2011. november 30., szerda

Valakit kifelejtettem...


A Győri Antológia Kör tagjai közül kifelejtettem valakit az előző bejegyzésből. Molnár Györgyöt. Ő készítette ezt a fényképet Sajdik Ferencről és neki köszönhető, hogy újra megjelenhetett ez a mesekönyv. Radnainé Bauer Erzsi meséivel és festményeivel.
A könyv megvásárolható:  

2011. október 30., vasárnap

Az Győri Antológia Kör képzőművész tagjainak alkotásai - ízelítő

Ámonné Tóth Éva: Gerbera











Burián György: Anya gyermekével
Gaál András:  Csíksomlyói búcsú
Harmatiné Péter Kati: Madonna
P. Szabó Márta: Páva

2011. október 28., péntek

Szárnyalás - Győri antológia 2011 című kötetben szereplő szerzők, művészek

Ámonné Tóth Éva
Bogár Erika
Boros Bálint dr.
Csáky Anna
Cseke J. Szabolcs
Burián György
Gősi Vali
Harcsás Judit
Hollósy Tóth Klára
Gaál András
Kanicsár Ádám András
Kecskés Rózsa
Mészáros József
Nagygábor Margit
Harmatiné Péter Kati
Olasz Valéria
Rácz Katalin
Stalzer Tamara
Molnár György
Stein János
Szabó Zsuzsa
Varga Lajos Dániel
Varga Nóra
Petőczné Szabó Márta
Kulcsár  Nárcisz

"Pályázóink írásaiból" részben szereplő szerzők:

Hegedűs Hajnalka
Körmendi Tamara
Kutasi Károly
Mészöly József
Morvai Csaba
Szőcs Henriette

2011. október 8., szombat

Magdaléna (részlet)

Az őrzött, minden kényelemmel ellátott lakóparkok befolyásos lakóiknak köszönhetően a városok központjaivá váltak. Ahogy fejlődtek és gazdagodtak az itteni közösségek, úgy szegényedtek el a falakon kívül élők.
A Kék Város egyike volt a régió legelső lakóparkjainak. Vezetői – ahogy a világtörténelem minden vezetője – abban bíztak, hogy az ő mikroviláguk, fejlett infrastruktúrája és külkapcsolatai révén megvédi őket mindentől még akkor is, ha a Föld nagyrésze a felmelegedés következtében lakhatatlanná válik.
És úgy tűnt, igazuk van. Mert hiába nyelte el az óceán egymás után a szigeteket és a partmenti országokat, és hiába sivatagosodtak el egyre nagyobb területek Európa szívében is, a biztonságos Kék Város élt, virult és fejlődött.
Itt lakott Magdaléna Mond, első osztályú tiszt, akit alig harminc éves kora ellenére már a Lélekmentő Intézet élére neveztek ki. Magdaléna magas volt, karcsú. Sötétbarna haját általában kontyba tűzte, és ha kilépett a lakásából, mindig divatos kosztümöt viselt. A zuhanyzójából sosem fogyott ki a víz és sosem tapasztalta még az áramszünet nehézségeit.  Nem ismerte sem az éhséget, sem a szomjúságot. Még nem volt beteg. Az iskoláit lélekmentő diplomájának megszerzéséig bentlakásos intézetekben végezte. Munkába állása óta minden hétköznap ugyanakkor kelt, zuhanyozott, reggelizett. Majd dolgozni indult a földalatti vonaljáraton. A fülke ajtaja mindig ugyanakkor nyílt ki, ő mindig ugyanakkor szállt be, és ugyanabban az időpontban lépett ki az irodájába vezető folyosóra.
Ma hajnalban azonban nem a programozott bioébresztője ébresztette, hanem egy különös, kissé nyomasztó álomból menekült az ébrenlétbe. Első páciense látogatta meg: egy hosszú, fehér hajú és fehér szakállú öregember.
A főnökei könnyű esetnek gondolták ezt a békés, törékeny vénembert, de ő azóta sem tudta elfeledni mélytüzű szemét és bársonyosan meleg, gyengéd hangját.
A szerencsétlen öreg hamarosan a földalatti urnacsarnokba került, de Magdaléna tanulásra képzett agya megőrizte meseszerű szavait, és valódi kilétét elfedő nevét:  Wilfred testvér.
Az öreg csodás történeteket mesélt a Grálról, melyből egy Jézus nevű legendás tanító ivott. Úgy hitte, egy napon mindenki ott áll majd a maga Grálja előtt, de csak kevesen lesznek képesek felismerni a lehetőséget. Amikor megtudta, hogy a fiatal doktornő neve Magdaléna, áhítattal suttogta: „Mária Magdolna, magzatával a szíve alatt, maga az élő Grál.”
Ez a találkozás segített Magdalénának megérteni, hogy könnyebb kezelni a körüllakókat, ha elfogadja babonás hitüket. Munkája kezdetén nem csak a hitvilágukat, de elhanyagolt külsejüket is elképesztőnek találta.
A városlakók a maguk nemében tökéletesek voltak. Hiszen az ellenőrzött táplálkozás, a rendszeres orvosi felülvizsgálatok és a gondosan kikísérletezett kozmetikumok a testi kellemetlenségeket már rég kiküszöbölték. A városi férfiak és nők egészségügyi okokból epiláltatták a testüket. A genetikának és a kisebb korrekciós műtéteknek köszönhetően csak a hóbortos különcök viseltek szemüveget. Nem voltak sebhelyes, forradásos, kopasz és ősz hajú emberek.
Magdaléna legújabb páciense ezzel szemben egy borostás arcú, félhosszú, szőke hajú harmincöt év körüli férfi volt. Egy tipikus körüllakó, a legveszélyesebb fajtából, a radikális földvédők közül való. Sötétkék, rövid ujjú kezeslábast viselt, mint az átnevelősök mind. Szürkés zöld szemét a vele szemben álló törékeny nőre szegezte, arcán régi forradások és friss sebek látszottak...

