Fókuszban a szerzőtárs - Publio szerzők körkérdései

A Publio szerzők Facebook csoportban született egy kezdeményezés, mely alapján a csoport szerzői kérdezik egymást. A hozzám intézett kérdések és a rájuk adott válaszaim következnek.

Kocsis Nagy Noémi kérdései:
- mondj magadról pár szót,
- beszélj a (leendő) könyveidről,
- ossz meg a többiekkel pontosan egy marketinggel, könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot!
Az írás tizenkét éves korom óta része az életemnek, mindig segített rendbe tenni a gondolataim. Tizenhat éves korom óta pályázom, húsz éves korom óta jelennek meg írásaim antológiákban. Első regényem 2010-ben jelent meg magánkiadásban, Naptánc címmel. Átdolgozott újrakiadását tervezem a Publionál. Az Őrzővel együtt öt befejezett regényem van. Egy novellás kötetem jelenleg korrektornál van, tavaszra tervezem a kiadását.
A könyvírással kapcsolatban: Nem is olyan régen rengeteget bújtam az írástechnikai oldalakat, tagja voltam különböző csoportoknak. Megpróbáltam elfogadni azokat az írástechnikai szabályokat, amiket az egyes kiadók követelményei miatt trendinek tartottak, ez teljesen összezavart, görcsössé váltam és végül már nem tudtam írni. Visszatértem az ösztönös íráshoz, és a kész írásokat véleményeztetem és korrektúráztatom inkább.

Judit Pados: Erika, emlékszel az első könyv első sorára? És hogy honnan jött az ihlet a műfajhoz, a történethez?
Egyetlen könyvem, novellám első sorára sem emlékszem, ugyanis nem az elején kezdem el őket. Általában egy jelenet ugrik be, ami lehet, hogy épp a történet vége. Ezek után úgy építem fel az írásaimat, ahogy az ember egy apró emlékfoszlányból visszaemlékszik élete legkülönösebb nyarára. Bolondulok a mesékért, mítoszokért, mondákért, a természeti népek kultúrájáért. Néha rádöbbenek, hogy az élet kegyetlen, és elegem lesz a tündérmesékből. Az igazán jó fantasy-t felnőttmesének tartom, belekerülhet az, amit a gyermekmesékből a kicsik lelkének védelmében kihagyunk, viszont épp ez a plusz az elixír, ami segíthet a felnőttnek elszakadni a hétköznapoktól.

Brátán Erzsébet: Hogy találtál rá a kiadóra, mennyire volt nehéz az út a könyvírástól a kiadásig? Tervezel még folytatást?
A könyvet részlet alapján bekérte egy nagyobb kiadó, és egy kis kiadó is kiadta volna, önerő megfizetésével, de „ilyen-olyan” okokból mindkettő meghiúsult. Végül egy nagyon kedves barátom szólt a Publio ingyenes kiadási akciójáról. A könyv kiadásával  kapcsolatos viszonylagos jó előzmények és az olvasói vélemények alapján bíztam benne, hogy a regény megállja a helyét, ezért mertem belevágni.
Az út nehézségéről: A könyvírás kalandregény, a könyvkiadás disztópia - dark fantasy környezetben.
A Tullia meséi-ből az Őrző-n kívül még egy rész teljesen készen van. Fent leírt módszeremnek köszönhetően előbb elkészült, mint az Őrző, de időrendben jóval Triar kora után játszódik. Most dolgozom a közvetlen folytatáson.
Mikor kezdtél el írni?
Harmadik vagy negyedik osztályban, a napköziben.

Enikő Czene: Naponta mennyi időt töltesz írással?
Az élethelyzetem miatt nem tudok mindennap írni, de mindennap olvasok, és bárhol és bármikor jegyzetelek, ha eszembe jut valami. Ha éppen novellán vagy regényen dolgozom, akkor a napi olvasás a már elkészült írás átnézését, javítását jelenti. Ha nincs legalább egy órám írni, le sem ülök, amúgy négy-öt órát szeretek egy huzamban írással tölteni.

Éva Ekker: Miért éppen az ősmagyar mondák világa fogott meg?
Diákszínpados koromban, még az általános iskolában, voltam egy honfoglaláskori táborban. Csodálatos rendezőnk és dramaturgunk volt, amit tőlük kaptam akkor - és az egész diákszínpados lét során - függővé tett.

Éva Horváth: A könyv fülszövege alapján ítélve a kitalált történet a XII-XIII. századot juttatja az eszembe. Miért éppen ennek a kornak a szelleme fogott meg? Érdeklenek a sámánok, táltosok történetei, gyógyítóképességei? Kedveled a történelmet?
Ahogy fent írtam a diákszínpad indított el, aztán egyre jobban érdekelni kezdett a történelem, a régészet (László Gyula), majd a néprajz és a vallástörténet. Tisztelem a természeti népek kultúráját, nagy szükség lenne arra, hogy megőrizzük és alkalmazzuk a természetről összegyűjtött tudásukat.

Zoltán Körmendi: Hogyan foglalnád össze az első megjelenésed óta eltelt egy évet egy mondatban a család, és egy mondatban saját nézőpontodból?
Egyetlen mondatban lehet a kettőt: a pozitív energiák, amiket a megjelenés szabadított fel bennem, erőt adtak, és segítenek újjáépíteni az életünket.

Tóth Bettina: Honnan jött a könyv cselekménye? Mi szolgál inspirációul, amikor megalkotod a természetfeletti lényeid? Hogyan/honnan jönnek a neveik? Meddig tartott megírni a történetet?
A kamaszkori első regényemből indul a történet, melyben szerepel egy kard, Triar kardja. Közel húsz év után elhatároztam, hogy megírom Triar történetét. Azokból a történelmi és hétköznapi személyekből gyúrtam össze, akik az évek során hatással voltak rám. Az állatok és lények ihletői a Közép-Európában élő vagy korábban itt élt állatok, a számomra fontos tulajdonságaikat és ismertetőjegyeiket felnagyítottam. A nevek nagy része saját ötlet, láttam magam előtt egy embert, lényt, és megkerestem, összeraktam a nevét. Akad néhány ismert fantasy név is, ezek filmekből, könyvekből vannak, amik hatottak rám. Öt évig írtam a könyvet, közben többször félretettem, nagyon kötődtem hozzá, és csak egy bizonyos lelkiállapotban írtam. Viszonylag sok kutatómunka van mögötte, ez sem segítette elő a gyors munkát. Elsősorban régészeti, történelmi, hadtörténeti vonalon, de olvastam népi gyógymódokról, sőt Triar sérülései miatt anatómia és sebészeti könyveket is. Ráadásul közben dolgoztam a Naptánc-on is...

