2017. március 25., szombat

Végtelen Mezők Hétvége - Titkok, tervek és töredékek a Tullia meséiből I.

40000 - Elértük, túlléptük, köszönöm!!!


 Régóta tervezgettem már egy ilyen jellegű bejegyzést... 
Egy Kedves Olvasó hiányolta a térképet a könyvből, és akkor jutott eszembe, hogyha kezdetleges formában is, de bizony készítettem. Rövid keresgélés után nemcsak a térképet találtam meg, hanem más emlékeket is, többek között füzeteket olyan jegyzetekkel, amik végül kimaradtak a könyvből. Láttam, hogy a blog látogatottság számlálója a 40000 felé közelít. Könyvbemutatóra hívtak Mosonmagyaróvárra. Többen megkerestek email-ben, üzenetben és kérdéseket tettek fel a Tullia meséivel kapcsolatban, ami hihetetlenül jó érzés, és úgy éreztem, meg kell köszönöm az olvasóknak az érdeklődést, amit kaptam tőlük. 
Következzen a bejegyzés a Tullia meséiről:

Tullia térképe a törzsek lakhelye szerint, a kézzel írt sorok az egyes szereplők életkorára utalnak.

Talán többeknek is újdonság, hogy a Tullia meséi sorozat első regénye, Fények tánca címmel már jóval az Őrző előtt elkészült. Ebben Triar csak egy régi legenda szereplője, a varázserejű, kék fényű kard egykori tulajdonosa. Egy jóslat indítja el az eseményeket:
"Egy napon eljön a Kiválasztott, és Triar kardjával békét hoz a Végtelen Mezőkre. 
Ezzel a békével egy nagy király uralma és Tullia virágkora kezdődik."
Ennek a könyvnek nem terveztem folytatást, hiszen ez volt az egyik első befejezett regényem, de a kard - mint a varázslatos tárgyak általában -, nem hagyott nyugodni, tudni akarta, ki volt a gazdája. Így született meg Triar története.
Az Őrző című regény szándékosan ilyen töredékes. Gyerekkorom kedvenc olvasmányai közé tartoztak a különböző népek regéi, mondái. Először bosszantott, hogy ezekben a hősökről olyan keveset írnak, csak a fontos, dicső, eget-földet megrengető tetteiket ismerjük, és nagyon keveset tudunk a nyugodt hétköznapokról, a családi életükről, a békés vadászatokról és a csendes öregkorról. Aztán beláttam, ez nem tartozik hozzá a hősképhez.
Triar, a legendává váló király történetét e koncepció mentén írtam.

Jegyzet kimaradt jelenettel

A kimaradt jelenetek között van több epizód is abból az időből, mikor Triar a baleset után egy időre eltűnik, és azt gondolják róla, hogy halott, és előkerült egy rövidke erotikus jelenet Triarral és Nindrával.

Ki lehet bogarászni a macskakaparásom? :)
Néhány szereplőről kisregényt, de legalább novellát szeretnék írni, és mivel életük összekapcsolódik Triar életének egyes szakaszaival, ezeket szándékosan kihagytam az Őrző történetéből. Nem szeretném, ha ugyanazok a jelenetek köszönnének vissza minden kötetből, csak más szemszögből. Tudom, hogy sokan szeretik megismerni  a történetet több szereplő nézőpontjából, és remélem, megbocsátják nekem, hogy én olvasóként jobban kedvelem a fantáziát megmozgató elhallgatásokat, mint az ismétléseket. Íróként pedig még nem próbálkoztam olyan történettel, ahol ugyanazt az eseményt több szereplő szemszögéből láthatjuk, és a Tullia meséi túl fontos és kedves nekem, hogy rajta kísérletezzek.
A sebhelyes nyakú  címmel tervezek írni Lorkról, itt nagy szerepe lesz a kamasz Triarnak. Darnak, a király testőrének is szánok egy saját történetet, melyben sokat találkozhattok majd az országot járó, harcos Triar királlyal. A testőrnek egyébként fontos szerepe lesz A Tűz Őrzője című második kötetben, ahogy Hutarnak és törzsének is. Lesznek szálak, amik visszanyúlnak az Őrző történetébe, és itt nyernek magyarázatot. Jelenleg A Tűz Őrzőjén dolgozom.

Végezetül változatlan formában másolva a jegyzetből:


Triar néhány pillanatig még várt, aztán megfogta Nindra kezét és lehúzta maga mellé. Lágy csókot lehelt az ajkára, közben szinte félve simította végig az arcát, nyakát, megérintette a mellét. Várakozva nézett Nindrára. A lány kicsatolta ruháját a nyakánál, Triar óvatosan húzta le a derekáig. Csókolni kezdte a vállát, érezte, ahogy reszket, mindent tökéletesen akart csinálni (a húzásokat kihagytam). Hirtelen felállt, Nindra értetlenül nézte. A fa alá dobott köpenyét a földre terítette, erre fektette a lányt.
– Akarod? – kérdezte félve.
Nindra zavartan bólintott. Triar megcsókolta, aztán elindult lefelé, hogy ajkával és nyelvével fedezze fel lány testét. Két kezébe fogta aprócska melleit, végigsimította a derekát, és lehúzta róla a ruhát. Megborzongott, ahogy újra láthatta a törékeny testet, amely álmaiban kísértette az esküvőjük óta.
Körkörös mozdulatokkal simogatni kezdte a lány hasát, és szép lassan elindult lefelé, először ujjaival fedezte fel a lány combjainak közét... Sajnos itt vége...
(Úgy emlékszem, hogy a számítógépbe az egész jelenetet beírtam, de aztán kitöröltem, mert úgy éreztem, nem illik a történet hangulatához - ha a régi mentési CD-ken megtalálom, felteszem a részletet.)