2011. október 1., szombat

Az új "Győri antológia 2011"






A kötetben Magdaléna című novellám szerepel az Antológia kör tagjainak novellái, versei és képzőművészeti alkotásai között.
Az antológia bemutatója a Győri Könyvszalonon (2011. november 11-13.) lesz, 2011. november 12-én szombaton 11 órakor, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében.
A részletekről írok majd itt és a facebookon is.

Erika

2011. szeptember 28., szerda

Kisalföldi énekek II. (4.)

Értünk sírnak

Láttad már a rózsák könnyeit?
Apró gyöngyöket vérvörös szirmukon,
Csillámló kristálygömböket sárga húsukon,
Fehér szűz ruhájuk piciny díszeit?
... Mert akkor már Te is tudod,
Hogy sírnak a rózsák 
Minden hajnalon az ember bűnein.
S eső után könnyeik csillognak,
Hisz'  előre félnek fájdalmától a jövőnek.
S hallottad őket akkor sikoltani,
Mikor hideg fém zöld combjukba hatol?
Ó, dehogy!
Már védekezésük felébreszti haragod,
Szidod őket, nem hallod sikolyuk,
Saját szisszenésed nyomja el fájdalmuk hangjait,
Ujjadból kicseppenő vér mossa el hulló könnyeik.

Mert az hiszi az ember övé a Föld...

Ó, dehogy!
Te vagy a földé, ember!
Testeddel neveled a rózsákat,
Kiömlő véred alkotja éltető nedveik,
Soha meg nem gyónt vétkeidből 
Fakadnak gyöngyként csillanó könnyeik.


Ősz

A csend körbezár, merengek szótlanul,
Mint az utolsó levél a fán,
S míg számára emlék az aranyló nyár,
Mely rég elsuhant a szél hátán,
Bennem a tűz őserővel lángol még.
Ám kívül az ősz már Valóság,
És csillogó fehér fátyolként
Szétterült a tájon a hajnali dér,
A fák lágy meleg zöldjét, mint a kiömlő vér,
Vörösre festette a metsző szél,
Csak lenne ősz mégis örökké!
Bár éveimben még enyém a nyár,
Lelkemben már ott lobog száz harcos napsugár,
S ezernyi vad színnel, szüreti dallal, illattal,
Megfeszített erejével tombol a végzet.
Mert szívembe égett, mikor egy kedves elment,
Ragyogni kell, hisz' egy napon egyikünk sem lesz más,
Mint az utolsó őszi napfénnyel 

2011. szeptember 23., péntek

Első E-könyvem!


Márton Stefi szenvedélyesen rajong az indián kultúráért. Kalandos körülmények között megismerkedik Burttel, a félvér katonatiszttel, aki szinte teljesen elszakadt indián gyökereitől. Amikor kapcsolatuk tragikus hirtelenséggel véget ér, Stefi egy kisvárosba, rokonai elhagyott házába költözik. Miközben visszatérő álmaiban rendszeresen egy indián faluban találja magát, tudomására jut, hogy a ház egykori tulajdonosa, Stevie Morgan évekig élt az indiánok között...



Megvásárolható az Adamo Books oldalán!



2011. szeptember 20., kedd

Kisalföldi énekek II. (3.)

Az Útitárs

Az Útitárs
A Hűséges
A Félelem
Bennem van,
Birtokba vesz, terjeszkedik.
Megmagyarázhatatlan, de
Egyértelmű,
Elrejtőzik
S új erővel
Tör elő
Feltartóztathatatlanul,
Egyeduralma bénít,
Vigyorrá torzítja a mosolyt,
Lázzá a lángolást,
Elnyomja, megöli
A Vágyat a Reményt.


Jóslat (?)

Valami ősi átok
Valahol mélyen
Mint sötét titok
Rejtőzve bennem él.
Egy napon talán,
Mint őrület
Felszínre tör 
Sötét talány
S mint oly' sok művészt
– Ha az vagyok netán –
A téboly magába ránt
És lobogó lelkem
Emésztő vad lánggal

2011. szeptember 13., kedd

Kisalföldi énekek II. (2.)

