Ahogy ígértem, még folytatom a Tullia meséivel kapcsolatos emlékek felidézését. Ezúttal törölt részleteket hoztam az Őrző 2006-os változatából, térképeket és egy rajzot. Eredetileg egy rajzolt borítóra vágytam, el is készítettem ezt a skiccet. Többre sajnos az én rajztehetségemből nem futotta, olyan grafikust pedig, akinek el mertem volna mondani az álmom, nem találtam.
 |
| Saját rajz Triarról, kicsit elvont - a kék fényű kard egyben korona is... |
Kimaradt részletek teljesen nyers, első verzióban, kidolgozatlanul, a kéziratból másolva
I. Triar, majdnem gyógyultan elhagyta az erdőt, de még nem tért haza, Mélia és Verlor uralkodik, a királyt halottnak hiszik
A fogadóba egy kopott ruhás, sánta férfi lépett be, szkút kért, amikor a fogadós kivitte az italt az asztalhoz, megkérdezte:
– Tud itt valaki munkát adni?
– Mihez értesz?
– A marlákhoz és a fegyverekhez, őrző voltam.
– Ez egy kisváros, csak az elöljárónak lehet szüksége hozzád hasonlókra, de fizetni ő sem biztos, hogy tud.
– Hogy-hogy?
– Amióta a király meghalt, itt minden megváltozott. Nincs annyi adó, ami elég lenne.
– A király meghalt?
– Úgy hírlik. Több helyen látták felbukkanni a papot, teljesen egyedül, Triar király pedig nem tért haza.
– Mi lesz a trónnal?
– Az nem az én dolgom! Én csak reménykedem, hogy nem viszik el az összes szkút és bort adó címén. Amíg Triar élt legalább nem éheztünk. Te nem ennél valamit?
A férfi megrázta a fejét.
– Ha az elöljáróhoz indulsz, elküldöm veled a fiam, nehogy a külsőd megtévessze a testőröket.– Mi baj a külsőmmel? Csak nem a sebhelyre célzol az arcomon?
– Veszélyes alaknak látszol, nem hinném, hogy könnyen találsz munkát, mostanában mindenki fél mindenkitől.
– És te?
– Én sajnos nem válogathatok, ha a külsejük után ítélném meg a vendégeim, felkopna az állam. Van neved, idegen?
A kérdés meglepte a harcost, aztán elmosolyodott:
– Mondj egyet!
– Tondar! – vágta rá a fogadós.
– Pont így hívnak engem is – Tondar felállt, és pénzt dobott az asztalra.
Fogadós szinte felmarta a pénzdarabot.
– Jóféle pénz ez, még Triar verette, ha sok ilyened van, nem fogsz éhezni, ezt bárki elfogadja.
– Sajnos ez volt az utolsó.
– Mire felnyergelsz, odaküldöm a fiam.
– Köszönöm!
Tondar megveregette marlája nyakát, amikor mellé ért.
– Most már valóban halott vagyok, öregfiú. Nehogy Triarnak szólíts – súgta mosolyogva az állat fülébe.
 |
| Tullia térképek - ekkor tanulgattam a Paint kezelését... |
Egy napon üres szekereket kísérve bőrpáncélos harcosok érkeztek. A termésért jöttek. Triar legnagyobb megdöbbenésére a falu elöljárójának irányítása mellett az emberek felpakolták a zsákokat a szekerekre. Csak elvétve lehetett tiltakozó morgolódást hallani, de őket is gyorsan elhallgattatták társaik.
Triar a magtár melletti karám kerítésén üldögélt, a harcosok vezetőjének szemet szúrt a jól megtermett félmeztelen férfi, akinek felsőtestén minden kétséget kizáróan harci sérülések nyomai látszottak.
– Ki vagy te? – lépett oda hozzá.
– A nevem Tondar.
– Eddig még nem láttalak itt.
– Csak nem rég érkeztem, élelemért dolgozom.
– Talán másutt is hasznodat vennék.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Van szemem, hogy meglássam a jó harcosokat.
– Ezúttal tévedsz – Triar lelépett a korlátról és néhány bicegő lépést tett a bőrpáncélos felé.
– Ez nem lehet akadály.
– Már nem vagyok a régi.
– Hol harcoltál?
– Itt is, ott is.
