Utazás a Végtelen Mezőkön 1. - Írás

Az elmúlt néhány év eseményei fenekestül forgatták fel az életem. A bekövetkezett változások jelentősen átformálták a gondolkodásom, a terveim és természetesen a hétköznapjaim. A hatásukra át kellett értékelnem sok eddig kőbe vésettnek tűnő evidenciát. A folyamat egyik hozományaként az írás ismét elfoglalta helyét az életem legfontosabb tényezői között, és ennek köszönhető az Őrző megjelenése is. 

Az írás számomra spirituális élmény. Egyszer fékező, máskor felpörgető Erő, mely egyensúlyban tart, feszültséget old, szenvedélyt gerjeszt és átsegít a válságokon. A segítségével más megvilágítást, sokszor új értelmet kapnak egyes események.

Az elmúlt időszak küzdelmeinek egyik legfontosabb eredménye a pozitív gondolkodás erejének és a különféle érzelmek hatalmának megtapasztalása. Ha őszinte hittel, elszántan bízunk valamiben, és persze kellő erőfeszítéseket teszünk érte, előbb-utóbb manifesztálódik.

Az Őrző megjelenése igazi mérföldkő az életemben, úgy érzem azzal, hogy Triar, és vele Tullia népe kilépett a fényre, más útra fordultam, a Végtelen Mezők újabb része tárult elém. 

Az elkövetkező bejegyzésekben szeretném megosztani tapasztalataim az Utazásról, ami idáig vezetett. A hamarosan következő bejegyzés a félelemről szól majd, a sötétből előkúszó, hidegrázással együtt járó, bénító Félelemről.

Őrző - Miért saját néven?

Fantasyt magyar névvel megjelentetni? Elég nagy őrültségnek hangzik, ugye?
Miért tettem?

A válasz

Bogár Erika  - rövid, könnyen megjegyezhető, tehát nem alapból elvetendő írói név. A vezetéknév az édesapám vezetékneve, büszke vagyok rá. A keresztnév szép. Szerintem... Ráadásul már több írásom, mesém, novellám, versem, sőt egy regényem is megjelent ezzel a névvel.

Még egy ok a magyar névre a regény magja. A benne felépített világ gyökere magyar, nem kelta vagy druida.

Banális dolog, de azért kellemetlen lenne egy Rica Whimsyvel meghirdetett író-olvasó találkozó, ahova egy szimpla Bogár Erika menne el... Mit mondana az olvasó - persze, ha már  nem jött rá az impresszumból, és eleve ott sincs -: "Ja, ez is magyar!"

A fentiek mellett, szerencsére egyre többször tapasztalom, hogy már a zsánerirodalom nagyrészében sem ciki magyar névvel írni.  Korábban persze ez is máshogy volt, a szépírók adtak ki álnéven krimit és romantikus, szórakoztató regényt, hogy ezzel elkülönítsék a ponyvát az értékestől. Ám ez a gondolatszál elvisz az eredeti témától és nagyon messzire vezet...

Ajánlom az Őrzőt mindenkinek, akit - az író nevétől függetlenül vagy azzal együtt - érdekel egy másik világ, démonokkal, összetett íjas harcosokkal, kalandokkal, szerelemmel és könnyekkel.

Már a Bookline-ról  is megrendelhető!

Őrző - A borítókép története

 

 

 

Nehéz döntés volt arccal megjelentetni a könyvet. Hiszen én magam nem szeretem, ha előre kapok egy képet a főhősről…  Ám amikor borítóképet kerestem, egyszer csak ott volt ez az arc. Van benne valami, ami az első pillanatban megfogott, és nemcsak engem, hanem azokat is, akik olvasták a kéziratot, és megkérdeztem a véleményüket, több alternatívát felajánlva.

Hogy épp ott van a sebhely az arcán, ahol a harcos Triarnak? „Hogy mindig a szemedbe néz?” - ahogy egy barátnőm mondta. Ki tudja?

Miután megtaláltam ezt a képet, kerestem még néhányat. Volt egy másik komoly esélyes, egy sötétebb, komorabb, ahol a modell szeme árnyékban van. Arról lebeszéltek, mert Triar nem olyan!

