2011. július 26., kedd

Kisalföldi énekek - Antológia 2001.

Jim Morrison

Mindenütt út és mindenütt tér,
Ezer világ hív és ezer cél
Te csak állsz, s ha mégis elindulsz,
Az út elejéről visszafutsz.

Tartottál már a tenger felé
És megfordultál, mert arcodba
a partról homokot fújt a szél, 
s könnyek fedték el a napkeltét. 

Sziklák között utat kerestél,
És a csúcsra álmodtad magad,
A vakító fénytől nem láttad,
Hogy lábad alatt forrás fakad.

Egy halottban barátra leltél,
És egy kicsit te is holt lettél, 
Fájt, hogy az élőket elhagytad,
De ők csak fájdalmat okoztak.

Valaki a tengerről mesélt,
És megmutatta a napkeltét.
Megigézett, s te szép halottad
Érte boldogan megtagadtad...

Akit elhagytál, még veled van.


(A kötetben (borító) ezzel a címmel jelent meg, eredetileg azonban cím nélkül írtam, és az utolsó sort is kiszerkesztették a kiadványból. A kezdet-kezdetén sok cím nélküli versem volt, és lassan hozzászoktam, ahhoz is, hogy bizony gyakran belenyúltak a versekbe...)


Feledés

Már nincsen arcod és
Talán sosem volt hangod
Néhány töredék villan még fel
A kezed, a térded,
Borosta az álladon,
Ujjad érintése vállamon,
Egy mozdulat - nekem intesz
Félek, lassan elveszítlek
S mikor az utolsó kép is elenyészett,
Már csak én maradok itt
Az idő foszladozó játékszerének.

(1997. január 13.)


Ős

Körülöttem csend van.
De mélyen,
Agyam barlangjainak egyikében
Lobogó tűz mellett
A Sámán énekel,
Ősösztönnel tör elő 
Torkából a vágy,
Tombol ereiben a vér,
Szíve dübörgő ritmusát
Követi testének tánca,
Arca körül sas csőrében 
Vergődő kígyók tincsei,
Szemében a tűz aranyló fénye,
Mint lelkének lángja
Lobog időtlenül.