Enikő Balogh: Kedves Erika! Ha olyat olvasol, hogy szívesen olvasnának még több részletet, cselekményt, stb. a történeted szereplőitől/-ről, akkor elgondolkozol azon, hogy valami előzmény vagy kiegészítő történetet írj? Vagy szimplán csak befejezted azt a könyvet/történetet és inkább újat írsz?
A Tullia meséit sorozatnak szánom. Ahogy fent írtam az Őrző-n kívül egy regény már készen van, és jelenleg írom a közvetlen folytatást. Van néhány szereplő, akikről már tervbe van véve legalább egy novella vagy kisregény, aztán majd kialakul, lehet, hogy több lesz belőle. Sok olvasó hiányolta a romantikát, ezért gondolkodom egy az Őrző történetével részben párhuzamos „fehér könyvön” Nindráról, a női főszereplőről, de nem tudom, hogy képes leszek-e megírni. Nem kifejezetten az én műfajom. Általában nehezen engedem el a szereplőimet, ezért ha életben hagytam őket, mindig van esély arra, hogy - magamtól, vagy mert  a visszajelzésekből úgy érzem -, írok róluk.

Lang Tünde villámkérdései:
Honnan jött az indíttatás az írásra? Milyen életesemények sodortak az írás felé?
Egész kis korom óta találok ki történeteket, mert féltem/félek a sötétben, egyedül, buszon, vonaton.
Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?
A legelső egy vers volt a napköziben, ahogy fent írtam, gyorsan, kötelező feladat volt. A novelláimat általában egy nap alatt írtam, úgy húsz éves koromig. Azóta tudatoson írok, ez más munkamódszert jelent, hosszabb érlelés, többszöri javítás.
Miből merítesz ihletet az íráshoz?
Az életből.
Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?
Vannak.
Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Minden egyes nap leülsz és írsz, vagy hullámokban tör rád?

Hullámokban.
Megszerkeszted, vagy hagyod szárnyalni a fantáziádat?
Hagyom szárnyalni a fantáziám, majd szerkesztem.
Szembesülsz nehézségekkel írás során? Ha igen, milyenekkel?
Az időhiány a legrosszabb, a magánélet néha átírja a terveim, és van időszak, amikor egyszerűen nem tudok írni.
A veled történtek, főbb életeseményeid visszaköszönnek az írásaidban?
Rejtetten.
A borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?
Szakemberek.
Mi a véleményed a könyvkiadás jelenlegi helyzetéről?
Inkább nem minősíteném…
Miért döntöttél úgy, hogy magánkiadásban jelenteted meg a könyvedet?
A magyar könyv kiadás helyzete miatt.
Mit gondolsz arról, hogy sokan úgy vélik, magánkiadásban csak azok a könyvek jelennek meg, amelyeket a nagy kiadók nem találtak kiadásra méltóknak?
A nagy kiadók által kiadott könyvek egy része olvasásra nem méltó.
E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?
Nyomtatott, de a pénz nagyúr…
Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?
Könyvtáros vagyok.
Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?
Művészléleknek, akit a gyakorlat néha nem hagy szárnyalni.
Más művészeti ágban is tevékenykedtél/tevékenykedsz?
Korábban rajzoltam, de nem tudtam azt lerajzolni, amit elképzeltem, csak leírni.
Te magad mennyire szeretsz olvasni? Van műfajod/íród/könyved?
Úgy kell a könyv, mint egy falat kenyér. Murakami Haruki, Leon Uris, Nicholas Evans, Henryk Sienkiewicz, Walter Scott, William Shakespeare.
Mely művek voltak rád hatással?
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Sienkiewicz: Tűzzel-vassal, Leon Uris: Szentháromság, Nicholas Evans: A füstlovag, Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském, még volt pár, de ezek jutottak elsőre eszembe.
Hogy viszonyul a családod az íráshoz?
Felemásan, ki így, ki úgy.
Melyik a kedvenc saját műved?
Most az Őrző.
Milyen visszajelzéseket kapsz?
Általában pozitívakat, de az érkező negatív kritikák is segítő szándékúak és legtöbbször jogosak.
Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe egy következő mű írásakor?
Megfontolom őket.
Mit tanácsolsz kezdő íróknak?
Olvassanak sokat és írjanak sokat. Ebben a sorrendben.

Köszönöm a rengeteg kérdést! Megtisztelő az érdeklődésetek.

Szeretettel: Bogár Erika

Tiszlavicz Mária: Őrangyalom

Az Őrangyalom olyan, mint egy lágy esésű, világos selyemkendő, amibe egy különös ötlettől vezérelve egyetlen fekete szálat fűztek. Kedves, szeretnivaló emberekről szóló, romantikus történet, pici krimi vonallal.

Tetszett, hogy az egyes fejezetek múltbéli jelenetekkel kezdődnek, amik kiindulópontot adnak az elkövetkező rész eseményeihez. A szereplők kiegyensúlyozottak, mosolygósak, szinte légiesen könnyedek, még a hivatásos testőrök és a negatív szereplők is visszafogottak, finomak. Nincsenek erős hullámzások, nagy drámák, annak ellenére, hogy a múltban feltehetően gyilkosság történt és két asszony eltűnt. Az események Collin és Gina, két fiatal körül bonyolódnak, akik gyermekkoruk óta ismerik egymást, és épp szoros barátságuk áll lehetséges szerelmük útjában.

Közös múltjuk eseményei és azok következményei teremtenek némi feszültséget - a fent említett fekete szál - az egyébként bájos szerelmi történetben. A regény hosszú, csendes előkészítés után egy izgalmas jelenetben egy időre felpörög, majd az olvasó a főhősökkel együtt választ kap a múltbéli kérdésekre.

A romantikus regények kedvelőinek bátran ajánlom, a krimi kedvelőknek pedig akkor, ha a nyomozós, verekedős, véres történetek után valami szépre, kedvesre vágynak. 