Pedig Triar kegyetlen, dühös és reményvesztett is, Sötét Harcos. Máskor igazságos, lelkiismeretes és gyengéd, tiszta arcú Őrző. Vakmerő, meggondolatlan kölyök; boldogtalan szerelmes; igazságos vezető, önfeláldozó barát; szép, ifjú törzsfő; torz arcú, sánta szerencsétlen; egy széthulló ország királya - ez mind Triar.

A kép lassan odafényképezte magát az agyam és a szívem legbelső zugába. Mégis harcoltam a sötét, csuklya árnyékába húzódott, másik arcért, de felmerült egy lehajtott fejű, arctalan fiú képe is, az útnak induló Triart jelképezve. De mint írtam, az előolvasók leszavaztak.

Nem bántam meg a választást, mert a borító valóban figyelemfelkeltő lett - köszönet érte a Publio Kiadónak -,  és szerencsére nemcsak nők szerint, akik azonnal felfigyelnek egy ilyen markáns férfiarcra.

Az Őrző egy fiú, egy férfi története, egy fantasy világban, ahol emberek élnek, emberi problémákkal küzdenek. Ennek a világnak van saját állatvilága, Triar országának, részben magyar elemekre épülő, kultúrája, hagyományai és legendái. Nem hiányzik a történetből a szerelem, a barátság, a bosszú, és a véres harc sem.

 

Kalandos utazást kívánok mindenkinek, aki úgy dönt, elindul Tullia földjére!

Tullia meséi - Őrző

Megjelent az Őrző e-könyv változata

Ezentúl már én sem fogok soha megfeledkezni a Bálint-napról, hiszen 2015. február 14-én jelent meg a Publio Kiadó oldalán a Tullia meséi fantasy történetek első kötete az Őrző. 

A Tullia meséi facebook oldalon folyamatosan tájékozódhatok a regény körüli történésekről.  

Publikálási előkészületek

Úgy döntöttem, útjára engedem Triart. Több majdnem-sikerült és sikertelen próbálkozás után hoztam meg ezt a döntést. Természetesen az volt az álmom, ahogy sok hozzám hasonló (mindenki helyettesítse be a neki megfelelő jelzőt) írónak, hogy majd felfigyel egy kiadó a "műre". Ám,  ismerve a mai könyvpiaci  helyzetet, nincs értelme tovább várni. Az általam választott  Publio Kiadó  -nál néhány szerzőtársamnak (nem sorolom fel, kik ők, nehogy kihagyjak és ezzel megbántsak valakit) jelent már meg e-book kötete. Sőt a KIMTE által díjazott novelláim közül egy nálunk jelent meg a A szerelem misztériuma című antológiában. Regisztráltam a kiadó oldalán, és már majdnem kész vagyok mindennel, ami a feltöltéshez szükséges. Így amint a mai rohammunka után összeszedtem magam, feltöltöm az anyagot a kiadó oldalára. A részletekről igyekszem folyamatosan beszámolni.

Szurkoljatok az Őrző-nek, hogy megtalálja az útját leendő olvasóihoz! 

Őszi publikációk

2014. november 8-án a XIV. Győri Könyvszalonon került sor a 15. Győri Antológia bemutatójára. A kötetben három novellám szerepel:

Akinél a hatalom

Csak a fák...

Hétköznapi összeomlás

A novemberi Hitvallás újság Fészekmeleg rovatába pedig bekerült egy újabb manómese, Miért bújt el Ércbányai Vastag Tódor? címmel. A meséhez Klesitz Piroska készített csodálatos grafikát. A grafika egy részlete jelenleg a Facebook profilom borítóképén látható. 

Nem igérek semmit, de talán újra lesz a blogon ez, az...

Eszmélés

A szoba sötét sarkából kúszik elő a csend. Bársonyosan mély. Hagyom lehullni arany feketeségét. Lágy lepelként ölel körül, olvadó mézként csurran bele pórusaimba. Fülemben dalol, míg szemhéjam mögé nem zárom. Akár egy belső könnycsepp, tisztítón és melengetőn gördül alá arccsontom és bőröm között, nyakamon át, a szívembe. Végre újra otthonra lelt, és új meséket mormol…

Hogyan tovább?