– A nagyúr hálás a jó munkáért.
– Miféle nagyúr?!
– Idegen vagy a környéken?
– Nemrég érkeztem.
– Itt minden a nagyúr kezében van.
– Azt hittem, ez a király földje.
– A király halott. A nagyúrnak különben sem számított soha, sem az elöljárók, sem a törzsfők személye, sokkal nagyobb úrtól kapja a parancsokat.
Triar titkolni próbálta egyre jobban feléledő kíváncsiságát.
– Te ismered a nagyúr szándékait?
– A nagyúr egyetlen célja, a hitetlenek helyes útra terelése, és ezért nem számít semmi áldozat. Adományokat is küld a kétkedőknek.
– Láttad már őt személyesen?
– Soha! Ekkora megtiszteltetést nem érdemelhet ki mindenki, de remélem egy napon részem lesz ebben a kegyben.
Triar a fejét ingatta.
– Csodálatra méltó az elhivatottságod, én eddig csak a mindennapi betevőért harcoltam.
– Adj esélyt magadnak, barátom, állj közénk!
– Mikor indultok tovább? Itt még el kell végeznem a munkát, amire felfogadtak.
– Ezt a szállítmányt elkísérjük egy másik faluba, és visszatérünk ide, hogy leendő harcosokat válogassunk, majd a nagyúr egyik táborába kísérjük őket. Akkor te is velünk jöhetsz.
Triar fejet hajtott.
– Köszönöm a lehetőséget.
A harcosok másnap pirkadatkor elhagyták a falut, Triar pedig a sötétség leszálltakor tűnt el, nyomtalanul.
II. Triar és Nindra téli kalandja
Triar a hóolvadás után a lakótoronyba készült. Nindra minden áron vele akart tartani.
– Maradj, kedves! – kérte Triar.
– Jobb lenne, ha még te sem indulnál útnak – szólt közbe Lakor, ez a tavasz most nagyon csalóka, úgy vélem, visszatér a tél.
 |
| Kép: Pixabay |
Szürkületkor egy terrát láttak feltűnni, a kocsis tűzifáért volt, Triar utána indult, mielőtt elindult volna, Nindrának megparancsolta, hogy ki ne merjen szállni a kocsiból. A kevés maradék fából tüzet is rakott a kocsi ajtaja előtt. Nindra egyre növekvő aggodalommal várt rá.
Triar egyedül tért vissza egy nagy halom rőzsével, Nindra rémülten vette észre a feléje tartó terrát. Az állat a következő pillanatban Triarra vetette magát, Nindra figyelmeztető kiáltására a férfi legalább az arca elé kapta jobb karját.
– Maradj ott! – hallotta Nindra férje üvöltését.
Az asszony tudta, hogy ebben a helyzetben Triarnak semmi esélye a tőrét elővenni a csizmájából. A tiltás ellenére kiszállt a kocsiból, kezében Triar tegezével, egy nyílvesszőt vett ki belőle, tudta, hogy az íjat úgy sem tudná megfeszíteni, de úgy gondolta eltereli a terra figyelmét, míg férje a tőrért nyúl.
Minden bátorságát összeszedve a küzdőkhöz szaladt, és belevágta a nyilat a terra hátába, a vessző eltörött Nindra a hóba zuhant. A fenevad valóba hátrafordult, megnézni új ellenfelét, ám ez a pillanat elengedő volt Triarnak, hogy megragadja tőrét, és szíven szúrja a terrát.
– Megmondtam, hogy maradj a kocsiban! – förmedt Nindrára, amikor a tetemet félrelökve felállt. – Ritkán vannak egyedül, talán valami falka nélküli megvert trónkövetelő lehetett, szerencsénk volt. Ha felderítő, bármikor felbukkanhatnak a társai – magyarázta Nindránk némileg csillapodva.– Siessünk vissza a kocsihoz, ott biztonságban leszünk – lehajolt és felsegítette az asszonyt.
Nindra aggódva nézte a megszaggatott véres kabátot férjén.
– Ez a terra vére, semmi bajom!
Nindra nem hagyta annyiban a dolgot, a kocsiban meggyőződhetett róla, hogy Triar felsőteste a vastag téli ruhának köszönhetően nem sérült meg, ám karját alaposan megszaggatták a terra fogai.
