillan, mint történettípus. Kár, hogy a páciens maga sincs tisztában vele, hogy a Teremtő jó vagy gonosz, mert akkor még mélyebb filozófiai értelmet nyerne az egész, és akár egy, Jim Morrison-os, Gyíkkirályra emlékeztető figurát is lelhetnénk. És örültem volna, ha a Robin-Karla-Marie történetszál kibontásra kerül, mert arra kíváncsi lettem volna még.
Felhőhegyi Balázs: A Szfinx hét kapuja
Szép szavakba öntött, szellemi Utazás története a könyv. Az olvasása nyugalmat, csendes, merengős pillanatokat hozott, amikre nagy szükségem van a jelenlegi, túlfeszített, túlpörgős élethelyzetemben.
Ashley Carrigan: Árnyjátékos
Na szóval, ha romantikus, akkor ilyen legyen: dögös, gyengéd, és mégis erős pasik (az egyik európai, ráadásul lengyel (!) spoiler: megérdemelne egy szép, őszintén szerelmes barátnőt, sőt egy egész sztorit... ); igényesen, részletesen kidolgozott, de nem vulgáris erotikus jelenetek; izgalmas, kalandos akciók; beteges, szadista negatív figura; szép, törékeny, de időnként nindzsa harcosba átcsapó női főhős... Szinte már sok a jóból, néha eltúlzott, és talán klisés? Lehet, de jól összerakott, jól megírt, helyükön vannak a szavak és a fordulatok, de ami a legfontosabb kellemes kikapcsolódást adott, és ahogy feljebb írtam, mostanában épp erre van szükségem.