Nem tudtam jobb címet kitalálni ennek a bejegyzésnek, mert pillanatnyilag ez a kérdés foglalkoztat a legjobban...
Nagy reményekkel, tervekkel láttam a blogoláshoz 2010 októberében, bízva abban, hogy segít majd az írásban. Rengeteget tanultam a hozzászólásokból, a néha kemény, de segítőkész kritikákból a saját oldalamon és mások blogregényei alatt. Sok új ismerősre, köztük néhány barátra is találtam az Interneten, akikkel továbbra is szeretném tartani a kapcsolatot. Igyekszem olvasni tőletek, ahogy időm engedi.
A személyes tapasztalatom az, hogy a blogolás nagyon kellemes és hasznos dolog, de mégsem úgy működik az írás folyamata, ahogy szeretném. Máshogy kell írni, ha határidőre hozunk össze részeket, és máshogy, ha egy teljes regényen dolgozunk. Úgy érzem, a részekre szedés akadályoz abban, hogy igazán beleéljem magam a történetbe és teljes egésznek lássam. Az egyes részek végére tartogatott kis titkok, hogy fenntartsam az érdeklődést a regény iránt, szétzilálják az egységet. A gyakori megosztás miatt elveszik a bensőséges hangulat, ami a történethez és szereplőihez köt. A bő két év alatt, míg viszonylag rendszeresen blogoltam szereztem ezeket a tapasztalatokat. A kezdet kezdetén még volt lehetőségem a netes írás mellett más jellegű írásokon is dolgozni, időközben azonban megváltozott az életem, és egyre kevesebb a szabadidőm, amikor elmélyülhetek az írásban. 

Eljött az idő, hogy a nyílt térről visszavonuljak az ébren álmodás magányos világába, hófalak mögé zárjam a hegyeket, ködbe borítsam az  erdőt, és magas kőkerítéssel vegyem körül a titkos kis kúriát, ahonnan ismét útnak indulhatok a Végtelen Mezők felé.

Így most elnézést kérek mindenkitől, aki szerette és nyomon követte írásaimat a különböző blogjaimon, és bízott a folytatásban, de felhagyok a blogregényírással. Hogy csak addig, míg újra változik az életem vagy végleg, még magam sem tudom....

Ez a blogom továbbra is működni fog, ahogy sikerül, teszek fel írásokat, talán regényrészleteket, és meghagyom a mesés blogot is, a többit azonban eltüntetem.

Köszönöm, hogy velem voltatok, olvastatok!  Igyekszem továbbra is figyelemmel kísérni az írásaitokat!

Kitartást és ihletet kívánok az új évben!

Nem leteszem, hanem felveszem...

  

Új Győri Antológia!

A kötet bemutatója 2012. november 10-én 10 órakor lesz a XII. Győri Könyvszalonon, a Kisfaludy Teremben.

Ezúton szeretettel meghívom minden kedves olvasómat!

Az oldalon már megjelent Egy pillangó könnyei és néhány rövidebb írásom olvashatjátok benne, kedves szerzőtársaim más írásaival együtt.

Az eseményről a későbbiekben részletesen beszámolok.

Az én mesém is benne van...

Válogatás a 2012. évi Mesefesztivál pályázatára beérkezett mesékből és rajzokból

 

Ma hozta a postás

Örömteli hírek

Most nem történetet írok, helyette két linket osztok meg veletek ebben a bejegyzésben.

Időrendben:

Megjelent egy cikkem a győriszalon.hu-n Harcsás Juditról Embermesélő címmel.

Nyilvánosságra került az Új Padlástér novellapályázat végeredménye.

 

Csókpárbaj a S.T.É.G.-en

A S.T.É.G. 15. feladatára készült ez a kis szösszenet és sikerült megszereznem vele a "Kihívás Csillaga" címet.

Emlékeztek még a Sárkányvadászokra? Talán jel, hogy folytatom kellene a történetet? 

Csata után...

Lirna sikolyára ébredtem, a fejem kóválygott, minden tagom sajgott. A hirtelen mozdulatra a mellembe maró fájdalom döbbentett rá, hogy odakinn csata folyik.

– Kelj fel, Delpo!– biztattam magam. –  A lánynak szüksége van rád.