Megvásárolható

Réka útja

Az erőm lassan elhagyott, nehéz volt már az asszonyi munka. A jurta előtt ülve néztem a nemezelő asszonyokat. Fiatalkoromban én is ott térdeltem és együtt dolgoztam velük, de már csak a gyerekek felügyeletét bízták rám. Az unokáim játszadoztak körülöttem.  Bese faragott falovacskákat futatott a kövek között, Gyöngy az anyja által varrt babájának énekelt. A menyem vízért indult a folyóra. A fiam néhány másik szállásbeli férfival a gyepüt járta. Hetek óta ismeretlen lovasok kószáltak a környéken. Felálltam, a hátamba mart a fájdalom, lábaim nehezek voltak, nyögve indultam el. Gyöngy rám nézett, aggodalom villant sötét szemében, és beléfojtotta a dalt. Felállt, kezét nyújtva hozzám szaladt.

– Réka mama!  Segítek!

– Teszek még a tűzre, hadd égjen erősen, mire asszonyanyád visszaér a vízzel, és a főzéshez lát.

A tűz már csak parázslott, néhány ágat tettem rá, és újra táncolni kezdett. A tűz volt a mi éltetőnk, meleget adott, ehetővé tette az ételeinket. Időnként azonban, ha megvadulva száguldott a pusztán, ellenséggé vált, megvadította az állatokat, elemésztett mindent, ami elébe került, csak a folyó állíthatta meg. A folyó, mely egy tavasszal elragadta az én uram.

A Tűz és a Víz szellemei egyszer segítettek, máskor ártottak. Sok-sok hosszú év múlt el már felettem, mégsem ismerhettem ki őket. Megadtam nekik, amit kellett, szórtam ételt, italt a lángokba, virágot a folyóba, de élő ember nem értheti a szellemeket. Ez a világ rendje.

 – Vigyázz a testvéredre, Gyöngy, míg anyád visszatér! – szóltam a leánykának. Gyöngy szó nélkül bólintott, okos gyermek volt. Nem kérdezett.

Elindultam a folyóhoz. Nehezen húztam a lábaim a selymes fű felett, ha fiatal lettem volna, most elhajítom a papucsaim, és mezítláb szaladok le a hullámzó vízhez. Így azonban csak vánszorogtam. Amikor leértem a homokos, lankás partra, csoda várt rám. Csak le kellett hunynom a szemem és kinyújtanom a kezem.

Zétény előttem áll, karján a fiunkkal, mosolyog. Szép ember az én uram. Fekete szeme ragyog, akár a tavaszi éjszaka, az ég összes csillaga a szemében táncol. Széles vállain feszül az ing. Most tartja először kezében a fiát. Magasra emeli, a karámokat mutatja neki az innenső parton, az erdő sötét sávját odaát. Mikor mellé lépek, egyik karjával átölel, magához szorít. Orromban keveredik a gyermek tiszta illata a férfi bőrének füstös aromájával. Hozzábújok, kezem a mellét simítaná, de csak a levegőt markolom... Csak a folyó hívogatott csobogva.

A mai író játéka - nem gyerekjáték

A MAI ÍRÓ egy játék, ahol a Könyvmarketing csoport tagjai faggatják egymást írásról, olvasásról, marketingről. 

A hozzám intézett kérdések jól összekapcsolódnak, ezért megpróbálok egy kerek egész kis fogalmazvánnyal válaszolni, hogy minden érdeklődő kedvére mazsolázgathasson.

A játék alapkérdései: mondj magadról pár szót, beszélj a (leendő) könyve(i)dről és ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot.

Az írótársak kérdései:

Nadasi Krisz: Hogyan lyukadtál ki a szakmádnál? Eleve könyvtárszakot végeztél, vagy csak később alakult így?

Sylvia River: Könyvtárosként a laikusnál sokkal több a rálátásod: van a könyvtárnak még létjogosultsága, vagy az elektronikus olvasnivalók miatt egyre kevesebben kölcsönöznek könyvet? A saját könyvednél, hogy látod, az elektronikus formára, vagy a nyomtatottra nagyobb a kereslet? Kedvenc olvasmányaid?

Kocsis Nagy Noémi: Mi inspirált az Őrző megírásában? Van köze az ősmagyaroknak, a Honfoglalásnak a témádhoz? Egyáltalán érdekel ez a korszak, szereted? Az állatok leírásainál "marla" csak a fantáziádra hagyatkoztál, vagy pedig utánanéztél régi ábrázolásokban, kódex képeken? Lakor a táltos típusa is innen a Honfoglaláskorból eredeztethető? Nekem az ő személye nagyon tetszik, mert nemrégiben találkoztam egy hasonló gyógyító emberrel, tehát léteznek ilyenek. Neked konkrét személy volt az inspirációs forrásod, vagy fantázialak ő is?

Diana Landry: Tudom, hogy most elsősorban a javított kiadás tart lázban, de meg kell kérdeznem, hogy mi újság a folytatással? Tervezed a kiadását?

Egri Zsanna: Én egyszer már csináltam veled interjút, így nehéz most új dolgot kérdezni. Érdekelne, hogy az írás mellett jut e időd a könyved reklámozásához, illetve tervezel-e valamilyen különleges akciót?

Lupán Ágnes: Hogy szoktál írni? Van valami rituáléd? Meghatározott napszakban? Helyen? Módon?

Nemrég át kellett alakítanom az életem, a terveim. Egyetlen dolgot tudtam biztosan: az írást és az olvasást tudatosan az életem részévé teszem, mert megnyugtatnak és segítenek egyensúlyt tartani.     