Megtérés

Folyó vagyok
Te a tenger
a deltánál 
hol lelkünk 
összeér
csak ott
csak ott
tudom meg
hogy az 
erőművek
tévutak
a sok belém
ömlő szennypatak
a sár a könny és a vér
mily aprócska ár a tengerért.


Te és a Tenger

A homokban fekszem
Rád gondolok
Utazgatok ide-oda...
Ki tudja, hol vagyok
Két tudati-lét között
Néha látlak
Néha érezlek
S míg kezed testemre álmodom
Szavaid visszhangzanak bennem
Meghalnak
Újjászületnek
Mások lesznek
Tovább élnek,
Ahogy te bennem
Összefonódsz félelmeimmel
Ahogy a  homok a Tengerrel...
Ahogy a szél a Tengerrel...


A Magányon túl

Veled együtt tűnt el Hitem
És már nem tudom azt sem
Szeretlek-e,
De Tiszta Magányom helyett,
Aki velem volt, mielőtt
Megláttalak,
Mára nem maradt semmi sem,
Csak a tudat, hogy Nincsen
És Hiányzik...
Te vagy Más, én már nem tudom,
De Hiányzik, és fáj, hogy 

2011. szeptember 4., vasárnap

Kisalföldi énekek II. (1.)

Mesevalóság

Széttörik, darabjaira hullik  a csend,
A  kacagó napot elsöpri a tavaszi hó,
Így dermed hidegebbé a némaság.
Fehér szilánkok rohannak rám, megsebeznek,
Már nem kuporgok, felállok inkább,
De támad a szél, és csak áll a kő.
Hideg, érintése fáj, mégis hozzá bújnék.
Hiába, nem ölel és nem melegít...
A Hókirálynő messze száguld a zúgó széllel,
Ám belefagy a jég Kai szívébe.
Mi tovább élünk a Gonosz Törpe tükrében,
De Apa elment, csak szilánkok maradtak:
Arca darabjai a szívemben.


Apám

Megyek az úton
Hozzád igazítom lépteim
Hallgatunk
Most már végleg...
Céltalan, értelmetlen
Csöndjeink semmivé foszlottak.
Áttörhetetlenné kövült a távolság,
Kegyetlenné fagyott a némaság
...de tudom mégis,

2011. augusztus 23., kedd

A legváratlanabb fordulatok díja

Nagy megtiszteltetés ért két illetve háromszor is megkaptam ezt a díjat.
LauraL-től és Haidey-től is  Köszönöm szépen!

Ezzel a bejegyzéssel a díj kikerül a blogra. Ezzel teljesítettem az egyik feltételt (1. Tedd ki a logót a blogodra!)


2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
Mindkettőjük chatfalán megköszöntem a megtiszteltetést.

3. Írj ki magadról 7 dolgot!
1. Az írás számomra gyógyszer, de néha túlzásban viszem és méreggé válik.
2. A családom érdekében azonban időnként még erről is képes vagyok lemondani.
3. Krónikus betűéhségem van, ha én már nem tudok írni, olvasok.
4. Szerintem van Isten.
5. Volt egyszer egy fekete macskám.
6. Párizsban egyetlen dolog van, amit igazán látni szeretnék: a Pére Lachaise temetőben Jim Morrison sírja.
7. Ha egyszer el kellene hagynom Magyarországot, egy indián rezervátumba mennék.

4. Küldd tovább 7 írónak!
1. Evetta Bright: Érzések és ballépések
2. Mili és Kylie: Valaki titokban rólad álmodik
3. Kella Gable: Armor rózsája
4. Rose Woods: Angyali démonok
5. Mimi: A gladiátor
6. Narmiraen: Álom
7. Lulu és Doree: SmiLe

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket nálad!

Még egyszer nagyon köszönöm a díjat!

Rica Whimsy


2011. augusztus 5., péntek

Győri Antológia 2002. (2.)

A csend nem hazudott

Telnek a napok, hallgatsz,
De én tudom, hogy 
Akkor
A csend közöttünk 
nem hazudott.
A szememből kicsordulva
Mintha vérem folyna.
Várom szavaid, és közben 
Életem ömlik szét.
De míg nem értelek téged, 
Nem feledhetlek el,
Még, ha néma űr marad is
Emlékeddel szívemben.
Mert én tudom, hogy
Akkor
A csend közöttünk 
Nem hazudott.


Azonosság

A gyönyör magányából
- Téren- és időn túlról - 
Visszazuhanva karjaidba,
Piheg a testem 
Könnyű ernyedésben,
Ahogy haldokló Madárka
Lelke pihen meg,
Utolsó röpte végén
Isten meleg fészkében.


Hazafelé


Lehulló csillagokból fehér paplant sző az ég,
Akár szerelmesem, betakar,  rám borul a tél.
A csillagok emlékére gyertyát gyújtanék,
Leoltanám a lámpát s a táncoló lángnál
 Nézném a szemét, s míg szobánkra ráborul az éj,
Odakinn lassan fehérré válna a messzeség.