Ülőhelyzetbe tornáztam magam, hátamat a pince falának támasztottam, így felfelé bámulva mindent láttam. A sikoly nem nekem szólt, hanem a cimborámnak, Tyrnek, aki néhány pillanattal korábban léphetett be a helyiségbe. Kicsit támolygott, reméltem, hogy csak a fáradtságtól és nem egy súlyos sebesülés okozta vérveszteségtől. Lirna rávetette magát, kis híján a földre döntötte daliás harcostársamat, aki egy pillanatra meg is tántorodott. Futó pillantást küldött felém, talán mosolygott is afeletti örömében, hogy életben lát, ám a továbbiakban inkább a rátapadó leányzóval foglalkozott. Átölelte karcsú derekát, Lirna pedig a nyakára fonta hosszú karjait, aztán mindketten hátráltak néhány lépést, és egy végtelennek tűnő pillanatig vizsgálgatták egymást. A szemük csillogott, Lirnáé talán az örömkönnyektől, hogy Tyr túlélte az ostromot. 

A heves fogadtatás után bevallom nem erre számítottam. Lassan tudatosult bennem, ezek még magunknak sem vallották be, nemhogy egymásnak, ami számomra már elég régóta nyilvánvaló volt. A fonák helyzetnek köszönhetően az én rettenthetetlen barátom olyan félve nyúlt a kis bögyös arca felé, mintha attól félne, összetöri. Tyr keze és az arca is zöld foltos volt sárkányok vérétől, de Lirna nem vett róla tudomást. Valamiért ő is csak simogatta az imént letámadott férfit, a homlokát, az orrát, az ajkait, mintha tapintással akarná meggyőzni magát, hogy tényleg ő az, és nem a szelleme tért vissza, miközben a teste holtan fekszik valahol a várfal tövében. Tyr sem tűnt sokkal magabiztosabbnak.  Esküszöm, mindketten úgy fürkészték a másikat, mint aki káprázatot lát. 

Tyr végre közelebb hajolt a lányhoz, a száját finoman a felsőajkához érintette, mintha nem is megcsókolni akarná, hanem elfújni. Lirna ajkai szétnyíltak, és egy kicsit felfelé fordította az arcát. Gondolom azért, hogy ráébressze Tyrt, egy ilyen tapasztalt harcosnak illene pontosabban célozni. Ám ő továbbra is csak körözött a cél körül, apró csókocskákkal körbe fújkálta Lirna ajkait. Valami szajhától tanulhatta, mert a látszat ellenére ügyes próbálkozás volt, a leányzó ugyanis lehunyta a szemét, és telt keble egyre gyorsabban emelkedett-süllyedt. Hosszú ujjait Tyr tarkójára csúsztatta, a haját borzolgatta, mire szerencsétlen barátom szaggatottan felsóhajtott. Mindig is tudtam, hogy Lirna nem elveszett kis nő, most be is bizonyította azzal, ahogy ajkait Tyr szájára tapasztotta. Ezzel elérte, hogy ő legyen a kapitány, átvette az irányítást, és a cimborám hagyta! Lirna a nemrég szerzett forradást simogatta Tyr arcán, kóstolgatta az ajkait, és ő megadta magát. Akkor már tudtam, a lány közénk tartozik, Tyr nem dönt többé nélküle! Óh, az istenekre! 

Tyr végre magára talált, még épp időben, hogy a becsületét megmentse. Már nem félt, hogy összetöri Lirnát. Magához ölelte, úgy csókolta, ahogy illik! Már egyikük sem tétovázott, harcoshoz méltón viselkedtek, habozás nélkül viszonozták a támadást, közben elég rendesen kapkodták a levegőt. Felváltva csaptak le egymás ajkára, tapasztaltan forgatták a nyelvüket, bátran egymásba téptek a fogaikkal. Tyr belemarkolt Lirna formás hátsójába, és magához húzta, nehogy megfutamodjon. Mivel takarásban volt, nem láthattam, hogy  a lány mit művel a kezével, de Tyr rekedt sóhajai kétséget sem hagytak afelől, csókolni pompásan tud.

Éreztem, eljött a pillanat, mikor már nem fojthatom vissza kikívánkozó köhögésem…

Kép: Dragon Age 2