A kezdet kezdetén magyar, történelem szakos bölcsész, könyvtáros vagy régész szerettem volna lenni. Ám akkoriban - a ’80-as évek végén -, azt mondták a szüleim, nem mehetek gimnáziumba, szakma kell, mert mi lesz, ha nem vesznek fel egyetemre, vagy velük történik valami… Így maradt a pénzügyi szakközépiskola, ahová az anyukám járt. A stréber diákszínpados, általános iskolásból lázadó rocker lettem, egyszer-kétszer óráról is kizavartak. Közben tizenkét éves koromtól írtam rendületlenül. A munkába állás, a banki meló szellemi agyhalált eredményezett, így onnan gyorsan leléptem. A következő munkahelyemen sem éreztem jól magam. Így próbaszerencse alapon, hogy visszataláljak a kulturális vonalra, pótfelvételiztem. Felvettek, három szuper év következett a főiskolán, örömtanulás munka mellett. Államvizsgázni már úgy mentem, hogy otthon várt az alig kéthetes kisbabám, majd jött a kistestvér is.  A gyerekekkel otthon töltött évek alatt minden szabadidőmben - leginkább alvás helyett -, írtam, olvastam, pályáztam, virtuális és nem virtuális művészkörök tagja lettem. Mostanáig írtam öt regényt, meséket, novellákat, verseket. Első regényem Triar kardjáról szól, jóval Triar királysága utáni időkben játszódik, lényegében a Tullia meséi utolsó része. Most a sorára vár, míg az Őrzőt követő történetekben elmúlik addig az idő. Az Őrző közvetlen folytatása sajnos megakadt magánéleti zűrök miatt. Kiadásra előkészíthető állapotban van egy kétrészes romantikus kalandregényem, indián főhőssel. Ha sikerül, az első részt idén elküldöm a Publio-nak. Az ötödik regényem szintén fantasy, talán urban-fantasynek lehet nevezni, a mi világunk és egy párhuzamos világ lakóinak sorsa fonódik össze. Jelenleg egy novellás kötet tavaszi megjelentetésén dolgozom az Őrző újrakiadása mellett.

A könyvtárba GYES, illetve néhány év antikváriumi munka után kerültem, de valójában az államvizsga óta tudom, hogy rátaláltam a helyes útra, mert művészet, kultúra, irodalom nélkül nem tudok kiegyensúlyozottan létezni.

A könyvtárra, úgy veszem észre, ma is van igény. A dolgozó középkorú felnőttek közül kevesen járnak, ez érthető, de nyugdíjasok és tinik egész sokan.  A főiskolások és egyetemisták szívesen tanulnak könyvből továbbra is. Úgy tapasztalom és úgy tudom, kutatások is azt támasztják alá, hogy jobban rögzül az a tudás, amit könyvből olvasva tanulunk, mint amit képernyőről. Én személy szerint kinyomtatva javítom a saját kézirataim, mert jobban észreveszem a hibákat. Anyaként pedig úgy gondolom, hogy mesekönyvet nincs értelme képernyőről olvasni, elveszik a varázsa.

A könyvem e-könyvként jobban fogy, hiszen csak 800,- Ft, és a nyomtatott majdnem négyezer, nem ismert szerzőként ez a realitás. A még ismeretlen szerzők könyveit én is szívesen veszem meg e-könyvként vagy antikváriumban, és természetesen kikölcsönzöm a könyvtárból, de Leon Uris Szentháromsága a polcomon van. Szóval Leon Uris a kedvencem, csodálatos, plasztikus, háromdimenziós regényalakjai vannak. Szívesen olvasok még Murakami Harukit, skandináv krimiket, Jojo Mojest, Nicholas Evanst, Henryk Sienkiewiczet, néprajzot, vallástörténetet, pszichológiát és történelmet, attól függően mi akad a kezembe, és elég gyakran akad könyv a kezembe. Fantasyt ritkán olvasok, jobban szeretem filmen nézni. A kapcsolatom a műfajjal tinikoromban Boris Vallejo képeivel kezdődött.

Saját könyv kiadásán a kézirataimat, illetve az antológiákban megjelenő novelláimat olvasók pozitív visszajelzései után kezdtem törni a fejem. Az Őrzőt kiadta volna egy közalapítvány kiadója, csak sajátrész kellett volna vállalnom, végül nem jött össze a pénz…

Egy darabig biztos maradok a magánkiadásnál, mert jelen élethelyzetemben nem vállalhatok határidőket. Anyaként kell helytállnom, és a gyerekeim érdekében, ha kell, félreteszem a tollat vagy kikapcsolom a gépet, ahogy már sokszor megtettem, ezért tűntem el decemberben is egy időre.

Marketinggel annyira foglalkozom, ahogy belefér az időmbe, az Őrzőnél úgy látom, hogyha lassan is, de rátalálnak az olvasók. A Publio kártya révén a javított kiadás megjelenésénél most kérhetek kiemelést és a hírlevélben is benne lesz. A többi kedvezményt pedig a novellás kötethez használom fel.     

Az Őrző számomra A KÖNYV, bár nem az első regényem, de hosszú éveken át dolgoztam rajta, és részben a számomra legkedvesebb időszak és kultúra inspirálta.

Az ősmagyar, Ázsiából magunkkal hozott nomád-táltos természetkultúra a szenvedélyem, a vele azonos eredetű, testvéri észak-amerikai indián kultúrával együtt, általános iskolás korom óta. Szenvedélyből, szerelemből ástam bele magam a témába. A táltosok vagy sámánok szerintem egy különleges, de teljesen egyértelmű tudás birtokosai, mely a Föld, az Ég, a Természet ismeretében gyökerezik. A tapasztalatom azt mutatja, hogy ma Magyarországon divat sámánnak lenni, és ez nem jó. Régi magyar néprajzi, belső-ázsiai, és amerikai bennszülött forrásokban viszont jó értelemben hátborzongató dolgokra bukkanhatunk.

Az Őrzőben szereplő marlákat, pontosabban az aranymarlát az akhal-teke türk ló ihlette, ami szintén Belső-Ázsiából származik, és feltehetően a honfoglalás kori magyaroknak is lehetett. 

Nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy egy barátom, aki olvasta a könyvet, megkérdezte, lerajzolhatja-e a benne szereplő állatokat.

A könyvbeli személynevek és teremtmények jórészt a fantáziám szülöttei. Tudatosan egyetlen szereplőt sem mintáztam élő emberről, de bizonyára vannak vonások az alakokban, amiket élő személyektől kölcsönöztem. Nem tudatosan írok, hanem ösztönből, kicsit meditációszerű állapotban, ezért a kreatívírás gyakorlatok nem kifejezetten a kedvenceim. 

Russell Means személye és élete, Ülő Bikáéval és Őrült Lóéval együtt mélyen megéríntett, és megszámlálhatatlan magyar példaképpel együtt inspirál.