Míg a férfi kibújt a kabátból, Nindra az ételes ládában keresgélt, és Triar legnagyobb ámulatára egy tömlő pálinkát (
– Azzal meg mit akarsz? – kérdezte.
Nindra habozás nélkül a karjára öntötte, Triar felüvöltött a fájdalomtól, eltorzult arccal nézett Nindrára.
– Az édesapád egy elfertőződött sebtől halt meg, úgy tudom…
– Ez még nem ok arra, hogy megkínoz.
– Nincs más, amivel ki tudnám tisztítani – azzal letépett ingéből egy jókora darabot és körbetekerte Triar karját.Férje most már hálás tekintettel nézte.
– Köszönök mindent – mondta megsimogatva Nindra arcát.– Nélküled, talán ő győzött volna.
Nindra elmosolyodott.
– Nem hiszem. Vedd vissza a kabátot, nagyon hideg van.
Triar kiszállt a kocsiból ott öltözött fel.
– Visszamegyek a rőzséért.
Nindra értetlenül nézett rá.
– Fel kell éleszteni a tüzet, még mielőtt leszáll a teljes sötétség. Attól tartok, a terrák hamarosan többen lesznek. Csak a tűz mellett élhetjük túl ezt az éjszakát. A kezem ügyében lesz tőr, tehát maradj itt! Érted? Bármi történik, maradj itt!
Triar megrakta a tüzet, aztán alaposan bebugyolálta Nindrát takarókba és köpenyekbe.
– Pihenj! Próbálj aludni kicsit!
– Maradj itt velem!
– Vigyázni kell a tűzre! Nem engedhetem, hogy kialudjon.
– Hol lehet a kocsis?
– Nem tudni…
– El kellett volna mennünk a testőrökkel – mondta Nindra.
– Ugyan, kicsim!
– Marlaháton már biztos helyre értél volna. Lakornak igaza volt! Miattam kerültél veszélybe.
– Jaj, Nindra?! – Triar magához szorította, homlokon csókolta.– Aludj! – suttogta, mikor Nindra a vállára hajtotta a fejét, gyengéden ringatni kezdte.
– Maradj mellettem! – kérte Nindra már álomittas hangon.
Amikor Triar úgy gondolta, már nem ébreszti fel, kimászott a kocsiból megrakta a tüzet, magára húzott egy takarót és mellékuporodott.
Kora délelőtt megérkezett a kocsis egy szekérrel és néhány emberrel egy közeli faluból, nem sokkal később a testőrök is visszatértek a megjavított kerékkel.
A lakótorony biztos menedékében, miután Nindra ellátta és átkötözte a sebét, Triar azonnal magához rendelte az idemenekült őrzőket, akik miatt erre a veszélyes útra vállalkozott.
A négy harcos egy falu védelme során sérült meg, és Triar mindent tudni akart, hogy felkészülhessen a többi település védelmére. Úgy gondolta, az ellenség amint az idő engedi, megindítja majd a támadást, és ő meg akarta előzni őket a felkészüléssel.
Miután egyedül maradt a trónteremben, Nindra sietett be hozzá, megállt a trónszék mellett és némán nézte őt.
– Ugye, tudod, miért vagyok itt? – kérdezte.
Triar mosolyogva bólintott.
– Azért hogy aludni kísérj.
– Aggódom érted.
– Tudom, kincsem.
– Ha nem számolom, hogy az utazás során alig aludtál, akkor is sok az álmatlanul töltött két éjszaka. A terra is sok erőt kivett belőled. Felelőtlen vagy, ugye tudod?
Triar vállat vont.
– Csak neked engedem, hogy így beszélj velem!
– Aggódom érted – Nindra szavaiból már eltűnt minden gyengédség.– És mindenki, aki figyelmeztet a pihenés fontosságára, ugyan ezért teszi. Örökké rettegek, amikor távol vagy, amikor velem vagy, legalább most lehessek nyugodt.
Triar Nindra unszolásának engedve végül mégis a kamrájába ment, és másnap délig aludt.
Az Őrzőről könyvajánló olvasható a Trivium Egyesület oldalán:
Hír a Tullia meséi második részéről: új jegyzet füzetet nyitottam, és úgy tűnik, meg van módszer az Őrző lezáratlan szálainak átvezetéséhez.