Élethelyzetemből adódóan legtöbbször lopott időben írok, este, éjjel - de ha elkezdem, már nehéz kizökkenteni, beszippantanak a sorok. Mivel rendszeresen jegyzetelek: főzés közben, buszmegállóban, elalvás előtt, ébredéskor, mindig van mihez nyúlnom.
Vannak bizonyos részei az írásnak, egyes munkafázisok, amik több figyelmet igényelnek: egy-egy jelenet kidolgozása, teljes kézirat átnézése, javítása. Ilyenkor kisebb szervezéssel, de sikerül megteremtenem a szükséges nyugalmat. Ébredés után azonnal nekilátok, teát főzök, leülök a gépem elé a hálóban, ami az én kis birodalmam, és kiválasztom az ideális zenét. Témától függően jöhet meditatív, spirituális, rock vagy komolyzene, gyakran dalszöveg nélküli, instrumentális számok (indián sámándalok, ír népzene vagy a The Dubliners, Metallica a szimfónikusokkal vagy a Gregorian Masters of Chant-tól, 1492, Carmina Burana, Bizet: Carmen - csak zene). Aztán belevettem magam a munkába. A zene egy idő után elhallgat, főleg, ha CD-ről megy, de általában nem veszem észre, és nem is kell visszakapcsolnom: már benne vagyok a történetben... 

 Köszönöm a kérdéseiteket!

              

Könyvbe zárt karácsonyok - könyvajánló interjú

"Ki ne szeretné a hideg téli napokban egy jó könyvvel a kezében, a kandalló előtt várni a karácsonyt? A kandalló nem garantált, de az igen, hogy ez a kötet, amit Ön most a kezében tart, a legjobb választás az ünnepi készülődéshez. Tele van különleges, meghitt, mégis mai történetekkel, mindenki talál köztük kedvenceket. Ez a legjobb karácsonyi ajándék: magunk számára, mások számára, és nemcsak a tartalom miatt, hanem mert csupa szeretetből készült. Minden szerző, a műveket válogató zsűritagok, az illusztrátor és az ötletgazda-szerkesztő a szívét adta ebbe a könyvbe, hogy minél több olvasó kaphasson egy darabkát a szeretetükből. A lapokon hangulatos családi történetek, romantikus, elgondolkodtató, vagy épp rejtélyes események elevenednek meg. Megismerhetünk kamaszokat, középkorú és idős szereplőket, sorsokat, lányokat és férfiakat, boldog és szomorú főhősöket itthon és külföldön, de kizárólag mai, magyar írók tollából. Amikor Ön megveszi ezt a könyvet, nemcsak kap, hanem ad is. Ugyanis a szerzők és a kötet létrejöttében közreműködő csapat az eladásból származó profitot művészeti oktatással foglalkozó alapítványnak ajánlják fel, mert hiszik, hogy kicsiny országunkban szükség van a művészekre és az új történetekre, valamint hogy a karácsony lényege az, hogy adjunk. "

Interjú Tapodi Brigittával a Taxi című novella szerzőjével

Ha interjút készítek, vagy író-olvasó találkozó keretében beszélgetek egy szerzővel, mindig alaposan felkészülök. Utánanézek az író életművének, elolvasom az életrajzát, az épp bemutatandó köteten kívül más műveket is, illetve azok kritikáit. Ezúttal azonban csak egy novella van a kezemben és pár sor a szerzőjéről, Tapodi Brigittáról. Elhatároztam, hogy most nem kutatok előzetesen, hanem azonnal kérdezek.

B.E.: – Mennyire fontos része az életednek az írás? Le tudnád tenni a tollat?

T.B.: – Nagyon fontos része. Gyermekkorom óta írok, eleinte naplót (remek önismereti alapokat ad, ajánlom mindenkinek), később verseket, aztán jöttek a novellák, és végül a regényem. Nem gyakran írok, leginkább akkor, ha ihletem, gondolatom, mondanivalóm van. Nem tudnék „rendelésre” írni. Hogy letudnám-e tenni a tollat? – nehéz kérdés. Azt hiszem, hogy nem, mert az öröm, ami vele jár, elengedhetetlen.

B.E.: – Kell kompromisszumokat kötnöd a hétköznapokban, hogy írhass?

T.B.: – Igen. Akinek családja van, és amellett próbál bármilyen művészeti ágban tevékenykedni, az egészen biztosan lemond valamiről, mondjuk leginkább egy jó kiadós alvásról. Én általában este, vagy éjszaka írok, amikor már nyugalom van.

B.E.: – Jegyzetelő típus vagy? Mesélnél egy kicsit az írói módszereidről?

T.B.: – Igen, teljes mértékben. Régen persze ez nem így történt, de rájöttem, hogy igen hasznos, mert az ihlet egyúttal áldás, ami pillanatok alatt elillan. Később hiába próbálnám újrafogalmazni, az a gondolat, vagy érzés már nem ugyanaz lenne. Akkor és ott rögtön papírra kell vetni. Aztán persze átírható egy-egy mondat, de a lényeget érdemes azonnal leírni. A regénynél egy igen erős belső késztetés hatására megszületett az ötlet, azután fejezetekre bontottam, és átgondoltam, hogy mit szeretnék egy-egy részbe beleírni. Ezekhez jegyzeteket készítettem, és utána estem neki az írásnak. A kutatómunka, ami az adott témához szükséges az menet közben vagy már korábban megtörtént.

B.E.: – Úgy tudom, szívesen túrázol… Megihletnek a hegyek, a táj? Rögzíted ott azonnal valahova a benyomásaid, hogy ne vesszen el egy-egy gondolat?

T.B.: – Igen, a hegyek szeretete a véremben van, felmenői ágon. Apukám révén erdélyi vonatkozásom van, anyukám nagypapája pedig erdész volt. Szerintem a természet egyrészt kimeríthetetlen „anyagforrás”, másrészt nincs „zaj”, ami elvonja a figyelmet. Nagy klasszikus íróink – Jókai, Fekete – gyönyörűen, hitelesen írtak a természetről. Érdemes túrázás közben figyelni. Nemcsak kifelé, hanem befelé is. Addig láthatatlan felismerésekre tehetünk szert, vagy épp letisztult gondolatok fogalmazódhatnak meg.

B.E.: – A novelládban bátran írsz a veszteségről. Le tudsz mondani a happy end-ről, tudva, hogy az olvasók egy részét elriasztja a „rossz vég”?

T.B.: – Engem mindig is leginkább az életrajz jellegű regények, írások érdekeltek. És ezzel azt hiszem, hogy megválaszoltam a kérdést. Tudom, hogy az emberek többsége a happy end-et szereti, de az élet alapvetően nem tömény boldogság. Bármikor jöhet egy kanyar, amely a szakadékba visz. Nem tudok olyan embert mutatni a családomban, az ismeretségi körömben, akinek az életében ne történt volna tragédia, ne lenne bánat vagy szomorúság. Az élet velejárója. Nem hiszek a túl szirupos dolgokban, az élet sem ilyen. S ha körülnézek, akkor azt látom, hogy nem mindenkit riaszt el a „rossz vég”, ahogy te fogalmazol. Sokszor a „megtört” végkifejletű írásokból építkezünk a legtöbbet. Meghatározó írónőm Szabó Magda, az ő regényei sem happy end-esek, mégis ezrek olvassák, s a legnagyobbak közül való. Mert elgondolkodtat, mert mélységeket, valós élethelyzeteket mutat meg. Ettől függetlenül nagyon szeretem a boldog írásokat, és szívesen olvasok romantikus regényeket. Mert olykor nagyon kell a léleknek. Az embernek alapigénye, hogy vágyik a szépségre, a boldogságra. S ez így van jól.

B.E.: – 2013-ban jelent meg első regényed Szárhegy öröksége címmel. Azóta mit publikáltál?

T.B.: – A Taxi című novellámon kívül idén karácsonyra megjelent egy másik novellám, Lezárt vagonok címmel, amelyet a Történelemregény-írók Társaságának ez évi karácsonyi antológiagyűjteményében (Oltár, Kard, Legenda) olvashat az érdeklődő olvasó. Ez a novella teljesen más műfajban íródott, mint a Taxi. Történelmi, amely a II. világháborús sváb kitelepítésről szól, és nagyon is aktuális, ugyanis 2016. januárjában 70. évfordulója lesz a magyarországi svábok kitelepítésének. Nehéz téma, amely konkrét emberi sorsokat mutat be.

B.E.: – Úgy tudom, írsz/írtál meséket is?

T.B.: – Csak a saját, és a lányom szórakoztatására. Kiadásra nem került. Ám ha az ember lányának gyermeke van, akkor óhatatlanul születnek mesék a mindennapok során.

B.E.: – Megosztod velünk, min dolgozol most?

T.B.: – A Szárhegy öröksége regény folytatását írtam ez évben, mely jórészt elkészült, de megakadtam vele egy ponton, így egyelőre félreraktam. Úgy érzem, hogy az érdeklődésem egyre inkább a történelmi-romantikus regények irányába tart. Nagyon érdekel az angol középkor, illetve a magyarországi boldog békeidők. Mégis megtartanám a rám jellemző modernséget. Olyan regény megírásában gondolkodom, ahol e kettőt egybegyúrhatnám.

Végezetül néhány írós kérdés a közelgő karácsonnyal kapcsolatban.

B.E.: – Számodra mit jelent a karácsony, képes vagy kivonni magad a vásárlási lázból vagy épp ellenkezőleg, szereted belevetni magad a forgatagba, esetleg figyeled közben az embereket, karaktereket keresve?

T.B.: – Nekem ez az ünnep a családról szól. S mivel a családom másik fele Angliában él, ezért még fontosabb, hogy ilyenkor végre együtt lehetünk. Amióta gyermekem van a karácsony különösen szép, újra éljük azt az önfeledt, ártatlan gyermeki áhítatot, csodát, ahogy csak a gyerekek képesek a világra, egy csillogó karácsonyfa alatti bontatlan ajándékcsomagra, egy meggyújtott gyertyára tekinteni. Igen, képes vagyok kivonni magam a vásárlásból. Mi már sokadik éve úgy karácsonyozunk, hogy a gyerekek kapnak ajándékot, mi felnőttek pedig csak némi aprósággal lepjük meg egymást. Épp azért, hogy a karácsony valóban a szeretetről szóljon, s ne holmi vásárlási őrületről.

B.E.: – Tudod, már mit olvasol majd a karácsonyi szünetben?

T.B.: – Talán végre befejezem Tracy Chevalier-től Az utolsó szökevényt, és Salamon Páltól a Sorel-ház című regényt. Szeretném még elolvasni Fábián Jankától a Búzavirágot, és az Oltár, Kard, Legenda történelmi antológiát.

B.E.: – Köszönöm az interjút és áldott karácsonyt kívánok!

T.B.: – Én köszönöm! Áldott karácsonyt neked és minden olvasónak!

Vásárlási linkek:

Nyomtatott könyv vásárolható:  http://undergroundbolt.hu/konyvbe-zart-karacsonyok-1344

E-könyv vásárolható:

Nádasi Krisznél: http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites#!karacsony/cpry

a Bookline-on: http://bit.ly/KZK_BL

a Librinél: http://bit.ly/KZK_Libri

a Google Play-en: http://bit.ly/KZK_Google

az Apple iTunesnál: http://bit.ly/KZK_itunes

a Publión: http://bit.ly/KZK_Publio

az ekönyv.hu-n: http://bit.ly/KZK_ekonyv

Oszlár Kálmán András: Időtlen orgazmus - Tantrikus kontinencia & spirituális intimitás

Megvásárolható

A nyugati és a keleti életfelfogás közötti különbséget mutatja, hogy zavarba jöttem, amikor  megosztottam a moly.hu-s bejegyzést, hogy olvasni kezdtem Oszlár Kálmán András Időtlen orgazmus című könyvét. A saját kellemetlen érzéseim erősítették meg bennem, hogy valóban rossz irányba halad a nemiséghez és szexualitáshoz való viszony az európai vagy úgy nevezett nyugati kultúrában, végképp kiüresedik, lélektelenné válik. Egyre természetesebb, hogy van a szex és van a szerelem, a fiatalok már eleve úgy indulnak neki a felnőtt életnek, hogy kapcsolataikban szétválasztják a testet és a lelket.  Erre válaszul egy idézet a könyvből:

„A spirituális szexben a test csak eszköz, a lélek és a test együtt egyfajta testen kívüliséget, egységtudatot él meg. Itt cél a finomság, az érzékiség és a lassúság. Ami néha a nőknél túlzott romantikus elvárásnak tűnik (fürdőzés, illatok, füstölők, gyertyák, virágok), az a keleti spirituális szex kultúrában alap.”

 A szerző az indiai filozófia, illetve vallás témához kapcsolódó alapjait részletesen ismertetve vezeti el az olvasót a képesség kifejlesztéséhez szükséges gyakorlatok bemutatásához. Az ismeretek megértéséhez többek között Csíkszentmihályi Mihály flow-élmény koncepcióját, szexuál-pszichológiai forrásokat, illetve a keresztény vallás és a japán gésa hagyományok párhuzamait is felhasználja.

„A szexuális erőt nem elfojtva, hanem ’felemelve’ az Urdhvaretas jógik is képesek voltak a tökéletes belső alkímiai átalakításra a testükön belül, speciális jógamódszerek segítségével. Ugyanakkor nem éltek nemi életet, hanem aszkéta módjára elvonultak.”

„A Tantrikus Kontinencia pedig ennek a képességnek a kiterjesztése a nemi életre, vagyis annak spirituális oldalát előtérbe helyezve az energiák gerjesztését, felhalmozását és átalakítását, majd pedig felemelését helyezi a középpontba, szex előtt, közben és után.”

Oszlár Kálmán András, ahogy már fent írtam több oldalról, sokféleképpen közelíti meg a témát, megkönnyítve ezzel a megértést. Még a szkeptikusoknak is szán egy külön fejezetet, bátran és érthetően felépítve érvrendszerét.

Kitér és férfi és a nő szexualitása és érzelmi világa közötti különbségekre is, megmutatva, hogy épp a női lélek teszi szinte természetessé a nő számára, amit a férfinak gyakorolnia kell.

Különleges utazás ez a könyv a jóga, a spiritualitás, a szexualitás és a filozófia világába, nemcsak azért érdemes elolvasni, hogy a párkapcsolatunkat jobbá tegyünk, találhatunk benne az élet bármely területére érvényes szép, megszívelendő gondolatokat.

Frányó Kriszta: Legénylak

Megvásárolható

Beismerem az elején egy kicsit nehezen indult, míg aztán egy ponton megfogott a történet. Való igaz leginkább történelmi könyveket, kalandregényeket, fantasy-ket és klasszikusokat olvasok, a mai Magyarországon játszódó huszonéves fiatalokról szóló regény viszonylag új terep, fel kellett vennem a fonalat. Rájöttem, hogy generációs problémával találtam szemben magam: nem ismerem a mai húsz és harminc közötti nemzedéket, én már kinőttem belőle, a környezetemben élő gyerekek pedig jóval kisebbek. Így nézőpontot váltottam, nem beilleszkedni próbáltam a történetben, ahogy eddigi olvasmányaim során, hanem igyekeztem megismerni, megérteni a szereplőket, motivációikat, gondolataikat. Rájöttem, mennyire mások, mint azok az emberek, akiket eddig ismertem.

Egy jól megírt, szépen kidolgozott írást kaptam kézhez. A környezet, a karakterek jól elképzelhetők, szinte „láthatók”, van dráma, titok, szerelem, barátság. Lassan elfogadtam a fiúk számomra túlzott érzelemnyilvánításait, a hisztiket, sírásokat, néha zavarban ejtően feminin hozzáállásukat a világ dolgaihoz. Sajnos kedvencem nem lett közülük, a legszimpatikusabbnak a művész Rolandot találtam. Az abszolút kedvenc szereplő pedig Emmi. A srácok barátsága, összetartása ellenben nagyon tetszett, ahogy a jól felépített és gördülékenyen megírt történet fordulatai is, ezekről nem is írnék, mert megéri őket olvasóként felfedezni. Azoknak ajánlom a történetet, akik szeretnek új, érdekes arcokat megismerni, és ebben könyvben olyan srácokkal lehet együtt sírni, nevetni, akik akár a szomszédban is élhetnének egy „legénylakban”.

Horváth Éva: Lélekfonalak

Megvásárolható

A Lélekfonalak-ban Horváth Éva a hétköznapi élet küzdelmeit, örömeit, és ezekből merített tapasztalatait írja le. A szerző blogon megosztott bejegyzéseit gyűjtötte csokorba és adta közre. A kötet kiadásában úgy érzem, nagy szerepe volt a személyes életében bekövetkezett változásnak, fejlődésnek, melyen egy általa nagyra becsült ember indította el. A regények ismertetésénél vigyázni kell a spoilerekkel. Itt ugyan nem fikciós történetről van szó, de mivel a szerző nem közli azonnal a tanítómesterként tisztelt személy nevét, úgy gondoltam, én sem írom le. Annyit azonban elárulok róla, hogy a médiából is ismert szakember maga is különleges személyiség.
A könyvben fellelhető gondolatok köre rendkívül széles. Tükrözik a szerző életfelfogását, munkája, személyes kapcsolatai során szerzett tapasztalatait, így a kötet nagyon szubjektív, önfeltáró. Hol megmosolyogtatnak, hogy töprengésre késztetnek a többek között gonoszkodásról, haragról, dühről, félelemről, lelki egyensúlyról, fotóarcról, felelősségről, halálról, gyászról szóló fejezetek.
Minden személy egyedi létező, szerzőként pedig jómagam is nagyon kíváncsi vagyok, ezért érdekes olvasmány volt megismerni egy más világszemlélettel rendelkező ember őszinte gondolatait.  

Előkészületek a XV. Győri Könyvszalonhoz kapcsolódóan...

2015. november 6-8. között A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér valamint a Győri Nemzeti Színház együttműködésével kerül megrendezésre a XV. Győri Könyvszalon. Ezen a rendezvényen   lesz a Tullia meséi - Őrző első könyvbemutatója, november 7-én 10 órakor a Megyei Könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárában. Nagy öröm ez számomra, és szeretném, ha a történet sokakhoz eljutna, ezért a regény e-könyv változata november 1-8. között ingyenesen letölthető a Publio kiadó oldaláról.
Emellett a Tullia meséi - Őrző Facebook oldalán egy játékot is útjára indítok, melyhez kapcsolódóan november 9-én este nyolc órakor a Könyvbarlang antikvárium által felajánlott ajándékot sorsolom ki.
A bejegyzés végén egy képösszeállítást találhattok, az antikvárium ugyanis a könyvek mellett különböző kézműves tárgyakat is forgalmaz, amik szép ajándékok lehetnek bármely könyvbarátnak.
Köszönöm a Publio Kiadó, a Könyvbarlang antikvárium és nem utolsó sorban a győri  Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér támogatását! És természetesen köszönet illeti hűséges és kedves olvasóimat is!

Könyves ajándéktárgyak

Városi Emese: Éva naplója

Megvásárolható

Egy különös könyv, egy nehéz sorsú asszonyról. Nehéz úgy írni az olvasottakról, hogy ne áruljak el túl sok mindent. Az első oldalak elolvasása után a címválasztás kicsit furcsának tűnik, hiszen a dátumokkal megjelölt fejezetek nem E/1-ben íródtak. Később azonban helyre kerülnek a dolgok, mert a történetben valóban nagy szerep jut annak a bizonyos naplónak. A főhőst Szerencsés Évának hívják, aki egymás után kerül szerencsétlen helyzetekbe. A kitartása, a gyermekei iránt érzett szeretet és néhány segítő szándékú ember támogatása viszi tovább, emeli át - a körülmények alakulása folytán - sajnos sokszor egyik nehézségből  a másikba. A szereplők bármelyikével találkozhatnánk a lépcsőházban, az utcán vagy a boltban, hiszen ez egy mai magyar történet, minden szépségével és csúfságával. Egyetlen dolog hiányzott, de magam sem értem, hogy miért: nem tudtam sírni, sem örömömben sem bánatomban, pedig Éva története könnyekért kiált. A sok küzdelem és harc után végül elmaradt a felszabadító katarzis, és jelenleg nem tudom eldönteni, hogy a történet ritmusa és végkifejlete vagy saját lelki beállítódásom miatt alakult így. 

Az elején nehezen boldogultam Éva gyerekeinek beazonosításával,  de ahogy egyre jobban belemerültem, belemerültek az események forgatagába, észrevétlenül váltak ismerőseimmé, és Erika, nem a neve, hanem a talpraesettsége miatt, kedvencemmé. Éva cselekedetei néha megleptek. Általában megértettem, de voltak tettei, döntései, amikkel nem tudtam azonosulni. Bátran ajánlom a történetét azoknak, akik a romantikus kalandozások, misztikus utazások, disztópiák és urbanfantasyk mellett a mai ember hétköznapi életének küzdelmeiről és örömeiről is szívesen olvasnak.

Ekker Éva: Tullia meséi értékelés

"Bevallom, nem a fantasy a kedvenc műfajom. Ezért örültem, hogy Bogár Erika könyve, a Tullia meséi – ŐRZŐ nem esik túlzásokba, nem megy át csodalényekkel és szuperhősökkel megtűzdelt gyermekmesébe. Mértéktartóan használja a fantasy elemeit, épp csak annyira, hogy lefesse, és mindvégig fenntartsa előttünk annak a képzeletbeli világnak a képét, mely leginkább magyar mondák hangulatát idézi. Ezt segítik elő a környezet, az emberek, és az állatok pontos leírásai, melyek soha nem hosszabbak a szükségesnél, nem akasztják meg a történet folyamát. A könyv a fantasytól eltekintve önállóan, mint némi thrillerrel átitatott romantikus kalandregény is megállná a helyét.

Hamar megkedveljük a főhőst, Triart, aki a szemünk előtt válik zabolátlan ifjúból rendkívüli, szinte emberfeletti akaraterővel rendelkező, vezetésre termett férfivá. Akkor sem vagyunk képesek elfordulni tőle, mikor nyilvánvalóvá válik a démoni hatalmakkal szembeni esendősége.

A történet az érzelmek széles skáláját csalja elő belőlünk. Örülhetünk, szomorkodhatunk, félhetünk, aggódhatunk, s nem csak Triarért. Engem legalábbis nagyon megfogott az a borzongató rész is, ahol az egyik női szereplő kicsit a Kékszakállú herceg várára emlékeztető helyre kerül.

A romantikus szálak további erőssége az azokat átlengő finom érzékiség.

A befejezést természetesen nem árulhatom el. Bizonyára megoszlanak róla a vélemények, nekem mindenesetre tetszik. Bár a regény végül kerek egész lesz, mégis folytatás után kiált."

Köszönöm az elismerő szavakat!

Megjelenési terv: Szellemsegítők - Naptánc

A Tullia meséi folytatásával nem haladok úgy, ahogy szeretnék, viszont előkerült 2010-ben Naptánc címmel megjelent romantikus kalandregényem törléseket is tartalmazó kézirata.  Akkoriban a nyomda javaslatára kötöttem egy helytelen kompromisszumot, lefaragtam oldalakat, hogy kedvezőbb árkategóriába kerüljek. A könyvvel kapcsolatos olvasói vélemények szerint a törölt részek nagyon hiányoznak. Így azokat visszaírom a számítógépen lévő kéziratba, melyet ezt követően átnézek, javítok és korrektúráztatok. A könyv megjelenését jövőre tervezem. Egy rövid részlet:

„Amikor Ruth egyedül maradt, a táskájához lépett, egy kis tégelyt vett elő.

Élete során folyamatosan két világ között vergődött. Cheyenne-nek született, de fehérek között nőtt fel. Hat éves volt, amikor egy fiatal néprajzkutató érkezett a rezervátumba, aki felfigyelt a tehetséges kislányra, és a szülők beleegyezésével magával vitte, hogy tanulhasson.

Élete nehéz pillanataiban Ruth mindig visszanyúlt a gyökereihez, így tett most is.

Kifestette Burt arcát, majd csuklóit a Naptánc szertartáshoz, közben halkan énekelt.

Johnson doktor, ígéretéhez híven, munkaideje végén benézett a kórterembe, és döbbenten látta betegén a fekete festéket.

– Ez a Mennydörgő Hold ideje – jelentett ki Ruth, az orvos arcára szegezve tekintetét. – A régi időkben a népem fiataljai ebben a hónapban vettek részt a Naptánc szertartáson. A mellkas két oldalán, késsel két párhuzamos sebet vágtak, melyeken kötelet fűztek át, a kötél két végét egy oszlophoz kötötték. A leendő harcosnak ki kellett szakítani testéből a kötelet. Amikor sikerült neki, teljes jogú harcosként tért vissza a családjához. A Naptánc végére Burt szelleme szabaddá válik, és visszatér oda, ahova tartozik.

Johnson komoly arccal nézett az asszonyra, aztán bólintott.

– Rendben, Dr. Dalton, maradhat a festék.

Ruth hálás pillantást vetett a férfira.”

(Ruth cheyenne néprajzkutató, Burt a fia)

Kulcsár Nárcisz rajaz